- Grave Digger- Ballads Of A Hangman (2009-01-12) -

Akinek a Grave Digger név nem mond semmit, az valószínűleg most jött a dzsungelből, vagy pedig kizárólag Fekete Pákón élt, hiszen minden idők egyik legelismertebb német heavy metal bandájáról van szó. A Helloween és az Accept mellett végsőkig loholó együttes, mára már öregedő félben van, és a rajongó tábora is lényegesen csekélyebb, mint mondjuk a nyolcvanas évek végén. Az is vitathatatlan tény, hogy az utóbbi néhány anyaguk felett ott lebeget a hóhér bárdja, s korántsem voltak annyira izmosak, mint mondjuk az ezredfordulót megelőző Excalibur vagy a három évvel korábbi Tunes Of War. Vélhetően a Napalm égisze és az ex-Running Wildos húrnyüvő Thilo Hermann csatlakozása akasztotta meg a konceptlemezes stagnálást és egy igazán vérmes, karcos anyagot sikerült tető alá hozni.

Chris Boltendhal saját elmondása szerint a dalokat egy bizonyos könyv ihlette, melyben bűnesetekről szóló versek voltak, innen is származhat a lemez címe is. Nyilvánvalóan nem a Grave Digger az első és nem is az utolsó zenekar, amelyik ehhez a témához nyúl, de speciel nekem ezek a kisebb történetek nagyon fekszenek. Az előzetesen leközölt kislemez Pray dala és főoldalunkon is lecsekkolható napi klippek között megjelent Ballad Of A Hangman nóta egyaránt falhoz állított, így szinte tűkön ülve vártam a végleges nagylemezt. Az a dinamika,amit prognosztizálni lehetett most egy az egyben visszaköszön és tíz akkora dal van a lemezen, hogy locsolni kell a lejátszómat percenként, hogy le ne égjen. Semmi cifrázás, semmi arcoskodás, a régi idők hamisítatlan hangulata kopogtat Chris reszelős hangjával agyonöntve. Olyan szinten belemászik az anyag orcádba, hogy bizony maga Bud Spencer, de még magyar alteregója Ötvös Csöpi is bedobná a törülközőt. A változatosságot és némiképp a megnyugvást képviseli a Lonely The Innocent Dies megaszerzeménye a Benedictumból ismert Veronica Freeman hathatós közreműködésével. Mindezek előtt és után Chris Boltendhal és zenekara elgázosít, szemernyi kételyt nem hagynak afelől, hogy tőlük ez ebben a korban közel a maximum. A latinos felvezetésű Funeral For A Fallen Angel kiemelkedő, de érdemes néhány szót pazarolni a szikla Sorrow Of The Dead-re vagy az ugyancsak klisés nevű Into The War-ra. A hangzás kétségtelenül telítettebb, masszívabb lett a második hathúrossal, viszont lehetne tisztább is. A szólók szakmai kezekre utalnak, de néhol darabosak, mint a tatai brikett, ergo ezen a téren lehetne még villantani. Chris Boltendhal felett is szép lassan elszáll az idő, s bár sosem volt a világ legképzettebb torka, smirglis hangja (még) illeszkedik a dalokhoz.

A legnagyobb hiba az a zenekar kiemelkedő erénye is egyben, ez pedig a sablonosság, a kiszámíthatóság. Akinek viszont bírja a gyomra az ilyesmit, lassú léptekben galoppozhat beszerezni a himnuszokat. Előtte viszont keféljetek sokat, mert az jó.

8/10 kiváló

Web:
Grave Digger hivatalos oldal
Grave Digger myspace oldal