|
Black Label Society: Order of the Black (2010-10-18)

Kérdés volt, hogy a 2010-re időzített nyolcadik sorlemez vajon erősíti e az unalomba süllyedés lassú folyamatát vagy az időközben –kényszerből- absztinenssé váló szőke riffgyáros összekapja magát és Ozzy bandájából való kiesése után egy hatalmas középsőujj felmutatással és egy atomkemény lemez kiadásával összegzi az utóbbi nehéz idők keserűségeit. |
|
Asphyx: Death…The Brutal Way (2009-07-11)

A „Death…The Brutal Way” egy igazi szörnyeteg. Ráadásul egy igazán zseniális szörnyeteg. Ha szereted a régimódi, ráérősen, de biztosan gyilkoló death metalt, akkor az Asphyx könnyen lehet, hogy az év lemezét készítette el számodra. Ennél erősebben igen nehezen térhettek volna vissza, én pedig most megyek, és beszerzem a korábbi munkáikat is. A régi rajongók pedig hallgassák meg (ahogy mindenki más is), nem fognak csalódni. Ez fix. (tudom, fárasztó vagyok:D) |
|
Nightrage: Wearing a Martyr’s Crown (2009-07-02)

Személy szerint úgy gondolom, hogy a „Wearing a Martyr’s Crown” a műfajában év lemeze gyanús alkotás, így az irányvonal kedvelőinek több, mint erősen javasolt a meghallgatása, de az extrém vokalizálást elviselni képes heavy, illetve power metal kedvelők számára is szerezhet néhány kellemes percet. |
|
Ex Deo: Romulus (2009-06-16)

Ex Deo: latin kifejezés, jelentése „Istenből, Isten által”. Nameg 2009 óta a metal rajongói számára sem ismeretlen fogalom, hála a megfelelő reklámkampánynak, amit a „zenekar” illetve az idén megjelent „Romulus” című bemutatkozó album kapott. Ez persze nem véletlen, hiszen a projekt mögött álló agy egy ismert személyiség, nevezetesen Maurizio Iacono, aki a Kataklysm alapító tagja, egykori bőgőse, jelenlegi frontembere. A kanadai zenész korábbi nyilatkozataiban már utalt rá, mennyire büszke itáliai gyökereire, és mekkora rajongója az ókori Róma történetének, kultúrájának. Az Ex Deo tulajdonképpen ezen szenvedélyének zenei lenyomata, a koncepció ugyanis a Római Birodalom virágzásának és bukásának története köré épül
|
|
Amorphis: Skyforger (2009-05-30)

Ismét új Amorphis albumot tarthatunk a kezünkben. A death metal debüt, majd egyre dallamosabb irányba eltolódott folytatások, a kifulladás, majd Pasi Koskinen vokalista távozása után a három évvel ezelőtti Eclipse albummal új énekest, és egyben új lendületet is nyert a veterán finn gárda. Tomi Joutsen csatlakozása véleményem szerint a lehető legjobb dolog volt, ami történhetett a csapattal, ugyanis a rendkívül karizmatikus, sokoldalú, és elődjénél sokkal erőteljesebb énekhanggal rendelkező dalnok egyben visszahozta a súlyt, és a fantáziát is a zenébe a kissé vérszegény Am Universum, és Far from the Sun anyagok után.. Minden jel egyértelműen arra mutatott, hogy a zenekar nagyon magára talált, a telitalálat Eclipse után alig több, mint 1 évvel jött is a folytatás, a szintén bivalyerős Silent Waters, mely hasonlóan nagy sikert aratott, és hazájában mindkét album bearanyozódott. Ezen felül ékes bizonyítéka annak, hogy jobban együtt vannak, mint valaha, hogy a most megjelent Skyforger már a harmadik album a sorban, melyet ugyanaz a hat ember készített el. Korábban ez egyáltalán nem volt jellemző, minden régebbi nagylemezükön más felállás munkálkodott. Lássuk, harmadjára mit sikerült összehoznia az Esa Holopainen vezette aktuális hatosfogatnak |
|
Dög: Ancient Crypt Metal (2009-05-28)

A 2006-ban alakult Dög zenekarról talán már hallhattak páran azok közül, akik a hazai underground színtéren járatosak. Igazi földalatti „supergroup”-ról van szó ugyanis, ahol a gitárokat a (leginkább a) Marblebog-ból ismert Vorgrov kezeli, az énekes pedig nem más, mint a Vorkuta/Drünken Bastards torok Blizzard. Az írás tárgyát képező mini-CD-n a dob mögött is egy közismert személyiséget, Khrul-t hallhatjuk (Funebre, Kill With Hate, ex-Witchcraft, és még sorolhatnám…), a felállás azóta azonban információim szerint annyiban módosult, hogy az ő helyére Vorgrov Marblebog-os kollégája, Caseres Balázs került |
|
Azarath: Praise the Beast (2009-05-21)

Az Azarath nevével úgy gondolom, a death metal underground fanatikusain kívül nem sok ember találkozhatott idehaza. Pedig nem mai formációról van szó, több mint 10 éve működnek már a lengyel színtéren, a jelenlegi nagylemezük pedig már negyedik a sorban. Ezen felül a csapat tagjai között tudhat egy igazán ismert és elismert lengyel metal zenészt is, név szerint Zbigniew Robert Prominski-t (vagy ismertebb nevén Inferno-t), a Behemoth dobosát. Mindezek ellenére a banda még nem igazán kapott akkora figyelmet nemzetközi tekintetben, amekkorát véleményem szerint megérdemelnének. Pedig zenéjük már önmagában is érdemessé tehetné őket a sikerre, ugyanis első osztályú death metal muzsika az, amit eddigi kiadványaikon szállítottak, és ez a megállapítás a „Praise the Beast”-re is tökéletesen megállja a helyét |
|
Circle II Circle: Delusions Of Grandeur (2009-05-11)

2000. augusztusáig Zak Stevens igazi kultuszhős volt a Savatage soraiban, a tengerentúli heavy metal jeles figurája mostanság az általa életre hívott Circle II Circle bandában kamatoztatja remek torkát. A zenekarnak ez már a negyedik nagylemeze és az egyedi orgánummal támadó Zak nem igazán szennyalbumairól híres, ez most is játszi könnyedséggel tetten érhető. Noha semmi értelmét nem látom az egykori Savatage és a napjainkban regnáló két utódbanda ( Jon Oliva’s Pain, C2C) összehasonlításának, tekintve a rajongók fanatizmusát ez alighanem megkerülhetetlen. Jelen írásom tárgya viszont kifejezetten kellemes hallgatnivaló, noha egy karcsapással a klasszikus kiadványok mögött áll
|
|
Vomitory: Carnage Euphoria (2009-05-10)

Egyik kedvenc svéd death metal hordám ismét új lemezzel jelentkezett május elején. Természetesen izgatottan vártam a korongot, mivel ők még idáig egyetlen kiadványukkal sem okoztak csalódást a stílus rajongói számára. Az idén huszadik születésnapját ünneplő zenekar már a kezdetek óta azt az old-school, kompromisszummentes, rendkívül sajátos death metalt játssza, amelyben kevésbé a technikai megoldások, mintsem a feltartóztathatatlan lendület, és kifejezetten fogós, kíméletlen hangulatú gitártémák játsszák a főszerepet, amelyre képtelenség nem megmozdulni. Sosem tartoztak a műfaj megújítói közé, de náluk mindig tudja az ember, mire számítson, és azt is kapja. Nincs ez másképp most sem |
|
Warbringer: Waking Into Nightmares (2009-04-27)

A kaliforniai thrash metal színtér 80-as évekbeli prosperálása után a 90-es évek derekára tulajdonképpen teljesen kifulladt. A legtöbb (mára igazán nagy, vagy legalábbis underground körökben kultikus státuszt nyert) helyi banda feloszlott, vagy pedig vegetált, új utakat keresett a grunge hullám által kiszorított műfaj megreformálására. Az ínséges idők aztán néhány évvel az ezredforduló után szerencsére véget értek, a metal újra virágzásnak indult, és ez rengeteg embert arra inspirált, hogy folytassák a „dicsőséges” 80-as években megkezdett munkát. A stílus visszatérő nagyágyúi mellett a térségben gombamód megszaporodott az új generációt jelentő ifjú titánok által kezdeményezett csapatok száma is (elég csak olyanokra gondolni, mint a Bonded by Blood, a Merciless Death, vagy a Fueled by Fire). Ehhez a vonulathoz tartoznak jelen írásom alanyai, a 2004-ben alapított Warbringer is, akik tavaly egy nagyon ígéretes lemezzel mutatkoztak be, „War Without End” címmel |
|
Iron Fire: To The Grave (2009-04-23)

Az Iron Fire hellyel-közzel Martin Steene magánhadserege is lehetne, kis túlzással Ő az egyetlen zenész, aki lemezről lemezre állandóan feltűnik. A Force Of Evil dalnoka messze eltávolodott ebben a projectben az ott megszokott misztikus, pszichedelikus témázgatástól, sokkal inkább a germanoid dallamos power metal mellett tör lándzsát. A rendkívül „fantáziadús” To The Grave az ötödik a sorban, és tulajdonképpen az eddigieket nézve semmi drámai újdonsággal nem is kecsegtet |
|
God Dethroned: Passiondale (2009-04-20)

A „Passiondale” egy nagyon erős anyag, amellyel a God Dethroned régebbi munkáit kedvelők is könnyedén megbarátkozhatnak, csakúgy, mint az utolsó két nagylemez rajongói. Tulajdonképpen jó pár alapos meghallgatás után nem igazán találok benne gyenge pillanatot, nem sok mindenbe lehet belekötni. Persze közel sem hibátlan munka, a már említett szólógitáros poszton történt „váltás” egyértelmű lépés hátrafelé, Henk Zinger basszgitáros játéka pedig gyakorlatilag alig észrevehető. Emellett a lemezt (főleg az első felét) túlságosan változatosnak sem lehet nevezni, a folyamatos csépelés miatt a részletek eleinte nehezen bontakoznak ki teljes valójukban, tehát nem hat olyan mértékben elsőre, mint elődje. Éppen ezért az album többszöri meghallgatását javaslom mindenkinek, de higgyétek el, megéri, mert ezúttal is egy egyéniséggel rendelkező, igényesen kidolgozott dalcsokorról beszélünk, amely méltó a God Dethroned nevéhez. |
|
Hammerfall: No Sacrifice, No Victory (2009-04-19)

Szent meggyőződésem, hogy a svédek a Glory To The Brave anyagtól kezdve nem adtak ki kezük közül pongyola sorlemezt. Valamennyi kiadvány magában tartalmazta a jellegzetes védjegyeiket, amely számtalan fiatal rockert láncolt a fémzene világához. Szélsebes nóták, tradicionális harmóniák, magasröptű ének, fogós kórusok, sallangirtott slágerek, látványos koncertprodukció és persze a mindenek feletti heavy metal ars poetica. A mostani lemezig bezárólag szinte tökéletes esszenciák, melynek legkézenfekvőbb bizonyítékai a lemezeladások és az elkelt koncertbelépők magas száma. Ezzel a friss anyaggal viszont komolyan sarokba vagyok szorítva, hiszen egész egyszerűen ez most jóval alulmúlja a várakozásokat és meglehetősen fáradtnak is tűnik |
|
Tardy Brothers - Bloodline (2009-04-06)

Általában szkeptikusan szoktam közelíteni az olyan lemezekhez, amely olyan emblematikus emberek keze nyomát dícséri, akiknek neve mára összeforrott egy bizonyos stílussal vagy zenekarral. Nem azért, mert kételkednék kreativitásukban vagy képességükben ahhoz, hogy valami másban is maradandót tudjanak alkotni, egyszerűen csak azért, mert nehéz ilyenkor egy esetlegesen új közegben objektíven értékelni teljesítményüket és a dolog a legritkább esetben tűnik természetesnek, főleg egy rajongó számára. Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amikor múlt ősszel az Obituary énekese, John Tardy megszellőztette a hírt, miszerint testvérével, a szintén az Obituary-ban, dobosként tevékenykedő Donald-dal egy új projektet készülnek összehozni |
|
Hatesphere - To The Nines (2009-03-09)

Az ezredforduló tájékán, főleg a skandináv országok területén megszaporodott neo-thrash zenekarok kedvelői számára minden bizonnyal nem ismeretlen már a HateSphere neve. Ők ugyan csak majdnem-skandinávok, mivel Dániából származnak, zeneileg azonban egyértelműen egyívásúak főleg svéd kollégáikkal, akik előtt kiadványaik (többségének) minőségét illetően sincs miért szégyenkezniük. Köszönhető ez talán annak, hogy valamivel hosszabb múltra tekinthet már vissza a zenekar, immáron ugyanis több mint 15 éve léteznek. |
|
Suidakra - Crógacht (2009-02-24)

Ugyan a szélsőséges metal zenéket népi, illetve különböző világzenei hatásokkal ötvöző zenekarok száma az utóbbi években igencsak megszaporodott, valamint ezen csapatok újító, izgalmas jellege és sajnos minősége is ezzel fordított arányosan csökkent, néhány olyan banda azért maradt, akik többé-kevésbé tudják tartani a színvonalat és megőrizni sajátos hangzásukat |
|
Lamb Of God - Wrath (2009-02-15)

A virginiai Lamb of God 3 évvel ezelőtt nagyot durrantott negyedik nagylemezével, A Sacrament-tel. A lemezt a sajtó és a rajongók egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták, a banda pedig a legnépszerűbb modern metalzenekarok egyikévé vált a tengerentúlon. Mivel a metalcore hullám fellendülésével együtt emelkedtek fel ők is, így sokan ebbe a skatulyába próbálták(és próbálják azóta is) begyömöszölni a Lamb of God-ot, de ez a meghatározás szerintem több szempontból sem helytálló, stílusuk ugyanis markánsan elkülönül mind a metalcore-t meghatározó régebbi, mind az azóta elsőszámú trendhullámmá vált műfaj kliséit magukon viselő újabb és újabb kópiabandáktól |
|
Kreator - Hordes Of Chaos (2009-02-13)

Négy év után végre elkészült az új Kreator album. Veszélyes ennyi időt „kihagyni”, mert az elvárások kritikusan felcsúszhatnak az együttessel szemben, ha pedig az album nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, akkor óriási a csalódás. A Kreatorral azonban más a helyzet. Ők tudják mi kell a népnek, erre a legjobb bizonyíték pedig a Hordes Of Chaos. |
|
Ideas- Főnix/Phoenix (2009-02-12)

A 2006-ban magyar és angol nyelven elővezetett Ébredés/Revival lemez meghozta a szakmai elismerést hazánk jelen pillanatban vezető, női énekkel felvértezett gothic zenekarának, az Ideasnak. Az akkori lemezen még maga Andy B. Franck is feltűnt, és a csapat szekere is jelentősen megindult felfelé. Az azt követő két esztendőben néhány koncerten már sikerült összefutnom a gárdával, s valahányszor a deszkák elé léptem, sosem távoztam csalódva. Főként a hazai viszonyoknak köszönhetően a zenekar még mindig nem tart ott, ahol munkássága alapján ildomos lenne, de ez úgy néz ki nem szegi kedvüket és a friss Főnix/Phoenixel még a tizenkettőre is sikerült lapot húzniuk. |
|
Trivium - Shogun (2009-02-11)

Az ezredforduló után Orlando környékéről útnak indult surmó zenekar, e sorok írásakor már világszerte elismert, valamennyi lemeze egyaránt kereskedelmi sikernek számít. Jóllehet a Trivium kizárólagos stílusa nem ragasztható szorosan a Killswitch Engage, Shadows Fall, As I Lay Dying, Unearth által tökélyre fejlesztett vonal mellé, kategóriában metalcoreként szokás elkönyvelni. A gyakran a nagy előd Metallica fejére is koppintó dalok ezúttal is megvannak, sőt keményebbek, mint valaha, érdemes tehát fogyasztani a lemezt. |
|
Battlelore- The Last Alliance (2009-02-06)

A Battlelore egy 1999-es alapítású finn zenekar, mely elsősorban a fantasy zenét tűzte zászlajára, underground körökben jelentős sikerrel.
Témáik a Gyűrűk Ura kontra Középfölde mítoszai körül lovagolnak, a The Last Alliance pedig már az ötös számú sorlemez amit kiadnak a kezük közül. |
|
Bedwelming - Hungry For Revenge (2009-02-04)

Mindenek előtt megjegyeznem, hogy ez életem első kezembe kerülő promo CD-je. Eddig csak olyan lemezekről írtam saját szakállamra, amelyeket már annyiszor meghallgattam, hogy az mp3 is elkopott, így hát ezt afféle írói kihívásnak érzem. Továbbá őszintén szólva nem vagyok túl nagy rajongója a műfajnak (ami természetesen black metal), de félretéve előítéleteimet csak a zenére fogok koncentrálni. |
|
Cannibal Corpse - Evisceration Plague (2009-01-31)

Be kell mutatnom bárkinek is a Cannibal Corpse-ot? Szerintem szükségtelen. A Buffalo-ban alakult, de (az old-school amerikai death metal színtér krémjéhez hasonlóan) jelenleg Floridában működő csapat több mint 20 éves múltra tekinthet immár vissza, és talán nem túlzás azt állítani, hogy minden idők legközismertebb death metal formációjáról van szó, akiknek a neve még olyanok előtt sem ismeretlen, akik egyébként messze elkerülik a hasonló stílusú zenéket. |
|
Sepultura - A-Lex (2009-01-29)

Kemény fába vágta fejszéjét a Sepultura, amikor úgy döntöttek, hogy Anthony Burgess legsikeresebb regényét, a Mechanikus Narancsot metalosítják meg. A küldetés sokkal nehezebb ezúttal, mint a Dante XXI esetében, hisz a Mechanikus Narancshoz már több művész nevét is hozzárendelhetjük. Az egyik Stanley Kubrick, aki megfilmesítette a történetet, a másik pedig nem más, mint Ludwig Van Beethoven, akinek műveit a rendező felhasználta filmjéhez. Ezáltal a történet és a kilencedik szimfónia egy szétválaszthatatlan kötelékké fonódtak össze, és ha a Mechanikus Narancsot valaki megpróbálja zeneileg elképzelni, akkor nem metal fog az eszébe jutni. |
|
Megazetor - Dying Process (2009-01-13)
.JPG)
A gödi illetőségű Megazetor zenekar talán az egyik legismertebb és leghülyébb nevű death metal banda hazánkban. Most azt kéne mondani, hogy nem is kéne őket bemutatni, de hát talán jobb, ha ezt mégis megteszem, mivel a legtöbbek talán úgy ismerik a zenekart, mint a „Death Tribute” banda. |
|
Grave Digger- Ballads Of A Hangman (2009-01-12)

Akinek a Grave Digger név nem mond semmit, az valószínűleg most jött a dzsungelből, vagy pedig kizárólag Fekete Pákón élt, hiszen minden idők egyik legelismertebb német heavy metal bandájáról van szó. A Helloween és az Accept mellett végsőkig loholó együttes, mára már öregedő félben van, és a rajongó tábora is lényegesen csekélyebb, mint mondjuk a nyolcvanas évek végén. Az is vitathatatlan tény, hogy az utóbbi néhány anyaguk felett ott lebeget a hóhér bárdja, s korántsem voltak annyira izmosak, mint mondjuk az ezredfordulót megelőző Excalibur vagy a három évvel korábbi Tunes Of War. Vélhetően a Napalm égisze és az ex-Running Wildos húrnyüvő Thilo Hermann csatlakozása akasztotta meg a konceptlemezes stagnálást és egy igazán vérmes, karcos anyagot sikerült tető alá hozni. |
|
Lordi - Deadache (2009-01-09)

Biztosra vehető, hogy szinte mindenki randizott már (vagy a netes lapokat böngészve, vagy a youtube-on lovagolva) a finnek egyik kirakatbandájával, a Lordival. A srácok 80-as éveket idéző glam és hard rock egyvelegét igazán a külsőségek teszik pikánssá, bár az Eurovíziós Dalfesztivál győzelmük egy szinte tökéletes nótának is köszönhető. Anyagaikon az égadta világon semmi különleges nincsen, de azt, amit vállalnak, kifejezetten szórakoztatóan nyomják. A friss Deadache szintén passzintható az eddigi lemezeikhez, feltételezem, a zenekar töretlen hívei Gianluigi Buffont megszégyenítő módon fognak rávetődni a lemezre.
|
|
The Berzerker - The Reawakening (2009-01-03)

Ötödik albumához érkezett a Luke Kenny vezette The Berzerker. A The Reawakening, vagyis újraébredés igen sokat sejtető cím. A magamfajta rajongók számára ez nagyon jó jel, hisz bármennyire is brutális még most is a zenekar, az első két album őrületét a mai napig sem sikerült megközelíteniük. A cím azonban gyakran nem fedi le az igazságot, és itt is ez a helyzet. |
|
Die Apokalyptischen Reiter - Licht (2008-12-27)

Aki ismeri a lovasokat az tudja, hogy nem egyszerű definiálni a zenéjüket. Van benne deathes, folkos elem, egy szintetizátor - ami szerencsére nem nyomja el a húzós gitár riffeket - és egy szuper énekhang: Fuchs egy óriási tehetség. Új albumuk is hű maradt az előzőekhez: hömpölyög a dallamos zene, lágy ének, aztán egyszer csak üvöltésbe és zúzásba megy át a szám, és valahogy kijönnek belőle a szerzemények, végül pedig egy Licht. |
|
Helstar - The King Of Hell (2008-12-26)

A texasi Helstar még a 80-as évek elején startolt a környékbeli thrash közegben, de később olyan legendás amcsi power bandák mellett emlegették, mint az Armored Saint, a Metal Church vagy a Vicious Rumors. Az 1984-es debüt Burning Star rögtön meg is hozta az áhított sikert, melyre a koronát a két évvel későbbi Remnants Of War tette fel. A zenekar ezután két alkalommal is földbeállt és mindösszesen egyetlenegy kiemelkedő anyagra futotta, az 1989-es Nosferatura. James Rivera és Larry Barragan végre összedugták a fejüket és a tavalyi Sins Of The Past újravett nótafüzérrel már villantottak egy nagyot, most pedig tálcán kínálják a legfrissebb Helstar lemezt. |
|
Kiske - Past In Different Ways (2008-12-23)

Michael Kiske neve már önmagában is több mint kiváló ajánlólevél, noha borzasztóan nehéz ember hírében áll, s a közelmúltban már jó néhányszor borzolta a kedélyeket egészen elképesztő megnyilvánulásaival. A Helloween egykori énekese mióta fityiszt mutatott múltjának számtalan rajongója szimpátiáját el is vesztette, bár a negyvenedik életévét betöltő klasszis még mindig óriási elismerésnek örvend. Vendégszereplései folyamatosan olajat öntenek a tűzre, kiváltképp, ha a Helloween örökségéről lévén szó. |
|
Krisiun - Southern Storm (2008-12-23)

Egyes teóriák szerint a globális felmelegedésnek nem csak általános hőmérsékletnövekedés a következménye, hanem emellett hosszabb, és erőteljesebb viharokra is számíthatunk. Arról már nem szól a fáma, hogy a Krisiun által ránk szabadított déli vihar (Southern Storm) vajon a globális felmelegedés hatására kelt életre, vagy csak azért, mert a Kolesne család újra meg akarta mutatni, mekkora pusztításra képesek a stúdióban, de a lényeg, hogy itt van, és gyilkol. |
|
Guns N' Roses - Chinese Democracy (2008-12-16)

A Use Your Illusion dupla kegyetlen megturnéztatása óta, vajmi kevés szakmai információt hallani minden idők egyik legnagyobb hatású bandájáról, a Guns N' Rosesról. Mindössze egy Greatest Hits válogatást kaptunk hírmondónak, illetve egy újra felvett DVD lemezt a nagy sikerű körútról. Lassan két évtizede már, hogy valamennyi rajongó eltemette egykori kedvenceit, de Axl Rose gondolt egy tizenötmilliósat, s lemez kiadásra szánta el magát. |
|
Devian - God To The Illfated (2008-12-15)

A svéd Devian története 2003-ig nyúlik vissza, mikor a Marduk-ból kivált két zenész, Erik "Legion" Hagstedt és Roger "B.War" Svensson az USA-ba költözött és új bandát alapított az egykori Dark Angel gitáros Jim Durkinnel, akkor még Rebelangels néven. Céljuk az volt, hogy olyan zenét játszanak, amely bár megtartja a Mardukból ismert black metalos stílusjegyeket, mégis szélesebb látókörű módon közelíti meg azt, új hatásokat a zenébe olvasztva |
|
Lord Belial - The Black Curse (2008-12-10)

A Lord Belial egy 92-ben alakult svéd black metal együttes, akik idén nálunk is tiszteletüket tették új albumuk megjelenésének apropóján. A The Black Curse-t megelőző munkásságukat hellyel-közzel ismerem, de állítom, hogy ekkora önálló turnéra még egyik album se juttatta a csapatot mint amekkorán idén volt. Más kérdés, hogy hány ember volt kíváncsi itthon, és másutt rájuk… |
|
Legion Of The Damned - Cult OF The Dead (2008-12-10)

Reggelire kávé helyett, ha kilóméterhiányos vagy ideges hangulatban vagy, esetleg egy thrash rajongó haverodat akarod meglepni karácsonyra, a Cult of the Deaddel nem tévedhetsz! |
|
Wednesday 13 - Skeletons (2008-12-07)

Be kéne mutatnom Wednesday 13 -t? Minek? Mindenki tudja, hogy ő volt a tiszavirág élethosszú sztárcsapatnak, a Murderdollsnak az énekese. Miután a zenekar többi tagja úgy döntött, hogy mással foglalkozik, Wednesday 13 elkezdett dolgozni saját szólóprojektjén |
|
Amon Amarth- Twilight Of The Thunder God (2008-12-06)

Az Amon Amarth nem csupán egy melodikus death metal zenekar, sokkal inkább ennek a stílusnak az egyik piacvezető aparátja. Ha valaki néha rátekint a kiadók lapjaira, csípőből le fogja venni, hogy a Metal Blade egyik zászlóvívője nem is lehet más, mint jelen írásom tárgya. A gyakran csak nagybetűs vikingeknek aposztrofált csapatból akkora zsigeri feeling és dallamvilág árad szét, hogy még a tiszta ének hívei is lándzsát törnek az északiak mellett. |
|
AC/DC - Black Ice (2008-12-02)

Nyolc év az nagyon hosszú idő, főleg egy veterán csapat életében. A Black Ice-ra éppen ennyi esztendőt kellett várni, hogy a nagysikerű elődje után ismét hetekig, hónapokig sakkban tartsa a zenekar több milliós rajongótáborát. Az AC/DC minden idők egyik legelismertebb rock gépezete, mely gyakorlatilag stílusteremtőként van feltüntetve minden létező fórumon. Kétségtelen, hogy óriási az elvárás valamennyi kiadvánnyal szemben, de amíg Angus Youngék ilyen magas szinten melóznak, aggodalomnak nincs helye |
|
Dokken- Lightning Strikes Again (2008-11-24)

A 80-as évek egyik úttörő csapata, a melodikus hard rockot zászlajára tűző Dokken valahol mindig is a köztudatban maradt. A 90-es évek új hullámait követően ismét régi énjét hozta a csapat, jóllehet az eredeti legendás felállásnak mára csak a romjait látjuk. George Lynch alighanem pótolhatatlan érvágás a bandának, de Don Dokken főnök valamilyen úton-módon mindig kimászik a kásából. |
|
Edguy - Tinnitus Sanctus (2008-11-21)

Az Edguy eddigi fennállása során sosem adott ki rossz lemezt, sőt továbbmegyek, minden anyag, amihez akár csak halovány köze volt Tobias Sammettnek prímán sikerült. Valahány Edguy alkotáson éreztem, hogy fontos a mundér becsülete, a srácok odateszik magukat és Helloween-Iron Maiden duó örökségéből egy fiatalos, lendületes melodikus power bandát bontakoztattak ki. A zenekar azóta meghódította e stílus fellegvárának számító Németországot, és kétségtelenül nálunk is borzasztóan népszerűek. A Tinnitus Sanctussal azonban más a helyzet |
|
Yngwie J. Malmsteen's Rising Force: Perpetual Flame (2008-11-19)
 Yngwie Malmsteen napjaink egyik legelismertebb rock gitárosának számít, szinte mindenki ismeri a Mestert, jóllehet sosem kopogtatott az eladási listák csúcsán. A svéd származású zenész több tucat zenekarban kipróbálta már magát, de szóló projectjei is kivívták a szakma elismerését. Neoklasszikus futamait azóta is sokan nyúlják, néhányan pedig a rock és a komolyzene ötvözésének szülőatyját látják benne. A 2005-ben minket is meglátogató Malmsteen ezúttal az Iced Earthből kiebrudalt Tim Owenst hívta keringőre, az eredmény pedig egy zseniális album lett. Már megint. |
|
Black-Out - A szív diktál (2008-11-18)

Múlt hétfőn jelent meg a Black-Out legfrissebb albuma, A szív diktál. Talán ez minden idők leginkább várt BO lemeze, s nem is véletlenül, hiszen a legendás Kowalsky helyett immár cirka egy éve Csordás Róbert rezegteti hangszálait a zenekarban. A dolog érdekessége azonban nem csak abban áll, hogy énekes-csere történt a zenekarban, hanem abban is, hogy Robi (felváltva Kowát) szerzőként is kipróbálhatta magát a lemezen
|
|
Cradle Of Filth - Godspeed On The Devil's Thunder (2008-11-17)

Nem kifejezetten az én asztalom, de valahogy mindig is csipáztam a britek dallamos- szimfonikus extém black metal legendáját, a Cradle Of Filthet. Maga a black metal jelző is igencsak csalóka, hiszen a kezdeti hardcore motyók után a zenekar szinte minden stílus sajátosságait felhasználva gyúrt gyilkos egyveleget, melyre egyaránt jellemező a kőkemény thrash, a fifikás heavy metal, a szimfonikus betétek, sőt még a női vokáltémák is. A megjelenés és az imidzs viszont echte black, elég csak a zenekar kilpjeit sasolni. A friss anyag szorosan kapcsolódik a 2006-os Thornography lemezhez, azzal a különbséggel, hogy a Godspeeden sokkal jobban érezni a zenekar korai hatásait |
|
Dragonforce - Ultra Beatdown (2008-11-14)

Ahhoz képest, hogy megveszekedett heavy-power barát vagyok, a Dragonforce nem tudott mindig levenni a lábamról. Számomra túlzottan hatásvadász módon vannak összemajrézva az esszenciák, ráadásul elég végletes is a munkásságuk. Mindazonáltal nem lehet őket egy laza csuklómozdulattal temetni, hiszen a közelmúlt és talán a jövő egyik legkifutottabb bandájával állunk szemben. Ha jól számolom ez a negyedik anyaguk és szó, mi szó az Ultra Beatdown egy kicsit veretesebb is, mint az uccsó két megmérettetés, de egy karcsapással még mindig a Valley Of The Damned mögött áll az életműben. Legalábbis szerintem biztosan. |
|
ICED EARTH - The Crucible Of Man (Something Wicked Part 2) (2008-10-08)

Akár az Iced Earth főnök Jon Schaffer is főszereplője lehetne egy modernkori, fordulatos Shakespeare drámának. Amikor annak idején hirtelen eltávolította a bandából Matthew Barlow énekest és lecserélte a Judas Priestből frissen kirúgott Tim 'Ripper' Owensre, akkor Schaffer mind zenei, mind személyi ellentétekről beszélt az interjúkban. Bár az ősrajongók folyamatosan követelték, mégis meglepő és váratlan húzás volt, mikor minden gerincességet sutba vágva, négy év elteltével, tavaly decemberben mégis visszaédesgette az Iced Earth soraiba Barlowt
|
|
INTO ETERNITY - The Incurable Tragedy (2008-10-06)

Az Into Eternity munkásságát a 2004-es Buried In Oblivion albumuk óta követem. A kanadai csapat zseniális ötvözetét nyújtja egy erős dallamokkal operáló power metal bandának, a korai Fates Warning és a Dream Theater progresszivitásának, valamint egy technikás death-thrash metal banda intenzitásának és agresszivitásának. A néhai Chuck Schuldiner vezette Control Denied járt hasonló ösvényen érzésem szerint, bár az Into Eternity jóval több, egymáshoz képest szélsőséges irányzatot is magába olvaszt
|
|
Judas Priest - Nostradamus (2008-10-05)

Valahol mindenki ismeri a Judas Priestet. Sokan már most élő legendává avanzsálták a birminghami heavy metal bandát, vannak akik büntetőjogi eljárást indítanának, csakhogy megkíméljék magukat a kiherélt kappanhangoktól, és persze vagyunk egy páran, akik valahol az arany középúton topogunk. A friss anyag előtt az izgalmakat csak fokozta, hogy a legutóbbi Angel Of Retribution hellyel-közzel még az év lemeze is lehetett volna, ha egy kicsit több marketinget kap, teszem azt, mint mondjuk manapság a Maiden vagy a Metallica
|
|
JEFF LOOMIS - Zero Order Phase (2008-09-30)

Jeff Loomis a technikás power-thrash metalt játszó amerikai Nevermore egyéni hangzású gitárosaként és fő dalszerzőjeként vált ismertté az elmúlt 10-15 évben. Egy ideje már lehetett hallani róla, hogy első szólólemezére készül, és most hogy a Nevermore kisebb szünetet tart, nem csak a frontember Warrel Dane, de Jeff is elérkezettnek látta az időt egy önálló anyag összerakására
|
|
WALLS OF JERICHO - The American Dream (2008-09-27)

A két évvel ezelőtti utolsó album mérföldkő volt a Walls Of Jericho életében, hiszen a keménykötésű hardcore/metal banda addig csupa olyan beton nótákat tett lemezre, amit egy hardcore diétára fogott Slayertől várna az ember. Ezt törték meg a 2006-os albumon (With Devils Amongst Us All) hallható No Saving Me líraival, amelyben az egyébként férfiakat megszégyenítő acsarkodó üvöltéseiről híres Candice Kucsulain énekesnő tiszta dallamokkal domborított. Akkor azt gondoltam, hogy tovább fognak lépni ebbe az irányba, és még több dallam és tiszta ének kerül a Walls Of Jericho dalaiba
|
|
Haggard - Tales of Ithiria (2008-09-26)

A Tales of Ithiria, a gótikus-szimfonikus metál bandának nevezett Haggard-nak a negyedik albuma mely a vártnál kicsit később jelent meg, - 3+1 év várakozás után - viszont végre betehetjük lejátszónkba, és hátradőlve élvezhetjük a klasszikus zene és a metál kellemes találkozását |
|
QUEEN & PAUL RODGERS - The Cosmos Rocks (2008-09-21)

Örök Queen-rajongóként nem hagyhattam ki, hogy belehallgassak a Brian May, Roger Taylor és Paul Rodgers alkotta trió első stúdióalbumába. Kíváncsi voltam, mennyire lesz queenes, mennyire lesz rodgerses. Abban az egyben biztos voltam, hogy nem fognak olyan dalokkal előállni, amelyek sírnak/kiáltanak Freddie Mercury zseniális hangja után
|
|
Ascension Of The Watchers - Numinosum (2008-09-20)

Az Ascension Of The Watchers a Fear Factory-ből ismert Burton C. Bell projektje, amit a már sok zenekart megjárt szintetizátor mester, John Bechdel segítségével hívott létre. Akik épp hiányolják a gépies, döngölős, szaggatott témákat, ne is foglalkozzanak ezzel az albummal, mert itt semmi ilyet nem hallhatnak |
|
Xandria - Now & Forever (Best Of) (2008-09-19)

A Xandria elnevezésű német zenekar 1997-ben fészkelte be magát a metáliparba, ám nekem csak most volt szerencsém megismerkedni velük, méghozzá Best Of lemezük megjelenése kapcsán. A Now & Forever júniusban jelent meg a lemezboltok polcain, és úgy tűnik, hogy a zenekar ezzel le is zárt egy időszakot
|
|
DESTRUCTION - D.E.V.O.L.U.T.I.O.N. (2008-09-17)

Három éve már, hogy az alap német thrash metal bandának számító Destruction friss dalokkal teli stúdióalbummal jelentkezett (Inventor Of Evil). Igaz a tavalyi Thrash Anthems lemezre feltettek két új számot is, de az a korong mégiscsak a Destruction klasszikusok újrajátszásáról szólt. Úgy tűnik azonban, hogy pont ezzel a projekttel sikerült újra felpörgetni a fáradó motorokat mivel egy kegyetlen jó albumot készített 2008-ra a Destruction-trió |
|
SLIPKNOT - All Hope Is Gone (Special Edition) (2008-09-14)

Az interjúkban Joey Jordison és Corey Taylor az eddigi legsúlyosabb albumuknak ígérték az új korongot, ami talán a Vol.3. lemezen tapasztalt dallamosodásnak a visszahatásaként is értelmezhető. És hogy tényleg így van-e, hogy súlyosabb anyag lett az All Hope Is Gone, mint bármi, ami eddig Slipknot néven megjelent? |
|
METALLICA - Death Magnetic (2008-09-12)

A lemezkészítés közbeni nyilatkozatokból már sejthető volt, hogy talán most nem kell egy Load/Reload féle eltévelyedéstől tartanunk és a St. Anger garázshangzását sem akarják megismételni, de hogy végül mi sül ki ebből a Rick Rubin & Metallica kooperációból azt pontosan senki nem tudhatta. Úgy tűnik azonban, hogy a hosszú böjtnek vége és 2008-ban visszatért közénk az igazi Metallica... |
|
LOCUST ON THE SADDLE - The AlphaMantis (2008-08-31)

A budapesti Locust On The Saddle (magyarul: Sáska a Nyeregben) a stoner/sludge/southern metal képviselője és 2003-ban alakultak. Most nyáron jelent meg első nagylemezük, a The AlphaMantis, ami hihetetlenül feelingesre sikerült. Persze ezt a zenét nem is lehet máshogy játszani, a feeling kódolva van az alapokban |
|
SCARS ON BROADWAY - Scars On Broadway (2008-08-31)

Ismerve a System Of A Down zenészeinek fáradhatatlanságát, nem meglepő, hogy a SOAD pihentetése mellett sem nem állnak le a tagok a zeneszerzéssel. Ennek eredménye volt tavaly az énekes Serj Tankian első szólóalbuma, az Elect The Dead, most pedig két másik SOAD muzsikus, a gitáros/énekes Daron Malakian és a dobos John Dolmayan jelentkezett új dalokkal Scars On Broadway néven
|
|
SatanaKozel - Rogatiya (2008-08-29)

CатанаКозёл - erről az orosz bandáról annyit lehet olvasni (de azt sok helyen), hogy 2003-ban alakult, (by Vasiliy Kozlov and Nickolay Kuskov). Volt egy-két koncertjük, pár demójuk, de az albumot csak 2007 márciusában kezdték el csinálni, így aztán 2008 júliusára meg is lett |
|
Kerrang! - Maiden Heaven (Tribute To Iron Maiden) (2008-08-17)

A tisztelgő zenekarok névsorát látva sokkal többet vártam ettől a tribute-lemeztől, mint amit végül kaptam, de ez már csak így van. A Metallica, a Dream Theater, a Trivium valamint a számomra eddig ismeretlen izlandi Sign, az amcsi Year Long Disaster és a brit Gallows kiemelkedik a mezőnyből, a többiek harmatos próbálkozásai viszont csak azt bizonyítják, hogy nem is olyan könnyű jól előadni ezeket a heavy metal klasszikusokat, és különösen nehéz bármi külső befolyást rájuk erőltetni, mert ezek a dalok úgy kerek egészek, ahogy a maga idején az Iron Maiden megírta és lemezre vette. Azért nézzük sorjában... |
|
Illdisposed - The Prestige (2008-08-10)

Az Illdisposed megjelölte a címben azt, amit a Burn Me Wicked album után elvesztett, és amit most vissza akar szerezni. Céltudatos, törekvő hozzáállás, csak sajnos a címben azt is megjelölték, ami még jó ideig nem lesz az övék
|
|
Skandináv death metal revival (3. rész): UNLEASHED - Hammer Battalion (2008-07-16)

Az Unleashed egy albummal előzi pályatársait, hiszen a Hammer Battalion már a kilencedik stúdiólemezük a sorban. Pedig 1997 és 2002 között az Unleashed is pihenőt tartott, akárcsak a Grave. No, de az már a múlt, hiszen Johnny Hedlund basszer/énekes csapata is folyamatosan jelen van a színtéren az új évezredben. Természetesen az új album, a Hammer Battalion is a vikingek hadiútját járja
|
|
Skandináv death metal revival (2. rész): GRAVE - Dominion VIII (2008-07-15)

Az 1988-ban alapított klasszikus svéd death metal banda első lendülete tíz évig tartott, aztán kisebb szünet után 2002-ben tértek vissza a Back From The Grave lemezzel és azóta megállíthatatlanok. Megbízhatóan kétévente érkezik a következő album. Akárcsak a Dismember aktuális lemezét, az eddigi pályafutása alatt a Century Media berkeiben dolgozó Grave új albumát is a svéd Regain Records adta ki, amely a Grave esetében szintén a nyolcadik stúdióalbumot jelenti
|
|
Skandináv death metal revival (1. rész): DISMEMBER - Dismember (2008-07-14)

Mivel 2008 első felében az old-school svéd death metal három alapbandája is új albummal jelentkezett, ezért egy rendhagyó mini-sorozat keretében most egymás után mutatjuk be mindhárom alkotást. Habár a Dismember, a Grave és az Unleashed is már legalább 20 éve nyomja a skandináv death metalt, új albumaik friss energiák megtalálásáról árulkodnak. Nézzük a megjelenés sorrendjében először a Dismember 2008-as anyagát!
|
|
Solar Scream - Divider (2008-07-13)

A mohácsi Solar Scream-hez nem volt szerencsém ezelőtt, de hallottam már, hogy egy ígéretes csapat, így próbáltam elfogultságtól mentesen belehallgatni, de be kell ismernem, hogy felülmúlta a várakozásaimat, és én is azon a véleményen vagyok, hogy sok jót hallhatunk még róluk |
|
ARSIS - We Are The Nightmare (2008-07-05)

Az ezredfordulón Virginia Beach-en alakult amerikai Arsis az At The Gates féle göteborgi dallamos fémet keveri a jellemzően amerikai, például a Dying Fetus által is művelt technikás, komlex death-grind metallal. A banda eddig csak a beavatottak számára lehetett ismerős, de mivel a We Are The Nightmare album a világ legnagyobb metal kiadójánál jelent meg pár hónapja, most többekhez is eljuthat az Arsis híre |
|
DANKO JONES - Never Too Loud (2008-07-02)

Most vagy az a helyzet, hogy a két évvel ezelőtti Sleep Is My Enemy egy kiugróan erős, kivételes darabja a kanadai Danko Jones életművének és a Never Too Loud csak visszatért a megszokott mederbe, vagy egész egyszerűen az előző album viszonylagos mainstream sikere nyomán Dankoék elkezdtek óvatoskodni
|
|
WARREL DANE - Praises To The War Machine (2008-06-30)

Nem voltak előzetes elvárásaim a Nevermore zseniális énekesének szólóalbumával kapcsolatban, de első hallásra némiképp csalódás volt számomra az album, nehezen barátkoztam meg vele. Tudtam, hogy Warrel egy másik oldalát fogja megmutatni, de javarészt egy szomorkodó dark metal albumról van szó, amelyben sokkal kevésbé érzem a zsenialitást, mint bármelyik Nevermore korongban
|
|
Insane - Our Island-Our Empire CD (2008-06-23)

Egy héttel ezelőtt megjelent a hazai rock/metal élet legtöbbet koncertező és külföldön is rendkívül sikeresnek számító Insane legújabb lemeze, Our Island, Our Empire címmel, 11 dallal és sok-sok különlegességgel
|
|
Kalapács - Mítosz (2008-06-23)

A veterán Kalapács József által dirigált tradicionális heavy metal zenekar hatodik sorlemeze a Mítosz. A történelmi ihletésű szövegek klasszikus alapokon nyugszanak, olyan neves vendégeket felvonultatva, mint Vikidál Gyula és Tóth Renáta. Amellett, hogy sokan már megjelenése napján a Mítoszt tartják a Kalapács diszkográfia legkiemelkedőbb darabjának, a hazai rockerek döntő többsége a néhai Pokolgép énekes mellett érvel, mint a színtér leghitelesebb fazonja
|
|
Judas Priest - Nostradamus (2008-06-23)

Ős-metalosok, eljött az idő, amire bizonyára sokan és régóta várnak. Júdás papjai kieresztették kezeik közül az új - remeknek ugyan nem mondható művet. Lássuk, mi is ez az egész!
|
|
CAVALERA CONSPIRACY - Inflikted (2008-06-22)

Ha nem is Sepultura reunion, de valami hasonlót azért csak sikerült összekalapálnia a Roadrunner kiadónak hosszú évek szívós munkájával. Amíg Andreas Kisser viszi tovább a Sepultura nevet és immár Igor Cavalera nélkül készülnek az új lemezre, addig az újra egymásra talált Cavalera fivérek előbb Inflikted, majd végül Cavalera Conspiracy néven új bandát alakítottak. Szólógitárosnak bevették a Soulfly zsenijét Marc Rizzot, a multikulti jegyében pedig a francia prog-death metal Gojira gitárosa Joe Duplantier lett a basszer |
|
CASKETGARDEN - Incompleteness In Absence (2008-06-19)

Egy zenekar életében a harmadik albumot szokás vízválasztónak nevezni, és a Casketgarden nem is bízott semmit a véletlenre. A felvételek most is Töfinél zajlottak a Denevérben, a keverés és a mastering viszont már Svédországban a Studio Undergroundban, ahol olyan lemezek készültek eddig, mint a Carnal Forge, az Apostasy vagy a Fleshcrawl albumai. A megszólalásba tehát nem lehet belekötni, nyugati minőség. Ahogy maga a zeneanyag is
|
|
JON OLIVA'S PAIN - Global Warning (2008-06-17)

Jon Oliva szólózenekara kimondva is a régi Savatage rajongóknak készíti lemezeit. Az ötletes című Global Warning képében immár a harmadikat. A Savatage párhuzam tehát elkerülhetetlen, de az már a legutóbbi, 2006-os anyag (Maniacal Renderings) alapján is elmondható, hogy Oliva mester bátran áll elébe az összehasonlításnak |
|
Kalapács - Mítosz CD és CD+DVD (2008-06-16)

A nemrégiben megjelent új Kalapács lemezen 13 új dal kapott helyet, Kalapács József saját, történelmi ihletettségű szövegeivel, s mindezt természetesen klasszikus heavy metal alapokra fektetve prezentálja
|
|
Korpiklaani - Korven Kuningas (2008-06-15)

A hattagú zenekarnak ember nem mondja meg hányadik albuma a Korven Kuningas, szinte futószalagon adagolják a csűrdöngölős- mulatós metal zenét.
Emlékszem, az első néhány korong borzasztóan színesnek és izgalmasnak tűnt, de mostanában valahogy nem hatnak meg ezek a folkos cuccok, nem beszélve arról, hogy szemernyi változás nincs bennük. Százszor eladni ugyanazt nem feltétlenül ciki, befogadni viszont annál inkább
|
|
Kowalsky meg a Vega - Szemenszedett Igazság (2008-06-14)

A Kowalsky meg a Vegával másfél éve ismerkedtem meg. Egy barátom javaslatára hallgattam végig a Pimasz Grimasz című lemezüket. Már elsőre megtetszett, mert a különböző zenei műfajokat nagyon ötletesen, ügyesen vegyítették, jó volt hallgatni. Ugyanez érvényes volt a további két albumra is, egyre kiforrottabb lett a banda és most, 2008-ban megjelent negyedik nagylemezük, a Szemenszedett Igazság. Sokat vártam rá, így szinte remegő kézzel tettem be a lemezt a lejátszóba...
|
|
OPETH - Watershed (Special Edition) (2008-06-10)

Az előző Opeth mű, a 2005-ös Ghost Reveries egy lendületes, erőteljes, energikus album volt, tele nagyszerű dallamokkal, mélységgel és emelkedettséggel, és nálam nagyon betalált. Hogy a megalakulás óta eltelt majdnem két évtizedben miről is szól az Opeth, azt a tavaly megjelent első koncertlemez, a remek hangulatú, dupla cd-s The Roundhouse Tapes foglalta össze. A nemrég kiadott kilencedik Opeth stúdióalbum mindenképpen egy új fejezet kezdetét jelenti a zenekar számára, ahogy azt a lemez címe is mutatja (watershed = vízválasztó)
|
|
Kiuas - The New Dark Age (2008-06-09)

A Kiuas nem számít meghatározó csapatnak a finn zenei színtéren, mégis a power metal rajongók szegről-végről már randizhattak az együttessel, ha más módon nem, lemezről biztosan. Inkább a kíváncsiság, semmint a lelkesedés irányította figyelmem a Kiuas felé, pedig igazán nem kellett volna órákat rabolni az életemből...
|
|
Revolution Renaissance - New Era (2008-06-07)
 Szerintem sokan vagyunk, akik nehezen viseljük a Stratovarius földbeállását, mégis egyre inkább úgy tűnik: a Strato nincs többé. Elkeseredni viszont nem kell és soha nem is lehet, hiszen amit az élet egyszer elvesz, azt vissza is adja. Timo Tolkki emberként és tehetséges muzsikusként sosem fog kifogyni az ötletekből, ennek ékes példája, hogy alig telt el egy hónap a halálhír óta, már itt is az új power csoda, az északi zenekar romjaiból épülő Revolution Renaissance project. |
|
MOONSORROW - Tulimyrsky EP (2008-06-05)
 Nehéz dolog a 30 fokos hőségben ráhangolódni északi pogány black metalra, de mivel a finn Moonsorrow eddigi lemezein mindig hibátlanul tette a dolgát, ezért a 68 perces új "mini"-album meghallgatása sem várhatott tovább. |
|
Andre Matos - Time To Be Free (2008-06-03)
 Andre Matost korunk legtehetségesebb énekesei között tartják számon,
százak rajongtak a brazil Angrért, de sikeres volt a Shaamannal és a Viperrel is. Az éneklés mellett zongoristaként és dalszerzőként egyaránt elhíresült, valamint jelent volt azon három énekes között, akik helyettesíthették volna Bruce Dickinsont. Saját elmondása szerint a metal zene mellett különleges érzéke van a klasszikus muzsikához is, amit gyakran elegyít keményzenei hatásokkal. A Time To Be Free lemeze az első szólóban, de nagyon reménykedjünk, hogy nem az utolsó. |
|
Pyramaze - Immortal (2008-06-01)
 Annak ellenére, hogy a Pyramaze nevű dán formáció már évek óta létezik a harmad- negyedvonalban, a csapat rendesen elkerülte a média átható figyelmét. A visszatérő Matt Barlow (Iced Earth) érkezésével minden egy varázsütésre megváltozott, sokat és sok helyen lehet olvasni a dán power metal csapatról mostanság. Ugyan az Immortalon szereplő Matt sorsa már bizonyosnak tűnik - a Pyramaze számára mindösszesen ezzel az egy lemezzel tud szolgálni - mégis kuriózumnak érdemes beburkolni a cuccot. |
|
Gigantour 2: a dvd (2008-05-29)

A Gigantour egy utazó metal fesztivál, amely a Megadeth főnök Dave Mustaine fejéből pattant ki három évvel ezelőtt. Egyfajta Ozzfest ellenpéldaként szokás emlegetni a Gigantourt, mert az Osbourne-ok utazó cirkuszával ellentétben itt nem az éppen aktuális rock/metal trendek képviselői kapják a főszerepet, hanem nagyrészt MegaDave zenei ízlése és a bandák egyéni erőssége határozza meg a fellépők névsorát
|
|
MESSENGER - Isten tervez, Ember végez (2008-05-26)

Már a banda legutóbbi lemeze (Mivé fajul a világ, 2005) is a Hammerworld magazin hangos mellékleteként jelent meg, és úgy tűnik bevált ez a terjesztési mód, mivel a friss, sorrendben ötödik Messenger korong is ezen az úton látott napvilágot nemrég.
Mióta a basszer Battyányi Pepe a millennium táján átvette az énekesi (ordibátor) szerepet, mintha még jobban bedurvult volna a Messenger...
|
|
Septicflesh - Communion (2008-05-22)
 H.P. Lovecraft írói munkássága nem csak a horrorban, hanem a metalzenei életben is mély nyomot hagyott. Nem tudnám felsorolni hány zenekar foglalkozott már a Necronomiconnal és a Lovecraft univerzummal, de csak hogy párat említsek, ilyen a Cradle Of Filth, a Kataklysm, sőt még a Nile is. |
|
Sabaton - The Art Of War (2008-05-21)
 DVD híján egyelőre a tavalyi Masters Of Rock fesztivál és a közelmúlt budapesti látogatása óta kapom fel érdeklődve a fejem minden hírre, ami a svéd Sabaton felől érkezik. Joakim Brodén és társai tornádó erejű bulikat nyomnak, de általában lemezről is gyomroznak, ezért egyáltalán nem esek letargiába, hogy ismét egy friss anyag került a boltokba „The Art Of War” címmel. A történelem hajnaláig is visszakacsintó nóták egytől egyig bivalyerős slágerek a már igazán bejáratott Sabaton ízekkel. |
|
ChthoniC - Pandemonium (2008-05-18)
 A ChthoniC egy tajvani black metal banda, mely igényes, egyedi zenéjével és a Dimmu Borgirt megalázó hangzásával első hallgatás után belopta magát a szívembe. Úgy látszik, nem csak én érzek így irántuk, hisz a tavalyi Wackenes fellépésük óta egyre gyakrabban látom a nevüket hírekben, sőt 2007 év végén még nálunk is voltak, az Ensiferum társaságában. |
|
Royal Hunt - Paradox II - Collision Course (2008-05-15)

André Andersen billentyűs-zeneszerző mára már tucatnyi emlékezetes pillanattal ajándékozta meg hallgatóit, az általa felhúzott Royal Hunt pedig egészen egyedi hard rock zenét tol, már isten tudja mióta. Noha a zenekar felállása kevésbé stabil, az énekesek kifejezetten elkopnak a szintisfenomén mellől, ezúttal John West szedte a sátorfáját, így DC Cooperrel együtt őket már csak féltve őrzőtt arhívumunkból idézhetjük a Royal mellé. Aggodalomra viszont nincs ok, az egykori Malmsteen énekes Mark Boals az új fiú és szokásához híven itt is kimutatja a foga fehérjét
|
|
NADIR - Those Who Bought The Rain (2008-05-14)

Kevés ennyire kitartó, elpusztíthatatlannak tűnő zenekar van a magyar földalatti extrém metal mozgalomban, mint a Nadir gárdája. 1993-ban kezdték, kiadtak két nagylemezt (Nadir 2000, Global Depressing System 2001) még Dark Clouds néven, majd 10 év után a módosult stílusirány egyértelműsítéseként Nadirra keresztelték át a bandát. 2005-ben jelent meg az új éra első albuma a Tenacity, amit a hozzáértők pozitívan fogadtak, de a zajos közönségsiker továbbra is elkerülte a srácokat. Igaz, nem valami slágeres zenét játszik a csapat, viszont igen remekül ötvözik az olyan szélsőséges műfajokat, mint a death metal, a hardcore és a doom. |
|
BEHOLDER - Lásd, hogy látszat! (2008-05-10)

A Beholder neve egészen eddig nem mondott nekem túl sokat azon kívül, hogy rémlett, régen volt egy ilyen nevű zenekar itthon. Nos, valóban a debreceni rap-metal banda 1994 és 1998 között működött. A legtöbben valószínűleg az 1996-os Arcok egy új birodalomban kazetta-EP megjelenése utáni időszakban találkozhattak a csapattal. Akkoriban voltak talán a legaktívabbak. A tagcserék és a kilátástalannak tűnő küzdés aztán felőrölték a Beholder erejét és végül négy év után, a kitörés lehetősége nélkül feloszlottak
|
|
Ministry and Co-Conspirators - Cover Up (2008-05-05)
 Míg a várva várt The Last Sucker nekem csalódást okozott, az egyáltalán nem várt Cover Up egy nagyon kellemes meglepetést jelent számomra. Először azt hittem, hogy megint csinál Al bácsi egy remix albumot, de most e helyett egy feldolgozás album készült, ami egy szóban értékelve: zseniális. |
|
Origin - Antithesis (2008-05-05)

Nemrégiben Ary kollégám rendesen belenyúlt a death/grind brutalitás bélsarába a Brain Drill-lel, hisz az ő debütálásuk egy új szintre emelte a műfajt, de akinek ez még túl emészthetetlen, viszont az Aborted, a Cannibal Corpse, és a Dying Fetus már nem nyújtanak elég belezési élményt, annak itt az Origin
|
|
TESTAMENT - The Formation Of Damnation (2008-05-04)

Sok év várakozás után végre elkészült és megjelent a Testament vadonatúj nagylemeze. Bizony nem tegnap volt, amikor a Testament legutóbb új stúdióalbummal jelentkezett. Majdnem tíz évet kell visszatekinteni az időben, egészen a régi klasszikus Testament lemezekkel egy lapon emlegetett 1999-es The Gathering című albumig. Persze az eltelt időben sem lazsált a banda, sőt egészen hajmeresztő és váratlan dolgok történtek velük
|
|
ROTOR - Acélba zárva (2008-05-04)
 A miskolci Rotor még az 1980-as évek közepén alakult, abban a korban, amikor a New Wave Of British Heavy Metal uralkodott olyan zenekarokkal, mint az Iron Maiden, a Judas Priest vagy a Saxon. Az eltelt több mint két évtized alatt 5-6 nagylemeznyi anyagot publikáltak. Gyakorlatilag 1996 óta változatlan felállásban tolják a metalt, mikor az Atomicból Szilágyi Tamás gitáros csatlakozott hozzájuk. 2005-ben cd-újrakiadásban is megjelent a Rotor első albuma a Tépj szét minden láncot! (1991). Tavaly decemberben pedig egy új albumot adtak ki Acélba zárva címmel, ami alapján mintha megállt volna az idő a srácokkal. |
|
BRAIN DRILL - Apocalyptic Feasting (2008-04-25)
 Kicsit úgy érzem, hogy elveszem Murciélago kolléga kenyerét, amikor az ő kedvenc stílusában alkotó amerikai grindcore/death metal Brain Drill bemutatkozó lemezéről írok pár sort, de talán csak nem botlott bele még a csapatba eddig. A Brain Drill előbb a MySpace látogatók között keltett nagy feltűnést tavaly 6-számos demójával, mely a Cannibal Corpse basszer Alex Websternek is megtetszett és beajánlotta a srácokat a Metal Blade-hez. A következő lépés pedig már ez az Apocalypse Feasting címet viselő debüt album. |
|
Children Of Bodom - Blooddrunk (2008-04-24)  A szerkesztőségünkben is komolyan taroló Children Of Bodom vitathatatlanul napjaink egyik sikerbrigádja, a dallamos death metal zenekarok pedig hihetetlen mennyiségű headliner turnét bonyolítanak az elmúlt négy-öt évben, de a lemezeladások is többnyire erről tanúskodnak.
Az Alexi Laiho dirigálta ötösfogat hatodik sorlemeze a Blooddrunk, mely elődjeihez mérten kellően dallamos, ugyanakkor feszesen agresszív és technikás is. |
|
DREAM THEATER - Greatest Hit (...and 21 other pretty cool songs) (2008-04-21)
 Ironikus hangulatban lehetett Mike Portnoy, amikor címet választott ennek a duplalemezes válogatás albumnak, mely a progresszív metal úttörő csapatának az Atlantic kiadónál eltöltött tizenöt évéből villant fel pillanatokat. A címben emlegetett legnagyobb sláger egyértelműen az annak idején a Billboard mainstream rock kislemez-listáján egészen a 10. helyig jutó Pull Me Under nóta |
|
Bullet For My Valentine - Scream Aim Fire (2008-04-20)

A walesi suhancok zenéje egymagában testesíti meg a 80-as évek klasszikus thrash bandáinak húzását a már több mint egy évtizedre visszatekintő metalcore zenekarokra jellemző spontán agresszivitással, a Scream Aim Fire pedig a megszokottnál is több tradicionális-melodikus témával kecsegtet. Jóllehet Matt Tuck zenekara ott kopogtat a világszenzáció kapuján, kár lenne elmenni amellett, hogy innen-onnan öv alatt szerválnak témákat, és nem kell ahhoz lerántani a torinói leplet, hogy erre rájöjjön az ember. |
|
CATARACT - Cataract (2008-04-15)

A svájci Cataract eredetileg a hardcore színtérről indult valamikor a '90-es évek legvégén, de Federico Carminitana énekes érkezésével egyidőben a 2003-as második albumukon már sokkal több teret engedtek a metalos hatásaiknak (Slayer, Pantera, Sepultura), mint korábban. Ekkor csapott le a bandára a Metal Blade és a következő két lemezével az USA-ban sem ismeretlen Cataract már egyértelműen az európai metalcore színtér legjobbjai közé verekedte magát. |
|
Eluveitie - Slania (2008-04-08)

A 2002/3 tájékán alapított Eluveitie zenéje szintén részese annak a terhelő folk metal vonulatnak, mely a kurrens áramlatok egyik kiemelkedő tendenciájának számít a klasszikus thrash metal bandák reneszánsza mellett. A helvétek második megmérettetése súlyos death metállal vegyített autentikus zene a kelta hagyományok felidézésével. Az immáron a Nuclear Blastnál munkálkodó svájciak albuma ugyan kiszámítható és tipikus, mégis egy leheletnyivel többet hoz a konyhára, mint sorstársaik elkeserítő kísérletei
|
|
RAGE - Carved In Stone (2008-04-06)

A Rage és annak vezetője Peavy Wagner a német heavy metal színtér nagy öregje. Az utóbbi nyolc-kilenc évben ráadásul a stabil felállásnak köszönhetően csak a zenéről szólt minden náluk és a Rage ment is a maga útján. 2006 őszén azonban a dobos Mike Terrana otthagyta a triót és átsétált a Masterplanbe. Bármennyire a műfaj egyik ászának számít Terrana, azért Wagner úr nem esett kétségbe, hanem leigazolta André Hilgerst, aki az Axxis és a Silent Force ütőseként lehet ismerős, és vele készítették el a sokadik stúdiólemezt, amely ezúttal kerüli a monumentális nagyzenekari hangzásokat |
|
MESHUGGAH - obZen (2008-03-31)

Egy ideje hallgatom már a Meshuggah lemezeit, de igazából a tavaly nyári villámszervezésű kultiplexes bulijuk óta érzem azt, hogy tényleg közel kerültek hozzám. Számomra ott derült ki, hogy ezek a svéd arcok is emberek, és nem csak halálosan precíz metal-gépek, ahogy azt egyedülálló lemezeik mutatják. Hatodik nagylemezük, az Obzen pedig, a több mint fura borítója ellenére is talán az eddigi legbefogadhatóbb darab a Meshuggah életműben
|
|
Arson Anthem - Arson Anthem (2008-03-31)

Rengeteg dolgot el lehet adni zene címszó alatt, nekem eddig nem volt ezzel semmiféle negatív tapasztalatom, viszont amikor meghallottam Phil Anselmo legújabb alkotását, elgondolkodtam, hogy vajon több-e ez, mint holmi idegbeteg csörömpölés?
|
|
Markus Grosskopf's BASSINVADERS - Hellbassbeaters (2008-03-25)

Markus Grosskopf, a Helloween basszusgitárosa gondolt egy nagyot, és egy éjszakai italozást követően besétált a Frontiers kiadóhoz, hogy szívesen készítene egy albumot, amelyen kedvenc hangszere, a basszusgitár van a középpontban. Olyannyira, hogy a négyhúroson kívül csak a dob játszik, és bármilyen hathúros gitárnak nyoma sem lesz. Érdekes, igaz?
|
|
Bloodbath - Unblessing The Purity EP (2008-03-22)

... Anders ’Blakkheim’ Nyström, Jonas Renske és Martin ’Axe’ Axenrot azonban nem adták fel, és milyen jól tették! 2008 elején kihirdették Mikael Åkerfeldt visszatérését, és Per ’Sodomizer’ Eriksson személyében megtalálták Dan Swanö helyettesét is. A feltámadás eredménye pedig már itt is van az Unblessing The Purity képében |
|
Norther - N (2008-03-21)

Ötödik sorlemeze ez a dallamos death metal koronázatlan királyainak, a Petri Lindroos vezette Norther zenekarnak, mely minden bizonnyal sikerrel pályázik az "elmúlt évtized leginkább alulértékelt csapata" díjra. A Century Media reménysége ugyan nem nyit új frontot a jelenkori metal forradalmi színterén, de egy vérmes tigris lemezt kínálnak, mely briliáns ötvözete a fülbemászó dallamoknak és a vehemens tapasztásnak
|
|
Children of Bodom - Blooddrunk (2008-03-20)

A Children of Bodom együttes töretlenül halad előre 1993 óta, 1997-es Something Wild, és 99-es Hatebreeder albumaikkal azt hiszem, örökre beírták magukat a dallamos metál történelmébe. Tudni kell a bandáról hogy vezetője, énekes-gitárosa, Alexi Laiho még csak 29 éves, de már 6 stúdió-és 2 koncertalbumon túl van a zenekara.
De lássuk csak mit nyújt nekünk a Blooddrunk!
|
|
AD ASTRA - Crust Of Ego (2008-03-19)

Nyolc év munka után jutott el első nagylemezének kiadásához az Ad Astra. Nagyon meglepett, hogy mennyire érett zenét tartalmaz a Crust Of Ego, aztán amikor utána olvastam a zenekar eddigi történetének a honlapjukon, megtaláltam a titok nyitját
|
|
Cavalera Conspiracy - Inflikted (2008-03-17)

Noha az utolsó Soulfly valóban erős alkotás a maga nemében, a szenzációt a Sepultura Dante XXI lemeze szállította, adva egy hatalmas fricskát az alapító frontembernek. Jóllehet Kisserék lemezkörútja újabb ovációnak tekinthető az ősbandát illetően, Igor engedett a csábításnak, kilépett a zenekarból. Minekután az ifjabbik Cavalera is elvágta a köldökzsinórt, s kiszakadt az anyabandából, a Sepultura gépezet is komolyan vergődni látszott, minden rezdülés Max malmára hajtotta a vizet. A Cavalera Conspiracy a két tesó projectje, mely jelzésértékű utalás az ős-Sepu feltámasztására. Legalábbis annak indult...
|
|
ZORD - Disasters Grind (2008-03-17)

A 2000-ben alakult miskolci Zord együttes, saját bevallásuk szerint, progresszív és pszichedelikus ízekkel fűszerezett thrash metalt játszik, hogy valami egyedit próbáljanak létrehozni. Dicséretes törekvés, de nézzük, mi valósul meg ebből a banda még tavaly késő ősszel megjelent bemutatkozó albumán |
|
DEATH ANGEL - Killing Season (2008-03-16)

A Death Angel már évek óta változatlan felállásban nyomul, és az ennek köszönhető összeszokottság érződik az új anyagon. Hihetetlenül feszes az összjáték. A legjobb indikátor egyébként, hogy mennyire jó a Killing Season, hogy szinte észrevétlenül repül el a bő háromnegyed óra. Hirtelen azon veszed észre magad, hogy hoppá, itt a vége. Na, gyerünk csak vissza az elejére, és hadd szóljon megint!!! |
|
Pain - Psalms Of Extinction (2008-03-14)

A Hypocrisy-s arc, Peter Tägtgren annak idején gondolt egyet, s tucatnyi kortársához hasonlóan belefogott egy szólóprojectbe, amit Pain névvel illetett. Azóta több mint tíz esztendő telt el, a Pain pedig még mindig életképes, mi több, egyre több rajongót csatol magához a Rammstein által nagyközönség elé vitt indusztriális metal ösvényén. A Psalms Of Extinction sorban az ötödik megmérettetés, mely ezúttal sem okoz csalódást.
|
|
TILES - Fly Paper (2008-03-12)

A detroiti Tiles egy prog-rocker fantom. Utoljára a 90-es évek második felében lehetett a bandát igazán aktívnak nevezni, akkor három lemezt is kiadtak 5 év alatt, sőt még a Dream Theater is elvitte őket előzenekarnak Európába 1999-ben, hogy élőben mutathassák be a Presents Of Mind korong dalait a nagyérdeműnek. Ehhez képest az azóta eltelt nyolc évben a Fly Paper mindössze a második(!) Tiles nagylemez
|
|
Kamelot - Ghost Opera (2008-03-11)

A norvég/amerikai Kamelot elmúlt hét esztendeje igencsak termékenyre sikeredett, napvilágot látott három stúdiólemez, egy koncert DVD, most pedig már egy friss koronggal kopogtatnak. Jóllehet a Karma-Epica-The Black Halo
triumvirátus élvonalba emelte a csapat tevékenységét, azóta pedig állandó szereplői a legnagyobb fesztiváloknak is, a Kamelotot sosem emlegették a színtér meghatározó csapatai között. Fittyet hányva a jelenkor trendjeire Thomas Youngblood zenekara olyan stílusban utazik, ami ebben a pillanatban még hiánytermék a piacon éppen ezért évről-évre kicsikarják a szakma elismerését, immáron hangyányi magyar vonatkozással is
|
|
THE DILLINGER ESCAPE PLAN - Ire Works (2008-03-10)

Az agybomlasztóan őrült Dillinger Escape Plan legfrissebb lemeze még a tavalyi év terméséhez tartozik, de azt gondolom, semmivel sem vagyunk elkésve, ha közel négy hónappal a megjelenése után ejtünk pár szót a korongról. Az ilyen maradandó értékeknél az idő nem tényező
|
|
Ministry - The Last Sucker (2008-03-09)

A trilógia befejező része, és egyben a Ministry diszkográfia utolsó darabja is. Nem csoda hát, hogy az elvárásaim óriásira nőttek a The Last Sucker-rel kapcsolatban. A 2006-os Rio Grande Blood számomra az év thrash lemeze volt, és reméltem, hogy így lesz ez a The Last Sucker-rel is, de sajnos nem így lett
|
|
Avenged Sevenfold - Avenged Sevenfold (2008-03-08)

A modern színtér egyre megkerülhetetlenebb tényezője a vérjenki Avenged Sevenfold, mely a 2004-es City Of Evil albummal hatalmasat tarolt. Synyster Gates és társai fellengző nyilatkozataikkal állandóan ott figyelnek a média középpontjában, s hogy ne csak a szájukat tépjék, két év után ismét stúdiólemezzel jelentkeznek. Megrögzött AS rajongók szentül állítják, a zenészek mostanság nem az ördöggel, sokkal inkább a pénzzel paktáltak le. Tény, ami tény, a saját névre keresztelt korong engedett a gyeplőből, több teret ad sajátos, emocionális világának, egy viszont biztos: érdemes górcső alá vetni a mostani "csodaszert"
|
|
Kotipelto - Serenity (2008-03-03)

Kétségtelen, Timo Kotipelto az öreg hölgy egyik legképzettebb metaltorka, anyabandája, a Stratovarius pedig egyike a közelmúlt legnagyobb hatású szimfonikus heavy metal zenekarainak. A Strato körüli tragikus sündörgés mára már történelem, a zenekar ismét egyenesben van, Timo Kotipelto pedig nem tágít, érkezik a harmadik szólója Serenity címmel
|
|
Fish: 13th Star (2008-03-01)

A 2008-as év első kedvessége számomra Fish legújabb lemeze. A Marillion, mióta először hallottam az Anoraknophobia-t a legnagyobb kedvenceim között tanyázik. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy én a Hogarth-éra szerelmese vagyok, noha semmi problémám a skót úriember fémjelezte korai időkkel, csupán hozzám nem állnak olyan közel
|
|
Firewind -The Premonition (2008-02-27)

Ékes jubileum kapujában a görög gyökerű power metal banda, a banális névre keresztelt Firewind, mely éppen ötödik sorlemezénél tart, köszönhetően az intervallumfelező üzletpolitikának. Noha Gus G. egy fékezhetetlen gitárvirtuóz, s a bostoni vendégmunkás görögök alkotása már önmagában pikáns, a Firewind zenéje a jól kitaposott melodikus power metal vonalon lavírozik, ezúttal a The Premonition albummal
|
|
Endstille - Endstilles Reich (2008-02-26)

Az Endstille egy 2000-ben alakult német black metal banda, akik a Marduk által kitaposott, háborús, sötét ösvényt járják. Mivel egyre többet találkoztam a nevükkel, úgy gondoltam, hogy művelődés céljából meghallgatom legújabb művüket, az Endstilles Reich-ot
|
|
Saint Deamon - In Shadows Lost From The Brave (2008-02-23)

A kezdetek kezdetétől tisztes távolságból szemléltem a Saint Deamon születésének pillanatait, annak ellenére, hogy Ronny Milianowicz elsőrangú ütős a maga nemében, tehetsége ellenére viszont törmelékként sodorja a szél évek óta. Soha jobbkor a kínálkozó sansz, megannyi mellékvágány után friss projectet kelt életre, de ez project sem próféta, olyan mint elődei: angolszász gyökerű melodikus heavy metal
|
|
LEGION OF THE DAMNED - Feel The Blade (2008-02-21)

Kedvenc holland thrashereim szokásuknak megfelelően ismét új albummal köszöntötték az újévet, azonban az eddigi két "légiós" albumtól eltérően most nem a legfrissebb dalaikat vették fel a srácok. A Legion Of The Damned korábban Occult néven működött és adott ki 5 stúdióalbumot. Ezek közül a 2004-es Elegy For The Week volt az utolsó a sorban mielőtt a banda kiadót és nevet változtatott. Hogy miért emlegetem fel mindezt? Mert a 2008 első napjaiban napvilágot látott lemez ennek a korongnak a remasterelt dalait tartalmazza bónuszokkal rendesen megpakolva, ami két vadiúj dalt, egy különleges feldolgozást, és egy több mint kétórás dvd-t takar.
|
|
Svartsot - Ravnenes Saga (2008-02-21)

Amolyan laza kikapcsolódásként nyúltam a Napalm által gondozott dán Svartsot mostani lemezéhez, annál is inkább, mert a hagyományos folk metal csapatok igencsak szűkösre szabták az eltelt periódust. S bár sejtelmes árnyékként a stílust hallván, ott lebegett a sematizmus képe, minden mindegy alapon mégis bepróbálkoztam a Ravnenes Sagával
|
|
Brainstorm - Downburst (2008-02-18)

Jószerint honosított magyar csapat már a Brainstorm, hiszen éves szinten lehoznak egy bulit errefelé. Elsőszámú idegenlégiósunk a közelmúltban lecsekkolható volt a fehérvári Fezen fesztiválon, illetve a 2006-os Szigeten is utol lehetett érni a németeket. Az elmúlt intervallumban napvilágot látott egy energikus DVD egyenesen a Petőfi Csarnokban rendezett banzájról, valamint a Metal Blade piacra szórta a Brainstorm két korai lemezét is kissé felpaprikázva, de az együttes emellett sem tétlenkedett, s elkészítette történelmének hetedik nagylemezét, mely frappánsan a Downburst névre hallgat
|
|
AYREON - 01011001 (rövid ismertető) (2008-02-17)

Arjen Anthony Lucassen sci-fi koncepcióval felvértezett első progresszív rockoperája, az Ayreon: The Final Experiment 1995-ben jelent meg a Transmission Recordsnál. A holland Vengeance zenekar egykori gitárosa ezzel az albummal indította el Ayreon nevű szólóprojektjét, melynek lemezein azóta további négy folytatásban mesélt egy jövőbeni nemzedék végnapjairól és kétségbeesett menekülési kísérleteikről. Az Ayreon albumok mindig népes szereplőgárdát vonultattak fel, neves énekesek kölcsönözték hangjukat egy-egy karakternek, és nincs ez másképp az év elején megjelent újabb zseniális Ayreon mű esetén sem, melyen két hang kivételével csupa új torok csatlakozik az Ayreon sagához
|
|
AYREON - 01011001 (koncepcióval kibővített ismertető) (2008-02-17)

A fura albumcím megfejtéséhez némi informatikai ismeretre van szükség. A címben szereplő bináris számsor a tízes számrendszerben 89-nek felel meg, ami az ASCII karakterkódolásban az Y-t azonosítja. Aki töviről-hegyire ismeri az Ayreon albumok sci-fi koncepcióját, az innentől már vágja, hogy az új album az Y bolygó tengereiben élő Örökkévalók és az Emberiség közös történetének újabb, s talán utolsó darabja.
|
|
Coronatus - Lux Noctis (2008-02-16)

Kissé bizarr, hogy csak most kerítek sort az elmúlt ősz egyik legizmosabb anyagának analizálására, még akkor is, ha a Coronatus az ismeretlenség homályából tört elő. Kétségtelen, az emberhez főleg azok az anyagok jutnak el, amelyeket az arcába nyomnak, bár jelen esetben borítja a dominót, hogy a Lux Noctis tényleg egy emészthető debütnek számít |
|
Axxis - Doom Of Destiny (2008-02-11)

A veterán dortmundi Axxis-t a Back To The Kingdom koronggal ismertem meg még az ezredforduló tájékán. A Bernhard Weiss vezette csapat meglepően élménydús power metalt kínált noha a zenekar ekkor már több, mint tíz éve létezett. Fikarcnyit sem távolodtak a kezdeti időszakban kijelölt ösvényről, s az igazán nagymenők árnyékában kivétel nélkül izgalmas lemezekkel jöttek ki, ezúttal a Doom Of Destinyvel
|
|
After Forever - After Forever (2008-02-11)

Elérkezett az After Forever az öndefiniálás kapujához, s megannyi év és kiadott nagylemez után most egy elképesztően konok, markáns albummal lépnek az oltár elé. Floor Jansenék erősen felülmúlják a várakozásokat a végtelenül organikus, a maga nemében gyilkos alkotással
|
|
Pokolgép - Pokoli Mesék (2008-02-09)

A Pokolgép zenekar alapcsapat, mert tevékenyen hozzájárult a honi heavy metal lábra kéléséhez és reneszánszához, temérdek ifjú titánt csatolt a fémzene világa mellé, dalai pedig maguk voltak a megtestesült lázadás, az örök ítélet mindaz ellen, amit a társadalom igazságtalan, ködös ösvényei tártak a mélyről jövők, a nincstelenek elé. Mint oly sok minden, a dics is múlandó, s mára már nem maradt más, mint a régmúlt aranykor terhes öröksége
|
|
THE ARCANE ORDER - In The Wake Of Collisions (2008-02-08)

Másfél éve tűnt fel a dán The Arcane Order a brutal metal színtéren a mechanikus thrash-death The Machinery Of Oblivion debüt albummal. A csapat arról nevezetes, hogy Flemming C. Lund (Invocator, ex-Autumn Leaves) gitáros alapította és a banda torka Kasper Thomsen (Raunchy). A bemutatkozó lemez nem hagyott túl mély nyomokat bennem. Embertelenül megtervezett és gépiesen előadott dalok jöttek sorban egymás után, simára gyalulva az ember agytekervényeit
|
|
AVANTASIA - The Scarecrow (2008-02-05)

Talán minden heavy metal rajongó hallott már az Edguy frontember szimfonikus power metal projektjéről. Az Avantasia fedőnév alatt 2001-ben elkészült Metal Opera számos neves énekest vonultatott fel és a dupla koncept-lemezt sikerként könyvelhette el a szerző Tobias Sammet. A most megjelent The Scarecrow album nem a Metal Opera folytatása, hanem egy teljesen új történet.
|
|
At Vance - VII (2008-02-02)

Olaf Lenk valamire nagyon ráérezhetett, amikor rábólintott Mats Levén távozására, hiszen az elmúlt időszak vészjóslóan kínkeservesre sikeredett az At Vance szempontjából. A heveny vérátömlesztés következtében a megjelenő hetedik album gyakorlatilag sötét lónak mutatkozott, egészen addig amíg nem került a kezembe a roppant intellektuális "VII" címre hallgató korong
|
|
Wisdom - At The Gates (maxi) (2008-01-18)

Kőkemény évet hagyott maga után a tradicionális heavy metal egyik hazai oligarchája, a fővárosi Wisdom zenekar. A csapat a sikeresnek mondható Wigwam bulihoz egy különleges maxival járult hozzá, amely tulajdonképpen egy helyzetjelentés, a Kiss Zolival eltöltött röpke fél szemeszter megörökítése, jóllehet az At The Gates maxi továbbra sem önt tiszta vizet a pohárba, már ami az énekes kérdést illeti
|
|
MOON OF SOUL - Ébredés (2008-01-15)

A kisvárdai Moon Of Soul tipikus példája annak, hogy Magyarországon meddig tud eljutni egy metal banda 10 év alatt, ha igényes zenét és szövegeket ír. Szerzői kiadásban megjelent albumok, koncertek maroknyi közönség előtt, néhány lehetőség külföldi csapatok előzenekaraként a fővárosban, mindössze szikrányi elismertség. A progresszív felfogású death metal és a spirituális töltetű mondanivalóval bíró dalok még a Cynicből sem csináltak világsztárt, de nekik azért több esélyük volt az USA-ból indulva |
|
SEPTICMEN - Negative (2008-01-13)

Jó tizenöt éve küzd már a várpalotai Septicmen a honi színtéren, de eddig még nem volt szerencsém személyesen megtapasztalni a csapat zenéjét. De ami késik, nem múlik. A vérbő thrash metalt játszó banda utoljára 2005-ben adott ki hanganyagot a Central mini-album képében, viszont a tavalyi év végén megjelent Negative című korong még csak a harmadik nagylemez tőlük |
|
Morpheus - III (2008-01-11)

A kaposvári Morpheus gépezet vídiaként ellenáll a hazai rock zenekarokat sújtó szakmai érdektelenségi átoknak, prominens kiemelkedő teljesítményt hoz lemezről lemezre a bejáratott rajongóinak. A számomra bő három éve felfedezett csapat, amolyan exceptio probat regulum a honi szürke metalvilágban. Több száz kilométer az utakon, hajnalba nyúló koncertezések, s két gazdag sorlemez után most ismét több napos fémzene szűrődött ki az Audioplanet Stúdió zárt falai közül, jelezvén itt a harmadik album |
|
VASTRABANT - Told be! (2008-01-08)

A Vastrabihoz először két éve a Szigeten volt szerencsém, amikor az eldugott kis Zúzda színpadon a Nagyszínpadról énekeltek. A többi daluk is tele volt iróniával, dögös témákkal, és egy jó laza bulit nyomtak a maroknyi közönségnek. Azóta vártam, hogy mikor rukkolnak ki az első cd-vel, és nemrég eljött a pillanat. Igaz, a lemezborító nem a legsikerültebb, de a számok annál inkább. :)
|
|
Rhapsody Of Fire -Triumph Or Agony (2008-01-07)

A szerzői jogviták zavaros hálójából kievickélő internacionális, ámbár dominánsan talján felállású Rhapsody belefogott a pályafutása szempontjából is válaszvonalnak számító The Dark Saga folytatásába. A Turilli-Staropoli-Lione hármas bő két év után ismét tejben-vajban füröszti kiéhezett rajongóit
|
|
Serj Tankian - Elect The Dead (2008-01-05)

Sose voltam egy nagy System of A Down rajongó, épp ezért nem ismertem az énekest se, aki történetesen maga Serj Tankian.:) Tehát az "Elect The Dead" Serj szólóalbuma. Mikor ez tudatosult bennem, kissé megjött a kedvem, ugyanis kíváncsi voltam, hogy egyedül mire is képes. Még így se vártam el túl sokat magától a zenétől, de mégis bizakodva tettem be a korongot a hifimbe, mert most már a kíváncsiság hajtott. Hát mit mondjak, erőteljesen meglepődtem...
|
|
CADAVERES - Lost Souls (The Hidden Tracks) (2008-01-03)

A tavalyi kiváló bemutatkozó album, a Soul Of A New Breed megjelenése óta megállíthatatlanul koncertezik a Cadaveres itthon és külföldön egyaránt. Úgy néz ki, hogy a srácok húzós tribal metal muzsikájára nyugaton is vevők a népek. Amíg a következő album dalai összeállnak, addig is a speciális kiadvánnyal jelentkezett a csapat a 2007-es év végén. A nagylemez hosszúságúra hizlalt EP-n remixeket, élő felvételeket és igazi különlegességeket is találunk. Kezdjük a különlegességekkel...
|
|
Nocturnal Rites -The 8th Sin (2007-12-30)

Egy igazi túlélő, egy olyan ősveterán banda zsírúj lemeze a nyolcadik vétek, amely
már a heavy metal tényleges reciklizációja előtt a tradicionális harcmezőkön vadászott, s az 1990-ben létrehozott alakulat mára már betöltötte a tizenhetedik életévét. A svédeket ennek ellenére nem szokás a leginnovatívabb együttesek közé biggyeszteni, mégis mindahány sorlemezük érdekes csemegének számít. Nincs ez másképpen a The 8th Sin-nel sem |
|
IMPALED NAZARENE - Manifest (2007-12-28)

Másfél évvel a Pro Patria Finlandia album után már itt is a következő Nazarene anyag, a jubileumi tizedik nagylemez. A mai napig jólesik meghallgatnom a finnek tavalyi albumát, ahol a megszokott punkos black metalhoz egyes dalokban death és thrash metalt is kevertek. Az új lemezen ebből visszavett kissé a brigád, és újra a szélvész sebességű, punkos black metal témák dominálnak |
|
SOILWORK - Sworn To A Great Divide (Limited Edition) (2007-12-25)

"Metal / Death Metal / Rock" - ez a műfaji meghatározás áll a Soilwork neve alatt a banda myspace oldalának fejlécében. Az 1996 óta aktív csapat a göteborgi dallamos death metal vonalon indult el pályája kezdetén. A tradicionális heavy metal harmóniák keverése súlyos és modern death metal riffekkel ma is része a Soilwork zenéjének (halld The Pittsburgh Syndrome). Viszont az utóbbi lemezeken megfigyelhető tendenciát követve minden egyes dalban előbújik egy megadallamos refrén az énekes Björn "Speed" Strid torkából, amit szoftosabb zenei körítéssel akár egy AOR csapat lemezén is simán el tudnék képzelni |
|
HIGH ON FIRE - Death Is This Communion (2007-12-24)

A kaliforniai Oakland-ben nyolc-kilenc éve alakult High On Fire a doom/stoner muzsika megszállottainak, a '70-es évekbeli metal feelinget kedvelőknek szól. Nekem ez az első találkozásom a bandával, és totál padlóra küldött az a zsigeri hozzáállás, amit a dalaik sugároznak |
|
Cephalic Carnage - Xenosapien (2007-12-23)

A Cephalic Carnage minden deathgrinder számára alap, hisz a műfaj egy kiemelkedő egyénisége ez a csapat, azonban sikerük, és ismertségük még nem azonos méretű a kreativitásukkal. A Xenosapien-t megelőző Anomalies albumnak még én se tulajdonítottam kellő figyelmet, és nem is sikerült megemészteni, de az új anyag megtörte a jeget |
|
SUBSCRIBE - Stuck Progress To Moon (2007-12-19)

Nem tegnap volt, amikor a Subscribe kiadta bemutatkozó albumát, a 2004-es Sanity Has Left The Building korongot, amelyen a srácok mesterien keverték a groovy témákat a hardcore, a jazz, a reggae és a metal jellegzetes stílusjegyeivel. Hozzám jó egy évvel később jutott csak el a zenekar híre, akkor dobtam egy óriási hátast a zenéjüktől. Az azóta eltelt időben a banda meghódította a pesti rock klubok közönségét, és az egyik legjobb koncertbandává nőtték ki magukat, jó ideje teltházak előtt játszanak itthon. Ennek köszönhetően rengetegen várták már, hogy mikor rukkol ki a csapat a második Subscribe albummal, aminek végre eljött az ideje |
|
Blind Guardian - Twist In The Myth (2007-12-13)
Idestova négy kerek esztendő röppent el, s a legendás német
formáció, a Blind Guardian új stúdiólemezt prezentáltál Twist in The Myth címmel. Az évtizedes csapatok elegáns társaságát élvező Őrzők klasszikus védjegyei egy percig sem halványodtak, intellektuálisabb környezetbe bújtatva ott figyelnek a régi ízek mellett a
vadonatúj zenetechnológia követendő tézisei |
|
Mystic Prophecy - Satanic Curses (2007-12-10)
Jófajta szaftos sztori a Mystic Prophecy története, egyike azoknak a bandáknak, amelyeket a kezdetektől fogva figyelemmel kísérek. A görög-német formáció valamennyi albuma hűen követte a true melodikus power metal vonalat, ez alól a Satanic Curses sem kivétel. A fantasy-s szövegvilágba ékelt nóták könyörtelenül büntetnek, frissek, vaskosabbak és mostanra már a műfaj határait is feszegetik, teszik ezt dús dallamvilággal s Liapakis kráternyitó orgánumával. Erre érdemes befizetni... |
|
Tarja Turunen - My Winter Storm (2007-12-06)

Az Universal Records gondozásában perdült ki az évad egyik legmarkánsabbnak ígérkező szólólemeze, főszerepben a néhai Nightwish üdvöskével Tarja Turunennel. Északfölde pergős rigmusai után most egy líracsokrot kapunk, életről, küzdelemről és belső tartásról
|
|
BETWEEN THE BURIED AND ME - Colors (2007-12-04)

A tavalyi "The Anatomy Of..." feldolgozás albumon azt hiszem, mindenkinek megmutatta a Buried, hogy mennyire széles skálán mozog a zenei ízlésük. Klasszikus progrock, alternatív metal, crossover és death/thrash metal. Egészen zseniális, ahogy a lemezt felvezető, alig több mint kétperces Backtrack-ben ezen a vonalon pillanatok alatt eljutunk a kezdeti Pink Floyd-szerű pszichedelikus dallamvilágtól az Atheist és Suffocation fémjelezte brutális/technikás death metalig
|
|
AVANTASIA - Lost In Space (Part I & II) (2007-12-02)

Magam sem gondoltam volna, hogy Tobias Sammet egyszer majd újból előveszi az Avantasia nevet és belekezd egy új történetbe, de úgy tűnik elérkezett ez a pillanat. A jövő januárban megjelenő The Scarecrow című album nem folytatás lesz, hanem egy vadonatúj sztori. Ennek felvezetéseként jelent meg a Lost In Space dupla mini-album jó néhány érdekességgel. A rajongók pedig rögtön vették a lapot, hiszen a német és a svéd kislemezlistán is rögtön a Top10-ben kezdett az anyag. Ami nem is csoda... |
|
Enthroned - Tetra Karcist (2007-12-01)

Az Enthroned egy belga black metal banda, akik már 93 óta tolják a szekeret, de látványos előrelépéseket nem sikerült pályájuk során tenniük, ezért megmaradtak az undergroundnak. A Tetra Karcist borítója arra enged következtetni, hogy most valami változás történt a sátáni koncepcióban. Az aranyos kis háromfarkú skorpiót a szem könnyen megkívánja, azonban nem lehet egy albumot megítélni a borítójáról
|
|
Gamma Ray - Land Of The Free 2 (2007-11-29)

Több mint egy évtizede a Land Of The Free kompromisszummentes albuma volt az, ahol az egykori Helloween emblematikus figurája Kai Hansen állt a mikrofon mögé, s azóta az énekes/gitáros rálépett a lineáris fejlődés hosszú, termékeny útjára. Az észak-germán formáció ezt követő stúdiólemezei tempósan tolták a Gamma Ray szekerét, s a csapat sikeresen átvészelte a 90-es évek tradicionális együtteseinek toporgó útkeresését, majd az újra reflektorfénybe úszó gárda mágnesként vonzotta az egykor jobb időket megélt anyabanda "tökfej" rajongóit
|
|
SERJ TANKIAN - Elect The Dead! (2007-11-27)

A System Of A Down énekes első önálló projektje a Serart volt, melyet egy örmény zenészbarátjával hozott össze, és eddigi egyetlen lemezük 2003-ban jelent meg Serj Tankian saját kiadójánál. A legelső szólóalbumra azonban egészen mostanáig kellett várni, ahol a dalok, az énektémák, a dalszövegek, valamint minden egyes hangkeltő instrumentum felelőse a dobok kivételével, a hangmérnök és a producer is Serj Tankian |
|
MEGADETH - Warchest (Box Set) (2007-11-19)

Az utóbbi két lemezzel Dave Mustaine-nek sikerült újra feléleszteni a rajongást a Megadeth körül. A növekvő érdeklődést látva természetesen a kiadók is aktivizálódnak, és sorra adják ki a válogatás és koncert anyagokat minden formában. Nemrég az EMI jelentetett meg egy tekintélyes súlyú, ötlemezes csomagot a Megadeth első 20 évének terméséből, amire azért érdemes vetni egy pillantást |
|
OBSTRUCTION - Vadak földje (2007-11-17)
 A győri Obstruction része volt annak a mozgalomnak, amely a kilencvenes évek második felében a magyar heavy metal zenekarok egy új nemzedékét hozta felszínre. Számtalan koncert és fesztivál fellépés után 2000-ben jelent meg az Obstruction első lemeze (Új vér), majd pár évvel később Horizont címmel jött a folytatás. A következő Obstruction album viszont csak nem akart elkészülni. 2005-ben aztán Oross Kornél énekes tíz év közös munka után otthagyta a zenekart. Helyére végül Izbéki Bálint érkezett, akivel az Obstruction elkészítette a Hammerworld magazin mellékleteként nemrég megjelent Vadak földje című harmadik albumát |
|
STONEDIRT - Redneck Blues (2007-11-16)
 Magyarországon az egyik legéletképesebb stílusnak jelenleg az USA déli államaiban életre kelt sludge metal tűnik. Az olyan bandák mellett, mint a Neck Sprain és a Stereochrist sorra jönnek elő az új zenekarok is, akik a lendületes koncertek után már lemezen is bizonyítják, hogy ismerik a dörgést. A Sunday Fury után most a Stonedirt tette le az asztalra első albumát. |
|
AKELA - Fattyúdal (2007-11-11)
 Furcsa hibrid az Akela új és talán utolsó stúdióalbuma. Tulajdonképpen dupla mini-albumnak is tekinthető a Fattyúdal, melyet egyetlen cd-lemezre égettek fel (mint anno '98-ban a Fű alatt lemezt). A hat darab friss Akela nóta mellett a mindenkori Akela tagokhoz köthető zenekaroktól is hallható itt egy-egy saját szám egyfajta válogatásként, valamint három Daczi Zsolttal közös Katona Főnök szerzemény, a nyáron elhunyt gitárosra emlékezve. |
|
Nightwish - Dark Passion Play (2007-11-09)
 Több mint kilencvenezer példány és háromszoros platina Finnországban, aranylemez Svédországban, élen a magyar listákon csakúgy, mint Európa szerte. Siker és média, tragédia és tündöklés, pop-rock és szimfonikus metal, Tarja és Anette…Dark Passion Play avagy a hamvaiból feltámadt főnix? |
|
Fürgerókalábak: Foxabályzó (2007-11-09)
 A szekszárdi négyesfogattal kapcsolatosan él egy sztereotípia, miszerint az FRL punkot nyomat. Ezt a zenekar korai időszakát tekintve el is kellene fogadni, csakhogy az előző Katasztróka című korong és az új anyag is részben már eltávolodott a tarajos zenebonától. Ez a két lemez pedig nem kevesebb mint az FRL életmű fele. Hátraarcról azonban szó sincs, hiszen megleljük még mindig mindazt, amit szeretünk bennük, csak háááát 11 év az 11 év. Itt a debütáló anyaguktól számolok. Ennyi idő alatt megfelelő gyakorlással akár progresszív jazz zenét is nyomhatnának. Ha jazz-t nem is, rockot, metalt, hc-t, reggae-t, countryt és természetesen punkot azért hallhatunk sokoldalú produkciójukban. |
|
Nightwish – Dark Passion Play (2007-11-08)
 A Nightwisht nyilván nem kell senkinek se bemutatnom, aki csak valamelyest is otthonos a szimfonikus/gót metál műfajában. Azt hiszem joggal mondhatom azt, hogy a metál ezen ágának legnevesebb képviselőjéről beszélhetünk. Nekem személyes kedvencem volt, nagyon megfogott a szövege, a zene és nem utolsó sorban Tarja Turunen csodálatos hangja. Mikor meghallottam a hírt, hogy megválnak az énekesnőtől, nagyon elszomorodtam, mivel így az egyik legjobb metál bandától kellett búcsúznunk. |
|
SODOM - The Final Sign Of Evil (2007-11-07)

Érdekes kiadvánnyal jelentkezett nemrég a német thrash metal egyik alapcsapata. Az 1984-ben megjelent első Sodom anyag, az In The Sign Of Evil mini-album dalait vette fel újra a banda, ráadásul az eredeti EP-n szereplő öt dal mellé további hét kiadatlan számot halásztak elő abból a korszakból, LP méretűre bővítve ezzel a korongot |
|
C-187 - Collision (2007-11-05)

...Mameli teljesen eltűnt a térképről, hogy aztán 2007-ben egy zseniális albummal a zsebében, és olyan kultikus figurákkal az oldalán, mint Tony Choy basszer (Atheist, Cynic) és Sean Reinert dobos (Cynic, Death) térjen vissza közénk. A modern, experimentális hardcore/death metal dalokhoz sikerült megtalálni a tökéletes énekest is Tony Jelenkovich személyében... |
|
Bedlight For Blue Eyes - Life On Life's Terms (2007-11-04)

Tucatjával mocorognak a mai rock világában a hallgatható, sőt fülbemászó populáris rockzenét előadó csapatok, valami azért mégiscsak különlegessé teszi a Bedlight For Blue Eyest. Talán a dolog ott gyökerezhet, hogy az arcok zenéjére olyan együttesek voltak hatással, mint a Queen, Led Zeppelin, Iron Maiden, Scorpions, és a Boston!
|
|
Coheed and Cambria - Good Apollo I'm Burning Star IV Volume Two _ No World For Tomorrow (2007-11-01)
 Gyakorlatilag teljesen véletlenül értesültem róla, hogy van egy Coheed and Cambria nevű amerikai együttes, akik jófajta muzsikában utaznak már egy ideje és megjelent új albumuk. Nosza hát belevetettem magam rejtelmeikbe. Háttérinformációként annyit, hogy ez a negyedik albumuk, amely egy elég nagyszabású, lemezeken átívelő koncepció (sci-fi sztori jó adag társadalomkritikával) befejező darabja. |
|
Down - Over the Under (2007-10-28)

Hatalmasat ütött anno, mikor a Nola-t először hallottam és bizony a mai napig élesen emlékszem, ahogy leesett pofával kapaszkodom a hifibe és nem hiszem el, hogy valakik ilyen király zenét tudnak szerezni. A 'szlúgyidúmihardrokk' keresztapái már harmadszor ijesztegetik a zenerajongókat
|
|
Turisas - The Varangian Way (2007-10-26)
 Szinte bizonyos vagyok abban, ha nincs az idei Iced Earth turné, sohasem hallok a finn éra egyik legújabb folkmetal zenekaráról. A Century Media üdvöskéje piszkálta rendesen az örökké mozgó fantáziámat, egészen addig amíg birtokba nem vettem a Varangian Way-t. |
|
Helloween - Gambling With The Devil (2007-10-25)

Az album címe magyarul így hangzik: hazárdjáték az ördöggel, bizonyosan elrendeltetésszerű ez a kijelentés. “Napjaink vége felé az élet nem más, mint hazárdjáték az ördöggel” – így mondja Andy Deris a zenekar énekese. Ha valaki, akkor Ő tudja miről beszél. A Helloween azon kevés metal banda egyike, akik túlélték a zenebiznisz által kreált trendeket, áramlatokat, viszont minden újabb hatást arra használtak fel, hogy új kihívásokat beteljesítsenek |
|
Dublin Death Patrol - DDP 4 Life (2007-10-24)
 Két régi cimbora, az Exodusból ismert Steve 'Zetro' Souza és a Testament frontember Chuck Billy egyesítették erőiket ebben a projektben. Még Zetro ajánlotta be anno 1986-ban Billy-t az énekesi posztra az akkoriban Legacy néven futó Testamentbe maga helyett, mikor otthagyta a bandát az Exodus kedvéért. Húsz évvel később pedig 2006-ban együtt hozták össze a Dublin Death Patrol elnevezésű csapatot, hogy tesóikkal és jó pár gyerekkori haverral közösen toljanak az arcunkba egy kis retro thrash-t. |
|
OVERKILL - Immortalis (Special Edition) (2007-10-22)
 1983-as indulása óta etalonnak számít a thrash metal színtéren az Overkill. Nem álltak le egy pillanatra sem, nem kezdték el felhígítani a zenéjüket semmilyen divat kedvéért, csak mentek a maguk feje után és nyomták a szikár groove-okkal megpakolt jellegzetes 'Kill muzsikát. Nincs ez másképpen az Immortalisra felkerült tíz vadiúj Overkill dal esetében sem. |
|
Helloween - Gambling With The Devil (2007-10-19)
 A napsütötte Tenerife ideális kabalának tűnik a nagytekintélyű zenekar számára. Lehet, hogy éveken át csak a múltjából élt a legendás power banda, de most úgy látszik új életerőre kap. A Keeper lemezek folytatására desztinált Legacy, kísérletező jellege ellenére, jó pár régi arcot hívott vissza, a legutóbbi koncert DVD pedig finoman szólva is kasszasiker. Szegről-végről a Gambling With The Deviltől is ezt várták. |
|
SEAR BLISS - The Arcane Odyssey (2007-10-19)
 Három éve jelentkezett utoljára nagylemezzel a Sear Bliss és akkor a Glory And Perdition egyértelműen az addigi legjobb teljesítményük volt. A 2004-es albumot kozmikus katasztrófák eljövetelét jelző, vészjóslóan sötét atmoszférája tette annyira zseniálissá. Ez a hangulat időnként a The Arcane Odyssey korongon is felfedezhető, ám Nagy Andrásék egyúttal tovább szélesítették a hadiösvényt.
|
|
Exodus: The Atrocity Exhibition - Exhibit A (2007-10-18)
 Nagyon vártam ezt a lemezt. Az Exodus által elővezetett vastag riffek mindig is közel által az ízlésemhez. Gary Holt egy interjúban az új lemez kapcsán azt ígérte, hogy szokásuktól eltérően már jövő év elején stúdióba vonulnak és felveszik ennek a lemeznek a folytatását. Hmm… gondoltam: ez igen! Úgy látszik a srácok bővelkednek az ötletekben. Nos ezt bizonyítja, hogy az egyórás anyag 9 trackje közül 4 szám is 8 perc körüli játékidővel bír, a címadó pedig egyenesen 10 percet is túllépi. No de nézzük sorjában… |
|
FATES WARNING - No Exit (újrakiadás) (2007-10-17)
 A Fates Warning-ot a progresszív metal egyik úttörőjeként emlegetik, mivel az elsők között voltak, akik az 1980-as években az Iron Maiden fémjelezte brit heavy metalt és a Rush ihlette progresszív rockot ötvözték zenéjükben. A No Exit volt Ray Alder énekes debütálása a bandában, miután az egyedi stílusú eredeti énekes John Arch kilépett a csapatból. |
|
Sonata Arctica - Unia (2007-10-16)  Az elmúlt időszakban gyakori vendég nálunk a hangzatos nevű északi formáció, és mindahányszor elsöprő sikert aratnak. Az új generációs metal banda önfeledt szórakozást nyújt szinte mindenkinek, aki valaha is belekóstolt ebbe a világba. Ráadásul igen erős lemezeket hozott idáig a szimfonikus zenekar, a hosszabb kivárás pedig ilyen irányú feltételezéseket halmozott fel a Unia megjelenése előtt is |
|
NUCLEAR BLAST ALLSTARS - Out Of The Dark (2007-10-14)

A kétrészes jubileumi kiadvány első fele a nyáron megjelent Into The Light című anyag volt, melynek zenéjét a Rage gitárosa Victor Smolski szerezte, és a dalokat a kiadó különböző dallamos metal bandáinak frontemberei énekelték fel. A nemrég megjelent második felvonás is hasonló recept szerint készült, csak itt a Nuclear Blast sötét oldalának bemutatása volt a cél |
|
Gorefest - Rise To Ruin (2007-10-12)
 Eltorzult zenei felfogóképességemmel már a legkommerszebb(-nek tűnő) death metal bandákban is meglátom az egyéniséget és a fantáziát, azonban a Gorefest-hez nincs szükség ilyen agyalapi deformációra. Az együttes 2005-ös visszatérése a La Muerte albummal irtózatosan erősre sikeredett, ami egyrészt jó, mert okozott, és még mindig okoz szép pillanatokat a metalos életében, a hátulütője a kétségek közötti vergődés volt, hogy vajon tudja-e a Gorefest ezután überelni magát. |
|
Primal Fear - New Religion (2007-10-11)
 Ralf Scheepers énekét nagyon csíptem még anno a Gamma Ray-ben, máig nem tudom, hogy Ő miért távozott a zenekarból. Azóta jópár év elkullogott, s mit hoz a sors, a srác ismét felbukkant előttem, ezúttal a Primal Fear élén. Meglehetősen maradi lehetek, mert bevallom férfiasan, ehhez a zenekarhoz eleddig nem volt szerencsém. Valószínűleg alulműveltségem terméke, hogy az együttes surranópályán elfutott mellettem, de ami késik az a villamos, én meg nekiálltam pótolni a hiányosságaimat, mert a New Religion alapján volt is mit. |
|
Manowar - Gods Of War (2007-10-09)
 Nagy kedvenc pihen most is a kezemben, bár ezúttal már nem is reménykedtem benne, hogy valaha is az új Manowar lemez tulajdonosa leszek. Így vagy úgy végülis csak meglett a Gods of War, s bár az utóbbi időben mindenki ízekre szedi őket, nekem nem szokásom csak úgy leírni egy Manowar lemezt. Lassú fém, egy kevés lóerő, no meg egy kupac dögös csajszi, csakhogy a feeling meglegyen… |
|
HIMSA - Summon In Thunder (2007-10-09)
 A Himsa a metalcore mezőny második vonalában egyensúlyozik már egy ideje. Utóbbi két lemezüket az underground kiadónak számító Prosthetic Records adta ki, de negyedik stúdióalbumuk most egy szinttel feljebb, a Century Media-nál jelent meg. A Summon In Thunder a csapat elmondása szerint a másfél évvel ezelőtti brutál metal Hail Horror és a heavy metalosabb felfogású 2003-as anyag, a Courting Tragedy And Disaster keveréke. És ebben van némi igazság. |
|
Epica - The Divine Conspiracy (2007-10-06)
 Simone Simons az egyik kedvenc énekesnőm, no nem feltétlenül a hangja miatt, sokkal inkább vonzóbb idomai hoznak lázba, hátha még szőke lenne, akkor azt hiszem én kapitulálnék:) Ezúttal viszont jobb, ha az albumra fordítom a figyelmem, hiszen a The Divine Conspiracy rendesen sokkolja a rendszert. Nem kifejezetten kajáltam az ilyen női énekes, gót gyanús cuccokat, az utóbbi időben azonban ráhangolódtam a témára. Rá is kellett, mert elég nívós alkotásokkal bővült a kollekcióm s a mostani sornak az Epica az egyik színfoltja. |
|
Nightwish - Amaranth (single) (2007-10-05)  Sohasem volt igazán nagy kedvencem a Nightwish, de amit csináltak mindenképpen elismertem, igazi érdekesség volt. A meglehetősen népszerűvé vált zenekar azonban nem tudott fellépni a legnagyobb csúcsra, a nagy siker kapujában hatalmasat botlottak az északiak. Tarja távozása egy kupac kérdést hagyott maga után, az igazi válaszok meg csak most kezdenek érkezni. Az éledező zenekar elsőként ezzel a kislemezzel jelentkezik. |
|
ARCH ENEMY - Rise Of The Tyrant (2007-10-04)
 Az Angela Gossow-val készült lemezek közül a 2003-as Anthems Of Rebellion a kedvencem, és a Rise Of The Tyrant leginkább ahhoz hasonlítható. A komplex témák mellett a fogósság is ugyanúgy erőssége a friss anyagnak. Ráadásul Angela is eldobta végre a bugyborékoló effekteket, és a maga pőre brutalitásában hörögte fel az énektémákat. |
|
WALL OF SLEEP - ...And Hell Followed With Him (2007-10-03)
 2003 óta működik a doom metal műfaj egyik jeles hazai képviselője, a Wall Of Sleep. Az elkötelezett, rutinos arcokból álló csapat idén már harmadik stúdióalbumát készítette el, melyet most a svéd I Hate Records gondozásában jelentettek meg. |
|
HATESPHERE - Serpent Smiles And Killer Eyes (2007-09-30)

A szokásos módon most is pár hónappal a megjelenése után írunk a legutóbbi Hatesphere albumról. Egyrészt mert tömegével jönnek ki új lemezekkel a különböző bandák, másrészt mert nehéz újat mondani a dán srácokról. Ráadásul a Hatesphere minden esetben hozza a tőle elvárt színvonalat, és aki rajongójuk, minden külön unszolás nélkül, bátran veheti birtokba az új dalokat |
|
DIVINE HERESY - Bleed The Fifth (2007-09-27)

Visszatérés is, meg nem is. Mármint az ex-Fear Factory gitáros Dino Cazares új bandájának bemutatkozó lemeze. Visszatérés abból a szempontból, hogy azt a fajta groove death metalt, amivel Cazares beírta magát és a Fear Factory-t a metal történelembe már jó régen hallottuk tőle |
|
Apocalyptica - Worlds Collide (2007-09-26)

Talán senkinek sem kell bemutatni a Apocalypticát, de ha mégis lenne olyan aki nem ismeri annak azt mondanám, hogy ez egy olyan együttes, amely fémzenét játszik csellón és a jó minőségű dalok mellet még a zseniális marketing stratégiájuknak is köszönhetik, hogy ilyen messze eljutottak. És mielőtt még bárki is fölkaphatná hitetlenkedve a fejét, folytatom is tovább.
A fiúk ugyanis tíz éve az első albumukon csak Metallica feldolgozásokat játszottak négy csellóval reprodukálva minden hangszert (na jó, a dobokat oda kellett gondolni) |
|
MEKONG DELTA - Lurking Fear (2007-09-23)

Az utóbbi tíz évben egy hangot nem adott ki a Mekong Delta, teljesen eltűntek a képből, de úgy tűnik, hogy Ralf Hubertnek újra mondanivalója támadt és hamar összerántott egy csapatot, hogy elkészítse a Lurking Fear albumot, a Mekong Delta nyolcadik stúdiólemezét, amit felemás érzésekkel ajánlok most |
|
Behemoth - The Apostasy (2007-09-21)

A 2004-es Demigod album után a Behemoth rajongókban felmerülhetett a nagy kérdés: Mivel lehet ezt megfejelni? A The Apostasy megadja a maga kétértelmű válaszát: semmivel, de mégis meg lehet! Megint némi ellentmondásba keveredtem, de ha végigolvassátok a következő sorokat, könnyedén megértitek majd a lényeget |
|
AS I LAY DYING - An Ocean Between Us (2007-09-15)

A San Diego-i As I Lay Dying szépen lépked előre, nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a banda. Erre a Hatebreeddel közös teltházas júniusi A38 koncert a legjobb bizonyíték, amire a buli napján már nem lehetett jegyet venni, és sokan nem is a főzenekar Hatebreed miatt, hanem kifejezetten az AILD kedvéért mentek el |
|
Iced Earth - Framing Armageddon - Something Wicked Part 1. (2007-09-12)

Alighanem a hónap lemezét tartom most a kezemben, a 2007-es év őszi szezonjának legnagyobbikát. Vannak zenekarok, amelyeket rögtön egy riffről, első hallásra fel lehet ismerni, annyira jellegzetes. Jellegzetes, mert évek óta ezt csinálják, többnyire hiba nélkül. Számomra két ilyen zenekar van jelen pillanatban: az Iron Maiden és az amerikai Iced Earth. Azóta meg főleg bizsergeti a fantáziámat az együttes, amióta Tim „Ripper” Owens az énekesük. A kiváló hangú vokalista és Jon Schaffer párosítása az előző lemeznél nagyot durrant. Nézzük csak meg, milyen is lett a második felvonás, azaz a legújabb Iced Earth album |
|
POVERTY'S NO CRIME - Save My Soul (2007-09-11)

Négy éve már, hogy a legutóbbi Poverty's No Crime lemez (The Chemical Chaos) megjelent, de nálam maximálisan kiállták az idő próbáját a rajta szereplő dalok, élvezettel hallgatom ma is. Külön izgalommal vártam hát, hogy a családalapítási teendők után újra munkához látó banda, mivel fog előrukkolni 2007-ben |
|
Ride The Sky - New Protection (2007-09-10)
 A hétvége előtt egy nagybevásárlást tartottam, és mivel az őszi hónapok mindig tele vannak jobbnál-jobb metal lemezekkel, érdemes körbenézni ilyenkor a boltokban. A figyelmemet rögtön egy olyan együttes ragadta meg, amelyikről nemrég sokat hallottam, méghozzá azért mert az egykori Helloween ill. Masterplan ütős, Uli Kusch bandjáról van szó. |
|
AMORPHIS - Silent Waters (2007-09-09)

Az újra élettel és elképzeléssel teli, tavaly megjelent Eclipse után második albumát is elkészítette Tomi Joutsen énekessel a finn folkos, pszichedelikus, death metal csapat. A recept tulajdonképpen nem változott a Silent Waters dalainál sem. A jellegzetesen kesernyés Amorphis íz ugyanúgy benne van az új albumban is, mint eddig bármikor |
|
Within Temptation - The Heart Of Everything (2007-09-03)

A holland Within Temptation újabb lemezére majdnem három évet kellett várni, bár az eltelt időszak alatt sem unatkoztak a zenekartagok. A 2004-es The Silent Force óta kijött egy koncert DVD, ami jelzés volt a zenekar egyre erősödő népszerűségét illetően. Közben megszületett a zenekari baba, az énekes Sharon Den Adel és a gitáros Robert Westerholt kislánya. A rajongók számára tehát meglehetősen homályosnak ígérkezett az új lemez mibenléte, annak ellenére, hogy The Howling című szám már fel-felbukkant a tavalyi bulik jelentős részén |
|
Finntroll - Ur Jordens Djup (2007-09-02)

A legújabb Finntroll lemez sejtelmes intrója azonnal a ködös tenger viking vizeire kormányoz bennünket. Mesebeli, ugyanakkor feszültségkeltő a felvezetés, ami egyre csak nő és vastagodik. A kitörés pillanatát fokozza az első szám, ahol egy jóval keményebb karakteres durva ének, és az északi dallamok veszik át a verzét. Változatos a kezdő nóta épp úgy, mint az egész album - a népies dallamok mellett másfajta elemek is bőven fellelhetők a Finntroll muzsikájában |
|
Marduk - Rom 5:12 (2007-08-25)

Igazából a Marduk nekem sosem volt a szívem csücske, de agresszívabb pillanataimban mindig üde felfrissülést nyújtott a Panzer Division Marduk, vagy a World Funeral. A banda a Rom 5:12 albummal sem tért le a megszokott ösvényről. Vagy mégis? |
|
Winds - 'Prominence and Demise' - Szimfónikus mestermetál (2007-08-24)

A norvég Winds negyedik albumán, bár az előzőket sem lehet fércmunka-jelzővel illetni, olyat alkotott, ami előtt bizony le kell borulni. Kortalan, zseniális.
Egy leheletnyit metálabb, sötétebb hangulatú ugyanakkor az eddigieknél változatosabb lett a Prominence. Némileg háttérbe szorult a témák szinte a végtelenségig való kibontása, díszítése, érződik, hogy ezúttal más volt a koncepció |
|
Chris Cornell - Carry On (2007-08-23)

Azt hiszem az úriember nevét nem sokan tudják hirtelen mihez is kapcsolni, úgyhogy gyorsan segítek. A Seattle-láz egyik legelőremutatóbb, zseniális bandájának, a Soundgarden-nek (1984-1997), majd a nemrég feloszlott Audioslave-nek volt énekfelelőse. A kultikus Temple of the Dog-ban bluesoskodott, manapság pedig szólóban tevékenykedik. Egy fantasztikus énekes, összekeverhetetlen, egyéni, nagyszerű hanggal |
|
Dead Soul Tribe - A Lullaby For The Devil (2007-08-20)

Devon Graves a zseniális Psychotic Waltz utáni megnyilatkozása, a „Halott Lelkek Törzse” a második albumtól a kedvencek státuszban tartózkodik nálam. Egyszerűen nem lehet nem leborulni e kivételes zenei és költői tehetséggel megáldott ember alkotásai előtt. Sajnálom, hogy a Psychotic Waltz minden valószínűség szerint végleg a múlté, és megértem, hogy a régi rajongók jelentős hányada nem tud annyira lelkesedni a Devon új bandája kapcsán, de az új, immáron ötödik anyag hallatán nem hiszem, hogy a régi kísérletező-kedvet hiányolná bárki is! |
|
AMORAL - Reptile Ride (2007-08-16)

Korábban egy hangot sem hallottam még az Amoraltól, de friss, harmadik albumukkal sikerült megfogniuk. A banda 2000-ben alakult Helsinkiben és a demós korszak után 2004-ben jelent meg a bemutatkozó lemezük (Wounds Creation), majd a következő évben a folytatás (Decrowning). Az átlag finn bandákhoz képest az Amoral egyáltalán nem szimfonikus power metalban utazik és semmi közük a folkos black metal hordákhoz sem. Viszont kiválóan nyomják azt a technikás thrash/death metalt, amit új albumán az Arch Enemy is megvillant, és az a helyzet, hogy Mike Amott bandájával lazán állják a versenyt a finnek. Sőt! |
|
STAINLESS STEEL - The Plague (2007-08-15)

A Csolnokról származó tradicionális heavy metal csapat már 1994 óta űzi az ipart. Eredetileg magyar nyelven szólaltak meg, de az ezredfordulón megjelent első albumuk, a germán mondakörbe tartozó Nibelung éneket feldolgozó Wigant konceptalbum dalainak szövegét viszont már angolul írták. Ahogy a bemutatkozó anyagot, úgy a 2002-es Red Heat Within korongot is egy német kiadó gondozta, így Nyugat-Európában is foroghatott a Stainless Steel neve |
|
TŰZMADÁR - Fények (2007-08-09)

A Tűzmadár bemutatkozó albuma 2005-ben jelent meg, és az ingyenes terjesztésnek köszönhetően nagyon sok metal rajongóhoz eljutott a Jégkorszak. Az, hogy az internetes rocksajtó az év debütálásának választotta a Tűzmadár első korongját, egyfajta visszaigazolás volt a csapat számára, hogy jó úton járnak energikus, ötletes heavy metal dalaikkal. Az azóta eltelt két évben Horváth Zsolt billentyűssel hattagúra bővült a zenekar és elkészült a Tűzmadár második nagylemeze Fények címmel. |
|
CARNAL FORGE - Testify For My Victims (2007-08-04)
 A göteborgi dallamos death és a Testament-féle zúzós thrash metal ötvözésén ügyködik már tizedik éve a svéd Carnal Forge. Az utóbbi időben azonban volt némi változás a csapat háza táján. Új énekes, új stúdió, új kiadó. |
|
Nile - Ithyphallic (2007-07-30)

A Nile mindig tud időzíteni. Ilyen döglesztő hőségben adják ki új albumukat, hogy a hallgató még inkább Egyiptomban érezhesse magát. Most pedig lássuk, hogy az időjáráson kívül mi segít visszavinni minket a kegyetlen ókorba, a Nílus mellé
|
|
SLAYER - Christ Illusion (Special Edition) (2007-07-27)

Elég szemét húzás, amit a Slayer kiadója művel ezzel a speciális kiadással. Minden valamire való Slayer fanatikus már a megjelenés hetében begyűjtötte a Christ Illusion albumot, erre egy évvel később kihozzák ezt a bónuszolt változatot. De azért nem kell bedőlni minden pénzhajhász trükknek! |
|
THE CURSED - Room Full Of Sinners (2007-07-25)

A New Jersey környéki rutinos metal fejekből álló The Cursed a hetvenes évek doom metalját játssza bemutatkozó lemezén, de akad néhány igazi meglepetés is az alapvetően retro anyagon. Számomra az Overkill énekes Bobby "Blitz" Ellsworth részvétele jelentette a mézesmadzagot, de a csapat tagja még Dan Lorenzo (Hades, Non-Fiction) gitáros, Mike Cristi (Non-Fiction) dobos és Job The Raver (Murder 1) basszer is |
|
EVERWOOD - The Raven's Nest (2007-07-12)

Nemrég jelent meg az Everwood bemutatkozó lemezének, a 2005-ös Mind Gamesnek a folytatása. Az albumot ezúttal is a görög Burning Star kiadó gondozta, ami ad egy kis esélyt a magyar srácoknak, hogy talán külföldön is megismerik a nevüket. A The Raven's Nest mindenképpen érettebb és összefogottabb alkotásnak tűnik már első hallgatásra is, mint elődje. Bár az is igaz, hogy a világ prog-metal élvonalát még nem fenyegeti az Everwood áttörése |
|
TESSTIMONY - Gospel Of Judas (2007-07-11)

Az új Tesstimony album legnagyobb erénye, hogy végre valahára elkészült. A magyar black/death metal csapat minőségi első albuma még az ezredfordulón jelent meg Inhale The Sadness címmel. Amikor végre beindulni látszott a banda szekere, kifosztották a próbatermüket, ami anyagilag teljesen padlóra küldte a társaságot. Évek kellettek a talpra álláshoz, új tagok toborzásához. 2004-ben aztán az Inhale The Sadness újrakiadását és két friss dalt is rejtő The Deathbook cd jelezte, hogy a Tesstimony készen áll a visszatérésre. Ehhez képest újabb három évet kellett várni, hogy végül elkészüljön a részben Norvégiában felvett Gospel Of Judas |
|
IN THIS MOMENT - Beautiful Tragedy (2007-07-09)
 Összesen két éve alakult ez a kaliforniai banda, de már ott tartanak, hogy a Century Media nemrég kiadta bemutatkozó lemezüket. Persze nem azért, mert akkora egetverő tehetség vagy újító lenne az In This Moment gárdája, mindössze jókor vannak jó helyen. Tipikus zeneipari történet. |
|
Nightingale – White Darkness (2007-07-08)
 Dan Swanö zenekara ismételten hozta a szintet, ám valahogy ezúttal nem vagyok annyira elégedett. A csapat rajongójaként hihetetlen izgatottsággal passzíroztam a cd-t a lejátszóba, várva a halálpontos csodát, amit ez a svéd gárda eddig csuklóból okozott. A csoda, nagyon úgy tűnik ezúttal elmaradt, de azért ne rohanjunk annyira előre. |
|
Neurosis - Given To The Rising (2007-07-07)
 A metal albumok hallgatása jó érzést kelt bennem, és felszabadultan pörgetem általában a hajam a húzós riffekre, amikor épp nem vagyok elolvadva egy gyönyörű északias gitárszólótól. Egyedül a Neurosis-szal nincs ez így. Az ő zenéjükben a boldogság, és önfeledtség leghalványabb szikrája sem tűnik fel, csakis a teljes melankólia. |
|
TROUBLE - Simple Mind Condition (2007-07-06)
 Újra egy doom metal legenda, akik próbálnak ismét megkapaszkodni az élők sorában. A hat év szünet után feltámadt csapat több éves halogatás után adta ki végül a Simple Mind Condition névre keresztelt hetedik Trouble albumot. Szerintem már az is belefáradt az állandó ígérgetésbe, aki elsőre repesve fogadta az új Trouble lemez megjelenésének hírét (még 2005-ben)! Sajnos a végeredmény sem képes igazán felrázni az embert... |
|
CANDLEMASS - The King Of The Grey Islands (2007-07-03)

A Candlemass új albuma egy igazán különleges együttműködés eredménye. A 2005-ös visszatérő album folytatását új énekessel készítette el Leif Edling legendás csapata, mégpedig a hasonlóan neves texasi doom banda a Solitude Aeturnus frontemberével. Robert Lowe tulajdonképpen felmentő seregként érkezett, és kiváló teljesítményével megmentette a King Of The Grey Islands lemezt. |
|
REMORSE - Old Versio (2007-07-02)

A Remorse nem ma kezdte a pályát. Az Oláh Zsolt vezette ózdi thrash metal banda 1987-ben alakult és egyedül ők maradtak talpon a mai napig az olyan magyar thrash csapatok közül, mint az Undertaking, az Atomic, vagy a Beyond. Mivel a Harc! című 2005-ös Remorse album új lendületet adott a zenekarnak, a Nail Records úgy gondolta érdemes lenne a korábbi lemezekkel is kezdeni valamit, amíg elkészül az év lemezének is megszavazott Harc! folytatása. Az 1993-as In Versio és az 1997-es Álmatlanság albumok újrakiadásához a tökéletes apropót a Remorse fennállásának 20 éves jubileuma adta. Az Old Versio cd ennek az eredetileg csak kazettán megjelent két korai Remorse anyagnak a dalait tartalmazza. |
|
Ziltoid, a Mindentudó (2007-06-27)

A zseniális Devin Townsend egy újabb őrült agymenése a Ziltoid The Omniscient album. A Strapping Young Ladben és szólóalbumain kikísérletezett szerteágazó zenei világát Devin most egy olyan koncepcióval öntötte nyakon, ami még a Galaxis Útikalauz Stoposoknak világhírű szerzőjének, az abszurd humour, fergeteges sci-fi történetek nagymesterének, Douglas Adamsnek is kedvére lenne |
|
VINTERSORG - Solens Rötter (2007-06-21)

Az utóbbi albumokra jellemző progresszív, technikás megközelítés mellett érezhetően a hangulati ellentétek kihangsúlyozására is nagyon odafigyeltek az új dalokban. Az akusztikus és metalos részek folyamatosan váltogatják egymást, de ezeken túl gyakran kísérleteznek változatos komolyzenei betétekkel is. Kellemes meglepetés még az egyes dalokban felbukkanó rock gitárszólók |
|
MACHINE MEN - Circus Of Fools (2007-06-19)

Harmadik albumához érkezett a Machine Men zenekar. A finn srácok eddigi két lemezükkel tulajdonképpen extra albumokat készítettek a Bruce Dickinson rajongók számára. Nem csak az énekes Toni hangja és megoldásai emlékeztetnek kísértetiesen a mesterre, hanem a zene is a legendás torok szólóalbumait idézi. Szerencsére minőség szempontjából is |
|
PROSECTURA - Sándor, József, melegek (2007) (2007-06-17)

Kicsit kétkedve vettem kezembe Imre Norbiék új lemezét. Tudják, ők a pisi-kaki-puni punk hazai megszólaltatói. Nem vagyok prűd, de néha meredek szövegeik vannak. Szerencsére kellemes meglepetésben volt részem, sőt szerintem ez a lemez, az Év Hazai Punklemeze! Na de kicsit boncolgassuk. Próbálok kiemelni a szövegekből pár jellegzetességet, bár ez nem könnyű és hálás feladat. Bizonyára mindenkinek lesz kedvenc része, és lehet hogy én pont nem azt emelem ki...
|
|
DREAM THEATER - Systematic Chaos (2007-06-13)

A legutóbbi Octavarium albummal és a 20 éves jubileumi turnéval - aminek utolérhetetlen fináléja volt a Score dvd-n megörökített előadás a New York-i Radio City Music Hall koncerttermében - a Dream Theater lezárt egy korszakot. Ha nem is zeneileg, de üzletileg mindenképpen, hiszen az Atlantic Recordsnál töltött hosszú évek után a 2007-es Systematic Chaos már a Roadrunner Records gondozásában jelent meg pár napja |
|
DE FACTO - Karizma (2007-06-07)
 Túl sokszor nem keresztezte utamat a De Facto, de most a zenekar megtisztelt egy példánnyal legújabb lemezéből. Eddig az a kép élt bennem a csapatról, hogy gótikus/dark hangulatú rock zenét játszanak. Nos, a Karizma album alapján sem törölném a gótikus jelzőt a műfaji meghatározásból, de azért árnyaltabb a kép. Jellemzően szomorú, de nem keserű a lemez hangulata. |
|
PARADISE LOST - In Requiem (2007-06-06)
 Nem gondoltam volna, hogy több mint tíz évet kell várnom, hogy egy új Paradise Lost album meghallgatása után végre ismét teljes elégedettséggel dőlhessek hátra. Persze volt időszak, amikor azt hittem, talán soha nem jön el ez a pillanat. |
|
THRESHOLD - Dead Reckoning (2007-06-03)
 Hűha, már három év (na jó, csak két és fél) eltelt a legutóbbi Threshold album, a Subsurface megjelenése óta? Nagyon gyorsan megy az idő. Elég nagy durranás volt a 2004-es album, sok helyen a hónap lemezének választották anno, bár kiszámíthatósága miatt nekem nem lett kedvencem. A dalírási recept ugyanaz maradt a nyolcadik stúdióalbumra, viszont a felállásban történt némi változás. Karl Groom gitáros maradt az egyetlen alapító tag a bandában, mivel a Dead Reckoning felvételei előtt Nick Midson (másik gitáros, másik alapító tag) kilépett a zenekarból. |
|
Dodheimsgard - Supervillain Outcast (2007-05-30)

A Dodheimsgard egy norvég szupercsapat, akik az előző 666 International-al új alapokra próbálták helyezni a black metalt. Az idő tájt a műfaj a pogány középkori témákról áttért a futurisztikusabb, bizarr zenei világba. Erre a legjobb példa a 2000-ben megjelent Thorns album (aminek azóta várjuk folytatását), vagy épp a Satyricon Rebel Extravaganza-ja, hogy valami ismertebbet is említsek. De mind közül a DHG 666 International-ja volt a legelőremutatóbb, legextrémebb, ezért már szinte kapartam a falat a folytatás érkezéséig
|
|
SHADOWS FALL - Threads Of Life (2007-05-25)

Mivel a tavalyi Fallout From The War album tulajdonképpen egy kiadatlan számokból összehegesztett (de azért mégsem tipikus) "lelépős" anyag volt a multikiadó Atlantic Recordshoz szerződött metalcore mesterek számára, így a nemrég megjelent Threads Of Life tekinthető a Shadows Fall ötödik stúdióalbumának. A Shadows Fall előző korongja, a The War Within a huszadik helyig jutott Amerikában a Billboard 200-as lemezeladási listáján, és ez jó ajánlólevél volt az Atlantic számára, hogy begyűjtse a csapatot. Szerencsére a Mastodonhoz hasonlóan (őket a Warner csípte ki az undergroundból) a Shadows Fall sem adta fel a korábbi anyagaikat meghatározó zenei elképzeléseit, és egy újabb dallamos hardcore/thrash albummal folytatják az utat |
|
Anekdoten - A Time of Day (2007-05-23)

Nem hinném, hogy hazánkban tömegével rajonganának ezen svéd együttesért, pedig zenéjükről csak felsőfokban lehet nyilatkozni. Jómagam véletlenül bukkantam rájuk, illetve az Opeth főnök Mikael úr ajánlása nyomán. Remélem a cikk hatására lesz, aki utánajár ennek a kivételes zenei csodának |
|
Paradise Lost - 'In Requiem' - elmélkedések (2007-05-22)

Valahogy nehéznek találtam az új lemezről írni, meglehetős ambivalens érzéseimből kifolyólag. Kezdjük talán azzal, hogy mihez is mérek én egy új Paradise Lost albumot, illetve milyen érdekes viszonyban állok ezzel a gárdával. Alapvetően én elvagyok a régi és az új érával is. Az persze egyértelmű, hogy a klasszikus lemezek hordoznak egy olyan különleges hangulati pluszt, amit a One Second utáni korongokon nyomokban sem találni. Manapság nem tudnak abba az édes-keserű, dühös, magasztos, önsajnáló világba léptetni
|
|
MEGADETH - United Abominations (2007-05-20)

A két évvel ezelőtti The System Has Failed albumhoz képest teljesen kicserélődött a Megadeth tagsága Dave Mustaine körül. A nemrég megjelent That One Night koncertanyagon hallható és látható volt, hogy az új arcok gond nélkül elboldogulnak a régi klasszikusokkal, már csak az volt a kérdés, hogy stúdióban is képesek-e hasonló jó teljesítményre. A válasz: igen. Ez a Megadeth simán felveszi a versenyt a klasszikus Mustaine-Ellefson-Friedman-Menza felállással. Glen Drover ugyanolyan technikás gitáros, mint maga Mustaine. Shawn Drover dobolása isten. Egyedül James Lomenzo basszusgitár játéka kap talán kevesebb szerepet, mint annak idején Dave Ellefson.
|
|
Rush - Snakes & Arrows (2007-05-19)

A kanadai legendák ismét hallatják a hangjukat, hangszereiket, a minőségi progresszív rockra éhező fülek legnagyobb megelégedésére. Nézzük, mit alkottak ezúttal
|
|
DYING FETUS - War Of Attrition (2007-05-17)

Nem lehet azt mondani, hogy a Dying Fetus csak úgy ontaná a friss albumokat. A War Of Attrition mindössze a hatodik albuma az 1991 óta létező technikás grindcore/death metal brigádnak, az eddigi utolsó anyag pedig a Stop At Nothing volt 2003-ból. Nem tudom, hogy én változtam meg (négy év hosszú idő) vagy a Dying Fetus tudott most fogósabb dalokat írni, de a Stop At Nothing okozta rezignáció után nagyon betalált nálam a War Of Attrition |
|
REDEMPTION - The Origins Of Ruin (2007-05-16)
 A Redemption 2005-ös albumát két év elteltével is bármikor szívesen hallgatom. Az utóbbi évek egyik legjobb prog-power metal lemeze volt, véleményem szerint a The Fullness Of Time. Épp ezért vártam nagyon a holland gitáros/dalszerző Nicolas Van Dyk és a Fates Warning énekes Ray Alder újabb közös anyagát. |
|
Redemption - The Origins of Ruin (2007-05-15)

Prog/Power metalként definiálható leginkább Nicolas van Dyk szeme fénye, a Redemption. Na azért ennél többről van itt szó, ugyanis az énekes nem más, mint a Fates Warning/Engine pacsirtalegendája, azaz Ray Alder! Tulajdonképpen az első albumon még csak vendég vokalistaként tűnt fel (a Magnitude 9-os srác, Corey Brown volt az igazi énekfelelős) ám a kollaboráció olyan sikeresnek bizonyult, hogy Alder bácsi maradt, immáron teljes tagként, hála az égnek!
|
|
MACHINE HEAD - The Blackening (2007-05-07)

Jó sokáig váratta a rajongókat új lemezével a Machine Head, hiszen a feltámadást hozó Through The Ashes Of Empires korong még 2003-ban jelent meg, és a tüzes Elegies koncert-dvd is csak tovább fokozta az étvágyat. De a várakozásnak vége és a The Blackening nem hagy kétséget afelől, hogy a banda tényleg visszatalált a helyes útra. Sőt, tovább is merészkedtek rajta, mint azt előzetesen talán várni lehetett |
|
Dimmu Borgir - In Sorte Diaboli (2007-05-05)
 Végre valahára itt az új Dimmu. A black metal legnépszerűbb képviselői hosszú hallgatás után újra jól megmondják a keresztényeknek a magukét, mindezt úgy megfogalmazva, hogy mi zene formájában élvezhessük is. |
|
DIMMU BORGIR - In Sorte Diaboli (2007-05-04)
 Az új Mayhem albumról írt kritikám rendesen kiverte a biztosítékot jó pár embernél. Az Ordo Ad Chao számomra élvezhetetlen minimalista megközelítésének épp az ellentéte, bombasztikus hangzás és módszeresen rétegzett black metal jellemzi a Dimmu Borgir anyagait. És ez alól nem kivétel a frissen megjelent In Sorte Diaboli album sem. |
|
Stoneman - sex.drugs.murder (2007-04-24)

A fekete ürmös absinth hazájában, Svájcban, egyre inkább teret hódít magának az electro metal, és az industrialos fémzene lassacskán minket is elér. Olyannyira, hogy ezen műfaj egyik neves képviselője, a Stoneman, ez év májusában a sex.drugs.murder turné keretében Budapestre is ellátogat. Ezáltal lehetőségünk nyílik élőben is meghallgatni a sex.drugs.murder albumot és a soron következő lemezük előzetesét |
|
ANNIHILATOR - Metal (2007-04-22)
 Az Annihilator nem tartozik a nagy kísérletezők közé, jól behatárolható stílusuk van. Ha Jeff Waters néha egy-egy lemezen mégis megpróbált kilépni a saját árnyékából és más területekre elkalandozni, annak rendszerint erős bukta lett a vége eddig. Az új Annihilator album is egy újabb kísérlet, de még nem tudni, hogy milyen helyet foglal majd el az életműben. A lemez különlegessége, hogy a Waters/Padden/Mangini trió mellett minden egyes dalban közreműködik egy-egy neves vendéggitáros vagy énekes. A skandináv vonalat a Children Of Bodom, a The Haunted, az In Flames és az Arch Enemy hathúrosai képviselik. Az amcsikat a Nevermore, a Trivium és a Lamb Of God. A kanadai honfitársakat pedig az Anvil és Danko Jones. |
|
Porcupine Tree – Fear of a Blank Planet (2007-04-21)
 Az angol Porcupine Tree nálam az első 10 kedvenc zenekarban van, úgyhogy az új lemezt már igazán tűkön ülve vártam. A PT zenéje sokrétű, összetett. Pszichedelikus rock, elektronika, akusztikus témázás, kemény gitárok, klasszikus zenei igényű megoldások alkotnak egységet. Kétségkívül korunk egyik legelőremutatóbb társulata. |
|
Marillion - Somewhere Else (2007-04-19)

A „Valahol máshol” egy érdekes zenei utazás. Már-már azt hinné az ember fia, hogy a Marble nyomvonalán fognak haladni, de nem. Helyette kapunk egy nagyon finom, szinte már „halk” lemezt, ami engem leginkább a Brave-re emlékeztet, de ez nem konceptalbum. Koncepciózus csak annyira, mint bármelyik korábbi zenemű. Keserédes dallamok, szívszaggató melódiák, emberség, pozitív hangulatok csakúgy, mint legutóbb, mint mindig, csupán a csomagolás más picit |
|
Threshold - Dead Reckoning (2007-04-18)

Az angol együttes legutóbbi albuma, a 2004-es Subsurface nagyon betalált nálam. A kicsit epikus, de azért jó riffelős, technikás, de átlátható zene nagyon sok kellemes percet okozott eddig is. Tulajdonképp az új lemez ezt a vonalat viszi tovább, nagyívű, de nem hatásvadász, intelligens muzsika, helyenként enyhe elektronikus effektezéssel és fantasztikus refrénekkel. Pont annyi mindenből, amennyi kell!
|
|
MINDFIELDS FACTORY - Mindfields EP (2007-04-17)

Az eredetileg Mindfields néven indult budapesti prog-metal zenekar első hangzó anyaga ez a demó/EP. Az év elején az Evergrey és a Wendigo előtt láttam élőben a csapatot, de csak később töltöttem le a demót a honlapjukról. A koncertből sokkal több power metal benyomásra emlékeztem, de ez a négy dal jobban árnyalja a Mindfields Factory-ról kialakítható képet |
|
SYMPHORCE - Become Death (2007-04-14)

A Nevermore-féle technikás power/thrash metal egyik legjobb európai követője volt a német Symphorce egészen a Twice Second albumig, de most úgy gondolták, hogy sokkal egyénibbek lesznek attól, ha az eddig megszokott zenei világukat trendi gothic metallal ötvözik. Kísérletek már az előző albumon (Godspeed) is történtek erre vonatkozóan, elég ha csak a Nowhere című dalra gondolunk. Most viszont már fele-fele arányban kerültek a lemezre power/thrash és electro-gothic témák |
|
CLUTCH - From Beale Street To Oblivion (2007-04-13)

Az 1990-ben alakult amerikai Clutch nyolcadik stúdiólemezéhez érkezett a From Beale Street To Oblivion albummal. Az alapvetően stoner bandának számító Clutch utóbbi lemezein egyre közelebb vitte zenéjét a gyökerekhez, konkrétan a blues-hoz. Az új anyag is ezen az úton halad tovább, amire már a lemez címében is erős utalást találunk. A Beale Street ugyanis a mai napig a blues zene egyik kultikus helye Memphis városában. Az 1920-as években itt született meg a memphis blues, ami aztán az '50-es években a rock and roll, később a '60-as években pedig a rock zene alapjait adta |
|
THE END - Elementary (2007-04-07)

Egy újabb ígéretes kanadai banda ráadásul a Relapse táborból, és ennyi infó sokaknak elég is lehet, hogy legalább egy belefülelésnyi esélyt adjanak a The End-nek. És nem is fognak csalódni! Hallgatás közben olyan nevek ugranak be egy-egy pillanatra, mint a Mastodon vagy a Dillinger Escape Plan, de mindez egy jóval pszichedelikusabb köntösbe bújtatva a nagy progrock ősök és a mai modern hősök szellemében |
|
Dalriada - Kikelet (2007-04-01)
 Echo nélkül tért vissza a Dalriada, de visszhang nélkül korántsem marad majd ez az album. Sőt. Már az “előhang” is nagy volt, 2007 legjobban várt korongja a Kikelet, ehhez jött még hozzá az a tény, hogy ez az (Echo of) Dalriada 3. lemeze; az pedig a rock mítosz szerint sokat határoz. Egyszóval mindent megtettünk, hogy a srácok, khm, khm, a tagok nagy feszültség alatt dolgozzanak. Na de előzmények ide vagy oda, elkészült a mű és most már elmondható, hogy fölemelkedett az elvárások szintjére és megmutatta, hogy a harmadik albumokat körüllengő aura szerint mennyire életképes együttes ez a soproni banda. |
|
CHIMAIRA - Resurrection (2007-03-21)

Amikor tavaly a Chimaira bejelentette, hogy szakítanak a Roadrunner kiadóval, komolyan elkezdtem aggódni a bandáért, mert nem igazán lehetett tudni, hogy melyik fél mondta ki a végső szót. Már a legutóbbi albumuk felvétele idején is elég zilált volt a társaság lelkiállapota az állandó dobos cserék és az így megbomlott csapategység miatt.
A friss album pedig újra a legjobb formájában mutatja a Chimaira-t, már csak azért is, mert ismét az egész banda beszállt a dalszerzésbe és visszatért az über dobos Andols Herrick is |
|
Belphegor - Pestapokalypse VI (2007-03-19)
 Az osztrák szomszédságból származó Belphegor-t gondolom nem kell bemutatnom. Voltak már párszor nálunk, úgyhogy még az is ismeri, akit hidegen hagy a zenéjük. Egész eddig rám se gyakoroltak különösebb hatást, azonban a Pestapokalypse VI megtörte a jeget. |
|
GIRE - Gire (2007-03-16)

A Gire igazi kultikus underground banda. Több mint tíz éve léteznek, számtalan demót készítettek már, de az első Gire album csak most tudott megszületni. Az anyag tulajdonképpen egy retrospektív válogatás a zenekar legjobb dalaiból, melyek kiállták az idő próbáját és most 21. századi köntösben nyújtják át nekünk
|
|
Szomorúság egy üveggömbben - Dredg: Catch Without Arms (2007-03-08)
 Talán így lehetne leginkább szavakkal kifejezni, milyen hangulatú zenét nyújt nekünk az általam igen kedvelt, kaliforniai illetőségű Dredg. Megint egy olyan zenekar, akik sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének, mint amit a rock-szakmától kapnak. |
|
MOONSORROW - V: Hävitetty (2007-03-05)
 A pogány hangulatú, folkos black metal zenék világában minőségi albumaival meghatározó szerepet vívott ki magának az elmúlt években a finn Moonsorrow. Most ötödik nagylemezükhöz érkeztek, és a banda magabiztosabb, mint valaha. |
|
Therion: Gothic Kabbalah (2007-03-03)
 Végre… 3 évvel az epikus Lemuria-Sirius B kettős után itt a svédek legújabb remekműve-ismét 2 korong, most viszont együtt lapulnak a Theriontól megszokott színvonalas, szemet gyönyörködtető borító alatt. |
|
The Berzerker - Animosity (2007-02-28)
 „Az erő van ezzel!” mondta Darth Vader Luke Skywalker-re, miközben üldözte őt tie vadászával a Halálcsillag felett. Én ugyanezt mondom Luke Kenny-re, a The Berzerker egytagú csapatára, aki nyilván nem tagja a Skywalker családnak, de ettől függetlenül az erő ugyanúgy megvan benne is, mint a híres jediben. |
|
MNEMIC - Passenger (2007-02-26)
 Már az Audio Injected Soul lemeztől sem voltam elhalva, de a Passenger egyszerűen köszönés nélkül megy el mellettem. Pedig hallgatom én oda-vissza. A Mnemic harmadik albuma ez és nagyon csodálkoznék, ha a következő korong is a Nuclear Blastnál jelenne meg. |
|
A Pain of Salvation új gyermeke - Scarsick (2007-02-22)  No most jól megkaptuk Daniel-től! A Pain of Salvation elkészítette eszelősre sikerült hatodik korongját. Bevezetőnek annyit kéne megjegyezni, hogy a Scarsick cseppet sem a szokásos POS- muzsikát hozza, de amit kapunk az a 2007-es év legjobb lemezét jelenti (így előre, igen), illetve persze ennél jóval többet! XXI. századi művészet. |
|
MASTERPLAN - MK II (2007-02-19)

A Masterplan eddig két minőségi nagylemezt tett le az asztalra, és mindkét albumuk erős klasszikus hard rock befolyással bíró, igazi prog power metal gyöngyszem. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben, ám tavaly megbomlott a zenekari egység és a banda soraiban olyan mértékű változások zajlottak le, hogy joggal beszélhetünk új kezdetről, ahogy azt a friss Masterplan cd címe is próbálja mindenkiben tudatosítani |
|
KRUX - II (2007-02-14)

A Krux a legjobb svéd metal zenészek gyűjtőhelye és alapvetően annak a Leif Edling basszernek a zenekara, aki az epikus doom legenda Candlemass fő dalszerzője is. Edling mester mellett olyan arcok zenélnek a Kruxban, mint Mats Leven énekes (Therion, At Vance), Fredrik Akesson gitáros (Arch Enemy), Jörgen Sandström gitáros (The Project Hate, ex-Entombed), Peter Stjärnvind dobos (ex-Entombed) és Carl Westholm billentyűs (ex-Candlemass) |
|
DIM VISION - Epidermis (2007-02-12)

Soha ennyi jó magyar metal album nem jelent meg egyetlen év alatt, véleményem szerint, mint 2006-ban. Kisebb csúszás után még az év végén megérkezett a debreceni Dim Vision bemutatkozó nagylemeze is, és azóta sem térek magamhoz. 2004-ben az Aether című demo/EP már jelezte, hogy a Dim Vision-ben megvan a potenciál, és ennek megfelelően az Epidermis album egy minden szempontból érett és remekül kidolgozott death metal anyag lett. Lehet, hogy lassan dolgoznak a srácok, de minőségi munkát végeznek |
|
God Dethroned: The Toxic Touch (2007-02-02)
 Egy fél perces riffelős, tömegkiabáltatós bevezető után megkezdődik a világutálat zenébe foglalt örvénye. Az már az első 10 másodpercben feltűnt, hogy itt már rég nem arról van szó, mint a közel tíz évvel ezelőtti The Grand Grimoire-on. Komoly skandináv hatás érződik a zenében, és néha nagyon olyan érzésem támad egyes szólóknál, mintha egy In Flames albumot hallgatnék.
Félreértés azért ne essék, itt nem egy sablonos In Flames nyúlásról van szó, mert érződnek a black/death gyökerek még most is, és Henri Sattler még véletlenül se nyitná dallamos éneklésre a száját. Darálások, és dallamok keverékét hallhatjuk egész végig, és ez az elegy majdnem tökéletes. |
|
Asesino - Cristo Satanico (2007-01-29)
 Annak ellenére, hogy egy-két hírben már feltűnt az Asesino neve a hazai metalsajtóban, még mindig semmilyen hanghordozót nem lehet kapni az együttestől idehaza. Ez számomra kiábrándító, és egyben meglepő is, hisz Dino Cazares (ex-Fear Factory,ex-Brujeria), Tony Campos (Static-X) és Emilio Marquez (Sadistic Intent) szupercsapatáról van szó.
Dino egyáltalán nem tűnt el a metal színtérről a Fear Factory-ból való távozása óta, csak a mexikói underground mélységébe vetette magát minden súlyával, és úgy látszik még nem is akar egy ideig kimászni onnan. |
|
LEGION OF THE DAMNED - Sons Of The Jackal (2007-01-28)

A holland old-school thrash metal banda bemutatkozó lemeze (Malevolent Rapture) ugyanúgy az év szinte legelső kiadványa volt tavaly, mint most a friss korong. A debüt album mindent elsöprő pusztítása példátlan volt és engem is azonnal magával ragadott, de aki korábban hallotta a Legion Of The Damned elődjének számító Occult nevű zenekar utolsó anyagát, az talán nem lepődött meg annyira, hogy milyen erő van ebben a bandában |
|
!Klasszikus! Machine Head: The Burning Red (2007-01-18)
 A Machine Head egyike azoknak a zenekaroknak, akik a 90-es évek elején az USA-ban rájöttek arra, hogy a metal lehet egy modern hangzású new wave irányzat is, ha pár dolgot megváltoztatnak. Így került a gitárhangolás pár hanggal lejjebb, de nem szégyeltek meríteni az ősök csarnokából és az effektvilág széles palettájáról. Az így kapott termék nem más, mint egy brutális, de mégis igényes modern metal zene, ahol a középpontban a dalok vannak. |
|
Vad vidék sötét zenéje: Negură Bunget- OM (2007-01-11)
 OM (AUM): a hinduizmus és a buddhizmus legszentebb mantrája, amely egyetlen hangban összefoglalja a teljes Univerzumot és a teremtő Brahmant. Ugyanez a szótag román nyelven azt jelenti: EMBER.
Negură Bunget (ejtsd: Negurö Bundzset): archaikus román nyelven fekete, ködös rengeteg.
Ennek alapján már körvonalazódhat az olvasóban hogy milyen is lehet a ’95 óta létező black metal együttes legújabb (és legjobb) lemeze amely a Code666 kiadó gondozásában jelent meg. |
|
OUTWORLD - Outworld (2007-01-08)
 Az Outworld bemutatkozó anyaga azért ragadta meg a figyelmem, mert a lemezen az a Kelly 'Sundown' Carpenter énekel, aki a Beyond Twilight második albumán (Section X) lépett Jorn Lande örökébe, és szerintem nem is vallott szégyent. A zenekar agya azonban Rusty Cooley, aki a legjobb gitárosnak számít Houston környékén. Az 1997-ben alakult, kezdetben csupán instrumentális, texasi Outworld progresszívnek mondott technikás power metalt játszik, de jó időbe telt mire eljutottak az első nagylemezig. |
|
I: Between Two Worlds (2007-01-06)
 Tavaly Abbath ráunt a Motörhead slágerek éneklésére a Bömbers élén, és úgy döntött, hogy visszatér a norvég black metal élvonalába egy egészen új projekttel, az I-al. A főblekker be is gyűjtött maga mellé egy tapasztalt veteránokból álló elit kommandót. Az általam oly nagyra tartott King pengeti a bőgőt, a gitárért Ice Dale a felelős az Enslaved-ből, a ritmust pedig az addig építőmunkásként dolgozó ex-Immortal dobos Armagedda üti, a jellegzetesen értelmetlen, ám hangzatos szövegeket pedig szintén az Immortal-os múltú Demonaz írta. |
|
NEVERMORE - The Politics Of Ecstasy (Remastered) (2007-01-03)

1996 őszén jelent meg a nagybetűs ALBUM és most tíz évvel később a Century Media újra kiadta a The Politics Of Ecstasy korongot az In Memory mini-albummal és a bemutatkozó Nevermore nagylemezzel egyetemben. A '90-es években Chuck Schuldiner és a Death albumai mellett a Nevermore második nagylemeze érdemli ki igazán az eredeti értelemben használt progresszív (tehát újító) jelzőt. A The Politics Of Ecstasy munkálatait is Neil Kernon producer felügyelte, akárcsak a Nevermore addigi minden hanglépését. A korai dalok már mind lemezre kerültek és a srácok teljes egészében aktuális önmagukra koncentrálhattak
|
|
NEVERMORE - In Memory EP (Remastered) (2007-01-02)

A korábban az Epic multikiadónál dolgozó Sanctuary zenekar romjain alakult Nevermore a grunge fővárosából, Seattle-ből indult el a kilencvenes évek elején. Ennek ellenére nem az akkor divatos stílusban kezdtek el nyomulni, hanem ösztöneikre hallgatva a saját zenéjüket játszották. Mára a Nevermore az egyik legerősebb metal bandává nőtte ki magát, köszönhetően minőségi és egyéni fémzenéjüknek. Pár hónapja a Century Media kiadó újra megjelentette a zenekar korai anyagait, köztük az In Memory EP-t |
|
NEVERMORE - Nevermore (Remastered) (2007-01-01)

Az eddigi utolsó Nevermore anyag, a This Godless Endevour remek összefoglalása a banda világának, de aki esetleg még nem ismeri a korai Nevermore lemezeket, most belefülelhet a seattlei mesterek múltjába az újra kiadásra került, remasterelt és bónuszokkal gazdagított első három Nevermore anyag, az 1995-ös bemutatkozó album, az 1996-os In Memory mini-album és a The Politics Of Ecstasy nagylemez beszerzésével, meghallgatásával
|
|
Pokolgép - Oblatio (2006-12-24)
 Amikor először hallottam, hogy a Pokolgép új albuma is akusztikus gitárokkal újrafelvett régi dalokból fog állni picit elhúztam a szám, hogy, á már ők is. De aztán jobban belegondolva egyre jobban vártam, hogy így is megismerjek egy-két dalt, hogy mennyire tudják átmenteni a régi dalok erejét és miben lesz új egy-egy dal. Bár már nagyon várom, mikor jelenik meg egy olyan album, ahol ez az egész procedúra fordított irányban történne meg és az akusztikus hangszerekkel felvett daloknak adnának riffeket és kemény hangzást. De lehet, hogy sokat kell várni, mert kevés együttesnek van egy albumra való az ilyen dalokból. Addig is, lássuk a megszokott átváltoztatást. |
|
Halor - Welcome To Hell (2006-12-22)
 Lendület és dinamizmus, erő és energia, fém és acél a válasz, ha a Halor zenekar munkásságáról érdeklődöm. A nem is olyan rég öt éves fennállását ünneplő szombathelyi metal zenekar mára már országszerte ismerté vált. Két demo lemezzel, több száz óra próbatermezéssel és rengeteg koncerttel a háta mögött sarokkőhöz érkezett Komondi Ákos legénysége. Az első nagylemez voltaképpen egy életút is, és tekerősebb, mint valaha... |
|
FLÚG - Kiszakadt belőlem [EP] (2006-12-21)

A Flúg egy remek magyar rockzenekar, legalábbis ez a hatszámos mini-album alapján. Nem hard, inkább soft rock, némi progos beütéssel. Az utóbbi időben a Flúg sokat játszott/játszik a Black-Out vendégeként és ez a dalokban is érződik |
|
Meshuggah - Nothing (újrakiadás) (2006-12-20)
 Nothing újra-kiadás? Minek? Gondolom ez a kérdés átfutott minden tisztességes Meshuggah rajongó agyán, amikor kiderült, hogy az említett albumot nem csak egyszerűen újra megjelentetik egy-két bonusz cuccal, hanem még a gitárokat is felvették, és újrakeverték az anyagot. Kis utánajárással kiderítettem, hogy eredetileg a Nothing albumot még nem nyolchúros gitárokkal rögzítették, hanem csak F-re hangolt héthúrosokkal. Ez már megmagyaráz mindent. |
|
CIRCLE II CIRCLE - Burden Of Truth (2006-12-15)

Ez már a harmadik C2C album, de most fordul elő először, hogy Zak Stevens énekes mellett nem vett részt a produkcióban senki az egykori Savatage zenekarból. A Szent Grál keresését feldolgozó koncept-album dalait Zak és a basszusgitáros Paul Michael Stewart közösen írta meg és néhány számba még Andy Lee gitáros is belepiszkált |
|
INTO ETERNITY - The Scattering Of Ashes (2006-12-13)

A kanadai zenekar legutóbbi albumát (a 2004-ben megjelent Buried In Oblivion-t) még ma is mesterműnek tartom. Az a lemez a brutális death metal és a progresszív rock/metal tökéletes keveréke, és ennek fényében nagyon komoly elvárásaim voltak az idén ősszel kiadott új Into Eternity korong felé |
|
KILLSWITCH ENGAGE - As Daylight Dies (2006-12-12)

Két és fél év után jelentkezik új dalokkal a Killswitch Engage, mely az évtized elején feltörő metalcore hullám egyik vezető csapata...... volt! Azért csak volt, mert igaz, hogy lemezeladásban még talán hozzák majd az eddigi szintet, de a dalok egyre több rádióbarát pop-dallamot tartalmaznak a kétségtelenül jelenlévő, határozott zúzások mellett |
|
KAMELOT - One Cold Winter's Night (Live) (2006-12-07)
 Volt már egy rövid koncertanyaga a Kamelotnak (még 2000-ben a The Expedition), bár azon a korongon tulajdonképpen három dal igazából exkluzív stúdiófelvétel volt. Tehát a One Cold Winter's Night lemezt simán vehetjük az első igazi Kamelot koncertalbumnak. A felvétel idén februárban, egy hideg téli éjszakán, az oslói Rockefeller Music Hallban tartott előadáson készült, és nem csupán dupla cd-n, de dupla dvd formában is megjelent. |
|
CADAVERES - Soul Of A New Breed (2006-12-06)

A Teknőctetemek végső felbomlása után az ex-CDT gitáros Körmi hamar összerántotta új bandáját és a fehérvári Cadaveres azonnal bele is vetette magát a hazai és európai klubozásba, koncertezésbe. Közben folyamatosan írták az új dalokat és rögzítették a számokat a kiváló érdi hangpékségben Varga Zoltánnal, az eredmény pedig a nemrég megjelent Soul Of A New Breed című album, a Cadaveres bemutatkozó nagylemeze
|
|
BORKNAGAR - Origin (2006-12-03)
 Hamisítatlan skandináv hangulat árad a dalokból. Az északi tájak, az erdő borította hegyoldalak, tiszta vizű hegyi patakok dallama és ritmusa, és az északi emberek belső világlátása ölt testet itt. Az anyag mindössze 36 perc és a tiszta forrásból ennyi épp elég is a szigorú zenékhez szokott füleknek |
|
!Klasszikus!: Judas Priest - Rocka Rolla (2006-12-01)
 1974. A megalakulást követő 4 évnyi terméketlen huzavona után, melynek során folyamatosan jöttek-mentek a tagok, a Judas Priest nevet viselő banda végre megalkotta első albumát, amely a már-már parasztosan egyszerű Rocka Rolla címet kapta. Nem sokkal a felvétel előtt harmadszorra cseréltek dobost, Chris Campbell helyére John Hinch lépett, az addigi énekes Alan Atkins pedig átadta a mikrofont Rob Halfordnak, akit addig színházi világosítóként és egy kis helybéli banda, a Hiroshima énekeseként ismertek az angliai Birminghamben |
|
WATCH MY DYING - Fényérzékeny (2006-11-01)
 Pontosan két évvel ezelőtt jelent meg a Watch My Dying első nagylemeze a Klausztrofónia. A mai napig nagy kedvencem az a korong, és kíváncsian vártam, hogy az új dalok hogyan tágítják majd tovább a kísérletezős death metal banda groteszk világát. Kicsit félve tettem be a cd-t a lejátszóba, mivel a kissé egyszerű és "vakítóan" világos lemezborító inkább negatív hatással volt rám. Biztos túlságosan fényérzékeny vagyok. :) |
|
Amon Amarth - With Oden On Our Side (2006-11-28)
 Az Amon Amarth a Fate Of Norns albummal berobbant a metálzene élmezőnyébe, és azóta folyamatosan alkotnak valamit. Ha éppen nem turnéznak, akkor albumot, vagy dvd-t adnak ki. Nem kis teljesítmény. A nagy sikerek miatt valami katasztrofális „elpoposodást” vártam ettől a csapattól, de ez hála Odinnak nem történt meg! |
|
Autumn Twilight - Dream Seeks Dreamer & Sin:Overflow - Newborn Sun EP (2006-11-27)

A Metal & Hard Rock Hammer magazin jóvoltából a kemény zene kedvelői ismét hozzájuthattak egy nagyszerű CD-hez amely az Autumn Twilight legújabb és egyben második albumát (ha Örömtűz c. demójukat nem számítjuk), valamint a testvérzenekar Sin:Overflow 5 számos EP-jét tartalmazza. A borító, a kivitelezés igényes, első látásra nyilvánvaló hogy nem valami pihekönnyed rádiórockkal van dolgunk |
|
Hatebreed - Supremacy (2006-11-25)
 A Hatebreed újra itt van, és izomból pofánvág mindenkit a Supremacy-val. Ezt az együttest szerintem idehaza már mindenki ismeri, ha másért nem, akkor a két évvel ezelőtti fellépésük miatt, amikor a Slipknot előtt játszottak. Ez a banda talán az egyik legegyszerűbb a világon. Nem próbálják megfejteni mély filozófiai gondolatokkal az élet értelmét, csak pusztítanak izomból, a lehető legmagasabb színvonalon. |
|
KALAPÁCS - Életreítélt (2006-11-21)
 Kalapács Józsi nem pihen. Tavaly a Kalapács mellett régi barátokkal beindította a hagyományos hard rock vonalon mozgó Hard zenekart is, és egy mini-album után egy sikeres nagylemezt készített az a formáció. Most pedig ismét egy újabb Kalapács albumnak jött el az ideje, mely a várt minőségben folytatja a 2002-ben megkezdett utat. |
|
HEAVEN SHALL BURN - Deaf To Our Prayers (2006-11-16)
 A német Heaven Shall Burn előző lemeze a 2004-ben megjelent Antigone volt, és nekem nagyon bejött az a változatos, göteborgi death metal és amerikai metalcore keverék. Az új album is ezen a vonalon megy tovább 11 remekbe szabott, friss HSB nótával. Annyit módosítottak a recepten a német srácok, hogy most kevesebb hangulatfestő, szomorkás gothic-doom zongorajáték és vonóskíséret bukkan fel a lemezen a súlyos riffek mellett |
|
THE ARCANE ORDER - The Machinery Of Oblivion (2006-11-14)
 Ritkaság a rock/metal világában, hogy hamarabb jelenik meg egy zenekar bemutatkozó nagylemeze, minthogy legelső koncertjüket lejátszanák. Pedig a dán The Arcane Order-nek ezt a nem mindennapi tettet sikerült végrehajtania. A debütáló The Machinery Of Oblivion című anyaguk augusztus elején jött ki, a banda első bulija pedig október utolsó napjaiban zajlott le. Persze esetünkben nem zöldfülű kezdőknek szavazott bizalmat a Metal Blade |
|
EKTOMORF - Outcast (2006-11-12)
 Nevezhetjük tribal metalnak, thrascore-nak vagy groove metalnak az Ektomorf zenéjét, a lényeg végül is az, hogy az intenzív koncerteknek, a legutóbbi két minőségi nagylemeznek és a hiteles kiállásnak köszönhetően Európa egyik legjobb metal bandájává nőtte ki magát a valamikor Mezőkovácsházáról indult Ektomorf |
|
NECK SPRAIN - Heavyweight, 3rd Round (2006-11-11)

Mióta tavaly nyáron újra aktivizálta magát a társaság, volt szerencsém háromszor is látni őket élőben és akár a Slayer, akár a Meshuggah előtti produkciót, vagy éppen az idei Sziget-fellépésüket idézem fel a Fear Factory napján, a Neck Sprain falbontó, súlyos muzsikája mindig nagyot ütött. Ugyanezt az erőt a lemezre is át tudták menteni, ami valószínűleg nem kis mértékben köszönhető a Bakery stúdió varázslóinak: Varga Zoltánnak és Szabó Viktornak. Persze elsősorban a daloké és a zenészeké az érdem! :) |
|
Tankcsapda: Mindenki vár valamit (2006-11-10)
 Lecsupaszított tanklogó néz ránk az albumborítóról de ez a tartalmat tekintve csalóka, mert az ott szereplő dalok egyáltalán nem üresek, fogós riffek meg refrének sorakoznak egymás után, a lemez lendületét nem töri meg egyetlen ballada sem, felemel a zene egy örületes pörgésbe és csak a végén enged le, szinte ugyanazon a szinten tartva egész végig. A szövegbe visszatértek a “nyersebb” kifejezések, de ezek többnyire olyan helyen jelennek meg, ahol a szöveg megkívánja ezt és nem csak azért szerepelnek, hogy ezzel extra figyelmet kapjanak. Több dalban van harmadik gitár is, de legtöbb helyen olyan kisegitő szerepet kap, hogy attól jobban szól a lemez, de a hiányában nem lesznek erőtlenek vagy üresek a dalok koncerteken. Na de nézzük az egészet sejtjeire lebontva |
|
Depresszió - Az ébredés útján (2006-11-07)
 Amikor a 21. századocska küszöbén megjelent tiszta erőből a Depresszió első lemeze már sejteni lehetett, hogy ez a banda nem fog megállni itt és bizony egy év múlva meg is jelent a következő lemez. Ez már egyértelműen továbblépés volt, minden szinten és nagyon meg is kedveltem ezzel a két albummal a depiseket. Az egyetlen dolog, amit hiányoltam a zenéből, az az energia, de ezt mindig a kedvezőtlen stúdió meg anyagi körülmények számlájára írtam. És lám, az első koncertjükön amin részt vettem már meg is győződtem erről, nem tudom technikai szakszóval milyen erőműnek hívnák ezt, de csak úgy áradt az energia a színpadról |
|
Wisdom - Words Of Wisdom (2006-11-06)
 A Wisdom zenekar saját 5 éves fennállásának ünneplésére egy igazi csemegével készült a rajongóknak, méghozzá azzal, hogy piacra dobta az első nagylemezét Words Of Wisdom címmel. A Wisdom legutóbbi EP-je csattanó sikert aratott és a hazai metal fanok számára egyre jobban kikristályosodott, hogy egy fiatal, rendkívül tehetséges zenekar van a láthatáron |
|
THE HAUNTED - The Dead Eye (2006-11-05)

Ötödik albumához érkezett a The Haunted, akik eddig arról voltak ismertek, hogy méregerős death-thrash dalokat tudnak írni. Nagy tétekben mernék fogadni rá, hogy az új lemezzel erősen megosztják majd a rajongótáborukat, sőt sokan talán el is pártolnak majd a zenekartól. Ugyanis a The Haunted kísérletező üzemmódba kapcsolt a The Dead Eye albumon |
|
ALL THAT REMAINS - The Fall Of Ideals (2006-11-02)
 Az új All That Remains albumot a This Calling klipjével promótálja a banda, de ez az egy nóta nem igazán mutatja meg a lemez teljes mélységét. Én kellemesen csalódtam a teljes album meghallgatása után. Sőt, azt mondhatom, hogy a The Fall Of Ideals dalaival simán felküzdötték magukat az első ligába a Shadows Fall, a Killswitch Engage és az Unearth mellé ezen a vonalon |
|
Hammerfall - Threshold (2006-11-01)  Én anno a Hammerfall-lal indultam, még a kezdet kezdetén, s olybá tűnik ez mind a mai napig meg is maradt. Számtalan fiatal ölt Hammerfall-os pólót, és veszi meg az új lemezeket, mert bizony a fiatal északi gárda töretlen népszerűségnek örvend kis hazánkban is…Kíváncsian vettem kezembe a legújabb lemezt, a Thresholdot |
|
TRIVIUM - The Crusade (2006-10-31)
 Igazából a metalcore hullám dobta felszínre a Trivium gárdáját pár éve, de már az Ascendancy lemezen is érezhető volt, hogy van muníció a szemtelenül fiatal csapatban. A Trivium 2006-os főzetének összetevői: klasszikus thrash metal, Iron Maiden és emocore. Az embernek olyan érzése van, mintha a Ride The Lightning témáit kevernék mai modern elemekkel |
|
Vágtázó Csodaszarvas - Tiszta Forrás (2006-10-29)

Sokunk meglepetésére, megnyugvására és megelégedésére újjá alakult az idővel legendává nemesedett VHK. Ezt nyugodtan jelenhetjük ki, hiszen bár a zenésztársak mások, az énekes és tulajdonképpeni zeneszerző Grandpierre Attila volt maga a Vágtázó Halottkémek. Természetesen ezt nem a hajdani zenésztársak rovására mondom, mert az a több mint két évtizedet megért zenekar nagyon, nagyon sokat tett – ha úgy vesszük, akkor le az asztalra, ha úgy, akkor értünk, de egymásért is, meg (a) mindenért. Ezért hatalmas rajongó táboruk nagyon hálás nekik. És arra is emlékszünk, milyen különleges koncerteket adtak, - tulajdonképpen csak olyat |
|
TWISTED INTO FORM - Then Comes Affliction To Awaken The Dreamer (2006-10-28)

Szeretem az olyan anyagokat, ahol a fúziós jazzrock találkozik a technikás metal zenével. A norvég Twisted Into Form nemrég megjelent debütáló albumán pedig pontosan ilyen muzsika hallható. Igaz a zenekar tagjai nem zöldfülű kezdők. A kultbandaként számon tartott, eddig egyetlen lemezt készítő, szintén progos és szintén norvég Spiral Architect projekthez köthető Kaj Gornitzka gitáros és Leif J. Knashaug énekes, az Extol dobosával David Husvik-kal és Erik Aadland basszerrel kiegészülve alkotják a Twisted Into Form gárdáját |
|
Ministry - Rio Grande Blood (2006-10-22)

Mióta vége a nyári fesztiválszezonnak olyan érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna. Hát írni a Ministry-ről! A szigetes bulijukat sajna nem láttam, de a beszámolók alapján a hazai headbangerek is megtapasztalhatták, miből is áll a beteg indusztriális thrash metal |
|
AMON AMARTH - With Oden On Our Side (2006-10-20)
 Jól fut mostanában az Amon Amarth tüzes szekere. Egyre népesebb rajongótáborral büszkélkedhetnek, legutóbbi lemezük (Fate Of Norns) a banda eddigi történetének legsikeresebb korongja volt és ennek megfelelően a kiadójuk is kiemelten foglalkozik velük. A nyár elején egy extra kiállítású tripla dvd-mamuttal (Wrath Of The Norsemen) jelentkeztek, mely kábé 7(!) órányi koncertfelvételt tartalmaz és részemről még mindig kivesézésre vár, de időközben elkészült a legfrissebb Amon Amarth album is, a With Oden On Our Side. |
|
AMERICAN HERITAGE - Millenarian (2006-10-16)

Múltkor azt találtam írni, hogy a Mastodonnak nincs párja, de már itt is a cáfolat. Igaz, a chicagói American Heritage nem a jelenlegi, hanem még a Remission-korszakos Mastodont idézi számomra. Elsőre kicsit csalóka lehet ez a bevezető, mert szó sincs másolásról. Ahogy mondani szokták, a két banda egyívású. 2003-ban például közös kislemezt jelentettek meg és turnéztak is együtt. Talán nem is sokára majd egy új stílus alapbandáiként tartjuk őket számon |
|
WALLS OF JERICHO - With Devils Amongst Us All (2006-10-13)
 Az első találkozásom a 2004-es Summer Rocks fesztiválon volt a Walls Of Jericho csapatával. Nem lehetett elfelejteni a műsorukat, hiszen a lendületes Slayer-riffekkel kevert hardcore muzsika mellé extra ráadásként egy vad frontcsaj, Candice Kucsulain süvöltötte a szövegeket a színpadról. Aztán a kompromisszumoktól mentes All Hail The Dead című albumuk is betalált nálam és most két év után megérkezett a folytatás |
|
JON OLIVA'S PAIN - Maniacal Renderings (2006-10-12)
 A friss lemez igazi meglepetése, hogy a cd-füzet tanúsága szerint a néhai Savatage gitáros Chris Olivának az eredeti ötletei is felbukkannak egyes dalokban. (Chris 1993. október 17-én, egy részeg autós okozta közlekedési balesetben hunyt el 30 évesen.) Lehet, hogy ezeknek a korábbi témáknak is köszönhető, de a Maniacal Renderings simán beférne a Savatage lemezek sorába |
|
MASTODON - Blood Mountain (2006-10-11)

Azt gondolom, kevesen vannak azok, akik az eddigi Mastodon lemezeket, akár a Remission, akár a Leviathan albumot ismerve, vitába szállnának azzal, hogy a Mastodon az egyik legegyedibb és legminőségibb csapat a mai metal színtéren. A Leviathan album sikereinek köszönhetően a Mastodon rendesen kinőtte a Relapse Records kínálta kereteket és tavaly a Warner multikiadó egyik sublabeljéhez a Reprise-hoz szerződtek. A Blood Mountain már az ő támogatásukkal jelent meg. Aki attól tartott, hogy majd egy emészthetőbb, rádióbarát anyagot készít a csapat, most nyugodtan dőljön hátra és élvezze a muzsikát, mert a Blood Mountain talán még szélsőségesebb, mint a Leviathan volt!
|
|
Napalm Death: Smear Campaign (2006-10-10)
 Bekapcsolod a tv-t, és azt látod, hogy pártok fikázzák egymást szakadatlanul. Ezek után mondja valaki azt nekem, hogy a Napalm Death, Smear Campaign (lejárató kampány) albuma nem aktuális! |
|
Replika: Igazi kép CD/DVD (2006-10-09)
 Igazi kis világot épített fel a Replika az 1994-es megalakulásuk óta és mivel mára már bőven elmúlottak 10 évesek, abszolút aktuális volt egy mindent figyelembevevő válogatás jellegű live anyag megjelentetése a hozzátartozó dvd-vel. Korrekt pakkot dobott piacra a 3 tagú debreceni gárda. Mind a koncertlemez, mind a dvd rendesen odakeni az embert a tatamira |
|
DIECAST - Internal Revolution (2006-10-06)

A lemezborító hihetetlen színein akadt meg először a szemem. A sok fekete tónusú borítógrafika között igazán üdítően hat. Halványan rémlett, hogy a Diecast metalcore-ban utazik, de egyetlen korábbi anyagukat sem hallottam még. Nos, a bostoni hardcore undergroundból érkező csapat 1998-ban jelentette meg a debütáló Undo The Wicked albumot, de csak 2001-ben követte ezt a második korong (Day Of Reckoning). A kisebb kiadóknál megjelent első két album után 2003-ban szerződtek a Century Media-hoz |
|
DISILLUSION - Gloria (2006-10-04)
 Az eredetileg 1994-ben alakult német Disillusion többszöri újrakezdés és számtalan demó után 2004-ben jutott el oda, hogy elkészítse bemutatkozó nagylemezét. Az albumon a komplex death-thrash témákat folkos, akusztikus részekkel, néhol hideg szinti-témákkal vagy vonósok játékával színesítették |
|
Nadir+Step On It - We The Scum Of The Earth, Allschool Monster Is Coming split (2006-10-03)

Jó metal nem csak külföldi fán terem. Ezen állításomat támasztja alá a Nadir, és a Step On It ingyenesen letölthető split albuma. Ha nem mond ez a két név semmit neked, akkor nem árt végigolvasnod a következő pár sort, mert a hazai underground színtér sokszínűségébe nyerhetsz némi betekintést |
|
UNEARTH - III: In The Eyes Of Fire (2006-09-28)
 A Metal Blade nagyban kivette részét a metalcore csapatok szerződtetéséből az évtized elején a trend felfutásakor, és ennek köszönhetően két-három igazán jó bandát is sikerült behúzni hálójukkal a csónakba. Az egyik legjobb fogás az Unearth volt, akik 2004-es The Oncoming Storm lemezükkel egy gyilkos metalcore remekművet tettek le az asztalra. Szerencsére menet közben sem tévedtek el a srácok, így az új album ugyanolyan erős, mint elődje |
|
BLACK LABEL SOCIETY - Shot To Hell (2006-09-25)

Kíváncsian vártam az új BLS albumot. A nemrég kiadott koncert dvd (European Invasion) és a friss album nyitódalához, a Betondzsungelhez (Concrete Jungle) készített király animációs klip meghozta az étvágyamat. A gond az, hogy a Shot To Hell sokadik meghallgatása után is korog még a gyomrom
|
|
Gorgoroth - Ad Majorem Sathanas Gloriam (2006-09-24)
 Ha megszállott istenhívő vagy, és ezeket a sorokat olvasod, akkor minden bizonnyal nagyon mellényúltál, úgyhogy javasolnám a balra mutató nyilat a böngészőn opcióként. Ha viszont egy gonosz, északi, fagyos gyűlöletáradat hiányzik épp az életedből, akkor jó helyen jársz. |
|
MERCENARY - The Hours That Remain (2006-09-21)
 Az új lemez felvétele előtt fontos változás történt a csapatban. A hörgős, károgós énektémákért felelős basszer Kral kiszállt a bandából, René Pedersen basszer/énekes viszont csak a felvételek után érkezett a helyére, így a Mercenary negyedik nagylemezén (a booklet alapján) egyedül Mikkel Sandager felel a dallamos és torokköszörülős énektémákért egyaránt. A dán csapat továbbra is dallamos és riffgazdag progos metalban utazik, de valahogy most az 11 Dreams koronghoz képest nehezebben emészthető a végeredmény |
|
OSSIAN - A lélek hangja (2006-09-18)
 A 20 éves jubileum alkalmából kiadott anyagok közé tartozik, a Létünk a bizonyíték koncertalbum és dvd mellett, a Lélek hangja lemez is, mely egy vadonatúj akusztikus nótát, 11 korábbi Ossian dal unplugged/nagyzenekari átiratát tartalmazza és további hét Ossian balladát az eredeti formájában |
|
DEICIDE - The Stench Of Redemption (2006-09-07)

Nem forgott túl sokat a legutóbbi Deicide korong, a 2004-es Scars Of The Crucifix, nálam. Épp ezért nem is jöttem tűzbe, amikor megérkezett az új album. Aztán láttam a Homage For Satan dalra készült klipet és már kaptam is The Stench Of Redemption cd után. Elsősorban nem a klip képsorai vagy a sztori (bár egyik sem rossz), hanem maga a dal fogott meg és azonnal hallani akartam a többit is |
|
MOTÖRHEAD - Kiss Of Death (2006-09-06)

Harminc éve dübörög a motör és Lemmy bátyó nem látszik fáradni. A legutóbbi Inferno remekül sikerült, a Kiss Of Death pedig folytatja a jó sort. A lemez hangzása valahogy a klasszikus Motörhead korongok nyers megszólalását idézi, és emiatt az átlagnál is jobb érzéssel hallgatja az ember a friss dalokat |
|
Sahg - Sahg I (2006-09-03)

Azok akik vették a fáradtságot és beszerezték a Jotunspor Gleipnirs Smeder
albumát megbizonyosodhattak róla, hogy King és Kvitfarn kreativitása nem ismer határokat. A black metal ott csurog az ereikben, ez nem vitás. De mi van akkor, ha ehhez a két zsenihez társul egy alternatív rockot játszó gitáros, és egy death metal banda énekese? A választ a Sahg debütáló albuma meg is adja: Tökéletes stoner/doom metal
|
|
LAMB OF GOD - Sacrament (2006-09-02)

Az első nagykiadós Lamb Of God albumot, a tavalyi Ashes Of The Wake-et kicsit összecsapták a srácok, érzésem szerint. Még ki se hűlt az As The Palaces Burn album, épp csak letudták az utolsó turnét, és az Epic/Sony már terelte is be a bandát a stúdióba, hogy minél hamarabb, amíg tart a lendület és a felfokozott érdeklődés, utcára kerülhessen egy új anyag. Igaz, hogy az eladások igazolták ezt a stratégiát, de ugyanennek a manővernek köszönhető talán, hogy véleményem szerint nem igazán voltak kiforrottak azok a nóták |
|
IMPALED NAZARENE - Pro Patria Finlandia (2006-08-31)

Hihetetlenül feszesen játszik a banda. És valahogy az az érzésem, mintha most death metalosabb lenne kicsit a végeredmény, mint mondjuk a legutóbbi All That You Fear esetén |
|
Strapping Young Lad - The New Black (limited) (2006-08-29)

Úgy vettem észre, hogy a Strapping Young Lad neve hallatán igen kevesen kapják fel a fejüket idehaza. Ez a probléma sürgős orvoslásra szorul. Én is csak pár hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a kanadai négyes korábbi alkotásaival, de egy-két hallgatás után máris a kedvenc együttesemmé nőtték ki magukat |
|
IRON MAIDEN - A Matter Of Life And Death (2006-08-28)

Röpke három év után elkészült az Iron Maiden negyedik korszakának harmadik albuma, mely a hangzatos "Élet és Halál kérdése" címet kapta. A Tim Bradstreet által készített borító egy fokkal jobb, mint legutóbb, igaz annál a borzadálynál csak jobbat lehetett csinálni. Sajnos még ez is messze van azonban a Derek Riggs alkotta klasszikus Eddie megtestesülésektől, vagy akár a Brave New World frontjától. Leginkább egy maiden-fanatikus, amatőr death metal banda lemezének borítójának tippelném, ha nem lenne rajta az Iron Maiden logó. A lemezelőzetes maxi grafikája sokkal ütősebb lett. Na, de nézzük a dalokat! |
|
The Gathering - Home (2006-08-27)

Anekke éneke mindig is szívfacsaró volt és a zenéjükben is jelen volt mindig a sötét, gyönyörűség és fehér ártatlanság különös disszonanciája. Most sincs ez másképpen. Kellemes lehet ez a zene, ha éppen jó hangulatban teszi be az ember |
|
Chrome Division - Doomsday Rock 'N Roll (2006-08-24)

A Doomsday Overture doomos, háborús nyitánya után a lassú kipengetésekből hirtelen csap át a Serial Killer Motörheades, csattogós lábdobos, sörszagú rock 'n rolljába a Chrome Division első lemeze. A Doomsday rockabilly-től a punk 'n roll-on át az északi és brit dallamos vonalig minden van itt, megfűszerezve egy kis southern dirty rock-kal
|
|
Carpathian Forest - Fuck You All!!! (2006-08-21)
 A Carpathian Forest egy közepesen jó koncerttel mutatta be a magyar közönségnek legújabb alkotását, a Fuck You All!!!!-t. Ez a családias májusi összeröffenés arra jó volt, hogy felkeltse érdeklődésemet a provokáló című album iránt. |
|
Keep Of Kalessin - Armada (2006-08-13)
 Az együttes motorja Obsidian C. gitáros, aki mellesleg a Satyricon-nak is pengeti a húrokat élőben. Mellette olyan hírességek fordultak meg Kalessin erődjében, mint Frost, vagy Csihar Attila. Ezek a nevek gondolom meghozzák a kedvet az együtteshez. Az Armada azonban nem ebben a felállásban készült. A mostani tagok ismeretleneknek nevezhetők, de az Armada után szerintem minden blekker elkezdheti tanulni a zenészek neveit. |
|
Tribe After Tribe - Enchanted Entrance (2006-08-11)
 Ó, hogy mit össze nem szenvedtem én, mire végül megkaparinthattam a Tribe After Tribe utolsó nagylemezét, (2002-es) az Enchanted Entrance-ot. Bár már volt szerencsém hallani a lemezt korábban, az mégsem pótolhatta azt az élvezetet, amikor a cd-t végérvényesen bebiztosítottam a lejátszómba. Play. A varázslat megkezdődött. A félőrült vigyor azóta is legfőbb ismertetőjegyem. |
|
STEREOCHRIST - Live Like A Man (Die As A God) (2006-08-09)

A Live Like A Man gyakorlatilag egy új kezdet a Stereochrist számára. A magyar doom/sludge csapat bemutatkozó lemeze, a Dead River Blues két éve jelent meg, de időközben a társaság fele kicserélődött. Konkrétan Felföldi Péter énekes és Koltay Tamás dobos szállt ki. Az új frontember Makó Dávid lett, a dobok mögé pedig Kludovácz Csaba ült be. A jelenleg a Chief Rebel Angel-ben tevékenykedő Felföldi Peti finom dallamai és hisztérikus rekesztései nagy erősségei voltak a debüt albumnak. Dávid is ugyanolyan jó, annyiban más csupán, hogy ő a dallamok mellett Phil Anselmo-ra (Pantera) jellemző torokgyilkos, mély üvöltéseket produkál |
|
SLAYER - Christ Illusion (2006-08-08)
 A Christ Illusion előzetes, nem hivatalos számlistája 11 dalt tartalmazott, de végül a Final Six nem került lemezre (ha létezik egyáltalán). Vészjósló hangok után robban be a lemeznyitó Flesh Storm. Minimális belassulások vannak csak, egyébként meg legyalulják az ember agyát. Ugyanolyan hatásos belépő a Flesh Storm, mint öt éve a Disciple volt. A Catalyst következik ezután, hasonlóan kegyetlen felfogásban. Gyilkos kezdés ez a két szám. |
|
DEPTHS OF DEPRAVITY - Insensible Extinct Mechanical World (2006-08-03)
 Mosonmagyaróvárról eddig az At The Gates világát tökéletesen megidéző Casketgarden volt a leginkább célkeresztben nálam, de második lemezével a szintén móvári Depths Of Depravity is feltűnt a horizonton. A négy fiatalember zenei példaképe (ahogy az a zenekarnévből is kitűnik) a technikás és brutális death metal egyik nagy alakja, az amerikai Suffocation |
|
AS I LAY DYING - A Long March: The First Recordings (2006-08-02)

A San Diego-i metalcore brigád már megalakulás után egy hónappal felvette bemutatkozó albumát. Az akkor még trióban működő As I Lay Dying lemezét a Pluto Records adta ki alig fél évvel később, 2001 nyarán, aztán a következő évben az American Tragedy nevű bandával közösen adtak ki közösen egy split mini-albumot. Az egyre jobban teljesítő As I Lay Dying következő anyaga már a Metal Blade támogatásával jelent meg 2003-ban, majd tavaly a harmadik nagylemez, a Shadows Are Security is megérkezett. Mivel a Pluto kiadós cuccokhoz már egy ideje nem lehet könnyen hozzájutni, meg hát Tim Lambesis bandájának szekere is viszonylag jól fut az Államokban, a Metal Blade most egy korongon kihozta a bemutatkozó albumot, valamint a split mini-album dalait az eredeti és egy újravett változatban |
|
VOIVOD - Katorz (2006-07-31)

Az eddigi utolsó Voivod korong a zenekar nevét viselő stúdiólemez volt 2003-ban. Akkor a nagy szenzációt az eredeti énekes Snake visszatérése és a Metallica egykori basszusgitárosa, Jason Newsted csatlakozása jelentette. Az aktuális "szenzáció", hogy a Voivod legendás gitárosa Denis 'Piggy' D'Amour már nem tudott személyesen részt venni a lemezanyag végső megformálásában, mert tavaly augusztusban rákban meghalt. Az utolsó két évben Piggy és Jason 23 dalt dolgoztak ki, ezek közül most tízet fejezett be és tett fel a Katorz-ra a Voivod. |
|
ILLDISPOSED - Burn Me Wicked (2006-07-26)
 A Burn Me Wicked ugyanazzal a stábbal készült, mint elődje a 1-800 Vindication. Az albumot hazai pályán rögzítették a ZigZound stúdióban a számomra ismeretlen Ziggy nevű producerrel. Az anyag bika módon szól amúgy, amihez talán a masterelést végző Tue Madsen-nek is volt némi köze. A dalokról általánosságban annyit lehet elmondani, hogy a skandináv vonalra jellemző dallamos death metal a fő csapásirány, de el-elkalandoznak a szigorúbb és egyszerűbb thrash-death felé is |
|
MANNHAI - Hellroad Caravan (2006-07-21)

A jóslat beteljesedett: az ex-Amorphis tagok végleg átvették az uralmat a Mannhai fölött. Olli-Pekka Laine basszer kezdte a sort, aztán jött Kasper Martenson billentyűs és végül az új lemezen már Pasi Koskinen énekel a jó öreg Elvis-imitátor Joänitor helyén. Csak a gitáros Ile és a dobos Junior képviseli az eredeti felállást. Ennek megfelelően a zene már rég nem az Evil Under The Sun lemezen hallható koszos-dögös desert rock és erős sabbathizmus, amitől annyira belezúgtam a bandába 2002-ben, hanem egy jóval letisztultabb irány |
|
BETWEEN THE BURIED AND ME - The Anatomy Of... (2006-07-20)

A tavaly megjelent zseniális harmadik lemezük, az Alaska után most egy feldolgozásokkal telepakolt albummal jelentkezik a komplex jazzcore-t játszó amerikai banda. Elsőre kicsit megrettentem a számlista láttán, ugyanis komoly stílus-kavalkád a lemez: a Smashing Pumpkins-tól és Soundgardentől kezdve a Pink Floyd-on és Queen-en át a Sepulturáig és Panteráig terjed a skála |
|
PARADISE LOST - Icon (újrakiadás) (2006-07-19)

A 2002-ben megszűnt Music For Nations zenekiadó örökségét megszerző Sony-BMG a napokban nem csak az Opeth klasszikus albumait jelentette meg újból, de a Paradise Lost korai lemezeit is, az 1992-es Shades Of God albumtól egészen az 1998-as Reflection válogatásig. Ebből az ötösből választottam ki az egyik kedvencemet, az 1993-as Icon-t, hogy egy kicsit átnézzük a Paradise Lost történetét |
|
WENDIGO - Let It Out (2006-07-13)
 A Wendigo 2003 végén alakult meg. A zenekarban gyakorlatilag az addig két ígéretes albumot készítő prog-metal Da Capo hangszeresei (Csörnyi Rob basszer, Kozó Tamás gitáros, Göllicz László dobos) és a 2001-es Angelo Salutante albummal nagyot robbantó Stonehenge zenekar énekese, Bátky-Valentin Zoltán alias BZ szövetkeztek |
|
CELTIC FROST - Monotheist (2006-07-11)
 Aki hajlamos a depresszióra és ebből következően kicsit is szuicid hajlamú, az messzire kerülje el a Monotheist albumot, mert hihetetlenül le fogja hangolni a zene és ártalmas lehet az egészségére. A dalok monoton, fenyegető tételek egytől egyig és rendesen befordítják az embert önmagába. Úgy fogod érezni, hogy belassul a vér az ereidben és megfeketedik a szíved. |
|
EIDOLON - The Parallel Otherworld (2006-07-04)
 Az Eidolon lemezén is érezhető, hogy a Nevermore nagyon megtanította a metal világnak, hogyan kell egyszerre fogós, kemény és technikás dalokat írni. A Parallel Otherworld albumra is ez a zenei világ a jellemző, de ehhez jön pluszban egy misztikus, sötét, túlvilági olykor csillagközi, univerzális hangulat. Az Apostles lemezen több volt a gyorsulás, itt most a középtempók dominálnak |
|
Mono: You Are There (2006-06-30)
 Ritka az olyan zenekar, amely az összes szempontból közel van a teljességhez (eltekintve attól, hogy hányan érzik úgy). A japán Mono ezen kevesek közé tartozik. Teljesség alatt itt a teljes értékű zene értendő, ahol fölösleges hang vagy ehhez hasonló nincs, van viszont mindegyiknek súlya, értelme, jelentése és ilyen-olyan „töltése”, többnyire érzelmi |
|
Sinister - Afterburner (2006-06-28)

A legjobban akkor szeretek irkálni, amikor valami ismeretlen underground banda előrehaladását segítem ezzel. A metalzene mainstreamje már több mint 10 éve szinte teljesen változatlan. Még mindig a Cannibal Corpse, és a Morbid Angel a két leghíresebb death metal banda a világon. De közeleg a változás. E változásnak hírnöke a Sinister |
|
BEYOND TWILIGHT - For The Love Of Art And The Making (2006-06-27)
 Eddig sem volt habos torta, amit a Finn Zierler billentyűs vezette dán Beyond Twilight művelt az első két albumán, de az új mű túltesz még a The Devil's Hall Of Fame és a Section X elborult progresszivitásán is |
|
SHADOWS FALL - Fallout From The War (2006-06-26)
 A metalcore szintér egyik vezető bandája nemrég szerződött az Atlantic multikiadóhoz és ezzel a koronggal töltik ki a Century Media felé vállalt kötelezettségeiket. Vannak csapatok, akik ilyenkor válogatást vagy koncertlemezt adnak ki. A Shadows Fall ennél szimpatikusabb megoldást választott. A Fallout From The War tulajdonképpen egy felhizlalt mini-album. A sikeres The War Within album idején íródott és nehezebb időkre félretett témáikat véglegesítették és rögzítették most. Ezt a hat nótát egészítették ki néhány újravett régi ritkasággal és friss feldolgozásokkal |
|
Disbelief - 66sick (2006-06-26)
 A Disbelief-ről írni nem aktuális mostanság, mivel a 66sick album tavaly látta meg a cd boltok polcait. Aki viszont nagyon zenehiányban van, annak nem árt átrágnia magát végtelen hosszúságú soraimon |
|
HELLOWEEN - Keeper Of The Seven Keys pt. 2 (Expanded Edition) (2006-06-23)

Türelmetlen várakozással töltött hosszú hónapok után - melyet csak az Iron Maiden "hetedik fia" és a Seattle-i Queensryche zseniális koncept lemeze, az Operation Mindcrime tudott enyhíteni - végre megérkezett a Keeper Of The Seven Keys várva várt folytatása. A tavaly kiadott
első rész
százezer példányban kelt el két hónap alatt Németországban, amire csak a mára szétzilálódott Accept és az idén tizedik nagylemezével jelentkező Scorpions volt képes korábban a hazai heavy metal csapatok közül. A Helloween sikere abban is lemérhető, hogy a nyáron az angliai Doningtonban ők is felléptek az Iron Maiden főszereplésével megrendezett Monsters Of Rock fesztiválon, és ezen kívül egy rövid amerikai körútra is volt lehetősége a német alakulatnak. |
|
HELLOWEEN - Keeper Of The Seven Keys pt. 1 (Expanded Edition) (2006-06-21)

Több mint egy év telt el a német Helloween első nagylemezének, a
Walls Of Jericho
-nak a megjelenése óta és komoly változások történtek a csapat háza táján 1986-ban. Az intenzív turnézás megviselte az énekes/gitáros Kai Hansen hangját és az utolsó koncerteken már a Tyran Pace énekese Ralf Scheepers lépett fel a bandával. Scheepers végül nem vállalta az állandó tagságot, így új énekest kellett találni a friss lemez felvétele előtt. A megoldás végül Michael Kiske lett az Ill Prophecy nevű csapatból. A 18 éves srác, korát meghazudtoló érettséggel teljesít a Keeper Of The Seven Keys első részén, bár azok a Helloween rajongók, akik nem csak a dallamokat és a fogós témákat bírták az eddigi anyagokon, hanem a nyers, agresszív metal támadásokat is, lehet, hogy kissé csalódni fognak és nyálasodást emlegetnek majd, pedig igazi MESTERMŰ született |
|
Nightingale - Invisible (2006-06-20)
 Ki is ez a Dan Swanö? Svédország egyik legsokoldalúbb zenésze, egy multi-hangszeres zseni, aki számtalan projectben hallatta hangját/gitárját/dobolását, stúdiózott az Opeth-tel, Katatonia-val, az olasz Novembre-vel és még számtalan csapattal. Az ő nevéhez fűződik a legendás prog/melodikus-death, Edge of Sanity úttörő tevékenysége, sőt kis híján Anders helyett ő lett az In Flames énekese. (Egyébként kíváncsi vagyok, merre indult volna el ez a felállás.) Az utóbbi időkben, bár az EOS-vel pár éve kiadták a Crimson második részét, idejének nagy részét a testvérével összehozott Nightingale-lel tölti |
|
HELLOWEEN - Walls Of Jericho (Expanded Edition) (2006-06-20)

Aki már alig tudja kivárni, hogy az Iron Maiden elkészítse a Powerslave folytatását, és már rongyosra hallgatta a Live After Death dupla koncert LP-t, annak a követők közül most itt a német Helloween bemutatkozó nagylemeze, a Walls Of Jericho. A korábban Iron Fist néven működő hamburgi csapat a Noise kiadó előző évi Death Metal című válogatásán tűnt fel, ahol a Running Wild, a Hellhammer és a Dark Avenger zenekarokkal osztoztak a bakelit két oldalán. Két daluk (Oernst Of Life és Metal Invaders) a korai Iron Maiden energikusságát idézte. Következő lépésként a Noise leszerződtette a négyest (Kai Hansen gitár/ének, Markus Grosskopf basszusgitár, Ingo Schwichtenberg dobok, Michael Weikath gitár) és stúdióba is küldte őket az év elején, hogy felvegyék ötszámos bemutatkozó mini-albumukat |
|
Zyklon - Disintegrate (2006-06-19)

A Storm Detonation Live meghozta a kedvet a Zyklon hallgatásához, és hogy ez a kedv ne csökkenjen két hónapra rá már ki is adták a zsírúj Disintegrate-et. Ennél a bandánál nem kell tartani a kanyaroktól, és pofonoktól. Pontosan azt kapjuk tőlük, amit (el)várunk. Vagyis kőkemény death metal aprítást |
|
AGREGATOR - Szürkület (2006-06-17)
 Az Agregator dalaiban van egyfajta költőiség, és nem csak a verseknek is beillő dalszövegek miatt, hanem a zenében is nagyon igényesek. Ha az ember odafigyel, akkor rengeteg apró finomságot fedezhet fel, de ha "csak úgy" hallgatja, akkor is képes elragadni az energia és a fogós dallamok, a dalokból áradó spirituális erő |
|
Tool - 10, 000 Days (2006-06-16)
 Azoknak, akik nem lennének annyira otthon e legendás zenekarral kapcsolatban röviden annyit tudok mondani: tessék ezt a hibát mielőbb kiküszöbölni, a saját érdekükben! Ugyanis ez az 1990-ben alakult amerikai négyes, bár zenéjük mindvégig kompromisszummentes, a szó legszorosabb értelmében progresszív és teljesen egyéni volt, több millió eladott albumot tudhatnak magukénak, ami figyelembe véve a bonyolult, sűrűn rétegzett, sokszor epikus dalokat és az ehhez társuló elvont, szimbolista szövegeket, hát nem kis teljesítmény! Minden egyes albumuk egy újabb szint, egy újabb groteszk tükör a valóságnak és egy újabb felmutatott középső ujj a zeneiparnak |
|
DANKO JONES - Sleep Is The Enemy (2006-06-14)
 Danko Jones gitáros/énekes egy félvér kanadai fickó, aki a saját magáról elnevezett power trió élén osztja a világot. A honlapjukon belehallgattam az új album pár dalába és képtelen voltam szabadulni tőlük. A Sleep Is The Enemy már a harmadik lemezük és Európában a svéd Bad Taste Records adja ki a korongot, akik a legkülönfélébb rock bandákkal szűrik össze a levet. Danko Jones és társulata például a kemény AC/DC alapokra pengetett pörgős punk riffekért lelkesedik és 11 sistergős nótát írtak a Sleep Is The Enemy-re. Az agyon sztárolt Green Day és társai elmehetnek a búsba... Danko Jones lenyomja a világot! |
|
CATARACT - Kingdom (2006-06-12)
 Lassan valami újabb címkét kell kitalálni, hogy a metalcore két ágát, a Killswitch Engage féle dallamosabb vonalat és a Chimaira féle brutál-kórt egy szóval megkülönböztessük. A svájci Cataract például nem a dallamos, nyafogós metalcore-ban, hanem a húzós, üvöltős metalcore-ban utazik. Először 2004-ben a With Triumph Comes Loss albumuk jutott el hozzám, ami a banda harmadik lemeze, a folytatás pedig most érkezett meg Kingdom címmel |
|
ENSLAVED - Ruun (2006-06-09)
 A norvég Enslaved immár 15 éve létezik és ez idő alatt igen nagy megbecsülést vívtak ki maguknak egyéni black metal zenéjükkel. Legutóbbi lemezük, a 2004-ben megjelent Isa például Grammy díjat kapott Norvégiában. A Ruun már a kilencedik Enslaved album és ugyanaz a felállás készítette el, mint elődjét |
|
Dissection - Reinkaos (2006-06-03)

Kilenc év börtön után Jon Nödtveidt újra szabadon terjeszti elmebeteg gondolatait a Dissection-ön keresztül. A zenei változás ennyi idő után nem meglepő. Lehetetlen lett volna ugyanott folytatni ezt a bandát, ahol a The Storm Of The Light's Bane-el 95-ben abbamaradt. Sok meglepetés már csak azért sem érhetett minket, mert két számot tavaly hivatalosan le lehetett tölteni, bár én ezt nem tettem meg |
|
THREAT SIGNAL - Under Reprisal (2006-05-31)
 A kanadai Threat Signal karrierje az Interneten kezdődött. Első demójuk (Rational Eyes) nótáit feltöltötték a szerződés nélküli zenekarok legnagyobb gyűjtőhelyére, a www.garageband.com oldalra, ahol pár hét alatt a lista élére ugrottak és 8000 letöltéssel a közösség szó szerint rákattant a bandára. Persze a kiadók is elkezdték kóstolgatni a srácokat, akik erre újabb három dallal álltak elő. Végül a Nuclear Blast szerződtette le a Threat Signalt és tavaly ősszel Los Angelesben felvették a debütáló lemezüket a Fear Factory gitárosa, Christian Olde Wolbers irányítása mellett |
|
Morpheus - Élet és halál (2006-05-30)
 Második nagylemezéhez érkezett a kaposvári Morpheus zenekar, a hazánkban dominánsan egyeduralkodó amerikai stílusú power banda, és az új korong ezúttal az Élet és Halál címre hallgat. Őszintén szólva én egy az egyben megkajáltam az előző lemezt az olyan számokkal, mint a Szívem újra lángol, az Éjszakai vadász, és az Ezer sebből vérzem…."Nem, nem és nem", mindig ezt dörmögöm, amikor meghallgatok egy magyar metal lemezt, szörnyen restellem, de valahogy az ember úgy van, hogy a külföldi, nagy nyugati zenéket várja még akkor is, ha egészen más világ. Hogy miért írom ezt? A Morpheus egészen más tészta… |
|
O.S.I. - Free (Special Edition) (2006-05-26)
 2003-ban nagy várakozás előzte meg az OSI első korongját, az Office of Strategic Influence-t, hiszen olyan prog metal nagyágyúk szövetkeztek ebben a projektben, mint a Fates Warning gitáros/főnöke Jim Matheos, az ex-Dream Theater, Chroma Key billentyűs Kevin Moore és a Dream Theater dobos zsenije Mike Portnoy, basszusgitáron pedig szintén egy klasszis, Joey Vera (Fates Warning, Armored Saint, Anthrax) segített be |
|
VANDEN PLAS - Christ O (2006-05-25)

A Vanden Plas a korai Dream Theater legjobb európai követője volt már a kilencvenes évek második felében is. Utoljára jó régen, még 2002-ben adtak ki friss dalokkal teli korongot, a Beyond Daylight-ot. Azóta az énekes Andy Kuntz jelentkezett egy saját koronggal (Abydos 2004), amivel új területeket is sikerült meghódítani, hiszen a lemez anyagából színpadi mű született, melyet sikerrel be is mutattak Németországban. Talán emiatt nem okoz túl nagy meglepetést, hogy az ötödik Vanden Plas album (Christ Zero) háttere is egy irodalmi mű |
|
AKELA - Fejetlenség (2006-05-20)
 A két évvel ezelőtti visszatérő album, a Forr-a-dalom óta folyamatosan pörög az Akela. Tavaly egy hasonlóan "ötletes" című és több mint korrekt válogatásalbummal (Fog-a-dalom) jelentkeztek, melyre 20 régi farkas-dalt játszott fel újból a jelenlegi tagság és két friss nóta is készült, a cd mellé pedig a pecsás Forradalom Fesztivál koncertvideóját csapták hozzá bónusz dvd-n, meglepetés extrákkal. Nem kellett sokat várni az idei körre sem, hiszen nemrég megjelent az Akela legfrissebb stúdiólemeze Fejetlenség címmel. A borító és a booklet ismét pofás, a zene olykor meglepően izgalmas, a szövegek pedig a szokásos kocsmafilozófia. |
|
ANGERTEA - Rushing Towards The Hateline (2006-05-19)

A 2002-ben megjelent bemutatkozó Angertea album, a Lélekvágy után a második nagylemez már angol nyelven készült el tizenkét friss harag-tealevélből. Szerintem okos lépés volt angolra váltani, mert ennek a kissé borult, pszichedelikus modern fémzenének külföldön van tábora, magyarországi rajongóhadakra viszont nem nagyon lehet számítani |
|
Depresszió: Még1X (maxi) (2006-05-18)
 A nagyszerű Happy Birth Day V D és a bonusz live cd-t követően Még1X címen kislemezzel jelentkezett az ősszel várhatóan új stúdióalbummal előrukkoló budapesti Depresszió. A lemezre felkerült vadi új címadó Még1X nóta stúdióváltozata mellé felkerült a legutóbbi PECSA koncerten rögzített szintén zsírúj Félig ösztönlény is. Az új dalokon kívül a fenti koncertről a Tagadás és Adj még Depi rakéták, valamint a Moby Dick Tribute lemezre a Bálnavadászokra felvett, de újramasterizált Körhinta is szerepel az anyagon. Sőt! Akinek a dvd nem elégítette ki a depijét, annak örömhír, hogy a CD extrájaként mpg formátumban meg is nézheti a live anyagokat |
|
BEYOND FEAR - Beyond Fear (2006-05-17)
 Tim 'Ripper' Owens megcsinálta a szerencséjét a Judas Priestben. Igaz, a legendás, de öregedő csapatból utóbb távoznia kellett, mégis Rob Halford helyetteseként sikerült nevet szereznie magának. 2004-ben aztán Jon Schaffer oldalán tűnt fel az Iced Earth énekeseként és egy remek album (The Glorious Burden) lett a végeredmény, aminek már a folytatása is érik lassan. Mivel gerincbántalmai miatt Jon Schaffer műtétre szorult, így Rippernek volt elég ideje, hogy a régi haverokból összerakjon egy saját bandát és megírjon egy teljes lemezanyagot. Ebből született a Beyond Fear |
|
Quimby - Kilégzés (2006-05-16)
 Három év szünet után új lemezzel jelentkezett a magyar alternatív-rockzenei világ egyik legigazibb képviselője, a Quimby. Több, mint évtizedes pályafutásuk néhány éve bizonytalan végkifejlettel kecsgtetve megszakadt, hiszen a rock and roll életforma némiképp túladagolta a frontember Kiss Tibort, és ugyebár az elvonóból vagy így tér vissza az ember, vagy pedig amúgy. Ami velük történt és történik, méltán nevezhető nagy visszatérésnek – ékes bizonyíték erre a teltházas nagykoncertek tömkelegei, és az új lemez, amely ugyan karácsonyi ajándéknak jelent meg tavaly, hangulatát tekintve viszont sokkal tavaszibb |
|
Krisiun - AssassiNation (2006-05-15)
 Ha írnom kéne egy Krisiun biográfiát, akkor egyértelműen 2006-ot említeném a legfontosabb évnek történetükben. Mindent megtettek idén. Európa turné főzenekarként, dvd, és persze az új album, az AssassiNation. Márciusban egy
bivalyerős koncerttel
bizonyították, hogy egy háromtagú banda is hatalmasat tud szakítani élőben (rendben, ott a Tankcsapda is, de most mégis death metalról beszélünk:)) |
|
REBEL MEETS REBEL - Rebel Meets Rebel (2006-05-11)
 A Rebel Meets Rebel név elsőre biztosan nem mond túl sokat senkinek, de ha hozzátesszük, hogy ebben a projektben a Pantera hangszeresei - élükön a tragikus körülmények között elhunyt Dimebag Darrell-el - szövetkeztek a hetedik x felé közelítő country legenda David Allan Coe-val, akkor máris érdekes a dolog |
|
Dragonforce - Inhuman Rampage (2006-05-09)
 A Dragonforce zenekar az utóbbi időben elég nagy rajongásnak örvend, és ez a rendkívüli népszerűség késztetett a lemez beszerzésére. Nehéz helyzetben vagyok, ha értékelni kell az albumot, mert a cucc hallgatása közben a fogalomtáramban oly gyakran előtűnő „nem értem” és „minek” szócskák áradata egy az egyben ráhúzható a lemezre is. Furcsállom, hogy olykor mire is buknak az emberek, de tényleg… |
|
Satyricon - Now, Diabolical (2006-05-09)
 Nagyon sok jel mutatott arra, hogy a Satyricon az új albumával eltávolodik a gyökereitől, és elhagyja a black metal-t. A legárulkodóbb a jelek közül a Roadrunner-el való leszerződés volt. Számomra ez a kiadó a pénzéhesség szimbóluma. Itt látszik, hogy a Satyricon-t is megfertőzte a nagyravágyás vírusa |
|
The Duskfall - Lifetime Supply Of Guilt (2006-05-08)
 Kijelenthetjük, hogy a metal világra gyakorolt hatások az utóbbi években leginkább a skandináv félszigetről érkeztek. A tengeren túli csapatok is gyakran a svéd hatásokról beszélnek. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy kimondjam: stílusok születtek ezekben az észak-európai országokban és ebből következik, hogy az államilag garantált skandináv jóléten kívül a zenei felhozatalukat is lehet irigyelni. Ehhez a kialakult kultuszhoz a melodikus death metallal büntető néhol trashes ízű svéd The Duskfall még egy nagy lapáttal hozzá is pakol |
|
Jotunspor - Gleipnirs Smeder (2006-05-06)
 King uraság egy energikus fiatalember. Az új Gorgoroth album felvételei mellett tavaly megalkotta az ex-Gorgoroth dobos Kvitfarn-nal együtt a Jotunspor-t. E két muzsikus neve garanciaként szolgál a minőségi zenére. Óriási művet kreált ez a két őrült norvég. Olyan érzésem támadt az album hallgatása közben, mintha a black metal újra az aranykorát élné |
|
Blood Stain Child - Idolator (2006-04-27)
 Sajátos élmény, amikor a sötétség szimpla gyönyörűségben mutatkozik meg. A Japán Osaka városából nyomja az atmoszférikus melodikus death metalt az öttagú Blood Stain Child a harmadik studióanyagán az Idolatoron, amely ezt a ritka érzetet képes generálni a lélekben. Nem kategorizálható azonban egyértelműen a banda, hiszen egy egyéni egységes zenei világot alkotva rengeteg stílus ötvöződik ebben a zenében. Death, Industrial, Trance stb. |
|
Tankcsapda - Mindenki vár valamit (2006-04-26)
 Elöljáróban el kell mondanom, hogy nekem a kedvenc TCS lemezeim az Ember tervez, és a Jönnek a férgek, bár szívesen hallgattam a slágergyanúsabb nótákat is. Gondolok itt az Ez az a ház-ra, Mennyország Tourist-ra, na és persze az Örökké tart-ra. Mivel arról szóltak az előzetesek a Tankoktól, hogy most a kevésbé populáris vonal lesz a jellemző, nagy várakozás előzte meg az új lemezt |
|
Cannibal Corpse - Kill (2006-04-21)
 Death metalos körökben egyre nagyobb divat a Cannibal Corpse munkásságát lehúzni. Kétségtelenül nem a legfantáziadúsabb a zene, amit nyomnak, de ők is ott voltak a műfaj megteremtésénél. Ez már önmagában is az együttes védelmére szolgálna, ám nincs szükség az ügyvédeskedésre, mert a kannibálok haladnak a korral. Sőt, ők diktálják a halálhörgős fémzenék fejlődésének iramát |
|
Norther - Till Death Unites Us (2006-04-18)
 Megérkezett az új Norther album, és elsöprőbb, mint valaha. Irtózatosan erős anyagon van túl az északi banda. Az albumot megelőző Solution 7 EP remekül vezette fel a nagylemezt, mely gyaníthatóan igencsak előkelő helyre kerül majd; a finn metal mondhatni összes mozzanatát felvonultató album engem erősen a favorit Dreams Of Endless Warra emlékeztet. A Till Death Unites Us album a negyedik a sorban, és voltaképpen az eddigi lemezek bevált receptjét felhalmozva került piacra |
|
Darkhtrone - The Cult Is Alive (2006-04-15)

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy ha a norvég black metalt megemlítik, akkor elsőként a Darkthrone neve jut eszembe. A Too Old, Too Cold EP, és ezen album tanulmányozása után azt gondoltam, hogy a fekete fémhez alkotott asszociációmon változtatni kell, de aztán rájöttem, hogy mégse. Lássuk, mi kelthet kételyeket az északi kegyetlenség fanatikusaiban! |
|
METALLICA - Kerrang! Remastered (Master Of Puppets Revisited) (2006-04-13)

A Roadrunner kiadó negyedszázados jubileumát ünneplő Roadrunner United album után egy újabb nem mindennapi project eredménye került napvilágra. Az idén 25 éves KERRANG! Magazin, mely a világ legnagyobb példányszámú és talán egyik legbefolyásosabb, hetente megjelenő rock-magazinja, saját szülinapjának megünneplésére és a Metallica mesterművének, a Master Of Puppets kiadásának huszadik évfordulója előtti tisztelgésként felkért nyolc metal bandát, hogy dalról dalra játsszák fel újból az egykori thrash mesterek legendás albumát. A "Remastered - Metallica's Master Of Puppets Revisited" cd az újság ingyenes cd mellékleteként jelent meg április első napjaiban, és azt hiszem sokan kíváncsiak rá, hogy mit művel a Machine Head, a Trivium, a Mastodon, a Chimaira és a másik négy csapat a klasszikus nótákkal. Hát lássuk!
|
|
Snake Heart - Semmi sem múlik el (2006-04-12)
 Az FF Film & Music gondozásában jelent meg a Snake Heart, hazánk egyik legjobb rockcsapatának második albuma Semmi sem múlik el címmel. Nos, tény, ami tény az eddigi hangzásvilág, amiért az ember szerette ezt a csapatot, szerencsére tényleg nem múlt el |
|
Rhapsody - Live in Canada 2005 - The Dark Secret (2006-04-11)
 Elérkezett végre az idő, hogy az olasz származású sztárcsapat - képtelen vagyok másként rájuk tekinteni - a Rhapsody első ízben ad ki koncertlemezt melyet a „Demons, Dragons and Warriors World Tour” keretében, a kanadai Montreal városában vettek fel.
A Rhapsody karrierjét mintegy őrangyalként mindig körbelengte valami, amit ha egyszerűen szeretnénk leírni, csak annyit mondunk: minőség. Ha Rhapsody egész karrierjén végigfutunk, gyakorlatilag nincs egy kilógó, egy oda nem illő momentum, ami valaha is rossz színben tűntette fel a zenekart |
|
Demonlord - Hellforged (2006-04-10)

Közel egy éves csúszással került piacra a magyar származású Demonlord zenekar harmadik sorlemeze, Hellforged címmel. Az albumkiadást megelőző, már-már szappanoperába illő Olaf Lenk (At Vance) tevékenysége nyomán a zenekar kénytelen volt máshol befejezni a munkálatokat. Ezért is hatott egyfajta meglepetésként, hogy a MAHASZ listáján kellőképp előkelő helyre került a Hellforged |
|
Tiarah (demó) (2006-04-09)
 Valahol el kell kezdeni. Minden kezdet nehéz ... stb. Sorolhatnàm a kezdő együttesekre vonatkozò àltalànos sztereotípiàkat. Ha lenne miért. Ugyanis ez esetben csupàn annyit jegyeznék meg, hogy a „gyerekek, tegyétek oda a demòt” c. örökérvényű elsőlemezes szabàlynak megfelelően a dolog valòban megtörtént , a demò „oda van téve". Az màr pusztàn ízlés dolga, hogy ki mennyire kedveli az ígéretes vajdasàgi magyar banda àltal produkàlt nu metalos zùzàst... Màs kérdés, hogy a lemez igencsak szerény körülmények között lett felvéve; ennek ellenére azonban nehéz kivetnivalòt talàlni a hangzàsàban. Magyaràn: „szòl, mint az Isten” |
|
QUEENSRYCHE - Operation: Mindcrime II (2006-04-08)
 Gondolom sokan vannak, akik nem úgy élték le az elmúlt 18 évet, hogy a Queensryche klasszikus koncept-lemezének folytatását várták. Már csak azért is, mert a mai rockerek közül sokan még a világon sem voltak akkor, amikor az Operation: Mindcrime megjelent. Nekik valószínűleg tetszeni fog a 2006-os album. Viszont akik az 1988-as eredeti mű bűvöletében élnek azóta is, könnyen találnak majd fanyalogni valót a legendás album folytatásán. Pedig butaság az eredetivel egyenértékű műre számítani, hiszen annak minden egyes hangja bele égett már a rajongók lelkébe. Nem is lehet versenyezni vele. Ez itt egy friss, 21. századi alkotás. A mai kor tükre. |
|
Korpiklaani - Voice of Wilderness (2006-04-07)
 A finn folk metal egyre jelentősebb képviselője jó úton halad afelé, hogy komoly egzisztenciát harcoljon ki mind hazája, mind pedig az európai metal zene színterén. Férfiasan bevallom, nekem ez az első lemezem a zenekartól, így meglehetősen érdeklődve hallgattam végig a finnek átlagosnak abszolút nem titulálható muzsikáját |
|
EVERGREY - Monday Morning Apocalypse (2006-04-06)

Harmadik nagylemezük, a 2001-es In Search Of Truth óta nem tud hibázni a svéd Evergrey gárdája, akik hihetetlen feszültséget, drámai hangulatot képesek teremteni dalaikban egyedi dark/power metal zenéjükkel. Progresszív drámaiságuk csúcsa volt a két éve megjelent The Inner Circle korong, az új lemezen viszont visszatértek egy direktebb, kevésbé emelkedett megfogalmazáshoz, ami ha más hangsúlyokkal is, de az eddigi Evergrey albumokhoz hasonlóan remek lemezt szült
|
|
CANNIBAL CORPSE - Kill (digipak & bonus dvd) (2006-04-04)
 A death metal és a szexista horror fanatikusainak közös kedvence a Cannibal Corpse tizedik albumához érkezett. A meghökkentő borítógrafikákon és véres szövegeken túl a banda mindig is az egyszerre technikás és kíméletlenül brutális zenéjéről volt híres és szerencsére ugyanez a dicséretes hozzáállás jellemzi a Kill albumot is |
|
Kataklysm - In The Arms of Devastation (2006-04-03)

A Kataklysm-ről már tavaly tudtam, hogy egy jó albumot fognak kiadni. Talán azért, mert rossz albumot még eddig soha nem sikerült összehozniuk, csak legfeljebb kicsit gyengébbet a többinél. Maurizio Iacono igazi frontemberré nőtte ki magát, de Sylvain Houde távozásával a fantázia is köddé vált a Kataklysm zenéjében, és ezért úgy érzem, hogy a precíz death metal riffelések mögött nincs semmi elvont háttérgondolat. Az In The Arms of Devastation albumtól egy erős Shadows And Dust/Serenity In Fire színvonalat vártam, de meglepetésemre sokkal többet kaptam ennél |
|
Rage - Speak of the Dead (2006-04-03)
 Feltétlenül szükségesnek találtam a lemez beszerzését, hiszen a zenekar hamarosan tiszteletét teszi kis országunkban a Freedom Call társaságában, és ha a Rage Magyarország felé mozdul akkor bizony én is megmozdulok… |
|
JORN - The Duke (2006-04-02)
 A rengeteg zenekar és projektezés mellett nem tudom, hogyan tud időt és energiát tartalékolni Jorn Lande a viszonylagos rendszerességgel érkező szólólemezeire is. A nemrég megjelent The Duke a negyedik a sorban és hasonlóan élvezetes korong lett, mint elődei. Nagy meglepetésekre nem érdemes számítani, de a lemezre vett tíz nóta maximálisan kellemes kikapcsolódást nyújt a melodikus rock barátainak |
|
Charlottefield – How long are you staying (2006-04-01)

Létezik egy (persze több is, de) a metál hagyományos műfajain túlmutató vonulat, amely a Neurosis, a Voivod, a Godflesh és hasonló kaliberű zenekarok „iskolájából” nőtte ki magát, biztosan megvan erre a megfelelő zsargon, de normális ember ezzel már nem foglalkozik |
|
Gamma Ray - Majestic (2006-04-01)

Őszintén szólva már nagyon vártam, nem titkoltan egyik kedvenc zenekarom megjelenő lemezét, hiszen számomra a Gamma Ray mindig különleges mondanivalót hordoz magában. Kai Hansen albumról albumra mérhetően magasabbra teszi a mércét az énekkel kapcsolatban, és karrierje folyamán (és még hol a vége?) hihetetlen fejlődésen ment keresztül |
|
MORASS - Földlakó Ember (2006-03-31)
 A keményebb fémzenei gyökereknek köszönhetően a Morass féle pörgős rock 'n' roll harapós riffekkel izzítja fel a tüzet az emberben. A hasonló stílusban nyomuló magyar bandák általános megszólalásához képest meglepően kemény a gitárok hangzása a szolnoki Denevér Stúdióban felvett korongon, ami szerintem király dolog |
|
STAINLESS STEEL - The Plague (promo 2006) (2006-03-29)
 A srácok egy háromszámos promo felvételt juttattak el hozzánk, mellyel a kiadókat is meg fogják szórni egy szerződés reményében. Ha rajtam múlna, akkor biztosan lecsapnék a zenekarra. Kevesen vannak Magyarországon, akik heavy metal címkével a kliséken túl is képesek gondolkodni. A Stainless Steel viszont progresszív felfogásban játssza a klasszikus fémet |
|
SEPULTURA - Dante XXI (2006-03-24)

A friss Sepultura album a 13. században élt olasz költő óriás, Dante Alighieri klasszikus művét, az Isteni színjátékot (La Divina Commedia) dolgozza fel tizenöt tételben. Aki esetleg azt gondolná, hogy valami elvont és a Sepu jellegzetes világától teljesen idegen zenei megfejtés hallható a Dante XXI-en az megnyugodhat. A fiúk nem bújtak ki a bőrükből, nem eredtek Richie Blackmore után a középkor zenei világába, és nem kezdtek el intellektuális ködbe burkolt alterockot sem játszani. A Sao Paulo-ban rögzített lemez a megszokott Sepu-jegyekkel bíró kőkemény hc-thrash muzsikát hozza, megalkuvás nélkül |
|
ISTEN HÁTA MÖGÖTT - Szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás (2006-03-21)
 Az Isten Háta Mögött zenekar teljesen megérdemelten egyfajta underground-hős státuszt vívott ki magának itt a 21. század elején. Tavaly októberben megjelent második albumuk címét Douglas Adams egyik Galaxis Útikalauz könyvéből (Az élet, a világmindség meg minden) kölcsönözték: "A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás Arthur Dent hangja volt, aki felébredvén, hirtelen tudatára ébredt, hol is van." |
|
Nem Mind1 - Akusztikusan (2006-03-20) Mostanában divatossá váltak az akusztikus lemezek, melyek több-kevesebb sikert arattak a rajongók körében. Utoljára a Toten Hosen ilyen jellegű lemeze volt a lejátszómban.
A zenekar ilyenkor megméretődik egy új helyzetben, hiszen át kell hangszerelni a dalokat, és az énekes is más stílusban áll a dolgokhoz |
|
ABORYM - Generator (2006-03-15)
 Az Aborym dalait hallva mindenki képet kaphat arról, hogy milyen lehet az, amikor a világot sötét erők uralják és nincs más csak rettegés, kegyetlenség, kilátástalanság, a mechanikus pokol. Már az Armageddon című rövid intró alatt sötét köd telepszik az ember lelkére és lassan hatalmába keríti az érzés, hogy élettelen szemek figyelik. A Fear Factory klasszikus Demanufacture lemezénél éreztem utoljára ezt a borzongást. Csak a Generatorban nem death, hanem pusztító black metal testesíti meg a fenyegetést |
|
CALIBAN - The Undying Darkness (2006-03-13)
 A dalokat a Killswitch Engage és a Shadows Fall sikerlemezein alkalmazott recept szerint rakta össze a fő dalszerző Marc Görtz gitáros. A zene agresszív oldala szerencsére sokkal erősebb a Caliban-vegyületben, mint a lelkizés, így az a néhány szirupos melódia annyira nem zavaró. Talán még jobban ki is hangsúlyozzák a dühödt villanásokat. |
|
NADIR - Tenacity (2006-03-12)

A HMA2005 szavazáson holtversenyben a legjobb debütálás címét nyerte ezzel a lemezzel a Nadir.
Nehéz szülés volt egyébként a Tenacity megjelenése. A dalok nagy részét 2003 márciusában, a többit pedig egy évre rá rögzítették a srácok Töfinél a Denevérben, tehát már akkor kijöhetett volna a korong. A tényleges kiadásig eltelt viszonylag hosszú időt a terjesztési útvonalak feltérképezése és előkészítése emésztette fel, de ennek köszönhetően a Nadir első albuma gyakorlatilag Európa-szerte kapható. Az album meghallgatása után az is nyilvánvaló, hogy miért nem szerették volna, hogy a Tenacity bármilyen okból is elsikkadjon. Az anyag egyszerűen király! A Tenacity a rutin és a tűz nagyszerű elegye. Érezni a srácokon, hogy tudják, mit akarnak és hisznek magukban
|
|
SADUS - Out For Blood (Limited Edition 2CD) (2006-03-10)

1997 óta nem adott ki friss anyagot Steve DiGiorgio basszer-isten eredeti bandája a Sadus. Tavaly nyáron egy hivatalos bootleg dvd (Live in Santiago, Chile) jelezte, hogy valami készülődik, aztán nem sokkal később Steve honlapján is megjelent az információ, hogy majd' tíz év után új Sadus mű van születőben. A bandának a Mascot kiadó adta meg a lehetőséget, ahol a legutóbbi albumuk, az Elements Of Anger is megjelent
|
|
MYSTIC CIRCLE - The Bloody Path Of God (2006-03-07)

A legutóbbi albumon hallott nyálas gothic rock próbálkozásoknak szerencsére most nyoma sincs. A meglepően fogós és nem kevésbé kíméletlen black/death témákat síron túli szinti-hangokkal, kísérteties vonósokkal teszik még ridegebbé |
|
Volbeat: The Strength, the Sound, the Songs (2006-03-06)
 Nem sok azoknak a bandáknak a száma, amelyek az első stúdióalbumukkal olyan munkát tudtak lerakni arra a bizonyos asztalra, hogy az a későbbi teljes munkásságuk alapmércéjévé vált és a rockzenei világra is jelentős hatással tudott lenni. Azt hiszem, hogy most ezt sikerült elérnie a dán Volbeat-nek. A stílust önmaguk a metal és a rock n’ roll ötvözeteként Elvis - Metalnak nevezték el, de ne ijedjen meg senki, mert bár a stílus megnevezése vicces, a produkció a legnagyobb metal albumok mellé is bátran odahelyezhető és a „Király” zenéjéhez nem sok köze van |
|
Korn: See You On The Other Side (2006-03-02)
 Kevés olyan banda van, akinek az albumait olyan várakozás előzi meg, mint a Kornét. Így volt ez az új albumuk esetében is. A tavalyi Sziget fellépés botrányosan gyenge mivolta és Head távozása is azt az előérzetet erősítette, hogy nem lesz szokványos Korn album ez az új, bár melyik az? Head rendesen része volt a Korn dolgainak, így hát kisebb érvágás volt ez a bandának és még talán ma sem heverték ki |
|
In Flames - Come Clarity (2006-03-01)
 A nyitó szám a már klippel is rendelkező Take This Life. A klipben néhány fiatal öngyilkossággal próbálkozik, de végül mégse teszik. „Lelki betegeknek szólna ez az album?”, merült fel bennem a kérdés. Az In Flames-ből is kis depi banda lett? Egyelőre mondjuk azt hogy nem |
|
AGE OF NEMESIS - Psychogeist (2006-02-28)

Sokkal inkább okoskodás lesz most ez az írás, mint igazi lemezismertető. Az Age Of Nemesis név ugyanis a Fábián Zoltán gitáros vezette Nemesis új inkarnációja, mely mostantól az amerikai Magna Carta kiadó szárnyai alatt folytatja a munkát, a nemrég megjelent Psychogeist album pedig a korábbi Nemesis lemezekről válogatott dalok angol nyelvű változatai, és ennek megfelelően túl sok újdonságot nem lehet elmondani róluk. Ez már a második hasonló kiadvány amúgy a Nemesistől. 2002-ben a Sensory/Laser's Edge kiadó jelentette meg az Eden? című anyagukat hasonló koncepcióval |
|
HétköznaPI CSAlódások: Én József Attila, itt vagyok! (2006-02-25)
 Amikor Megyeri Feri elmondta, valamikor tavaly, hogy tervezik egy József Attila verseit feldolgozó lemez megjelentetését, nagyon kíváncsi lettem. Kíváncsi, hiszen J.A. versei elég nehezek, illetve a PICSA közönsége nem biztos, hogy minden nap otthon ilyen verseket olvas. Bár ha így van, azoktól előre elnézést kérek. A versekről nem írnék véleményt, inkább a zene oldaláról közelítem meg véleményemet |
|
AMORPHIS - Eclipse (2006-02-24)
 Végre, végre, végre. Megint van súly az Amorphis muzsikájában. A 2003-as Far From The Sun egy színtelen, szagtalan, középutas album volt (nekem hatalmas csalódás), ráadásul nem is váltotta be azokat az eladási reményeket, melyet a zenekar és a multi-lemezkiadó elvárt. Repültek is a finnek a Virgintől, akkora lendülettel, hogy Pasi Koskinen énekes menet közben kiesett a játékból. A friss lemez elkészítésének tehát új frontemberrel vágott neki az Amorphis és az eredmény az Elegy korszakot idéző változatos, folkos gothic death metal album lett |
|
HIMSA - Hail Horror (2006-02-23)
 Sokáig halogattam a friss Himsa korong meghallgatását, mivel az előző lemezen (Courting Tragedy And Disaster) számomra túl sok volt a hagyományos heavy metal megoldás az igazán fogós hardcore/death riffek mellett, de a Hail Horror rendesen tökön rúgja az embert. Amíg a metalcore bandák egy része a dallamosabb, populárisabb irányba fordul a mainstream sikerek reményében (Killswitch Engage, Shadows Fall), addig vannak csapatok, akik lemezről lemezre egyre agresszívebbre veszik a figurát (pl. Chimaira). Ez utóbbiak közé tartozik a Himsa is |
|
MASTODON - Call Of The Mastodon (2006-02-21)

Mivel a Mastodon tavaly áprilisban elhagyta a Relapse bázisát és szerződést kötött a Warner multikiadóval, amolyan utolsó tisztelgésként a Relapse nemrég kiadta a csapat újrakevert korai demó-felvételeit egy albumra gyűjtve |
|
The Berzerker - World of Lies (2006-02-19)

A The Berzerker nevéhez hűen egy hatalmas erővel rendelkező őrült harcos. Az egyetlen szépséghibája ennek a névválasztásnak, hogy ezek a harcosok vikingek voltak, az együttes viszont ausztráliai, úgyhogy medvék és farkasok helyett maximum a kengurukkal küzdhetnek meg puszta kézzel. Na de félre ezekkel az asszociációkkal, nézzük inkább az albumot |
|
LEGION OF THE DAMNED - Malevolent Rapture (2006-02-17)
 Ha Fenriz korai thrash/black bandákat felvonultató válogatáslemezén ott vannak a kedvenceid, plusz a korai Pestilence, Kreator és Slayer cuccok is megpezsdítik a véred, akkor egyenesen neked készítette el bemutatkozó albumát a holland Occult romjain alakult Legion Of The Damned |
|
DEVIN TOWNSEND BAND - Synchestra (2006-02-16)
 Korábban is készültek Devin Townsend szólóanyagok (nem is kevés), de azokon teljesen más zenészekkel dolgozott a prof. Gondolom a "band" szó azt akarja jelezni, hogy itt egy igazi alkotóközösségről van szó, még ha valószínüleg Devin is a főnök a csapatban |
|
BLOODRAINBOW - Smelteries Of Damnation (2006-02-15)
 Nincs is más dolga mostantól a Bloodrainbow gárdájának, mint a lehető legtöbbet koncertezni és eljuttatni a nem éppen tipikus Hjules borítógrafikával díszített Smelteries Of Damnation albumot mindenkihez, aki segítheti a promóciót, hogy a potenciális rajongók úton-útfélen szembetalálkozhassanak a bandával |
|
CASKETGARDEN - Open The Casket, Enter The Garden (2006-02-13)

A Casketgarden debütáló lemeze, a 2003-as This Corroded Soul Of Mine jófajta göteborgi fémet rejtett és vélhetően rajtam kívül még sokan megszerették vele a csapatot. Épp ezért kíváncsian vártam már, hogy az egyik legjobb magyar banda milyen új anyaggal fog előrukkolni, és igaz kisebb csúszás után, de az év elején végre megérkezett az Open The Casket, Enter The Garden címre keresztelt második Casketgarden opusz
|
|
OBIAT - Emotionally Driven Disturbulance (2006-02-10)
 Majdnem egy egész év csúszással jött csak ki tavaly nyáron a pszichedelikus stoner-doom Obiat második nagylemeze, melyen ismét John Mitchell az Arena gitárosának irányításával dolgoztak. Az első lemezüket nem ismerem, de ez a mostani megtalált és nagyon jól esik az olykor kemény súlyozásokkal hevített lebegős zene |
|
Dark Funeral - Attera Totus Sanctus (2006-01-30)
 Sokak számára a Dark Funeral legénysége a meg nem értett művészek közé tartozik. Ennek van is alapja, mivel valóban nem könnyen befogadható muzsika, amit játszanak. Viszont zenéjük egyénisége megkérdőjelezhetetlen. Nem is sorolnám ezt az együttest a fekete fémek masszái közé, ez már sokkal extrémebb annál |
|
MARC RIZZO - Colossal Myopia (2006-01-29)
 Nem hallgatok túl gyakran ilyen zenéket, de a metal és a latin zene fúziója, szerintem nyerő kombináció. Ráadásul Marc Rizzo keze nyomán remekül olvad eggyé a két zenei stílus. Sokkal több van ebben a srácban, mint azt a zenekari lemezei sejtetik |
|
EDGUY - Rocket Ride (2006-01-27)
 Ez a hetedik Edguy sorlemez és mára azt hiszem minden kiderült a bandáról. A német arcok jó érzékkel vitték tovább a honfitárs Helloween örökségét a Maiden/Dickinson vonal izgalmasabb pillanataival vegyítve, ami nagyrész a fő és szinte kizárólagos dalszerző Tobias Sammet énekes tehetségének köszönhető. Megújítaniuk nem sikerült a műfajt, de fiatalos lendülettel és minden arcoskodás nélkül zenélnek, így van hitele annak, amit csinálnak |
|
Morrigan: Headcult (2006-01-25)
 A germán Morrigan negyedik albumán olyasféle muzsika lelhető, ami igen közel áll a szívemhez. Fenséges és csodálatos az, amit itt találsz. A tíz másodperc híján kevesebb, mint két perc, amivel meghaladja az egy órát a lemez, de a varázsából egy szemernyit sem enged, fogvatart, átjár, általa egy csodálatos világon zuhanhatsz keresztül. Az epikusság és fennköltség éppúgy részeleme a zenének, mint a varázslatos blackmetal, bár utóbbi kisebb százalékban. Ha szereted a Bathory-t, ez neked való lesz |
|
CATHEDRAL - The Garden Of Unearthly Delights (2006-01-24)
 Mosolyok bújnak elő a dallamokból, de aztán végtelen feketeség és gyász töröl el mindent, és az üresség marad egyedül. Dorrian szavai keményen koppanak a jeges földre. A hegedű keservesen nyüszít. Jönnek aztán a zsíros riffek, lassú doom húzások, lendületes témákkal keveredve. A hegedű is életre kel, párbajt vív a gitárral |
|
HATESPHERE - The Sickness Within (2006-01-19)
 Eddig csak egy rövid hírben emlékeztünk meg arról, hogy napvilágot látott a friss Hatesphere album, de most már tényleg itt az ideje, hogy közelebbről is szemügyre vegyük, mit alkottak a dán thrasherek 2005-ben |
|
1349: Hellfire (2006-01-13)
 A norvég black metal elitje már rég nem olyan, mint volt. A nagy együttesek mind átalakultak, vagy megszűntek. Most itt van az 1349, ami újra magasra emeli ennek a bizarr, sötét műfajnak megtépett zászlaját. Ez az együttes nem ismeri a közhelyeket. Nincs szinti, meg vikingeskedés, csak a kegyetlenség, de az minden formában |
|
SLIPKNOT - 9.0: Live (2006-01-10)
 Nem szerepel a bookletben, hogy melyik dalt honnan vették, pedig kíváncsi lettem volna, hogy a 2004-es Sportsziget-fellépésről van-e valami (biztos nincs). A Népstadionkertben azon az estén konkrétan az életben maradásért kellett küzdeni a darálóban és nem tudtam maradéktalanul élvezni a bulit, de most legalább felhőtlenül, szabadon lehet headbangelni a súlyos Slpknot témákra a lemezt hallgatva |
|
Soulfly - Dark Ages (2006-01-06)

2005 nagyon erős év volt a metal zenei albumok terén. Ez az album nem vész el ebben a mezőnyben, hanem annak élére áll! A sötét korok a Soulfly aranykorához fognak vezetni. Max Calavelra sok bőrt húzott le a Sepultura – Roots albumáról, és annak törzsies hangulatáról, de itt már nem erről van szó |
|
DEADSOUL TRIBE - The Dead Word (2005-12-21)
 Megalakulása óta minden évben új lemezzel jelentkezik Devon Graves szólócsapata a Deadsoul Tribe, de a megszokott vegetálási tendenciákkal ellentétben náluk mindig egyre jobb és jobb anyagok születnek. A tavalyi January Tree is remekül sikerült és a Deadsoul Tribe egyre inkább a különleges tisztaságú énekdallamok, a pszichedelikus hangulatok és az erősen törzsi jellegű ritmusok tökéletes összeházasítására törekszik |
|
BRONX CASKET CO. - Hellectric (2005-12-15)
 Ritkán hallgatok gót metált, főleg a nagyszámú "szépség és szörnyeteg" típusú banda riasztó hatásának köszönhetően, de a Bronx Casket Co. új lemezére kíváncsi voltam. Náluk nincs kínosan semmitmondó, erőltetett női ének, csak sötét, misztikus doom hangulat Spy férfias, hátborzongató énektémáival fűszerezve. Anno 1999-ben a bemutatkozó lemezzel nem tudtak túlságosan megfogni, a kettes Sweet Home Transylvania meg valahogy elkerült, de a friss anyagnak már a címe is rögtön betalált nálam |
|
PLACE VENDOME - Place Vendome (2005-12-14)
 A mikrofonnál ott van Michael Kiske, akit zseniális adottságai ellenére most már örökké elveszett bárányként (kiégett rockerként) fog számon tartani a nagyközönség. A dalírók és hangszeresek között a korábban nagy favoritnak számító német Pink Cream 69 muzsikusait találjuk meg Dennis Ward, Uwe Reitenauer és Kosta Zafiriou személyében, a billentyűs kíséretet pedig Günter Werno adja a progos Vanden Plas-ból |
|
ANNIHILATOR - Schizo Deluxe (2005-12-13)
 Az All For You az utóbbi idők legjobb Annihilator lemeze volt szerintem, és sokan ezt mondják a nemrég megjelent Schizo Deluxe korongra is. Jeff Waters totális thrash őrületet ígért az új albumra és meg is kapjuk a magunkét, ahogy kell |
|
CSAKAZÉRTIS - Szigorú, de igazságtalan (2005-12-10)
 Saját definíciójuk szerint rap&roll-t játszanak, ami abból áll, hogy a húzós, fogós funk-metal témákra Sinkó Péter "Sinya" nyomja a sódert. A dallamosabb énekrészeknél olykor a depressziós Halász Feri sejlik fel, máskor meg Kowa szövegritmizálásai ugranak be a Black-Out-tól, de ritkábban előfordul az is, hogy LL Junior magyartalan, furcsán hangsúlyozott szófűzéseit alkalmazzák. A dalszövegekben még az élő fába is belekötnek a srácok, aminek túl sok értelmét nem látom. Persze így is el lehet mondani, ha valaki szarul érzi magát mások miatt, de ez még rövidtávon is fárasztó tud lenni |
|
THE DARKNESS - One Way Ticket To Hell ...And Back (2005-12-08)
 El sem hiszem, hogy már két év eltelt a Permission To Land megjelenése óta, annyira frissen él bennem az a lemez. A brit glam rocker srácok, élükön az egyedi hangú Justin Hawkins énekessel, azóta meghódították a világot (3 és fél millió eladott lemezzel!!!), és a második korongot ennek megfelelően már komoly várakozás előzte meg |
|
HELLFUELED - Born II Rock (2005-12-03)
 Azt hiszem az év meglepetése volt tavaly a svéd Hellfueled, akik szinte tökéletesen levették Ozzy papa stílusát még az energikus hőskorból és ennek megfelelően király nótákkal pakolták tele első lemezüket. Az Andy Alkman vezette társulat most elkészítette második lemezét, ami pontosan olyan jó, mint amilyen a bemutatkozó anyag volt |
|
REDEMPTION - The Fullness Of Time (2005-12-02)
 A kettes album is hasonló vonalon mozog, mint elődje, de jóval inkább Dream Theater ízű lett és Alder énekteljesítményének köszönhetően hihetetlenül energikus. A dalok minőségében is észrevehető a fejlődés. Sokkal jobban lekötik a hallgató figyelmét még a negyedórás epikus darabok is |
|
BETWEEN THE BURIED AND ME - Alaska (2005-11-29)
 A kiadó a Tool, a System Of A Down és a The Mars Volta nevével dobálózik az új Between The Buried And Me album kapcsán, de ez megtévesztő lehet szerintem. Nem olyan experimentális és elborult zenét játszik a csapat, mint a felsorolt zenekarok. Pontosabban, ők más alapokra építik fel saját kísérleteiket. Az eredmény viszont hasonlóan zseniális! |
|
SYSTEM OF A DOWN - Hypnotize (2005-11-28)
 Májusban adta ki a System Of A Down legújabb lemezének első részét, a Mezmerize albumot, mely rögtön a Billboard lista első helyén nyitott megjelenésének pillanatában. A folytatást fél évvel későbbre ígérték és a Hypnotize menetrendszerűen meg is érkezett. Kíváncsian vártam, hogy mennyire hasonlít majd a két anyag világa egymásra, vagy a SOAD két totál ellentétes oldalát mutatják meg? |
|
IRON MAIDEN TRIBUTE - Numbers From The Beast (2005-11-24)
 Számtalan tisztelgő lemez jelent már meg az Iron Maiden dalainak feldolgozásaival. Emlékezhetünk, hogy a magyar mezőny is előállt saját változataival a Somewhere In Hungary válogatáson. Szóval egy újabb Maiden tribute szót sem érdemelne, hacsak nem annyira ismert és elismert zenészek szerepelnek a korongon, mint például a Numbers From The Beast-en. Bob Kulick és Brett Chassen producerek az első Iron Maiden korong megjelenésének 25. évfordulója alkalmából trombitálták össze ezt a hard rock/heavy metal hírességekből álló csapatot... |
|
MOBY DICK TRIBUTE - BálnaVadÁszok (2005-11-17)

Nagy ötlet volt ez a tribute-lemez. A magyar rock/metal színtér legkülönfélébb zenekarai vállalkoztak rá, hogy ki jobban, ki kevésbé a maga képére formáljon egy-egy Moby Dick nótát, és ennek eredménye egy roppant színes és élvezetes korong lett. Valószínű, hogy minden egyes Moby Dick rajongónál azok a feldolgozások ütnek majd legjobban, amelyiknek az elkövetőjét egyébként is a kedvencei között tudja. És még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki rátalál egy új kedvencre az eddig ismeretlen zenekarok között |
|
HELLOWEEN - Keeper Of The Seven Keys III: The Legacy (2005-11-16)
 Nem hiszem, hogy túlságosan nyerő húzás egy (jelen esetben két) klasszikus album folytatását ennyi idő után elkészíteni. Valahogy olyan ez, mint amikor egy hollywoodi sikerfilmről az utolsó bőrt is megpróbálják lehúzni a sokadik folytatással, tévésorozatra való átültetéssel. Két eset lehetséges. Vagy gyenge önismétlésbe fordul a dolog, vagy készül egy remek anyag, de igazából már semmi köze sincs ahhoz a világhoz, amit az eredeti történet megteremtett. Közel két évtized után pedig szinte lehetetlen ugyanott folytatni valamit, főleg ha az akkori főszereplők közül gyakorlatilag egyetlen ember maradt a porondon. Ez csak Anthony Hopkinsnak sikerült eddig Dr. Hannibal Lecter szerepében. A Helloween mégis vállalta a kockázatot és elkészítették a Keeper lemezek harmadik felvonását The Legacy címmel |
|
Agregator - Útfélen (demó) (2005-11-15) Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, akkor azt mondom, hogy a Dark Tranquillity egyszerűbb dalai ugranak be az Útfélen demót hallgatva. Mikus Tamás énekes hangja olyan, mint a kráter mélyén fortyogó fekete-vörös, tüzes láva. Minimális dallamai ellenére hatásos, amit az énekben nyújt. Jól ellenpontozza azt a keserű hangulatú, finoman díszített heavy metalt, amit a zenében hoz az Agregator |
|
Hypocrisy - Virus (2005-11-11)

A Hypocrisy előző anyaga, a The Arrival is egy nagyon erős album volt, de ez magasan túlszárnyalja elődjét. Akiknek esetleg nem tetszett volna a földönkívüliek érkezése, azoknak most itt van a Virus, amivel mérgezhetik magukat. Az album címe találó, mert úgy fertőzi meg a hallójáratokat, mint egy vírus, az egyetlen ellenszer erre az album hallgatása |
|
SÁMÁN - Sámán (2005-11-08)
 A Hammer kiadó nosztalgia sorozatában a Stress lemeze után most az egykori Sámán zenekar adhatta ki cd-n réges-régi dalait. Az a nagy igazság, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel az albummal. Tekerem, forgatom, nézem jobbról, hallgatom balról, de semmi. Ha valakinek nincs személyes kötődése egy olyan dalcsokorhoz, ami ezelőtt kábé 20 évvel volt aktuális, akkor nagyon nehéz fogódzót találni |
|
HYPOCRISY - Virus (2005-11-05)

A booklet szerint az új lemezt még tavaly az év végén vették fel az Abyss-ben, de hogy miért kellett ennyi ideig halogatni a megjelenést, nem tudom. Talán túl gyors lett volna alig egy évvel az Arrival után kijönni egy új anyaggal, de végül is ezen már kár töprengeni. A Virus megérkezett és rendesen elsápasztja az utóbbi Hypocrisy lemezeket dinamizmusával és a dalokból áradó sötét energiával |
|
Damned Spirit Dance: The Growing Spirit EP (2005-11-03)

Minőségi zene érdekes újításokkal, sok hatással amit a Damned Spirit
Dance a 'The Growing Spirit' kislemezen mutat. Saját bevallásuk szerint
experimental-crossfade-avantgarde-black-death metalt játszanak. A
kislemez a HSB stúdióban készült, és a hazai viszonyokhoz képest jól
szól. A három számot két hét leforgása alatt vették fel; ezeket egy kinti
kiadó újra maszterizálná, - reméljük így is lesz. A 2002-ben alakult,-
kezdetben különböző ízlésvilágú - fiatal csapat gitár, billentyű, bass, dob felállásban nyomja agyunkba igényes, friss dalaikat.
A teljes EP ingyenesen letölthető! |
|
MACHINE MEN - Elegies (2005-10-28)

Nos, aki ismeri a Machine Men első lemezét, az tudja, hogy a finn srácok az utóbbi Dickinson szólólemezek (Accident Of Birth, Chemical Wedding) stílusában írják számaikat, és nincs ez másként a legújabb lemezük, a kettes sorszámú Elegies esetében sem. Ha pedig valakinek nem jutna eszébe ez a nyilvánvaló párhuzam, akkor az album végén egy Dickinson-szám, a Freak eljátszásával nyitják ki a figyelmetlen füleket |
|
SANCTUERA - Lélekvándor (2005-10-25)
 A Répási Zsolt vezette mezőtúri Sanctuera nemrég elküldte nekünk frissen megjelent anyagát. A banda 2001-ben alakult még Downfall néven és a cd-hez mellékelt levelüket olvasva, úgy tűnik, igazán az elszántság hiányzott a bandából eddig, hogy komolyan vegyék a zenélést, de tavaly ősszel elszánták magukat és nekiláttak egy albumnyi dal megírásának. Ennek eredménye a Lélekvándor |
|
ROADRUNNER UNITED - The All-Star Sessions (2005-10-24)

A Roadrunner kiadó 25 éves és ebből az alkalomból egy különleges albumot álmodott meg Monte Conner művészeti igazgató. Nem az ilyenkor már megszokott ünnepi kiadványban gondolkodott, ahol a kiadó bandáinak legjobb dalaiból adnak ki válogatást, hanem egy eddig egyedülálló ötletet valósított meg. A Roadrunner egykori és jelenlegi bandáiból összeállított team-ek, egy-egy kiválasztott csapatkapitány vezérletével vadiúj dalokat írtak és vettek fel a Roadrunner United - The All-Star Sessions albumra |
|
GOD FORBID - IV: Constitution Of Treason (2005-10-21)

A friss dalokat szintén abból a robbanékony elegyből gyúrták össze, mely a legutóbbi Gone Forever lemezen is olyan jól működött. Itt is a thrash, death és heavy metal jellegzetes stílusjegyeit variálják jó érzékkel. Az anyag egyszerre fogós és kellően komplex. Byron Davis énektémái színesebbek lettek, sokkal változatosabban használja a hangját, mint korábban, köszönhetően a több síkon mozgó nótáknak. (A címadó számban még a Voivod világát is sikerül megidéznie pár pillanatra.) |
|
CHILDREN OF BODOM - Are You Dead Yet? (2005-10-20)
 Az Are You Dead Yet albumon is hozza a Bodom az elvárható minimumot. Mikko Karmila (Stratovarius, Nightwish, Lullacry) producerrel dolgoztak most, ami fikarcnyi változást sem okozott a zenei hozzáállásukban. Eddig is megvoltak a Bodom kelléktárában azok a dallamos fordulatok, melyekkel a zenei világukat, minden karcossága ellenére slágeressé tudták tenni. Talán csak a dalok átlagsebessége csökkent valamelyest |
|
Arcturus - Sideshow Symphonies (2005-10-17)
 Garm a mai északi metálélet megkerülhetetlen figurája. Ugyanez mondható el az Arcturusról is, a kettő azonban összefügg. Léteznek külön-külön is, utóbbi az előbbi nélkül viszont sehogy sem az igazi |
|
EDGUY - Superheroes EP (2005-10-16)

Az Edguy jópofa banda, és ha te sem veszed túlságosan véresen komolyan az életet, akkor egész jókat lehet bólogatni, ökörködni a dalaikra. A következő nagylemezt felvezetni hivatott hat számos Superheroes is a lazaságot hirdeti. Totál képregény hangulat árad a nótákból és nem csak a dilinyós zenekari fotók, meg a képregény borító miatt |
|
EXODUS - Shovel Headed Kill Machine (2005-10-11)
 Gondolom, ennyi kavarás után mindenkiben erős kérdőjelek vannak, hogy vajon sikerült-e a lemezfelvételre is kellőképpen odafigyelni a zenészkeresés közepette, és méltó folytatását elkészíteni a nagyszerű Tempo Of The Damned korongnak. Szeretnék mindenkit megnyugtatni. Sikerült! |
|
STRATOVARIUS - Stratovarius (2005-10-01)

"Egy rémálom volt ez az év, annyira padlón voltam..." Ezzel az önkritikus mondattal indul a Stratovarius 2005-ös albuma, aminek a megjelenése a tavalyi összeomlás után szinte csodaszámba megy |
|
SYMPHORCE - Godspeed (2005-09-29)
 Andy B. Franck énekes másik csapata a Brainstorm nagy népszerűségnek örvend itthon, de nem tudom, hogy a Symphorce-t mennyire bírják a magyar rockerek. A csapat ötödik lemezét készítette el, és úgy tűnik a Godspeed-del most megpróbálják ledobni a "német Nevermore" címkét magukról. Amíg a mesterek egyre komplexebb dalokkal állnak elő, addig a Symphorce megpróbál közérthetőbb, könnyebben befogadható szerkezeteket felépíteni |
|
CROSS BORNS - Orion (Az Ember Alkonya) (2005-09-25)
 Két évvel az Álomföld lemez után megérkezett az új Cross Borns alkotás, az előző lemezen megkezdett trilógia második része. Nem tudom, mennyire kapcsolódik szorosan az Orion az Álomföldhöz, ahol azért több szálat is elindítottak a történetben. Az Orion mindenestre egy kisfiúról szól, aki az emberiség történetét éli újra, kezdve a Paradicsomból való kiűzetéstől, egészen az Utolsó megnyilatkozásig |
|
REMORSE - Harc! (2005-09-23)

Sokáig csúszott a megjelenés, ami a magyar viszonyokat ismerve nem meglepő (az új Demonlord album is jelentős késésben van például), de végre kapható a Harc! Azt kell, hogy mondjam, megérte a várakozás, mert az új Remorse album a magyar thrash eddigi legjobb alkotása (még ha nem is született túl sok lemez itthon ebben a műfajban). Kemény, technikás, fogós, minden benne van, amiért a thrash metalt szeretni lehet |
|
BIOHAZARD - Means To An End (2005-09-21)
 A Means To An End hallgatása közben úgy érzem magam, akár csak a State Of The World Address idején 1994-ben, amikor először hallottam a Bio-t, karrierjük csúcsán, nagykiadós szerződéssel a zsebükben, mégis egészséges dühvel. Persze azóta sok víz lefolyt a Brooklyn-híd alatt is, megcibálta az élet a bandát, tagcserék, hullámhegyek, -völgyek jöttek mentek, de mindig küzdöttek tovább |
|
Guapo - Black Oni (2005-09-20)

Végigkövetik a maguk módján a Neurosis, az Isis, a Mastodon és a Bohren Und Der Club Of Gore által kitaposott utat, felrémlik ének nélkül a magyar Korog, vagy a Short Time is, majd bejön a képbe a Fantomas-jellegű őrület, és teljesen összezavarja azt.
Míg az egyik percben a Twin Peaks híres kávézójában érezzük magunkat, a következő már a függönyök mögötti világba visz |
|
AS I LAY DYING - Shadows Are Security (2005-09-19)

Feszülnek az energiától a számok, jönnek egymás után az ismerős fordulatok, Lambesis vért köp úgy üvölt. A gond az, hogy elmennek az embert mellett a dalok. Nem mondom, a metalcore diétán élőknek biztosan szereznek majd kellemes perceket az olyan dalok, mint a nyitó Meaning In Tragedy, a pörgős Through Struggle, a dallamosabb énektémákat is felvonultató The Darkest Nights és társai, de aki minden műfajból csak a legjobb lemezeket szereti lefölözni, az kevés újdonságot, izgalmat fog találni magának |
|
Sigur Rós: Takk... (2005-09-17)

Hogy hogyan szólna az István a király Izlandon, teszi fel a kérdést egy kritikaíró a Sigur Rós Ny Battery című, öt éve megjelent kislemeze kapcsán. Azt hiszem, tudom a választ. |
|
OSSIAN - A Szabadság Fantomja (2005-09-16)
 Szinte napra pontosan évente ugyanakkor érkezik mindig Paksi Endre és csapatának legfrissebb alkotása, és valószínűleg elvonási tünetek jelentkeznének néhány fanatikus rajongónál, ha az évek óta bevett gyakorlaton egyszer csak változtatna a banda. Egy hónappal a megjelenés előtt már tudni lehetett, hogy az új Ossian lemez címe "A Szabadság Fantomja" lesz, ami meglehetősen furcsa cím (valljuk meg őszintén) |
|
DESTRUCTION - Inventor Of Evil (2005-09-14)

Az ezredfordulós újrakezdés óta rendesen pörög a Destruction. Öt év alatt az ötödik lemezt hozzák ki (ezúttal már az AFM-nél) és közben egy koncert dvd-re is tellett az erejükből. Nagy agyalásokra nincs is szükség egy-egy újabb germán thrash csapáshoz. Schmier énekes/basszer és Mike gitáros folyamatosan írja a dalokat, melyek egyenes folytatásai a '80-as években legendássá vált banda klasszikus albumainak, persze a megfelelő modern hangzással. Megszólalás szempontjából az Inventor Of Evil az egyik kiemelkedő Destruction anyag, ami nagyban köszönhető annak, hogy a felvételeknél, de főleg a keverésnél a Hypocrisy főnök Peter Tägtgren tekergette a gombokat. Rendesen pofán is csapja az embert a brutális sound. :) |
|
CHIMAIRA - Chimaira (2005-09-10)

2003-ban az év egyik legnagyobb dobása a clevelandi Chimaira lemeze, a The Impossibility Of Reason volt számomra. Rendesen letaglóztak azok a dalok. Főleg azért, mert nem csak a gyilkos riffek ütöttek nagyon és végig okosan játszottak a tempóváltásokkal, de a rendes gitárszólókról és a változatos énektémákról sem feledkeztek meg. Lényeg, hogy nagyon vártam már a folytatást és végre meg is érkezett a harmadik Chimaira nagylemez, mely a kor divatját követve nem kapott külön címet |
|
FEAR FACTORY - Transgression (2005-09-08)

Kísérletezős albumot ígért előzetes nyilatkozataiban a zenekar, ami valljuk meg, általában nem túl jó előjel. Előfordult már a Fear Factory történetében, hogy zsákutcába (végül feloszláshoz) vezetett, amikor az általuk megtisztított zenei csapásról megpróbáltak letérni. A tavaly áprilisban megjelent visszatérő alkotás, az Archetype egy kifejezetten jól sikerült album volt. Csak a biztosat vállalták be akkor, és nem is hibáztak szerintem. Így aztán most eljött a merészebb ötletek megvalósításának az ideje |
|
IRON MAIDEN - Death On The Road (Live in Dortmund 2003) 2CD (2005-09-06)
 A lemez borítója (ami az Iron Maiden lemezeknél mindig kulcsfontosságú) sokkal jobban sikerült, mint a Dance Of Death album siralmas photoshop kollázsa. Elsőre azt hittem, hogy a Maiden is rátalált a mi Havancsák Gyulánkra, aki a Somewhere In Hungary tribute lemezhez festett korábban kiváló borítóképet, de nem. A Death On The Road borítóját Melvyn Grant követte el, melyen az Edward & Fia Temetkezési Vállalat fekete kocsiját hajtja veszettül Eddie |
|
POKOLGÉP - Pokoli Színjáték (újrakiadás) (2005-09-05)
 Azt azért nem gondoltam volna, hogy két év kell majd a Totális Metál újrakiadása után, hogy a Pokolgép 1987-es második nagylemeze is megjelenhessen digitális formában. Nehéz lesz elfogultság nélkül szólnom Pokoli Színjáték újrakiadásáról, mivel gyakorlatilag ez a lemez volt az, amivel végérvényesen megszerettem a heavy metalt 12-13 évesen
|
|
WALL OF SLEEP - Sun Faced Apostles (2005-08-25)
 A Slow But Not Dead egy változatos, izmos album volt, és épp ezt a változatosságot hiányolom az új anyagról. Most nincs egyetlen olyan meglepő húzás sem, mint amilyen legutóbb a punkos That’s Why, vagy az akusztikus balladába oltott southern rock Inside Garden, se olyan kiemelkedő pillanat, mint például a Soil nóta volt |
|
HATE ETERNAL - I, Monarch (2005-08-18)

Harmadik lemezéhez érkezett Erik Rutan bandája a floridai Hate Eternal. Az első két lemez (Conquering The Throne 2000, King Of All Kings 2002) idején Erik még a death metal vezető bandája, a Morbid Angel gitárosa volt, tavaly azonban úgy döntött, hogy inkább saját csapatára akar koncentrálni és kiszállt a Morbid Angyalok közül. Aki ismeri és szereti a korábbi Hate Eternal anyagokat, az tutira várta már az újabb "fenséges" címmel felruházott albumot. És ami a lényeg: csalódás kizárva! |
|
ARCH ENEMY - Doomsday Machine (2005-08-01)

Masszív két napos Nevermore diéta után vettem a kezembe az új Arch Enemy cuccot és elsőre egyáltalán nem nyűgözött le. A 2003-as
Anthems Of Rebellion albumuk egyszerre volt technikás, dallamos témákban és húzós riffekben gazdag anyag és valahol ennek a folytatását vártam |
|
Esoteric – Subsconscious Dissolution Into The Continuum (2005-07-30)
 Az albumot kifejezetten death/doom mazochistáknak ajánlom - Kockázatok és mellékhatások tekintetében fordulj pszichiáterhez! |
|
NEVERMORE - This Godless Endeavor (2005-07-29)
 A Nevermore szellemiségében és tudásában is kimagaslik a mai metal mezőnyből. Loomis - és most már vele együtt Smyth - technikás riffjei, őrületes gitárszólói fölényes tudásról tanúskodnak. Van Williams dobolása és Sheppard basszusozása, mint a felhőkarcolók ezer tonnás betonalapja és a rugalmas, minden viharnak nekifeszülő, égbeszökő szerkezet együtt. És hát Warrel Dane. A hang. Nem tudom, hány énje lehet, de a megszólaltatott hangokból és a skizofrén, depressziós, filozofikus szövegekből ítélve, ha nem élhetné ki magát a zenében, akkor tutira valami klinikán ápolnák |
|
TRIVIUM - Ascendancy (2005-07-17)
 A kiadói honlap szerint a '80-as évek thrash metalját ötvözi a göteborgi stílussal az orlandói Trivium. Tény, hogy a dallamos death ott van a Trivium ízei között, mégis az Ascendancy album dalai alapján a banda szerintem inkább a Shadows Fall és a Killswitch Engage nyomdokain halad, kevesebb HC elemmel és sokkal több dallammal, mint az átlag metalcore brigádok |
|
FEAR FACTORY - Demanufacture 2CD (Special Edition) (2005-07-12)
 Abban mindenki egyetért (a rajongók és a szakma is), hogy a Demanufacture etalon a maga nemében. Nem csak a Fear Factory pályafutását, de az egész metal műfajt tekintve. Kiugróan színvonalas teljesítmény, amit még ők maguk sem tudtak felülmúlni. Pedig nem született meg könnyen a nagy mű, ahogy az a bookletben olvasható elbeszélésekből kiderül. Ígérem, nem lövök le minden poént, hogy annak is maradjon olvasnivaló, aki meg akarja venni a pakkot
|
|
ALLHELLUJA - Inferno Museum (2005-07-09)
 Kedvenc underground hősöm, a fáradhatatlan Jacob Bredalh (Hatesphere, Barcode) most egy olasz banda az Inferno Museum című albummal debütáló Allhelluja élén tűnik fel. Viccesen nagy ájtatos allhellujázással kezdődik a lemez, aztán mintha valami súlyos fémpengével hasítanák szét a kántálót |
|
Crash Diet – Uncensored (2005-07-07)

Furcsa, hogy vannak még olyan fiatal feltörekvő bandák akik próbálkoznak itthon a dirty rock n’ roll-lal. A 90-es évek elején a Sex Action és társai törtek utat ennek a műfajnak hazánkban, ám sajnálatos módon azóta sem lett méltó vetélytársuk |
|
TŰZMADÁR - Jégkorszak (2005-07-06)
 A Tűzmadár első nagylemeze már egy hónapja megvásárolható a zenekar honlapján keresztül, de azzal, hogy most a Hammer ingyenes mellékleteként is beszerezhető az anyag, valószínűleg sokkal több potenciális rajongóhoz fog eljutni ez a klasszikus heavy metalt friss energiákkal játszó csapat |
|
DARKANE - Layers Of Lies (2005-07-04)

A svéd Darkane-hez eddig nem volt szerencsém, mindössze a Hammer válogatásokon szereplő dalaikat hallottam korábban. Előzetesen annyit tudtam még a csapatról, hogy a The Haunted féle új thrash generációhoz tartoznak, és az eddigi promo fotóik nekem meglehetősen bizarr képet festettek róluk. A Darkane 1998-ban indult egy Agretator nevű banda romjain és eddig három lemezük jelent meg. A bemutatkozó Rusted Angel a WAR kiadónál (itt még Lawrence Mackrory volt az énekes), az utóbbi kettő pedig (2001 Insanity, 2002 Expanding Senses) a Nuclear Blast jelvényével
|
|
Spiritual Beggars – Demons (2005-07-02)

Michael Amott kreativitása nem merül ki az Arch Enemy nagyszerű zenéjében, a Demons című új Spiritual Beggars lemez elkészítése is nagyrészt az ő nevéhez fűződik, akárcsak a zenekar korábbi albumai. 12 szám + 1 intro hallható a démoni fejet ábrázoló piros lemezen. Szerencsére nem pakolták tele túl sok nótával, nem lépték át a bűvös 12-őt, ami az ilyen könnyed stílusú zenéknél a maximum |
|
DEW-SCENTED - Issue VI (Limited Edition) (2005-06-28)
 A hatodik Dew-Scented tétellel is csak annyi bajom van, mint az általam eddig hallott három korábbi lemezükkel volt. Amíg hallgatom nagyon jó. Technikás gitártémák, változatos tempók, fület hegyező megoldások, de amint végére érek és kiveszem a lemezt a lejátszóból, szinte semmi nem marad meg a hallottakból. "A technika megöli a játékot", ahogy a focipályán szoktuk mondani egymás között, amikor valaki belebonyolódik a cselekbe, és az istenért se akar passzolni |
|
BRAND NEW SIN - Recipe For Disaster (2005-06-21)
 A Brand New Sin alapvetően azt a laza, tökös rock'n'rollt nyomatja, amivel például Zakk Wylde és társulata lemezmilliókat ad el. Motoros találkozókra való bulizene ez füstös déli ízekkel. (A banda tagjai is imádhatják a szabad száguldást. A honlapjukon látható pár fotó egy Brand New Sin logókkal ékesített off-road versenyautóról.) |
|
BARCODE - Showdown (2005-06-20)

Régen hallgattam már ilyen tiszta dühös hardcore muzikot, amit a Barcode is nyomat. Talán a Walls Of Jericho lemeze volt az utolsó tavaly ilyenkor. Nincs göteborgi dallam, nincs maidenes harmónia, nincs újrahasznosított Slayer-riff, csak a jó öreg HC, ahogy azt a New York-i alapító atyák megálmodták |
|
AHRIMAN - Ködkín Ösvény / Mistpain Path (2005-06-19)
 Az Ahriman második albumára négy évet kellett várni a szimpatizánsoknak. Persze kérdés, hogy mennyire felejtették el a zenekart ez idő alatt, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak a régi rajongók veszik majd fel újból a fonalat, hanem új híveket is szerez az Ahriman számára a jól sikerült Ködkín Ösvény album |
|
Gotthard – Lipservice (digi) (2005-06-13)
 Az amerikai dallamos rock óriásaival együtt Európa is ébredezik: a svájci Gotthard hard rock formációja elkészítette az idei év eddigi legjobb rock lemezét. A dalok könnyen emészthetők, elsőre betalálnak a rocker szívekbe - amit a Lipservice tartalmaz az nem más, mint egy mesterien kiforrott, változatos rock alapmű |
|
Gotthard - Lift ’U’ Up (EP) (2005-06-12)
 A Lipservice című friss Gotthard lemez előzetes EP-je érdekes módon egyetlen dalt tartalmaz négy formában. A Lift ’U’ Up című szám egy dallamos csemege más-más köntösbe bújtatva |
|
DREAM THEATER - Octavarium (2005-06-11)

A másfél évvel ezelőtt kiadott Train Of Thought lemez egy határozott, súlyos anyag volt, minden feleslegesnek tűnő cicomától mentesen, és sokan meg is orroltak miatta Petrucci-ékra. Nekik talán most enyhülést hozhat a napokban megjelent nyolcadik Dream Theater alkotás, az Octavarium. Az Octavariumon a dallamoké a főszerep. Most a szebbik arcát mutatja a Dream Theater, ahogy a ToT albumon meg a csúfat láthattuk. Ennek megfelelően több a rock, mint a metal |
|
CANDLEMASS - Candlemass (2005-06-09)
 Kíváncsi lennék, hogy a fiatalabb rockerek mit szólnak ehhez az újjáalakulási hullámhoz, ami gyakorlatilag az ezredforduló óta tart a metal zenében. Egyáltalán meghallgatják-e a halottaiból feltámadó régi nagyok friss lemezeit? Adnak-e esélyt az újbóli bizonyításra ezeknek a mamutoknak? Persze ez is olyan érme, aminek két oldala van. Sokszor a visszatérő bandák csak a saját nimbuszukat rombolják le, fakó árnyékai egykori önmaguknak. Szerencsére azért akadnak üdítő kivételek. Egyik ilyen kivétel volt a tavalyi évben az Exodus visszatérő Tempo Of The Damned albuma, és ilyen lehet 2005-ben a klasszikus felállással elkészített friss Candlemass korong |
|
BRUCE DICKINSON - Tyranny Of Souls (2005-06-04)

Nem hiszem, hogy különösebben be kellene mutatnom Bruce Dickinsont. Aki rockernek tartja magát ezer százalék, hogy találkozott már a nevével, és tisztában van az alapinformációkkal. (Ha mégsem, akkor irány a szamárpad!) Az elmúlt 15 évben, amióta szólólemezeket készít, eddig öt stúdióalbummal jelentkezett, és szinte mindegyik más-más zenei világot képviselt. Leginkább a grunge beütésű Skunkworks osztotta meg a hívőket, de az 1996-os Accident Of Birth és két évre rá a Chemical Wedding már újra a régi rajongókhoz szólt. Hosszú idő (hét év) után, 2005 tavaszán, a korábbi szólóanyagok bónuszolt újrakiadásával egy napon, egy vadonatúj Bruce Dickinson album is a világra szabadult |
|
MONASTERY - Promo 2005 (2005-05-29)
 A tavalyi Misanthrope album óta először jelentkezik új dalokkal a zalai Monastery. Ugyanúgy, mint a Misanthrope esetében, most is egy párszámos promo cucc előzi meg (a remélhetőleg még idén megjelenő) következő nagylemezt. Az érdi Bakery stúdióban felvett dalok hangzása még úgy is szakít, hogy a zenekar honlapjáról letöltött, 128kb/s-re faragott mp3-ban hallgatom. Mi lesz itt, amikor majd a friss albumon, rendesen CD-ről dörögnek ezek a számok? |
|
THUNDERSTONE - Tools Of Destruction (2005-05-26)
 Ami rögtön szembetűnő, hogy Pasi Rantanen hangja magabiztosabb, erőteljesebb lett, mint korábban, pedig már az eddigi lemezeken sem volt gyenge. A Strato-virgázásból visszavettek egy csöppet, és a helyére betoltak némi klasszikus hard rock-ot, amitől jó adag dög is került pluszban a dalokba |
|
SYSTEM OF A DOWN - Mezmerize (2005-05-23)

Aki még nem hallotta a SOAD zenéjét annak elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a féktelen ritmusok, a gőzmozdonyszerű groove-ok, a hc/punkba oltott dervis tánc, a kitörölhetetlen dallamok mesterei alkotnak itt. És nem mellékesen ezt a hihetetlenül elvetemült zenét, valami abszolút érthetetlen módon, zabálja a világ. Több millió példányt adtak már el az eddig megjelent három nagylemezből. Bár a magyarázat valószínűleg irtó egyszerű. Ez kérem E.R.E.D.E.T.I. muzsika. Nem másolat, nem utánérzés |
|
AT VANCE - Chained (2005-05-21)
 Minthogy a zenei anyagot - akárcsak az előző The Evil In You albumon - ezúttal is Olaf Lenk egymaga követte el, észrevehető változás nem történt. Maradt a klasszicista gitárfutamokkal, szólókkal díszített, alapvetően egyszerű heavy metal. Tehát szívinfarktus nem fenyegeti a hallgatót a bevált sablonok ismételgetése mellett |
|
HARTMANN - Out In The Cold (2005-05-20)
 A power metal körökben ismert Oliver Hartmann első szólóalbuma az Out In The Cold. A német énekes az At Vance zenekarral lett ismert, melyet Olaf Lenk gitárossal közösen alakítottak meg 1999-ben. Az At Vance 2002-ben állt pályája csúcsán, amikor negyedik lemezük az Only Human megjelent. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nagyobb fordulatszámot már nem bírta a járgány és nézetkülönbségek miatt Oliver Hartmann kiszállt a bandából |
|
MESHUGGAH - Catch Thirtythree (2005-05-14)

Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor a Meshuggah új albumának alcíme az is lehetne, hogy "Variációk egy témára", hiszen az első percétől az utolsóig szinte ugyanazt a hipnotikus riffet variálják a 13 részre szabdalt, bár lényegében egyetlen gigantikus nótából álló Catch Thirtythree albumon. A gigantikus jelzőt leginkább a minőségre tessék érteni!! |
|
James LaBrie - Elements Of Persuasion (2005-05-08)

A prog-metal király Dream Theater torka, az egykori Winter Rose énekes James LaBrie nemrég adta ki harmadik szólólemezét, az Elements Of Persuasion-t. Az első kettő még Mullmuzzler fedőnéven látott napvilágot a Magna Carta kiadónál, most azonban a kanadai énekes már saját nevét íratta a borítóra és az album gondozását az InsideOut-ra bízta |
|
BEYOND TWILIGHT - Section X (2005-04-26)

Aki még nem találkozott ezzel a túlvilági prog metal bandával, annak elöljáróban annyit mindenképpen érdemes tudnia róluk, hogy a banda zenei agya - a neve ellenére dán - Finn Zierler imádja a misztikus hangulatú, nem éppen evilági, sötét fémzenét (halld még: Manticora - 8 Deadly Sins), és hogy az első Beyond Twilight korongon, a 2001-es The Devil’s Hall Of Fame albumon az isteni Jorn Lande énekelt |
|
KALAPÁCS - Keresztes Háború (2005-04-21)
 Az alkotógárda egyetlen ponton változott. Az eddig szövegíróként közreműködő Vadon János már nincs képben. A Keresztes Háború szövegeit részben a tagok, részben a Junkies-ból Barbaró Attila követte el. Első hallásra nem tűnt túl jó húzásnak Barbaró bevetése, aggódtam a megszokott költői hangvételért. Persze a Totem lemezen is voltak laza dumák (Hátulról...), de egy teljes Kalapács album ilyen szövegvilággal kissé nevetséges lett volna. Szerencsére erről nincs szó |
|
CIRCLE II CIRCLE - The Middle Of Nowhere (2005-04-19)

A Savatage-ban töltött évekről és az első Circle II Circle album kiadása utáni tagcserékről már sok szó esett. Épp ezért ezeket a témákat most hagyjuk. Nézzük meg inkább, mit mutatnak a The Middle Of Nowhere dalai! Kezdjük ott, hogy a zord gitárhangzás kissé maga alá temeti a produkciót. Uralkodik rajta. Zak éneke is egy fokkal hátrébb került a hangképben a kelleténél, sőt szinte ő van leghátul. Gyakran még a basszus és a dob ritmusai is elnyomják ahelyett, hogy támogatnák. Pedig amit az All That Remains-ben, de főleg a Holding On-ban Zak előad, az a legszebb Savatage időket juttatja eszembe |
|
Judas Priest: Angel Of Retribution (2005-04-12)

Megjelenése óta közel 20-30 alkalommal hallgattam meg az Angel Of Retribution-t, de rögtön az elsőnél ütött. Megunni még távolról sem sikerült; változatosságban nem szenved hiányt, a hard rocktól a lírai szépségig és a monumentális heavy metalig minden hallható itt |
|
EVERGREY - A Night To Remember (Live in Gothenburg 2004) 2CD (2005-04-10)

Utóbbi három lemezével fokozatosan emelkedett a power metal mezőny élvonalába a svéd Evergrey gárdája. A Tom S. Englund gitáros/énekes vezette csapat 1996-ban alakult és kezdettől fogva érzelem gazdag, mégis súlyos muzsikát nyomnak. A kőkemény prog-power riffek mellett Tom kivételes drámai énekstílusa az Evergrey fő erőssége. 2004 október 9-én Göteborgban egy emlékezetes estére készülődtek a banda és rajongótábora, melynek kézzelfogható eredménye ez a dupla élő anyag |
|
OVERKILL - ReliXIV (2005-04-08)
 Akár az Overkill eddigi pályafutásának összefoglalásaként is felfogható a lemez. A régi időkre emlékeztető thrash szörnyektől kezdve a modernebb groove-os témákig terjed a skála. Egy vérbeli Overkill rajongónak tökéletes a menü
|
|
LABYRINTH - Freeman (2005-04-06)
 A banda már a 2003-as Labyrinth albumon is próbált eltávolodni a korai idők fantasy metal világától és a progrock felé vették az irányt. Az új lemezen még ennél is tovább mentek, gyakorlatilag már csak nyomokban emlékeztet a Labyrinth mai zenéje a múltra. A súlyosabb megszólalás érdekében új gitárossal bővült a csapat, az Odyssea-ból Pier Gonella érkezett |
|
EKTOMORF - Instinct (2005-03-31)

Egy évvel ezelőtt 2004 márciusában a Nuclear Blast jelentette meg az Ektomorf Destroy című lemezét. Hatalmas lehetőség volt ez a srácoknak és szerencsére ők éltek is vele. Az eltelt egy évben gyakorlatilag szénné turnézták magukat. A kis kluboktól az olyan fesztiválokig, mint Wacken vagy a With Full Force mindenhol megfordultak. Minden bizonnyal ennek a sok fellépésnek is köszönhető, hogy a frissen megjelent Instinct ilyen feszes, energikus korong lett |
|
MOBY DICK - Se Nap Se Hold (2005-03-29)
 Úgy tűnik a soproni ászoknak sikerült újból megvetniük a lábukat a honi metal-szintéren, ami abszolút nem meglepő a 2003-as visszatérést szentesítő, kiválóan sikerült Golgota album ismeretében. Kíváncsi is voltam, hogy egy ilyen mélységű és minőségi lemez után, mi lesz a következő lépés. Aki hallotta már a mindössze 36 perces új anyagot, nagyjából tudja a választ |
|
BLACK LABEL SOCIETY - Mafia (2005-03-25)

Minden egyes új BLS korongot egyre nagyobb várakozás előz meg, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az Államokban a megjelenés hetében a Billboard összesített lemezeladási listáján a 15. helyen nyitott a Mafia (legjobb új belépő volt, a független kiadványok között pedig azonnal No.1. lett már az első héten). Természetesen ezzel az eddigi legsikeresebb BLS albumnak ígérkezik a friss anyag. Rá is feküdt a menedzsment erre a sikerre, hiszen a csapat honlapja úgy néz ki, mint egy reklámújság vagy egy piaci bazár kirakata. A BLS lemezek és ruhák mellett, akár Zakk Wylde tervezte wah-pedált, BLS choppert, a csajoknak tangát vagy Zakk klasszikus kör-körös festésű gitárját is meg lehet vásárolni. Ugye, ha egy üzlet beindul... :) De azt hiszem, minket ennél jobban érdekel, hogy milyen muzsika hallható a Mafián
|
|
DEATH ANGEL - Archives & Artifacts (3CD+DVD boxset) (2005-03-20)

A friscói Death Angel a nyolcvanas évek thrash robbanásában vált ismertté, mint az egyik legjobb banda ebben a műfajban. Három nagylemez után beleálltak a földbe, és jó 10 év kellett hozzá (és Chuck Billy daganata), hogy a Thrash Of The Titans fesztiválon 2001-ben újból összeálljon a Death Angel. Azóta már egy friss albumot is elkészítettek, most pedig a klasszikus korai anyagaikat szeretnék megmutatni az újonnan érkezetteknek ezzel a box-szettel. A dobozba az első két (Enigma kiadós) D.A. lemez került, kiegészítve egy halom demós és korai kiadatlan nótával. A háromcédényi hanganyag mellé egy dvd is társul, rajta korabeli klipekkel, interjúkkal
|
|
PARADISE LOST - Paradise Lost (2005-03-17)
 Még ha nem is tűnt el teljesen a dalokból a gépi világ, azért jelentősen visszaszorult és a friss lemez egy tökös, gitárokkal telepakolt album lett. Nagyon finoman vannak csak jelen az elektronikus dolgok, abszolút nem tolakodó, inkább hangulatfokozó |
|
CIRCLE II CIRCLE - All That Remains (2005-03-12)

Úgy tűnik az AFM kiadónál lassan kötelező lesz minden bandának az aktuális nagylemez előtt egy beharangozó EP-t is megjelentetni. Nincs ez másként a legfrissebb Circle II Circle anyaggal sem. Az All That Remains EP a március utolsó napjaiban megjelenő Middle Of Nowhere előhírnöke |
|
SOILWORK - Stabbing The Drama (2005-03-11)

A Natural Born Chaos idején a svéd "földmunkások" Devin Townsend (S.Y.L.) segítségével rátaláltak egy receptre, amit azóta is sikeresen alkalmaznak. Kevesen vannak akik képesek azt megcsinálni, amit a Soilwork immár 3-4 éve művel lemezről lemezre. Egyszerre modernek és hagyományápolók. Súlyosak és slágeresek. Speed egyre többször nyúl tiszta (akár többszólamú) dallamokhoz az énektémáiban, de szerencsére a dühös kiabálásokat sem hanyagolja. A muzsika pedig most is ugyanolyan feszes, mint a korábbi lemezeken, még ha érezhetően törekednek is egyszerűbb, közérthetőbb tempók és témák összerakására |
|
MOONSORROW - Verisäkeet (2005-03-04)

Gyakorlatilag minden elemet újrahasznosítottak a Kivenkantaja albumról. Ugyanúgy folkos, epikus és viking. Talán kevesebb a táncos dallam, ritmus és több az agresszív black metal, a harciasság a dalokban. Nem véletlen tehát, hogy Vérversek a lemez címe |
|
PARADISE LOST - Forever After EP (limited edition) (2005-02-26)
 Az új lemez beharangozója a Forever After EP, rajta öt vadonatúj számmal és limitált változatban dvd-extrával. A neten egyelőre nem találtam hivatalos tracklistet a nagylemezhez, de úgy tűnik, hogy egyedül az EP címadó Forever After fog felkerülni oda is |
|
MASTERPLAN - Aeronautics (digipak) (2005-02-05)

Azt hiszem, hogy eljött az ideje annak, amikor már nem azzal kell foglalkozni a Masterplan kapcsán, hogy ki honnan érkezett a csapatba, és ennek milyen okai voltak anno 2002-ben, hanem csakis a banda zenei teljesítményével. Tavaly ilyenkor debütáltak egy méregerős albummal és a nemrég megjelent második korong is hasonlóan velősre sikerült |
|
KREATOR - Enemy Of God (2005-02-03)
 Régi kedvenceinek friss lemezétől általában azt várja az ember, hogy a ne gyalázzák meg saját örökségüket, ne úgy akarjanak "fejlődni", hogy a pillanatnyi futó trendekhez próbálják igazítani a zenei mondanivalót. A német thrash metal egyik alapkövének számító Kreator is átélt egy "kísérletezős időszakot" az 1992-es Renewal és az 1999-es Endorama albumok határolta időszakban, amikor eltávolodtak a korai Kreator klasszikusok pusztító világától és Mille Petrozza (feltehetően a grunge okozta elbizonytalanodás miatt) egy jóval dallamosabb irányba vitte el csapatát. Szerencsére a három évvel ezelőtt megjelent Violent Revolution lemezzel ismét a helyes vágányra állt az Alkotó, ismét az agresszió került az első helyre |
|
MERCENARY - 11 Dreams (2005-01-04)

Az In Flames/Dark Tranquillity/Nevermore/Soilwork/Hypocrisy hatásokat magába olvasztó dán Mercenary a 2002-ben megjelent Everblack című lemezével irányította magára a metal-világ figyelmét először. A bandába akkor frissen belépő énekes Mikkel Sandager és billentyűs bátyja Morten hatására a Mercenary némileg módosított az addigi irányvonalon és death/thrash metaljukba még több dallamot, fogósságot pumpáltak, de az agresszió sem veszett ki a számokból. A Century Media is felfigyelt a bandára, így az 11 Dreams album már náluk jelenhetett meg 2004 nyárutóján Európában. (Japánban novemberben jött ki, az Államokban pedig jövő februárban kerül a boltokba a lemez.) |
|
FISSION - Crater (2005-01-03)
 A Fission zenekar Benny Hägglund gyermeke. Hogy kicsoda Benny Hägglund? Leginkább azok számára lehet ismerős, akik Vintersorg témában nagyjából képben vannak, ugyanis Benny Hägglund a Vintersorg turnédobosa. A doboláson kívül gitározni is tud, ráadásul ötletei vannak, melyeket 2002 óta próbál lemezre gyűjteni |
|
MASTERPLAN - Back For My Life EP (2004-12-31)
 A Jorn Lande énekes zsenivel felálló csapatban annak idején a Helloween-ből távozó Roland Grapow gitáros és Uli Kusch dobos egyesítette erőit és egy végteleneül igényes hard rock/metal anyaggal rukkoltak ki 2003 elején. Az előzetes hírek szerint az új anyag kicsivel progosabb lesz, mint az első Masterplan korong. Lássuk mit árul el nekünk ebből az EP |
|
Reaktor - Hasad a mag (2004.12.08.)
 Ez a három zalaegerszegi srác egy „punk-metal”-os, húzós lemezzel mutatkozik be. A Hasad a mag cím
elég találó, mert az egész lemezt áthatja valami kirobbanó, fiatalos feszültség, ami nyilván még hatékonyabb és erőteljesebb tud lenni a koncerteken |
|
GOD DETHRONED - The Lair Of The White Worm (2004-12-05)

Durván másfél évvel az Into The Lungs Of Hell album után érkezett meg a holland death/black formáció nyolcadik anyaga. Az előző lemezük nagyon bejött nekem változatos, a pokoli doomtól a grindcore durvulatig mindenféle hatásos érvet felvonultató dalaival. Idén júniusban a banda fele lecserélődött. Az alapító Henri Slatter énekes, gitáros és Arien van Weesenbeck dobos mellé új gitáros (Isaac Delahaye) és új basszer (Henk Zinger) érkezett. Ez a felállás készítette el a The Lair Of The White Worm korongot |
|
DARK TRANQUILLITY - Lost To Apathy EP (2004-11-22)
 A mini-album, ahogy az ilyen esetekben általában szokás, tartalmaz új dalt (Lost To Apathy) a közelgő nagylemezről, néhány alternatív verziót (Derivation TNB, The Endless Feed chaos seed remix), élő felvételeket (Undo Control) és valami videóanyagot a multimédia sávban (Lost To Apathy klip) |
|
JON OLIVA'S PAIN - 'Tage Mahal (2004-11-19)

A Savatage rajongóknak egyértelműen be fog jönni ez a korong. Főleg azoknak, akik a Sava korábbi dolgait szeretik inkább. Ahogy a bookletben olvasható személyes üzenetből is kiderül, Jon a zenei hatásai előtti tisztelgésnek szánja ezt a projectet. Ennek megfelelően elég színes az a bizonyos zenei paletta. A Savatage lemezekhez hasonlóan itt is főszerepet kap a zongora. Sokszor diktálja a tempót a ritmusszekciónak, vagy adja a riffet a gitáros keze alá. A lemezen egyébként a Circle II Circle (Zach Stevens bandájának) tavaly szélnek eresztett muzsikusai segítik Olivát, és kiválóan ellátják a feladatukat. Nem csak a hangszereiken teljesítenek jól, de Kevin Rothney basszer és John Zahner billentyűs a vokáloknál is megtámogatja Jon-t |
|
WATCH MY DYING - Klausztrofónia (2004-11-17)

Két mini-album kiadása után (Rendszerhiba 2000; Húsmágnes 2002) a Watch My Dying elkészítette első nagylemezét. Aki ismeri a csapat eddigi munkásságát, tisztában van vele, hogy a legenyhébb jelző, amit rájuk lehet aggatni az a 'szokatlan'. Nagy kár, hogy a szokatlan dolgokra ritkán fogékonyak az emberek. Biztos, hogy nem fognak tömegek rámozdulni az új anyagra sem, mert nehezen befogadható, groteszk, szürreális. Viszont aki gondolatokra, egyéniségre kíváncsi az itt kaphat egy löketet |
|
DEMONOID - Riders Of The Apocalypse (2004-11-09)
 A svéd Therion triumvirátusa ifjúkoruk szép emlékeinek engedve, a Therion szimfonikus/operás metaljától abszolút elrugaszkodva egy ütős death metal albumot készített 2002 végén, amit másfél évvel később Demonoid néven most 2004-ben jelentettek meg. A thrash és black metalt valamint doom ízeket is tartalmazó zenét a Niemann tesók írták, a szövegekért és az öblös hörgésekért pedig Chris Johnsson-t terheli a felelősség. A kilenc dal a Secret Of The Runes és az idén megjelent dupla anyag közötti időben született, amikor még Rickard Evensand (ex-Soilwork, ma Chimaira) volt a Therion ütőse, így az ő rafinált ritmusait is élvezhetjük a lemezen |
|
MYSTIC PROPHECY - Never-Ending (2004-11-05)
 Létezik néhány zenekar, akik a hagyományos heavy metal alapokra épülő témákat és a Nevermore által megteremtett komplex, modern fémet próbálják ötvözni. Közülük a Symphorce a legügyesebb, de tavalyi Regressus lemezük kapcsán én a Mystic Prophecy-t is ebbe a kategóriába soroltam |
|
Wintersun: Wintersun (2004.11.04.)
 Mestermű és alapmű is egyben. A kemény folk elemek épp úgy megtalálhatók mint a death, doom dallamok. A sávok gyakran monumentálissá nőnek, és ahol kell, ott a klasszikus zene is felbukkan. Van sok kórusének, és emellett a tiszta ének is sok helyet kap. Tempóváltásokban sincs hiány, de sehol nincs elkapkodva, minden megfelelő időben, megfelelő helyen van |
|
Autumn - On The Verge Of Existence (2004.11.02.)
 A hajdúsági Autumn zenekarnak nemrég jelent meg On The Verge Of
Existence című első nagylemeze |
|
CADAVERES DE TORTUGAS - Versus (2004-11-01)

A fehérvári CDT a magyar metal underground egyik legrégebbi harcosa. Pár hónapja ünnepelték meg 10. évfordulójukat egy ritkaságokat tartalmazó válogatás cd-vel, ez a Versus névre hallgató korong pedig a friss nagylemez |
|
Sonata Arctica: Reckoning Night (2004.10.31.)

Első meghallgatásra a Helloween ugrott be a finn Sonata Arctica legfrissebb korongjának hallatán: dallamos vokálos, néhol power-es heavy metal. Bár a számokban érzek némi Blind Guardian hatást, a sablonok mellett azért ott vannak a súlyosabb témák is. A stílus kedvelőinek bizonyára élményt nyújt a lemez minden perce |
|
Children Of Bodom: Trashed Lost & Strungout EP (2004.10.29.)
 A Bodom tó gyermekei ezúttal egy négy számos EP-vel rombolják tovább a füleinket. A pusztító hangzású kislemez két saját- és két feldolgozás nótát hordoz |
|
MASTODON - Leviathan (2004-10-28)

2002-ben mutatkozott be a Remission című albummal az atlantai Mastodon. Volt nagy felhördülés a színtéren, hiszen nem mindennapi indulást produkáltak ezzel a bivalyerős albummal. Kétévnyi masszív turnézást követően most elkészült a folytatás, amely ismét egy ravaszul megcsavart, de mégsem agyonbonyolított - Death, Voivod, Neurosis, Down és Dillinger Escape Plan hatásokból építkező - vadállat lemez lett
|
|
Six Feet Under: Graveyard Classics 2. (2004.10.28.)

A Six Feet Under legénysége úgy gondolta, kéne nyomni egy kis AC-t ami tök jó, főleg, hogy a Chris Barnes-os ének ultra brutál. Elkészítették tehát az AC/DC teljes Back In Black lemezének feldolgozását, jó vastag sound-dal |
|
Europe: Start From The Dark (2004.10.27.)
 A visszatérő album borultabb hangulatú néhol, máshol inkább bulizós, és tartalmaz egészen kellemes meglepetéseket is. Érezni rajta a 90-es éveket – helyenként nu metalos, modern rockos siker recepttel is el van látva, de nem eredeti. Olyan, mint egy gazdagon tálalt saláta, kellemes és jó, de nem jellegzetes |
|
DREAM THEATER - Live At Budokan (3CD) (2004-10-26)
 A 2004. április 26-án tartott előadás audio változata 3 cédét tesz ki ugyanúgy, mint a Live Scenes From New York album legutóbb. Mint tudjuk, a DT soha nem arról volt híres, hogy elaprózzák a dolgokat. Az elhangzó dalok kb. kétharmada a tavalyi Train Of Though és az eggyel korábbi dupla Six Degrees lemezről került a majd' 3 órás műsorba. Rögtön két újabb keletű nótával nyitnak, a japán közönség pedig önmagához mérten nagyon lelkes. A japánokról a világban kialakult sztereotípiák (udvariasak, visszafogottak) rock-koncerten is érvényesek. Nincs tombolás, amíg szól a zene, vagy együtténeklés, de a dalok elején-végén, esetleg egy-egy szólónál hatalmas az ováció és a taps. Valahol a Dream Theater dalaihoz talán jobban is illik ez a szemlélődő hozzáállás, de azért kíváncsi lennék egy dél-amerikai DT koncert hangulatára
|
|
RHAPSODY - Symphony Of Enchanted Lands II: The Dark Secret (2004-10-25)

Régi-új történet veszi kezdetét az olasz fantasy-metal hősök, a Rhapsody legfrissebb lemezén. Az eddigi négy nagylemezen bemutatott Dreamlands saga a 2002-es Power Of The Dragon Flame korongon lezárult és most egy újabb három fejezetből álló sztori, a The Dark Secret indul el. Hogy egyáltalán nem akarnak az eddig megszokott Rhapsody világtól elszakadni arra az album címe elég nyilvánvaló utalás. És persze azt is jelenti, hogy ismét valamivel több középkori muzsika, reneszánsz hangulat van jelen a dalokban |
|
AMON AMARTH - Fate Of Norns (2004-10-18)

A svéd Amon Amarth két évvel ezelőtt megjelent legutóbbi munkája a Versus The World igen közel került a szívemhez, épp ezért kíváncsian vártam, hogy mit mutat majd a Fate Of Norns korong. A viszonylag sok lassabb dal miatt elsőre talán nem tűnik olyan változatosnak, erősnek a friss lemez, mint az elődje, de idővel minden mélységét megmutatja. A jellemző black/death témák, Amon Amarth hangulatok most is tetten érhetők, a dalszövegek pedig ismét a viking világba kalauzolnak minket
|
|
John Frusciante: The Will to Death (2004.10.12.)
 A Red Hot Chili Peppers gitárvirtuózaként ismert John Frusciante ismét munkába lendült (nem váratott sokáig bennünket, mint a Record Only Water és a Shadows Collide With People esetében), és
rögtön egy lemezsorozattal lep meg bennünket! Az év végéig 6
albumot szándékozik kiadni, úgyhogy lesz mire spórolni az elkövetkező
hónapokban. Az első rész címe: The Will To Death |
|
Lake Of Tears: Black Brick Road (2004.10.09.)
 Az új lemezen a dallamokért többnyire a billentyű felelős, és nem kis mértékben a Hammond orgona, ami a 70-es éveket idézi. A húzós lassú Pink Floydos gitárszólók azért megvannak; egyes nóták felidézik a régi Lake Of Tears-t |
|
TESSTIMONY - The Deathbook (2004-10-08)
 Ahogy a bevezetőben már volt róla szó, a Deathbook gyakorlatilag a remekbeszabott Inhale The Sadness újrakiadása. Főként a korai Paradise Lost zenei világára jellemző király doom-death témák uralják az anyagot, amellett egy-egy komplexebb megoldásokkal operáló nóta is felbukkan |
|
DEPRESSZIÓ - Egy életen át (2004-10-05)
 Érezhetően a fiatal bandák közül az utóbbi években a Depresszió rajongótábora növekedett a legnagyobb ütemben. Ennek legbiztosabb jele, hogy úton-útfélen a banda pólóit viselő srácokba botlik az ember. Így aztán az Egy életen át címmel most megjelent harmadik Depresszió albumot óriási várakozás előzte meg. Aggodalomra semmi ok, sőt!!! A már korábban is megmutatkozó Korn, Soulfly és Tankcsapda hatások a srácok keze alatt újból gyilkos riffekké, a mindennapok küzdelmeit és a belső vívódásokat megéneklő szövegekké, fülberagadó dallamokká állnak össze ezen a korongon is, csakúgy, mint a 2002-es Amíg tart lemezen |
|
SHADOWS FALL - The War Within (2004-10-04)
 A lemez indítása becsapós kissé, a finom akusztikus bevezető szinte elaltatja az embert, de aztán örvényleni kezdenek a gitárok és már húznak is magukkal a Shadows Fall kőkemény világába. Brian Fair énekes üvölt ahogy a torkán kifér, zakatolnak a riffek, lüktet a tempó, minden a helyén |
|
Therion – Lemuria/Sirius B (2004.10.03.)
 Theli, A’Arab…, Vovin – akinek ezek az albumok tetszenek, annak az új dupla nem fog kiköltözni a CD lejátszójából |
|
MEGADETH - The System Has Failed (2004-10-02)
 Két év kihagyás és a korábbi albumok újrakevert változatainak idei kiadása után megérkezett a tizedik Megadeth stúdiólemez is, és gondolom, megint rendesen meg fogja osztani a banda táborát, szimpatizánsait. Az állandóan várt Rust In Peace folytatás persze ismét nem készült el, de aki egy kicsit is tud a sorok között olvasni, az már rég letett erről a vágyálomról. Ezzel ellentétben Dave Mustaine és segítői szinte a Megadeth teljes két évtizedét belesűrítették a The System Has Failed dalaiba |
|
MNEMIC - The Audio Injected Soul (2004-10-01)
 A dán Mnemic tavaly nyáron debütált a Mechanical Spin Phenomena albummal. Az a korong Meshuggah és Fear Factory hatásoktól hemzsegő dalokkal volt megpakolva és ez mára annyiban változott, hogy a Meshuggah ihletek helyét nagyrészt a Soilwork vette át, a hisztérikus részeknél pedig a Slipknot árnya sejlik fel |
|
In Flames - Soundtrack To Your Escape (2004.09.30.)
 A slágeres építkezés egyre jobban ráillik az In Flames számaira, abszolút fogósak a nóták. A gitáros trappolós thrash riffelése igazán dicséretre méltó, és a dobos se punk – valószínű, hogy aki szereti a modern hatásokkal telepakolt durva zenét annak be fog jönni |
|
DILLINGER ESCAPE PLAN - Miss Machine (2004-09-29)
 Elmebeteg borító, elmebeteg zene. Ez a mondat lüktetett a fejemben az első találkozáskor. A saját honlapjukon a new-school hardcore, a prog-metal és a free-jazz keverékeként jellemzik a muzsikát, és ennél közelebbi definíciót én sem tudok megfogalmazni. Az biztos, hogy nem egy könnyen emészthető falat a Dillinger Escape Plan |
|
Carpathian Forest – Defending The Throne of Evil (2004.09.28.)
 A sötét hangvételű pokoli opera 12 számot tár elénk. Bár a stílus Black Metal, a thrash, death, old school témák egész tára hallható a lemezen, sőt, egy-egy nóta átcsap gyilkos grind core-ba is, ami mégis dallamos. Az ének az átlagosnál is ördögibb néhol, és vannak hangsúlyos helyek ahol a hörgés és károgás egymásra épül |
|
UNEARTH - The Oncoming Storm (2004-09-26)
 A pusztulás felé fordult világról szóló, politikus szövegekhez eszetlenül húzós ritmusképletek és váltakozó tempóval érkező brutális döngölések tartoznak. A Megadethbe illő gitárszólók, valamint a ’80-as évek (számomra főleg az első két Maiden album) hangulatát idéző gitárharmóniák pedig remekül színezik ki az alapvetően sötét képet |
|
Velvet Revolver – Contraband (2004.09.23.)
 Jó fogós fuck n’ roll – Slash, Matt és Duff személyében – igazi nehéztüzérséggel a háta mögött. Persze nem a GN’R felélesztéséről van szó, de a korong azért mégis alapmű a stílus kedvelőinek. Blues-os gitárszólók, slágeres énektémák, sikerre ítélt csapat |
|
Meshuggah: I (2004.09.22.)
 Vannak zenészek, akik nem feltétlenül szórakozásból zenélnek, hanem a lélek mélységeinek felszínre hozatalán dolgoznak; azt hiszem a Meshuggah is egy ilyen csapat |
|
MONASTERY - Misanthrope (2004-09-20)
 A zalai death-thrash brigádnak ez a második eljövetele. Magyarországon elsőként ők adtak ki nagylemezt ebben a zord műfajban még 1992-ben. Ez volt a Far From Christ a Trottel Records gondozásában. Két év múlva kisebb huzavona után szerzői kiadásban jött a folytatás a Postmortem Aggressive End, de ’95-öt már nem érte meg a banda. Az akkori utolsó felállásból Kovács Róbert dobos és Tóth Ferenc gitáros támasztotta fel a Monastery-t 2002-ben. Hirtelenjében (na jó, a következő évben) meg is jelent egy Fuck This World nevű mini-album, most pedig itt a Misanthrope címet viselő új nagylemez. |
|
OSSIAN - Tűzkeresztség (2004-09-16)
 Itt van az ősz, itt van újra... és hatodik albumához érkezett az újkori Ossian. A tavalyi Hangerőmű komoly csalódást okozott nekem (gondolom a többség azért élvezte azt az anyagot is) és reméltem, hogy a Tűzkeresztség valamelyest kiköszörüli ezt a csorbát. Bíztató jelnek tűnt, hogy a dalszerzők között ismét kellő arányban szerepel Rubcsics Ricsi és Wéber Attila neve Paksi Endre mellett. Végül a Tűzkeresztség nagyrészt beváltotta a hozzáfűzött reményeket. |
|
THRESHOLD - Subsurface (2004-09-15)
 A brit Threshold egy AOR/Hard Rock zenekar némi ’70-es évekbeli progrock ízzel (főleg a billentyűs hangszerek terén), modern gitárokkal, helyenként samplerekkel és olyan többszólamú kórusokkal, melyeket legtöbbször a Savatage lemezein hallhat a nagyérdemű. Legalábbis a legfrissebb Subsurface albumuk dalai alapján ez a képlet érvényes |
|
DEAD SOUL TRIBE - The January Tree (2004-09-13)
 A Psychotic Waltz egykori énekese 2002-ben tért vissza a zenei életbe Devon Graves néven saját bandája a Dead Soul Tribe élén. Akkor jelent meg ugyanis a csapat nevét viselő bemutatkozó album, majd rá egy évre a kettesszámú A Murder Of Crows is napvilágot látott. Most se kellett sokáig várni, hogy a Halott Lelkű Törzs újabb dalokkal lepje meg rajongótáborát |
|
CARCASS - Choice Cuts (2004-09-05)

A brit Carcass ahhoz a maroknyi bandához tartozik, melyek a death-grind műfaj megszületéséért felelőssé tehetők. Az első két lemezükön elővezetett ördögi sebességű halálos őrlés sok kezdő zenekarnak mutatott követendő irányt az extrém zenék birodalmában. Később aztán az idő múlásával (és a tagcseréknek köszönhetően) a Carcass folyamatosan eltávolodott ettől a stílustól. Előbb egy technikás, komplex vonalon indultak el, majd egy jóval letisztultabb, közérthetőbb zenei világ felé fordultak. Öt kiváló album és egy EP után 1996-ban oszlottak fel. Még a feloszlás évében kiadott az Earache egy válogatáslemezt a bandától Wake Up And Smell The Carcass címmel, majd szétszórták a hamvakat és nem bolygatták tovább a múltat... egészen 2004-ig |
|
G3 - Rockin' In The Free World LIVE (feat. Joe Satriani, Steve Vai & Yngwie Malmsteen) (2004-09-03)

A G3 kódnév három gitárost takar. A projekt két állandó résztvevői, Joe Satriani és tanítványa Steve Vai mellett 1996-tól évről évre a rockvilág nevezetes hathúrosai tűnnek fel és járják körbe a világot együtt, adnak felejthetetlen koncerteket estéről estére. Csak néhány név... Eric Johnson grammy-díjas jazz gitáros, aki a legelső triásznak volt tagja és közös fellépéseik emlékét az 1997-ben megjelent G3 Live In Concert hang és képanyag örzi. Robert Fripp a King Crimson alapítója, aki legelőször ’97-ben a G3 észak-amerikai turnéján lépett színpadra Satriani és Vai társaságában, idén pedig Európában, többek között Budapesten csatlakozott a két mágushoz. Amikor pár év szünet után újból indult a projekt 2001-ben, akkor a Dream Theater kiválósága John Petrucci volt a harmadik elem |
|
WALLS OF JERICHO - All Hail The Dead (2004-08-31)

A zenekar neve hallatán az európai rockernek természetesen elsőre a Helloween ugrik be, és ebből rögtön arra gondol (persze tévesen!), hogy itt valami bolondos dallamokkal színezett speed/heavy metal fog következni
|
|
E-FORCE - Evil Forces (2004-08-28)

Amíg a Voivod tavalyi lemezén a hetvenes évek felé vette az irányt és egy viszonylag letisztult művet alkotott a mikrofon mögé visszatért Snake és a basszusgitáros posztot bevállaló Jason Newsted közreműködésével, addig az egykori énekes/basszerük Eric Forrest vezette, csupa kanadai zenésszel felálló E-Force első albumán elkészítette a Killing Technology és a Negatron XXI. századi reinkarnációját, egy zajos, karcos cyber-thrash lemezt |
|
NIGHTWISH - Once (2004.08.26.)

A Nightwish megint nagyot alkotott. Nagyot abban az értelemben, hogy az anyagra ráfordított pénz és idő minden eddiginél több volt. Mint ahogy a Century Child-on, itt is szimfonikus zenekar segítségét vették igénybe majd' minden számban. Viszont most a London Session Orchestra-t alkalmazták, ahol nem kisebb filmzenéket vettek fel, mint például a Gyűrűk Ura mindhárom részét. Nem csoda, hogy csak ez a zenekar annyiba került, mint az egész Century Child...
|
|
NEUROSIS - The Eye Of Every Storm (2004-08-20)
 Igazából sokkal nagyobb káoszt vártam. Persze régen volt már 1999, amikor az Almássy téren egy estére a Neurosis kibillentette a világot megszokott ritmusából a Voivod és a Today Is The Day segítségével. Személy szerint nem miattuk voltam ott azon a napon, és nem is figyeltem azóta a körülöttük zajló történéseket, de most a kezembe adták a legújabb Neurosis cd-t, hogy hallgassam meg, mert jó |
|
SEAR BLISS - Glory And Perdition (2004-08-19)
 A rövid szinti bevezető után azonnal mellbe vágja az embert a lemez vastag, erőteljes hangzása. Az anyag producere az a Sheer ’Max’ Viktor volt, aki a The Haunting idején maga is a Sear Blissben gitározott, azóta pedig az egyik legjobb magyar zenei rendező/hangmérnök lett belőle. Úgy tűnik a szívén viselte a régi társak munkáját, mert nagyon ütős hangzást kreált a Glory And Perdition-re |
|
PERZONAL WAR - Faces (2004-08-17)
 "Egy thrash vadállat az Into The Fire. Tekerő gitárok, harapós, karcos ének és tempó. A Metallica ezer éve nem tudott ilyet írni. Királyak a disszonáns riffek, a klasszikus, ikergitáros szóló és a sodró levezetés miatt a Painkiller is beugrott egy pillanatra" |
|
VOODOO HILL - Wild Seed Of Mother Earth (2004-08-14)
 Legutóbb a Cornerstone tavaly évvégén megjelent anyaga volt, amit ebből a műfajból, a Deep Purple nyomdokain járó, férfias hard rock területéről meghallgattam. Időnként nagyon kell, nagyon jól esik egy-egy ilyen lemez, főleg ha olyan ász muzsikusok osztják a lapokat, mint a Deep Purple soraiban is megfordult Glenn Hughes hangszálzseni, vagy az olasz Dario Mollo gitáros, aki nemrég még Tony Martinnal dolgozott együtt a The Cage albumán |
|
ICED EARTH - The Blessed And The Damned (2CD) (2004-08-12)
 Az Iced Earth zenéje abszolút nem az a minimál heavy metal, amire tíz év elteltével már csak szemlesütve gondol az ember, hogy "te jó ég, én ilyet is képes voltam meghallgatni". Nem. Az Iced Earth muzsikája ennél sokkal igényesebb, van benne annyi változatosság, komplexitás, hogy évek múltán is bátran meg lehet hallgatni |
|
THE CROWN - Crowned Unholy (2004-08-11)

Tulajdonképpen az egész Crowned Unholy project egy óriási ajándék lehetett a bandának. Valószínűleg egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány előadónak volt arra lehetősége, hogy pár évvel egy anyag megjelenése után ismét hozzányúlhatott a dalokhoz, és a teljes lemezt újragondolhatta |
|
METALLICA - Some Kind Of Monster EP (2004-08-05)
 A St.Anger album legutóbbi kislemeze a Frantic volt, mely szinte minden földrajzi szélességi és hosszúsági fokon más-más számlistával jelent meg, komoly fejtörést okozva ezzel a Metallica fanatikusoknak. Ezúttal nem kell az egész világra kiterjedő hajtóvadászatot rendezni, mert Hetfieldék beérték két változattal, ahol a második verzió egy az EP-hez készült pólóval egészül ki |
|
HATESPHERE - Ballet Of The Brute (2004-08-04)
 Jellemző, hogy időről időre az extrém zenék világában tevékenykedő zenekarok nyilatkozataiban elhangzik az a kijelentés, hogy aktuális lemezüket a Slayer klasszikus Reign In Blood albumával lehet csak egy lapon emlegetni. Ha ilyen súlyú nyilatkozatot nem is merek tenni a Ballet Of The Brute kapcsán, azért közel járnék az igazsághoz, ha azt mondanám, hogy a Hatesphere megcsinálta! |
|
BORKNAGAR - Epic (2004-08-03)
 Az Empiricism megjelenését szinte halotti csend követte. Az európai turné előbb csúszott majd végképp elmaradt, mindössze néhány nyári fesztiválon lépett fel a csapat (köztük a 2002. június 8-án a Summer Rocks-on). Aztán a következő hír már arról szólt, hogy Jens F. Ryland gitáros nyolc év után kilépett a Borknagarból, aztán nem sokkal később a basszusgitáros Tyr is odébbállt. A hatodik albumot így négyesben készítették el: Oystein G. Brun gitáros/dalszerző, Vintersorg énekes, Lars A. Nedland billentyűs és Asgeir Mickelson dobos, aki a basszustémákat is bevállalta ezen a lemezen
|
|
CARNAL FORGE - Aren't You Dead Yet? (2004.08.01.)

"Még nem haltál meg?" - ez a barátságos kérdés villan fel, amikor kezedbe veszed a Carnal Forge legújabb alkotását. Nem vacakoltak sokat a srácok, alig telt egy év a legutóbbi The More You Suffer korong óta és már itt is van az utánpótlás az Arch Enemy, The Haunted típusú death/thrash étekből
|
|
RHAPSODY - The Dark Secret EP (2004-07-25)

Nincs könnyű dolga az olasz Rhapsody gárdájának. A Power Of The Dragonflame albummal 2002-ben lezárult az a monumentális történet, amit még a bemutatkozó Legendary Tales anyagon indítottak útjára. Egy válogatáslemez megjelenése és egy könnyed kiadóváltás után ölt most újra páncélt, kardot Luca Turilli csapata, hogy a hét éve építgetett Rhapsody erődítménybe újabb seregeket toborozzon |
|
CHIMAIRA - Pass Out Of Existence (2004-07-23)

Nem ismertem az amerikai Chimaira előző két lemezét, de a zseniális tavalyi The Impossibility Of Reason dalai rendesen a földre küldtek már az első meghallgatásoknál, élükön az Implements Of Destruction nótával, amihez hasonlót csak a durva zenék legnagyobb királyai képesek írni (anno például a Metallica). Mondom, zseniális anyag az. Most a közelembe került a banda kettes albuma, a Pass Out Of Existence és azonnal lecsaptam rá. Vajon 2001-ben is ennyire jók voltak már? |
|
MALEVOLENT CREATION - Warkult (2004-07-20)

Phil Fasciana gitáros death metal bandája a Malevolent Creation tiszteletre méltó kitartással dolgozik 1991 óta. Rengeteg hátráltató tényező ellenében, főleg ami a folyamatos tagcseréket illeti, sikerült életben tartani a bandát és 2004-ben immár a sokadik, kompromisszummentes Malevolent Creation albumot üdvözölhetjük |
|
JOHN FRUSCIANTE -Shadows Collide with People (2004.07.14.)

John Frusciante RHCP-gitáros nélkül a banda ma bizonyára nem tartana
ott, ahol. Nemcsak azért, mert a Mother's Milk volt az első komolyabb
siker, hanem mert amellett, hogy a négy überzenész egyike a
csapatban, dalszerzésben is a legjobbak között van |
|
ELDRITCH - Portrait Of The Abyss Within (2004-07-09)

"Itália legnagyobb progresszív power metal zenekarának" hírdeti a cd-borítóra ragasztott matrica az Eldritch-t. Bár a banda népszerűségének fokát nem ismerem, az biztos, hogy nem a Rhapsody és társaival rokon sárkányölő metalt játszanak, hanem az Annihilator és a Fates Warning világát próbálják ötvözni ötödik, Portrait Of The Abyss Within című lemezükön |
|
ANNIHILATOR - All For You (2004-07-07)

Hallgatom már egy ideje ezt az anyagot, és egyre jobban megfertőz. A The One és a Holding On nótákon és elvétve néhány lágyabb megoldáson túl egy iszonyat kemény Annihilator album született. Érdemes belelapozni a bookletbe is, mert Havancsák Gyula mester minden dalhoz alkotott egy-egy hangulatábrázoló szürreális képet |
|
TILES - Window Dressing (2004-07-03)

Nem egy szokványos progrock lemez a Window Dressing, épp ezért érdemes lehet az izgalmas zenék után kutatók figyelmére. Vannak persze utánérzések néha egy-egy téma kapcsán, hogy mintha már hallottam volna valahol, de aztán hamar továbbsodor a zene |
|
MOTÖRHEAD - Inferno (2004-06-30)
 A szövegek alapján elég világvége hangulatban lehetett Lemmy a lemezfelvétel idején, mert igen sötét gondolatokat énekel meg a dalokban, így az Inferno cím teljes telitalálat, akárcsak a borítófestmény a tüzes lávában fürdő, pokoli, agyaras Motörhead maszkokkal |
|
SUSPERIA - Unlimited (2004-06-29)
 Legtöbbször a Testament neve jutott eszembe a lemezt hallgatva. Nem csak a húzós erőteljes riffek és témák miatt, de Athera énekhangja is ugyanolyan öblös, mint Chuck Billy-é. Az ütős thrash muzsikát helyenként a Killswitch Engage-re jellemző érzékeny dallamosság kíséri, de ez csak a szükséges változatosságot szolgálja, és nem veszi ki az erőt a dalokból |
|
SUFFOCATION - Souls To Deny (2004-06-18)
 2002-ben négy év kihagyás után alakult újjá az amerikai brutális, komplex death metalban erős Suffocation gárdája. Akkor azt ígérték, hogy nem csak koncertek, hanem új album is lesz, de egyáltalán nem akarják elkapkodni a dolgot. Közel másfél év elteltével azonban eljött az idő |
|
JOE SATRIANI - Is There Love In Space? (2004-06-17)
 Egy jó barátomtól megkaptam pár hete Joe Satriani néhány albumát - régebbit is, újat is. Nem vetem meg az instrumentális muzsikát, de teljes albumnyi vokál nélküli zenéket igen ritkán hallgatok. Nekem az ének is ugyanolyan fontos "hangszer" és kell, hogy valami jó énekdallam, vagy lüktető acsarkodás is része legyen a dalnak. Ezért is lehet az, hogy a többi instrumentális gitárbűvész között Joe Satrianival is csak érintőleges a kapcsolatom, de az előbb említett égből pottyant ismerkedési lehetőség pozitív élményei miatt úgy gondoltam, érdemes lenne belehallgatni a legújabb Satcho lemezbe is, amely azt kutatja, vajon létezik-e szerelem a világűrben |
|
HELLFUELED - Volume One (2004-06-15)
 A Hellfueled debütáló lemeze nem csak a Hammer hangpróbáján lett első helyezett, hanem a legnagyobb német rocklap a Rock Hard aktuális számában is elnyerte ’A hónap lemeze’ címet. Ezek alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy valami zseniális újdonsággal állt elő a svéd banda, pedig nem. Egész egyszerűen fogták kedvenc Ozzy és Black Sabbath lemezeiket, majd a prototípusok alapján megírták saját nótáikat. Ami az egészben a legmeglepőbb (erősebb kifejezéssel élve: legszenzációsabb), hogy a banda énekesének, Andy Alkman-nak a hangja kísértetiesen hasonlít a fiatal Ozzyra, ráadásul egy az egyben hozza a mester jellegzetes hajlításait is |
|
Jorn: Out To Every Nation (2004.06.14.)
 Aki a 90-es években nem lelt nyugalomra a gomolygó zenei kor világában, most ismét egy kedvencére lelhet – aki szereti a rock-ot, annál ez a lemez tuti betalál |
|
TESTAMENT - First Strike Still Deadly (2004-06-12)
 Igaz, nem kapkodtam el a dolgot, de több okom is volt, hogy egyszer végre meghallgassam ezt az anyagot. Egyrészt az, hogy a Testament az egyik állandó kedvencem, és ezen az albumon az 1987-es Legacy valamint az 1988-as New Order lemezek néhány dalát rögzítették újból, hogy kicsit leporolják ezeket a közel másfél évtizedes nótákat a mai technika segítségével... |
|
VOMITORY - Primal Massacre (2004-06-11)
 A klasszikus zombis borítóba csomagolt korong abszolút kompromisszummentes, halálos fémzenét rejt tíz dalban adagolva. Nincsenek billentyűszőnyegek, dallamos gitárharmóniák, csak pusztítás. Ettől függetlenül egyáltalán nem unalmas az anyag |
|
Lisa Gerrard – Mirror Pool (2004.06.09.)
 Ez nem rockzene, sőt nem is könnyűzene. Ez komolyzene. Csak még a tantervbe nem került be. Vagyis szülői feladat, hogy csemetéink zenei ismereteit ezzel a műalkotással is bővítsük. Mindemellett a lelkileg nem kellőképpen kiegyensúlyozott gyermekeket ne hagyjuk felügyelet nélkül a zene hatása alatt, mert nyomokban tartalmaz egészségre káros elemeket |
|
AYREON - The Human Equation (2004-06-08)
 Arjen Lucassen megannyi projektje közül most újból az Ayreon-t vette elő, hogy The Human Equation címmel egy emberi történetet meséljen el nekünk. A száz perc fölötti muzsika egy kómába esett férfi 20 napját követi végig a sötétségbe zuhanástól a felébredésig, természetesen illusztris szereplőgárda tolmácsolásában |
|
Pain Of Salvation - 12:5 (2004.06.07.)
 Ez a lemez egy folyamatos hidegrázás. Teljesen ide fagytam a hangszórók elé, pedig már rég el kellett volna mennem itthonról, ehelyett a könnyeimet törölgetem. A Pain Of Salvation-nel való találkozások mindig maradandó élményt nyújtanak de az akusztikus lemez minden várakozásomat felülmúlta |
|
SLIPKNOT - Vol.3: The Subliminal Verses (2004-06-04)
 Sokakkal együtt én is kíváncsi voltam, hogy egy Iowa után mivel lehet előrukkolni, hogy ne tűnjön se önismétlésnek, se teljes hátraarcnak. A Slipknot egyik lényeges ismertető jele eddig a kommersz zenei megoldások kerülése volt, de ezen a téren most némi kompromisszumot kötött a csapat. Erős lett az anyag, de a dallamok aránya felment 30-40 százalékra a pusztítás ellenében |
|
PSYCHOTIC WALTZ - Into The Everflow/Bleeding (újrakiadás, 3CD) (2004-06-02)
 A pszichedelikus hangulatok, a hipnotikus dallamok és a skizofrén érzések mestereinek 1992-ben és 1996-ban megjelent két albumát, név szerint az Into The Everflow és a Bleeding lemezeket rejti ez a három CD-s boksz, ahol a harmadik korongon az Into The Everflow hat dalának demó változata mellett a híres és persze ma már beszerezhetetlen ritkaságnak számító ’86-os Aslan demó is szerepel teljes egészében |
|
VOIVOD - War And Pain (újrakiadás, 3CD) (2004-05-28)
 Húsz éve már, hogy a ’80-as évek elején a nukleáris háború vizionált poklából megszületett Voivod, ez a képzeletbeli pszeudo-vámpír, és útjára indult egy kanadai banda, mely az ő nevét viseli. A figura kitalálója Michel Langevin (Away) egy teljes univerzumot álmodott meg, melyet Voivod nevű zenekarával keltett életre, és nagylemezek során át mesélte e világ történéseit. Az első felvonás éppen húsz évvel ezelőtt 1984-ben jelent meg és a Metal Blade, a csapat akkori kiadója úgy gondolta, hogy e jeles esemény alkalmából ismét megjelenteti a debütáló War And Pain korongot újrakevert, digitálisan feljavított hangzással, vadiúj felturbózott booklettel, és kétlemeznyi ráadással |
|
EVERGREY - The Inner Circle (2004-05-27)
 A tavalyi Recreation Day lemez ismertetőjét azzal kezdtem, hogy a svéd Evergrey egyfajta hard rock/power metal keveréket játszik Dream Theater-i progresszivitással. Ez a megközelítés továbbra is érvényes, csak a hangvétel lett sokkal drámaibb az új albumon. A The Inner Circle konceptlemez és azokról az emberekről szól, akik mások életét próbálják irányítani a hitről papolva, miközben ők maguk a vallás álcája mögé bújva követik el bűneiket. A tíz dal nem a kereszténységet ostorozza, hanem a rajta élősködőket |
|
WACKOR - Methanolid (2004-05-25)
 Friss vérrel teli, nemzetközi szintű, minőségi album lett a Wackor bemutatkozó anyaga a Methanolid. Iszonyatos energia árad a banda játékából. A riffek, a ritmusok, az ének együtt olyanok, akár egy fortyogó, folyékony fémmel teli üst, ami mintha élne, úgy lüktet, pulzál |
|
IRON MAIDEN - No More Lies (Dance Of Death Souvenir EP) (2004-05-23)
 A Dance Of Death album és turné hullámverésében eddig megjelent maxik struktúráját követi a No More Lies EP is. Tehát nem kiadatlan számokkal pakolták tele ezt a korongot sem, hanem a nagylemezes nóták különböző változataival |
|
ANNIHILATOR - The One EP (2004-05-22)
 Nem tudom, hányan követik elejétől fogva az Annihilator munkásságát, meg nem unva az állandó jövés-menést. Azt hiszem, még a régi fanatikusoknak is okoz majd némi meglepetést az új album, de mindent a maga idején, most nézzük inkább az előzetes EP-t |
|
STEREOCHRIST - Dead River Blues (2004-05-20)

A lemezről igazi tökös southern rock/metal zene szaggatja le az ember fejét, amúgy Down/C.O.C. módra. A tíz dalban a középtempós témák számítanak irányadónak, nincs komoly kilengés a kilométerórán. Folyamatosan érkeznek a súlyos riffek Hegyi Kolostól, a ritmusbrigád pakolja a dögöt, Felföldi Péter éneke pedig valami hihetetlen. Egyszerre árad belőle hisztéria és nyugodt bölcsesség |
|
CHUCK SCHULDINER - Zero Tolerance (2004-05-19)
 Ez a lemez nem teljesen az, amire minden Death/Control Denied rajongó évek óta vár. Chuck Schuldiner 2001. december 13-án bekövetkezett haláláig a When Machine And Man Collide munkacímű második Control Denied anyagon dolgozott, de egészségének rohamos leépülésével a végzet már nem hagyott neki időt, hogy befejezze a munkát. Azóta folynak a találgatások, hogy mennyi dal és milyen állapotban maradt a zseniális gitáros után. Kisebb fajta jogi- és nyilatkozatháború is kialakult ez ügyben a Schuldiner család és banda kiadója között. A Karmageddon Media (korábbi Hammerheart kiadó) végül megunta a huzavonát, és most ezen az albumon megjelentet 4 próbatermi felvételt az utolsó stúdió-sessionből |
|
BLACK LABEL SOCIETY - Hangover Music vol.6 (2004-05-15)
 Zakk Wylde bandájának legújabb anyaga nem egy vadóc rock’n’roll lemez, hanem melankólikus, főleg akusztikus dalok gyűjteménye. Ha valakinek tetszett a legutóbbi Blessed Hellride címadója, vagy korábban a Book Of Shadows album Zakk-től, akkor jól fog esni neki ez a dalcsokor is. Inkább a komorság jellemző az általános hangulatra, semmi sziruposság, semmi nyál |
|
GOD FORBID - Gone Forever (2004-05-12)
 A zenekari bioban úgy határozzák meg zenéjüket, hogy ez a melodikus thrash metal amerikai formája. És ez meg is felel a valóságnak. Az első pillanatban az arcodba robban a banda. Tempóváltások, hasító riffek, dallamos harmóniamenetek, Byron Davis torokszaggató és olykor simogató éneke. Ezek jellemzik főként a God Forbid világát |
|
GOLEM - Dreamweaver (2004-05-09)
 Nem egy kapkodás a Golem élete. 1989-es megalakulásuk óta a Dreamweaver mindössze a harmadik teljes albumuk. Az első demón még tiszta grindcore-t nyomtak, de később a Carcass hatására a komplex death metal felé fordultak. 1992-ben elhunyt az alapító basszusgitáros Max Grützmacher, majd a következő évben a másodgitáros Jens Malwitz is az örök vadászmezőkre távozott |
|
HEAVEN SHALL BURN - Antigone (2004-05-08)

Egy bemutatkozó mini-album, két split CD (a Fall Of Serenity és a Caliban zenekarokkal közösen) valamint két kis kiadós album után a harmadik teljes Heaven Shall Burn anyag 2004-ben már egy szinttel feljebb, a Century Media támogatásával jelenik meg |
|
AKELA - Forr a dalom (2004-05-07)
 A magyar metal zenében az Akela maga volt a lázadás. A brutális power/thrash metal mellé Katona Laci provokatív szövegei adták meg a kegyelemdöfést. 1992-ben, amikor megjelent a debütáló Fenevad lemez, éppen a középiskola utolsó éve következett számomra, tele voltam feszültséggel, kétségekkel a jövőmet illetően, utáltam, hogy mindenki jót akar nekem és az Akela teljesen telibe talált |
|
DEATH ANGEL - The Art Of Dying (2004-05-06)
 Az egykori thrash hősök közül most a friscói Death Angel is feliratkozik a visszatérők listájára. A srácok a ’80-as évek végén tűntek fel és szinte még tinédzserként készítettek olyan meghatározó albumokat, mint az Ultra-Violence, a Frolic Through The Park vagy az Act III. Aztán ahogy sok más bandát őket is elmosta a grunge hullám. Marc Osegueda énekes kiszállt a bandából, a többiek pedig The Organization néven nyomultak tovább a korszellemnek megfelelő rockosabb muzsikával. Aztán két album után 1995-ben ők is beadták a kulcsot. Most viszont újra itt van a Death Angel, majdnem a teljes eredeti felállással. Egyedül Gus Pepa gitáros nem vállalta be a második nekifutást, az ő helyét Ted Aguilar vette át |
|
SOILWORK - The Early Chapters EP (2004-05-05)

A
Soilwork korábbi kiadója a Listenable Records gondolt egy merészet és egy EP-re összegyűjtve megjelentette az általa gondozott első két Soilwork album (1998 The Steelbath Suicide, 1999 The Chainheart Machine) ilyen-olyan, főleg japán bónusz nótáit |
|
FEAR FACTORY - Archetype (2004-05-04)

A Fear Factory-t éveken át ugyanaz a cipő szorította, mint a Machine Head-et, és úgy tűnik, ugyanúgy, mint Robb Flynn csapatának Burton C. Bell-éknek is sikerül átlépni saját árnyékukat legújabb lemezükkel |
|
NASTY SAVAGE - Psycho Psycho (2004-05-04)
 A 2004-es év a thrash metal reneszánszát hozza, ez most már 1000 százalék. Amerikában lassan őrségváltás következik és a fing nu metal csapatokat kiszorítják az olyan modern thrash bandák, mint a Killswitch Engage, a Lamb Of God vagy a Shadows Fall (nézd csak meg az Ozzfest idei fellépőit!). Emellett a régiek is ébredeznek a kómából, elég ha csak az Exodus zseniális visszatérésére gondolunk, de itt van már a kanyarban az új Death Angel és Testament korong is. A nagy buliból nem akart kimaradni a floridai Nasty Savage gárdája sem. 14 év után készítették el ezt az albumot a ’89-es utolsó felállás teljes közreműködésével |
|
PRO-PAIN - Fistful Of Hate (2004-04-15)
 1999 óta változatlan felállásban, másfél-két év rendszerességgel jelentkezik új anyaggal a new york-i metalcore négyes. Az idei Fistful Of Hate album már a tizenegyedik lemezük a sorban, amit március-áprilisban egy 32 állomásos turnén (többek között az Ektomorf vendégszereplésével) mutattak be a fanoknak. Sajnos nekem a budapesti fellépés kimaradt, így csak a kiváló új albummal vigasztalódhatok (ha ennyi elég egyáltalán)
|
|
NORTHER - Death Unlimited (2004-04-07)
 Tavaly októberben a Dimmu előzenekaraként játszott a PeCsában a finn Norther és jómagam ott találkoztam a zenéjükkel először. Akkor az jött le a színpadról, hogy Petri Lindroos csapata a honfitárs Children Of Bodom által kitaposott ösvényen halad. Ők is billentyűjátékkal és dallamos gitárharmóniákkal díszített, gyors, technikás metalt játszanak, ahol az extrém énekstílus a jellemző |
|
PSYCHOTIC WALTZ - A Social Grace/Mosquito (boxset, 2CD+DVD) (2004-04-03)

A san diego-i Psychotic Waltz ma már egy nem létező banda. 1986 és 96 között működtek, és aki egyszer hallotta valóban progresszív metal zenéjüket és híve ennek a műfajnak, nem szabadulhat többé. A Psycthotic Waltz négy albumot jelentetett meg pályafutása során különböző, a zeneipar süllyesztőjében idő közben eltűnt kiadóknál. A Metal Blade most úgy döntött, hogy két boxsetben, feljavított hangzással, új grafikai dizájnnal (by Travis Smith), és némi extrával újra kiadja ezeket a lemezeket Európában. Az első csomagba a banda debütáló korongja az 1990-es A Social Grace, és az 1994-es harmadik album, a Mosquito került |
|
Pink Cream 69: Thunderdome (2004.04.01.)
 Nagy izgalommal vártam az új PC69 lemezt, mivel minden eddigi album betalált nálam. Valahogy ezek a lemezek olyanok, mintha már 15-20 éve megjelentek volna, leszámítva a modern hangzást. A PC 69 azon kevés bandák közé tartozik, akik tágan utaznak a műfajok között, vérbeli heavy metal rock n’ rollerek |
|
AEROSMITH - Honkin' On Bobo (2004.03.31.)
 Hatalmas öröm számomra egy új Aerosmith lemezről írni. Kis túlzással
ugyanis azt mondhatom, hogy nekik köszönhető mai rock/metal
rajongásom: a Pump és a Get A Grip lemezekkel ők tettek rám olyan
hatást, ami miatt elkezdtem komolyabban érdeklődni az efféle zene
iránt. Így ez a zenekar számomra mindig is különleges helyet fog
elfoglalni |
|
GRIP INC. - Incorporated (2004-03-30)
 Öt éve semmi hír nem érkezett a Grip Inc háza tájáról. Az urak szerint nem oszlottak fel, csak csendben voltak. Ezt a csendet hivatott megtörni most az új album és az azt követő turné. Az Incorporated a negyedik anyag, amit most trióban vett fel a banda. Az a banda, amelyiknek Gus Chambers, a gyűrött arcú öreg punk az énekese, Waldemar Sorychta az egyik legjobb metal producer a gitárosa, a dobosa pedig egy kubai származású ütős, a zseniális Dave Lombardo |
|
SIN OF KAIN - ...Of Disharmony (2004-03-29) Megszületése után pár hónappal a 2002-ben alakult, dallamos black metalt játszó Sin Of Kain már összerakott egy 8 számos demót (Howling Sins Of Alighting Whim), de akkor még csak négyen alkották a bandát: Adrienn - cselló, Arngrim - szinti, Cathar - ének, Brahma - gitár, basszusgitár, dobprogramozás. A társaság azóta Harkh gitárossal, Abyss bőgőssel és Larzz dobossal egészült ki, és ez a felállás készítette el tavaly évvégén a 17 perces 3 számos ...Of Disharmony EP-t |
|
MY DYING BRIDE - Songs Of Darkness, Words Of Light (2004-03-28)
 A My Dying Bride kétségtelenül a mai doom/death vonal vezető
zenekara. Ők szinte a kezdetektől fogva egyéni, azonnal felismerhető
stílussal bírnak, amit sokan próbálnak másolni, de még a közelükbe
férkőzni sem sikerüt senkinek. Lemezeik egytől egyig klasszikusok |
|
POVERTY'S NO CRIME - The Chemical Chaos (2004-03-27)

A Poverty�s No Crime egy Rush ihlette német prog.rock/metal csapat. Ez a tavaly ősszel megjelent anyag már az ötödik lemeze a srácoknak, de eddig még nem volt szerencsém hozzájuk. Pedig kár lett volna kihagyni őket |
|
EKTOMORF - Destroy (2004-03-26)
 A magyarországi küzdést cserélték fel pár évvel ezelőtt Farkas Zotyáék a németországi nélkülözésre, hogy kitartó munkával, hittel és némi szerencsével talán elérhetik azt, hogy a nagyvilágban is felfigyelnek rájuk. Hát a világ legnagyobb metal kiadója, a Nuclear Blast felfigyelt rájuk és az ötödik Ektomorf album mögött már ők állnak teljes fegyverzetben |
|
EDGUY - Hellfire Club (2004-03-25)
 A porondmester üdvözletét egy halfordi sikoly követi és a "Judas Priest találkozik a Helloweennel" stílusban megérkezik a nyitó Mysteria. A húzós, középtempós riffelés és a gyorsabb heavy/speed részek váltakoznak. Igen erőteljes kezdés |
|
HIM - And Love Said No - The Greatest Hits (2004.03.20.)
Miután az utóbbi néhány évben a finn HIM zenekar igen komoly
népszerűséget ért el, és klipes nótáik nagyon széles körben váltak
ismertté, igen emberbaráti lépésre szánták el magukat. Ugyanis az
őket csak videóik alapján ismerő közönséget az eddig megjelent négy
lemez megvásárlásától, és az azokon található, számukra érdektelen
számok meghallgatásától megkímélendő egyetlen Greatest Hits
válogatáson kiadták az eddigi legismertebb dalaikat. És hogy egyúttal
a rajongóik számára is kedveskedjenek, az összeállítást két vadonatúj
számmal tették még színesebbé |
|
Deicide - Scars Of The Crucifix (2004-03-19)
 A körülbelül másfél éve hazánkat is megjárt Deicide zenekar a death
metal műfaj egyik legismertebb csapata. Glen Benton énekes extrém
személyisége mellett ez elsősorban korai lemezeik minőségének is
köszönhető; néhány igen erős death anyagot tett már le az asztalra a
Deicide |
|
Tiamat: Prey (2004.03.12.)
 Már első meghallgatásra sem csalódtam az új Tiamat-ban, de később valódi élménnyé teljesedett ki. Ez tipikusan az a lemez, ami több meghallgatás után üt igazán. A hangzás tökéletes és egyéni, ahogy azt az előző albumokon megszokhattuk. Vannak ugyan számok ahol a tempó hasonló, de ez a lüktetés kellemes és folyamatosan egymásra épül |
|
Mayhem - Chimera (2004.03.11.)
 Azt hiszem, egyetlen Black Metal kedvelőnek sem kell bemutatnom a
norvég Mayhem zenekart. Így nem írnám le történetüket (mint azt már
rengetegen, rengeteg helyen megtették), és azt, hogy az egyedülálló
színvonalú zene mellett mi mindennel szolgáltak rá valóban
a 'legendás' jelzőre. Egyébként is, a csapat a 90-es évek közepén
történt újjászerveződése óta már valóban kizárólag a zenélésre
koncentrál; így én is zenéjükre koncentrálnék ebben az ismertetőben |
|
VINTERSORG - The Focusing Blur (2004-03-10)

Ugyanolyan idegesítően kezdődik az új Vintersorg album, mint a Megadeth lekváros buktákat megszégyenítő Risk korongja 1999-ben: nyekergő vonósok, sampler zörejek, stb. Sajnos ezek a továbbiakban is gyakran előkerülnek a már megszokottá vált akusztikus témákkal vegyített szélvész black metal részek mellett. A megszokott dolgokba most sem lehet belekötni, viszont a választott továbblépési irány nem túl szimpatikus számomra |
|
Chrysos Calva - Keresem a fényt (2004.03.09.) Bő egy évvel a debreceni Chrysos Calva első demójának kézhezvétele
után számolhatok be a csapat második demójának megjelenéséről. Az
azóta eltelt időben többször is láttam koncerten a zenekart, és ezek az
élő fellépések folyamatos fejlődést mutattak; így joggal várhattam,
hogy a hangzóanyag minőségében is komoly előrelépést fogok
tapasztalni |
|
TREMOR - Homályba menet EP (2004-02-28)
 A Tremor egy budapesti trió, akik az egyszerre szigorú és agyas zenék kedvelőinek készítették el ezt a mini-albumot. A srácok 2001-ben már jelentkeztek egy négyszámos demoval, azóta pedig a koncerteken gyúrták, csiszolták a banda stílusát |
|
WALL OF SLEEP - Slow But Not Dead (2004-02-27)

Az első Wall Of Sleep anyag, a tavalyi Overlook The All EP után nem egészen erre számítottam. Azt hittem valami pokoli lassú, elborult ultra-doom albumot fog összerakni a Holdampf Gábor vezette csapat. Ehelyett nagyon változatos és igazán zenei lett a bemutatkozó nagylemez |
|
DAMAGEPLAN - New Found Power (2004-02-25)
 Talán mindenki tudja, hogy a Pantera kettészakadása után az Abbott fivérek egyedül maradtak. Több mint két évig tartott mire összeszedték magukat és az eredetileg New Found Power-nek elnevezett, majd Damageplan-re átkeresztelt bandát összehozták Rob Halford szólócsapatának gitárosával a mikrofonnál és egy eddig tetoválóként dolgozó négyhúros figurával |
|
AT THE GATES - The Red In The Sky Is Ours (újrakiadás) (2004-02-21)
 Bajban vagyok az At The Gates 1992-es bemutatkozó lemezével. Tudom, hogy egy kultikus zenekarról van szó, akik gyakorlatilag egy egész mozgalom kialakulásáért felelősek, amit ma "Göteborg Metal" néven ismerünk (főleg az 1997-es Slaughter Of The Soul albumnak köszönhetően), de engem ez az anyag egész egyszerűen nem fog meg |
|
HYPOCRISY - The Arrival (2004-02-20)
 Peter Tägtgren az extrém metal világának egyik fő mozgatórugója. Saját stúdiót üzemeltet, ahol hangmérnökként és producerként olyan csapatok műveit segítette eddig világra, mint a Dimmu Borgir, a Dark Funeral, a Children Of Bodom, az Amon Amarth és természetesen a Hypocrisy. Emellett zenészként is több helyen letette már a névjegyét: a fő csapásnak számító Hypocrisy invenciózus death metalja mellett 1996 óta működik Peter Tägtgren Pain nevű elektro-metal bandája. 2001-ben vele indult a Napalm Death basszer Shane Embury Lock Up nevű projektje, amelynek első lemezén hörgött, ezenkívül a Hypocrisy muzsikusokból álló és black metalt játszó The Abyss két albumának elkészítése is belefért az idejébe |
|
PROBOT (2004-02-19)
 Az egykori Nirvana dobos Dave Grohl jelenlegi zenekara a Foo Figthers sikereinek babérjain üldögélve kiötlötte, hogy kedvenc underground metal-hőseinek ír egy-egy dalt és lemezre énekelteti velük. Ez lett a Probot project. Az anyag négy évig készült és Dave Grohl kitartását dicséri, hogy ezeket a zenészeket, énekeseket így együtt meg tudja mutatni a világnak. Szerintem elég lenne felsorolni, hogy ki mindenki hallható a lemezen, abból mindenki el tudná dönteni, hogy érdekli-e az anyag |
|
EXODUS - Tempo Of The Damned (2004-02-18)
 1987-89 táján volt egy remek műsor a Petőfi rádión (később a Bartókon). Az volt a címe, hogy "A heavy metal kedvelőinek". A lemezkiadók ellenérdekeltsége miatt ma már nehezen lehetne megcsinálni azt, amit akkoriban a lassan erodálódó vasfüggöny védelmében meg mertek tenni. Ugyanis ebben a műsorban frissen megjelent külföldi metal lemezeket játszottak le teljes egészében, vágatlanul és beledumálás nélkül, abszolút élvezhető minőségben. Iron Maiden, AC/DC, Overkill, Testament, Motörhead és Anthrax anyagok sorát vettem fel így a rádióból minden különösebb anyagi áldozat nélkül. Mindezt azért mesélem el, mert az Exodus nevével is itt találkoztam először. Az 1987-es (egyébként második) Exodus korong, a Pleasure Of The Flesh is adásba került annak idején. Sajnos ma már nem emlékszem, hogy mi volt a pontos oka (talán éppen nem volt otthon üres kazettám, vagy nyári táborban voltam, fene tudja), de nem tudtam felvenni a lemezt. Igazából azóta sem jutottam közelebb hozzájuk, de tizen-x év után eljött az alkalom |
|
Pink Cream 69: Thunderdome (2004.02.17.)

Kezdhetnénk in medias res, de az túl egyértelmű lenne. És miért nem az? Nos, a dalszerzésben jelentős részt vállaló Alfred Koffler, úgy tűnt, hosszabb kapcsolatba került egy bizonyos ’focal dystonia’ nevű betegséggel, amely izomgörcsöket okoz a kezében mindenféle előjel nélkül. Emiatt az élő fellépésekre bevettek egy Uwe Reitenauer nevű gitáros srácot, aki megtámogatta az alaphangzást és kisegítette az alkalmanként gyengélkedő Koffl-t, aki mellesleg vérmes reményekkel indulhatna egy Gojko Mitic hasonmás-konteszten. Hogy Alfi állapota tartósan javul-e, egyelőre nem tudni, de ami biztató jel és öröm a csapat rajongói számára, hogy megszületett egy roppant erős lemez! |
|
Nevergreen - Mindörökké (2004.02.16.)

Ez a dupla koncertalbum a Nevergreen zenekar idén 10 éves
pályafutását hivatott összegezni a legjobb szerzeményeikkel; amelyek
a tavalyi Gothica fesztiválon kerültek rögzítésre. Első hallásra ugyan
sokszor nem túl izgalmas egy-egy újabb koncertlemezen újra
meghallgatni valamely zenekar legismertebb számait; ez az album
azonban szerintem megérdemli a figyelmet |
|
EDGUY - King Of Fools EP (2004-02-11)
 Legutóbb a 2003-as dupla koncertanyag, a Burning Down The Opera kapcsán lehetett emlegetni az Edguy nevét. A rajongók bizony már három éve várnak egy új stúdióalbumra, ami végre itt van a kanyarban. Ez az ötszámos maxi vagy EP (kinek hogy tetszik) egyfajta felvezetése a nagylemeznek |
|
CORNERSTONE - Once Upon Our Yesterdays (2004-02-09)

A ’70-es években gyökerező brit hard rock (Led Zeppelin, Deep Purple, Rainbow és társai) nem az erősségem, mégis a sok komplex death/thrash és prog. metal mellett néha igencsak jól esik egy ilyen frissítő az agynak. Legyen egy jó hangú énekes, egyszerű, szívből jövő riffek, legyenek finom gitárszólók és simogasson a Hammond orgona. Nem is kell több, igazán |
|
Cyborn - Light Is Passin' (2004.02.08.) A Cyborn zenekarral a tavaly év végi Tankcsapda turnén találkoztam
először ilyen néven; de akik figyelemmel követik a magyar metal
zenekarokat, ismerős arcokat fedezhettek fel: ugyanis a Born 33
utódzenekaráról van szó |
|
THUNDERSTONE - The Burning (2004-02-05)
 Előzetes ismereteim alapján egy Strato/Helloween kópiának gondoltam a finn Thunderstone gárdáját, de a The Burning hallatán át kellett értékelnem magamban a csapatot. A srácok általában jóval keményebben fogalmaznak, mint a másik két banda és inkább a Masterplan féle heavy/power metalhoz állnak közelebb. Már csak azért is szemléletesebb ez a párhuzam, mert a Thunderstone mikrofonjánál Jorn Lande megaénekes finn kisöccse Pasi Rantanen csillogtatja hangszálait |
|
FRAMESHIFT - Unweaving The Rainbow (2004-01-31)
 A Frameshift project 2003-ban jött létre a multi-hangszeres zenész és zeneszerző Henning Pauly valamint a Dream Theater énekes James LaBrie találkozásával. Kettőjüket a ProgRock Records hozta össze, miután Chain nevű zenekarával Henning ehhez a kiadóhoz szerződött. Aki a legutóbbi Dream Theater lemezről hiányolta a dallamokat és nem ijed meg egy kis elektronikától, az ne keressen tovább, mert ezt az anyagot neki írták |
|
HEAVENLY - Dust To Dust (2004-01-27)
 Az eddigi legkeményebb lemezüknek mondják a srácok az új albumot. Mivel ez az első Heavenly anyag, amit életemben hallok, így nincs összehasonlítási alapom, de az tény, hogy nem egy lagymatag cuccal álltak elő. Kezdjük azzal, hogy koncept-lemezzel van dolgunk. A sztori kicsit lerágott csont, ugyanis egy fickóról szól, akit egy vámpír harapása halhatatlanná és egyben kárhozottá tesz. Az ő sorsát követhetjük századokon és 13 dalon keresztül |
|
SUN CAGED - Sun Caged (2004-01-25)
 A banda tagjai különböző holland metal zenekarokból verbuválódtak. A két alapító közül Marcel Coenen korábban a Lemur Voice-ban gitározott, Dennis Leeflang dobos pedig a Within Temptation tagja volt egy ideig, bár lemezen nem szerepelt sosem. Az aktuális felállásból Rob van der Loo basszer előéletéről nincs információm, viszont az énekes Andre Vuurboom az egyetlen lemezt (1993, Too Short A Season) megélt Imperiumból érkezett, a billentyűs Joost van den Broek pedig a Star One és Ayreon projektekből lehet ismerős. Azt hiszem, ezek után nem nehéz kitalálni, hogy milyen zenét is játszik a Sun Caged |
|
ICED EARTH - The Glorious Burden (limited edition, 2CD) (2004-01-24) A lemezelőzetes The Reckoning maxit leszámítva utoljára 2001-ben jelent meg Iced Earth anyag, a Horror Show album. Azóta sok víz lefolyt a Mississippin és az Iced Earth soraiban is jelentős változások történtek. Az új lemez felvételeinek kezdetén Matt Barlow énekes kiszállt a bandából, Jon Schaffer gitáros/főnök pedig a Judas Priest ifjú frontemberét kérte meg az anyag feléneklésére. Tim ’Ripper’ Owens végül hivatalosan is az Iced Earth teljes jogú tagja lett, miután Rob Halford visszafoglalta helyét a Judas Priestben |
|
MOONSORROW - Suden Uni (újrakiadás) (2004-01-22)
 A Moonsorrow második albumát nem ismerem így csak a Kivenkantaja-val tudom összevetni a Suden Uni-t. Észrevehetően más felfogásban készült a két anyag. Amíg a Kivenkantaja egy monumentális hősi eposzra hasonlít minden egyes elemében, addig a Suden Uni inkább az emberi, hétköznapi oldalát villantja fel a finn nép középkori életének, aminek éppúgy része az északi tájakhoz tartozó misztikus mesék elregélése a tűz mellett, mint az önfeledt mulatozás |
|
SLAYER - Soundtrack To The Apocalypse (3CD+DVD) (2004-01-21)
 A Slayer 1982 óta tevékenykedik a fémzene világában és lemezeikkel meghatározó szerepet vívtak ki maguknak a műfajban az eltelt mintegy húsz év alatt. Ennek a két évtizedes pályafutásnak az összefoglalásaként jelentetett meg nemrég egy gyűjteményes válogatást a zenekar kiadója, az American Recordings |
|
THE DARKNESS - Permission To Land (2004-01-20)
 Aki látta már az I Believe In A Thing Called Love nóta őrült, űrhajós klipjét az egyhamar nem felejti el ezt a bandát. Én sem tudtam kiverni őket a fejemből, és most itt van a teljes anyag, a Permission To Land album |
|
SYMPHORCE - Twice Second (2004-01-16)
 A Twice Second albummal negyedik nagylemezéhez érkezett a német Symphorce gárdája. A 2002-es Phorceful Ahead után már a második korongot készítették el a Metal Blade zászlaja alatt, és egy még erőteljesebb produkciót mutatnak be ezúttal. A csapat közvetlenül a nyári fesztivál fellépések után vette be magát a winterbach-i House Of Music stúdióba, hogy a koncertek energiáját maximálisan át tudják vinni a lemezre |
|
The Offspring - Splinter (2004.01.14.)
 Az új Offspring albumot egy kicsit kétkedve vettem a kezembe, mivelhogy
a előző albumukban (Conspiracy of One) elég nagyot csalódtam, főleg az Americana után |
|
MEGADETH - Rude Awakening - Live (2004-01-11)
 Most, hogy Dave Mustaine újra éledezni látszik, úgy gondoltam nem árt egy kis visszatekintés a Megadeth főnökének, ennek a balhés drogosból tisztes családapává lett gitárosnak a múltjába. A Megadeth 20 éves fennállásának megünneplésére kiadott dupla koncertanyag, a Rude Awakening kitűnő útikalauz ehhez |
|
FROST - Raise Your Fist To Metal (2004-01-10)
 Jack Frost gitáros szólóalbuma ez a Raise Your Fist To Metal névre keresztelt anyag, amit számos zenész kolléga közreműködésével készített el. A tíz nótában 7 énekes hallatja hangját és mindegyiküknek Jack Frost húzza el a nótáját |
|
SLAYER - Soundtrack To The Apocalypse - boxset (2004-01-09)
 Az egyes és kettes lemez gyakorlatilag egy best of válogatás, azzal együtt, hogy a második korong tartalmaz néhány régi ritkaságot és kislemezes dalokat is. Szinte a Metal Blade korszak teljes mellőzésével válogatták össze a dalokat, ami kapásból nem tetszett. Nekem senki ne mondja, hogy például a Die By The Sword nem tartozik ennek a bandának a legjobb számai közé |
|
MACSKANADRÁG - A csillag még késik (2004-01-08) A salgótarjáni punk rockerek 2001 óta váratták a tarajosokat egy új MNG albummal. De ami késik, nem múlik, így karácsonyra megérkezett a csillag is |
|
RAGE - Soundchaser (2004-01-07)
 A Rage története 1983-ban kezdődött. Az Avanger néven indult banda két album után 1986-ban már Rage-ként adta ki a Reign Of Fear nagylemezt. Azóta jó két évtized lepörgött a naptáron, de a Rage még mindig itt van és nemrég Soundchaser címmel hozták ki legújabb dalaikat |
|
ANNIHILATOR - Alice In Hell/Never Neverland (újrakiadás) (2004-01-06)
 2003 őszén a Roadrunner összeállított egy sorozatot "Ground breaking records" (kb. Földrengető lemezek) néven, amiben korábbi sikeres csapataik két-két meghatározó anyagát csomagolták egybe, felkutattak néhány ritka demó felvételt, az eredeti anyagot pedig remasterizálták és az egészet egy szimpla cucc áráért piacra dobták |
|
HATEBREED - The Rise Of Brutality (2003-12-28) A hardcore mindig is az ember önmagába vetett hitéről szólt. Arról, hogy a magad erejéből is képes vagy megvalósítani a céljaidat, és ha mégis szükséged van segítségre, akkor elég ha körülnézel, mert a hasonló sorsú társaid mindig ott vannak melletted és számíthatsz rájuk tűzön-vízen át. Talán nincs még egy zenei közeg, ami ennyire "működik". Az undergroundból folyamatosan bukkannak elő az olyan csapatok, amelyek megalkuvás és kompromisszumok nélkül, évek küzdésével jutnak el egy szélesebb réteg elé, ami elfogadja őket olyannak amilyenek |
|
EVANESCENCE - Fallen (2003-12-23)
 Az Evanescence-t gyakorlatilag tizenévesen alakította meg Amy Lee énekesnő/zongorista és Ben Moody gitáros az Arkansas-i Little Rockban. A kilencvenes évek végén 3 mini-albummal alapozták meg a nemrég megjelent bemutatkozó albumukat |
|
DEW-SCENTED - Ill-Natured & Innoscent (újrakiadás) (2003-12-11)
 A Dew-Scented is azon csapatok közé tartozik, akik szeretnek játszani a lemezcímekkel. Náluk a címválasztás legfőbb kritériuma, hogy i betűvel kezdődjön. A legutóbbi 2003-as korong az Impact címet viseli, a most újbóli kiadásra került két album pedig az Ill-Natured és az Innoscent |
|
THE CROWN - Possessed 13 (2003-12-09)

Az első és legfontosabb, hogy a legújabb The Crown albumon újra az eredeti énekes Johan Lindstrand hallatja a hangját. A tavalyi Crowned In Terror lemezen éneklő egykori At The Gates torok Tomas Lindberg már a múlté, sőt a vele készült korongot ezekben a hetekben a banda újra felveszi, most már Johannal a mikrofonnál |
|
DIMENSION ZERO - This is Hell (2003-12-08)
 Annyit mindenképpen illik tudni (legalább az In Flames rajongóknak), hogy a Dimension Zero annak a Jesper Strömblad gitárosnak (itt basszer) és Glenn Ljungström gitárosnak a közös projektje, akik korábban az In Flames soraiban küzdöttek vállvetve... |
|
IRON MAIDEN - Eddie's Archive (boxset, 6CD) (2003-12-03) Nem hagyott nyugodni ez a tavaly ősszel megjelent Iron Maiden boxset, és mivel személyesen nem tudtam felfedezni a doboz kincseit (hét lakat alatt őrzik a Headbangerben :) ), így az Interneten vadásztam egy rajongói ismertetőt. |
|
IRON MAIDEN - Rainmaker (maxi single) (2003-12-02)
 Nem panaszkodhatnak mostanában a Maiden fanatikusok, hiszen idén minden szempontból kiszolgálja őket a banda: koncertek Budapesten és Debrecenben és egy fantasztikus új nagylemez. A Rainmaker már a második maxi single az albumról és 3 számot tartalmaz. |
|
RUSH - Rush In Rio (3CD live) (2003-12-01)
 Nagy divat lett manapság Dél-Amerikában, legfőképpen Brazíliában koncertalbumokat készíteni. Ez természetesen leginkább az ottani rajongók érdeme, akik hasonló lelkesedéssel vetik bele magukat egy-egy rock koncertbe, mint ahogy országuk futballválogatottjának szurkolnak egy világbajnoki mérkőzésen |
|
RAGE AGAINST THE MACHINE - Live At The Grand Olympic Auditorium (2003-11-30)
 Nem olyan régen írtam a Rage Against The Machine első két albumának újrakiadásáról, most pedig itt van a banda utolsó koncertjeinek felvétele, ami Los Angeles-ben az Olimpiai Csarnokban készült 2000 szeptemberében. A két felvett bulin még nyoma sincs annak, hogy kb. egy év múlva már nem lesz együtt a banda. |
|
SEPULTURA - Revolusongs EP (2003-11-29)
 A Revolusongs EP eredetileg 2002 decemberében jelent meg, és kizárólag a brazil rajongóknak szánta ezeket a "forradalmi" dalokat a Sepultura. Nem hiszem, hogy 100 százalékban ezek lennének a Sepu véres gyökerei, inkább az lehetett a koncepció (már csak a lemez címéből kiindulva is), hogy gyakorlatilag műfajtól függetlenül kiválasszanak egy-egy előadót, aki zeneileg vagy szövegeiben a lázadást testesíti meg. |
|
Korn - Take a Look in the Mirror (2003.11.27.)
 Ettől a lemeztől nagyon féltem, több szempontból is. Az egyik ugye hogy nem tudják majd túlszárnyalni az előző, istenkirály Untouchables albumukat, ami viszont erősen alul lett értékelve. Attól is féltem, hogy mivel túl sokat mondogattákm hogy visszamennek az első két album irányába, talán erőltetett lesz az album |
|
RATM - Rage Against The Machine/Evil Empire (újrakiadás) (2003-11-25)
 A kilencvenes évek elején felbukkant Rage Against The Machine bizonyult a legsikeresebb rap/funky/hard rock formációnak az elmúlt évtizedben. Igaz, hogy nem a legtermékenyebb banda voltak a történelemben (összesen 3 stúdiólemezük jelent meg 8-9 év alatt), de így is az egyik legmarkánsabb jelet hagyták a rockzenében |
|
IMPALED NAZARENE - All That You Fear (2003-11-24)
 Az Impaled Nazarene már akkor is az Ezer Tó Országának hírnevét öregbítette, amikor még nem volt akkora finnvázió a metal zenében, mint manapság. A zenekar 1990-ben alakult és Mika Luttinen énekes/zenekarvezető kitartásának köszönhetően idén már a nyolcadik stúdiólemezükhöz érkeztek |
|
DREAM THEATER - Train Of Thought (2003-11-21)

Nagyon pörögnek mostanában a Dream Theater muzsikusai, projekt projekt hátán, és ha már úgyis a stúdiók mélyén töltik az idejük nagy részét ebben az időszakban, akkor belevágtak egy új DT album elkészítésébe is. A "Gondolat-vonat" talán az eddigi legdirektebb, legsúlyosabb Dream lemez lett. Minden bizonnyal nem véletlenül került a borítóra a Kör című pszicho-horror filmre emlékeztető fekete-fehér kép sem. Ugyanazt a sötét hangulatot sugallja, mint a 70 percben előadott 7 nóta. |
|
STAMPIN’ GROUND - A New Darkness Upon Us (2003-11-20)
 Azt hittem az első hangoknál, hogy elcseréltem a cd-t a nagy felfordulásban és valamelyik Machine Head korongot tettem be. Ugyanaz a lassan építkező kezdés hallható az intrónak szánt címadó hangulatteremtésben, ami Robb Flynn bandájára jellemző. Aztán a Don’t Need A Reason To Hate szertefoszlatja ezt a hangulatot a Slayer-féle hc-metal megszólalásával és riffjeivel |
|
EINHERJER - Blot (2003-11-09)
 Az idén tíz éves norvég Einherjer eddig három mini-albumot és három nagylemezt tett le az asztalra. A csapatot a viking metal legjobbjai között tartják számon az 1993-ban megjelent Aurora Borealis EP óta. Az új album felvételei előtt az Einherjer megvált Ragnar Vikse énekestől, aki még 1998-ban váltotta az eredeti torkot Rune Bjellandot. Ragnar helyére azonban nem kerestek új arcot a többiek, hanem a zenekaralapító gitáros Frode Glesnes vállalta fel a vokális teendőket a Blot albumon |
|
Machine Head - Through The Ashes Of Empires (2003.11.08.) Azt hiszem, nem túlzás azt állítani hogy rengetegen várták ezt a
lemezt, és nagyok voltak az elvárások is. A két klasszikusként
emlegetett mű után a méltánytalanul lehúzott Burning Red alaposan
megosztotta a rajongótábort, és számomra meglepő módon a remekbe
szabott Supercharger sem tudta kiköszörülni ezt a csorbát. |
|
MACHINE HEAD - Through The Ashes Of Empires (2003-11-07)
 A Machine Head rajongók többsége évek óta vár egy Burn My Eyes szintű albumot a Bay Area környéki csapattól, és úgy tűnik, hogy "birodalmak hamvain át" végre sikerült eljutni ehhez az eseményhez. |
|
STRATOVARIUS - Elements Pt.2 (2003-11-05)
 Talán a Stratovarius vitte tovább a legnagyobb sikerrel a korai Helloween örökségét, lepipálva még a példaképeket is az utóbbi években. Nem is csoda, hiszen ez a kitűnően hangszerelt megadallamos finn heavy metal sokak szívének kedves. 2003 elején jött ki az Elements Pt.1 lemez és most itt a folytatás. Timo Kotipelto énekes állítása szerint az egyetlen kapcsolat a két album között, hogy a dalok egy időben születtek, nincs szó semmilyen komoly koncepcióról. Ezért is kíváncsi voltam, mennyire lesz más az Elements második felvonása, mint az első. |
|
MOBY DICK - Golgota (2003-11-04)

Első három albumával a soproni Moby Dick a numero egyes brutál csapat lett Magyarországon a kilencvenes évek elején. Az olyan dalok, mint a Keresztes vitéz, Ugass kutya, Beteg a Föld, Good bye, Múló álom, Gumiszoba, és társaik mára mind klasszikussá értek. A csapat 1998-ig működött (kiadtak hét stúdió- és egy koncertlemezt, valamint egy búcsúválogatást, adtak számtalan nagysikerű koncertet), gyakorlatilag mindent elértek, amit csak lehetett és végül úgy döntöttek leállnak. Négy évbe telt, hogy a zenekar újra kedvet kapjon az egészhez... |
|
ICED EARTH - The Reckoning EP (2003-11-02) Vannak olyan előzetes kiadványok (EP, maxi, kislemez), melyek a soros album megjelenése után elveszítik értelmüket, mert az anyag minden egyes dala ott figyel a nagylemezen is. A The Reckoning EP egyrészről erősíti ezt a szabályt, hiszen 95 százalékban megfelel a fent leírtaknak, a korongon hallható négy dal mind ott lesz a várhatóan 2004. januárban megjelenő The Glorious Burden albumon. Másrészt viszont a The Reckoning az a kivétel, mely erősíti a szabályt. |
|
CASKETGARDEN - This Corroded Soul Of Mine (2003-11-01)
 A mosonmagyaróvári Casketgarden 1998 óta működik. Két demó és egy kiadókereső promo CD után a szlovákia Metal Age kiadó vállalta, hogy megjelenteti az első Casketgarden nagylemezt. A Casketgarden stílusa az At The Gates, Carcass, Death, Arch Enemy vonalon mozog, tehát technikás dallamos death/thrash a játék neve. A csapat egy precíz gyilkológépnek tűnik a dalok alapján |
|
OSSIAN - Ítéletnap (újrakiadás) (2003-10-31) Nem csak 15 éves lázadó kamaszként, de most "felnőttfejjel", majdnem kétszer annyi idősen is az egyik kedvenc Ossian lemezem az Ítéletnap 1991-ből. Ezekben a dalokban ma is ugyanaz a féktelen tűz lobog, mint anno. Szerintem az Ossian történetének legerősebb felállása volt a Paksi-Maróthy-Vörös-Tobola négyes |
|
HYPERTÉR - Mandala 2002 (2003-10-30)

Gyakorlatilag semmi infóm nem volt a zenekarról, amikor először meghallgattam a lemezt, mivel mindössze egy írott CD (igaz színes borítóval és számcímekkel) állt rendelkezésemre, ami a tizenkét instrumentális dalt rejti |
|
DREAM THEATER - As I Am (single) (2003-10-29) Kb. egy hét múlva, november 4-én jelenik meg a legújabb Dream Theater album Train Of Thought címmel, aminek beharangozója az As I Am kislemez. Nem biztos, hogy érdemes forintot adni ezért az anyagért (én is a netről töltöttem le, köszi Kispatak!!!). Persze nem azért, mert annyira értéktelen lenne, amit hallunk. Sőt!!! Egész egyszerűen azért, mert egyedül a címadó dal hallható rajta háromféleképpen: egy albumos teljes hosszúságú (7:48), valamint egy rövidebb (7:18) és egy még rövidebb (4:25) rádiós változatban |
|
Sikth -' The Trees are Dead and Dried Waiting For Something Wild' (2003.10.24.)
Én azt hittem, hogy a metal berkeiben már nem lehet újat csinálni, csak tökéletesíteni a létező stílusokat. Erre itt a "Sikth" új lemeze, akikről előzőleg egy mukkot sem hallottam, tagokat meg előéletet most sem tudok mondani velük kapcsolatban, de itt a zene, amiről így is oldalakat lehetne írni |
|
MOTÖRHEAD - Stone Deaf Forever! 5CD box (2003-10-21)
A jó öreg Lemmy bátyó és a világ legzajosabb rock'n'roll csapata a Motörhead 1975 óta járja a világot és készít lemezeket. A Stone Deaf Forever! egy öt cd-ből álló gyűjteményes válogatás, mely a közel harminc éves pályafutás legjobb pillanatait tartalmazza nem kevés ritkasággal megpakolva |
|
RUNEMAGICK - Darkness Death Doom (2003-10-17) A Runemagick egy underground svéd death/doom csapat, amit igazából csak a második nekifutásra sikerült valódi zenekarrá kovácsolni 1997-ben. A Century Media rögtön szerződést ajánlott a csapatnak és az első három cd náluk jelent meg. Folyamatos tagcserék és egy kiadóváltás után 2001-ben állt össze a gyakorlatilag ma is érvényes felállás, igaz, Fredrik Johnsson gitáros a legutóbbi Moon Of The Chaos Eclipse korong óta kiszállt a csapatból |
|
Anathema - A Natural Disaster (2003.10.15.)

Szerintem komoly gondban leszek ha össze kell valahol foglalnom, hogy mit tartok a 2003-as év legjobb lemezének, de komolyan. Sok erős lemezt tartogató év volt már, de ilyet én még nem láttam |
|
Autumn - On The Verge Of Existence (2003.10.14.) A debreceni Autumn zenekarról már jó pár koncertről szólva szűrtem le
a következtetést: a hazai doom/death metal egyik nagy reménységéről
van szó. Az On The Verge Of Existence a csapat első albuma, ami
végre - remélhetőleg - szélesebb közönség számára fogja bizonyítani
ezen kijelentésemet |
|
KALAPÁCS - Totem (2003-10-13)

A kettesszámú Kalapács korong három nappal követte a névadó frontember, Kalapács Józsi bölcsőjének számító Pokolgép zenekar bemutatkozó nagylemezének, a Totális Metálnak újra eljövetelét. Ez a kivételes alkalom, mint egy szakadás a tér-idő szövetében, kölcsönöz egyfajta "vissza a jövőbe" hangulatot ezeknek az októberi napoknak |
|
POKOLGÉP - Totális metál (újrakiadás) (2003-10-12) Végre ezt is megértük. El se hiszem. Itt van a kezemben a magyar heavy metal történelem legelső, ma már klasszikusnak számító nagylemezének CD verziója. Sokat kellett várni rá |
|
DESTRUCTION - Metal Discharge (2003-10-11) Az európai thrash egyik alapcsapatának számító Destruction valamikor ’88-ban a Release From Agony lemezzel volt jelen pár hónapig az életemben. Akkor már nem volt hátra sok idő a teljes elsápadásig, és megvallom őszintén nem is tudtak túlságosan a maguk oldalára állítani. Aztán a banda lelke Schmier kiszállt a játékból, a többiek néhány próbálkozás (2 mini és 1 teljes album) után szintén beadták a kulcsot. A Destruction 2000-ben tért vissza Schmierrel az élen, és a Metal Discharge az új érában már a harmadik felvonás |
|
EIDOLON - Apostles Of Defiance (2003-10-10)

Az Eidolon hatodik lemezén hallható muzsika, érzésem szerint az Annihilator féle technikás power/thrash és a Judas Priest féle heavy metal között helyezkedik el, néha epikus felhangokkal. Itt a fő hangsúly a kő-precíz riffelésen és a kemény ritmusokon van |
|
Skid Row - Thickskin (2003.10.07.) Mivel a Skid Row különösen mélyen lakik a szívemben, egy kissé félve, izgatott érdeklődéssel kezdem hallgatni ezt a lemezt.
Az új felállását kóstolgatva természetesen az énekesre, Johnny Solingerre voltam leginkább kíváncsi. Ugyan nincs rossz hangja és néhol még hasonlít is Sebastianéra, de nem olyan |
|
MORBID ANGEL - Heretic (2003-10-05) Gyomorrontásra nem a legkellemesebb élmény Morbid Angelt hallgatni. Rögtön rátör az emberre a hányinger, amint az első pokoli hangok megszólalnak a hangszórókból. Tovább fokozhatjuk a feltörő érzéseket, ha mindezt fejhallgatóval próbáljuk ki. |
|
TANKCSAPDA - Élni vagy égni (2003-10-04)
 A Tankcsapda hosszú évek óta vitathatatlanul a legnépszerűbb rock banda kis hazánkban, és ha lehetséges, akkor a legutóbbi Agyarország album rátett még egy lapáttal erre a rajongásra. A csapat nyolcadik stúdiólemeze Élni vagy égni címmel jelent meg a napokban |
|
SUPREME MAJESTY - Danger (2003-10-02) A zenekar hivatalos honlapján található névjegyek alapján az énekes, a billentyűs és a gitáros AOR/dallamos hard rock rajongó, a basszer heavy metal, a dobos pedig thrash metal fan. Ebből áll össze az a dallamokkal és feszes ritmusokkal teli hard rock zene, amit a svéd Supreme Majesty immár második albumán mutat be a nagyérdeműnek |
|
MYSTIC CIRCLE - Open The Gates Of Hell (2003-10-01)

Egy death metalban és két pogány black metalban fogant demo után a Last Episode kiadó berkein belül működött a Mystic Circle. Készítették a lemezeket és közben szénné turnézták magukat olyan csapatokkal, mint a Marduk, a Dark Funeral vagy a Cannibal Corpse. Aztán 2000 májusában leszerződtek a Massacre kiadóhoz, ahol ez a mostani a második teljes albumuk |
|
Limp Bizkit - Results May Vary (2003.09.30.) Ehhez is elérkeztünk. Durst bácsi, és csapata kiadott egy lemezt. Az előző megasiker Chocolite Starfish... lemezzel eléggé rendesen kiábrándultam a csapatból |
|
Morfium: Préda (demo) (2003.09.26.) A jászárokszállási Morfium zenekar idén immár második demóját adta ki
idén, Préda címmel. A kiadvány külsőre is igényességet mutat: szines
nyomdai borító, stb., amiről minden komoly hozzáállású demós zenekar
példát vehet |
|
Relikvia - Ismeretlen földeken (2003.09.25.)
A 2000-ben alakult nyiregyházi Relikvia zenekar két demó elkészítése
után idén jutott el első albumának kiadásáig. A csapat fejlődését
lényegében a kezdetektől fogva követhetem, hiszen emlékeim szerint
2000 végén lehetett az első debreceni koncertjük, amit magam is
láttam. Emlékszem, már ezen a koncerten éreztem valami különleges,
elgondolkodtató, szomorkás de mégis szép hangulatot a
muzsikájukban: egyéni atmoszférát tudtak már akkor is teremteni,
egyébként (talán a feldolgozás miatt) a Moonspell nevét jegyeztem
meg magamnak velük kapcsolatban |
|
Iron Maiden – Visions Of The Beast (2003.09.23.) A nemrég napvilágot látott duplalemezes DVD tartalmazza a méltán nagysikerű és elismert Iron Maiden zenekar teljes video történelmét. Végig kísérhetjük a nemsokára hazánkba érkező együttest a kezdetektől napjainkig... |
|
Béla Spears - Az Évezred Hangja! (2003.09.22.) Ez a lemez egy kultusz lesz, már most tudom. Béla Spears (alias blizz) egy olyan opuszt készített, hogy az leírhatatlan. Tökéletesen ötvözi a Meshuggah komplexitását a Mayhem aggresszivitásával, és ehhez Dream Theater szinten okos szólókat játszik |
|
The Essential Ozzy Osbourne (best of) 2CD (2003-09-21) Ozzy papa november végén Budapestre látogat, és egy várhatóan zseniális koncertet ad majd az új Arénában. Ez a dupla válogatás jó lehetőség azoknak, akik nem fújják a Sötétség Hercegének minden dalát kívülről, de mégsem akarnak süketnémán ácsorogni majd az Ozzy show kellős közepén. Van még idő felkészülni és a The Essential Ozzy Osbourne válogatás ehhez kiváló segédanyag. Minden egyes Ozzy anyagról kapunk ízelítőt, természetesen a legnagyobb nótákkal a középpontban |
|
SKID ROW - Thickskin (2003-09-20)
 Be kell vallanom, hogy soha nem voltam nagy Skid Row fanatikus. Amikor ők berobbantak a rock világába, én éppen az Annihilator bemutatkozó albumát az Alice In Hell-t faltam nagykanállal. Nekem inkább a Slave To The Grind album dalai ismerősek, mint a címadó nóta, vagy a Monkey Business, de annak is már jó tíz éve, hogy utoljára hallottam őket. Mindenesetre egy kiváló hangú énekessel (Sebastian Bach) rendelkező, kemény hard rock zenekarként él az emlékezetemben a Skid Row |
|
MISERY INDEX - Retaliate (2003-09-19) Az észak-amerikai Misery Index trió a Nuclear Blast kiadó legújabb felfedezettje, és kíméletlen death metalt nyomnak ezen a Retaliate, azaz Megtorlásra keresztelt albumon |
|
OSSIAN - Hangerőmű (2003-09-18)

Minden évben így ősz táján menetrendszerűen érkezik az újabb Ossian mű. Az utóbbi két lemez (Titkos ünnep, Árnyékból a fénybe) sikerei nem indokoltak semmilyen drasztikus változást a zenei megfogalmazásban, így túl sok meglepetés nem éri azt, akik naprakészen követi a csapat munkásságát |
|
Ill Nino - Revolution Revolución (2003.09.18.) Sehol sem hallok a Ill Nino-ról, sehol egy interjú, egy kritika, vagy valami megfogható. Pedig micsoda jó lemezt készítettek! Valamikor most fog kijönni már az új lemezük, Confession címmel, de nekem még ez az első is új. Tehát a lényeg: aki egyedi zenét akar hallani, az nyugodtan keresgélhet tovább, jobb ha az Ill Nino-t el is felejti. Viszont akinek elég ha egy együttes nagyon jó dalokat ír, de tényleg nagybetűs Dalokat, akkor megtalálta azt a lemezt amit nagyon sokáig fog hallgatni |
|
ANTHRAX - Taking The Music Back maxi (2003-09-17) Szerencsére beindult az Anthrax szekere az új lemezzel. Meg is érdemlik a fiúk. Ez a maxi már a második a We’ve Come For You All albumról. A maxi címadó dala a nagylemezes verzióban szerepel. Nagyon süti nóta. Nem csak az elejére kevert közönségzajtól hat élőnek, hanem a lüktető tempótól is, amit a Benante/Bello ritmusbrigád alapozásként bemutat |
|
Turulvér EP (2003-09-16)

Ez a hétszámos EP az egykor pásztói, ma már budapesti Turulvér zenekar első hivatalos anyaga. (Leszámítva az eddigi egyetlen demójukat, amit tavaly készítettek el.) A csapat pogány black metalban utazik, amit nem csak az ősmagyar témakörben mozgó szövegek tesznek értékessé, hanem az anyagon hallható muzsika minősége is |
|
DIMMU BORGIR - Death Cult Armageddon (2003-09-15)
 Szeretném már az elején leszögezni, hogy számomra a Dimmu Borgir egy igazi black metal zenekar. Persze erőteljes eleme muzsikájuknak a nagyzenekari megszólalás, a filmzenei hatások, de kitörölhetetlenül ott van minden Dimmu nótában a black metal csapatokra jellemző neckro feeling... |
|
Blackmore's Night - Ghost of a Rose (2003.09.14.) Ritchi Blackmore-t egészen biztosan nem kell bemutatni a rock zene iránt érdeklődőknek, és az egyre ismertebbé váló legújabb projectet, a Blackmore's Night-ot sem. A Candice Night elbűvölő hangjával fémjelzett renaissance jellegű muzsika az 1997-es Shadow of the Moon album óta évről évre egyre több rajongót hódít meg, hiszen ez a zene egészen egyedülálló hangvételével és színvonalával olyan zenei értéket képvisel, ami mellett nem tud elmenni senki, akiben egy csöpp érzés is van |
|
DEW-SCENTED - Impact (2003-09-13) Lehet, hogy nem direkt poén, de nekem egy üdítőital reklámja ugrott be azonnal az új Dew-Scented album borítóját díszítő muflonszarvú, leszegett fejű emberkék láttán. Mountain Dew-Scented. :) |
|
Evanescence - Fallen (2003.09.12.) Elég pozitívan kezdődött az ismerkedésem ezzel az együttessel... |
|
IRON MAIDEN - Dance Of Death (2003-09-11)

Három év telt el a 2000-es nagy comeback, a Brave New Word lemez megjelenése óta. Akkor újra Bruce Dickinson ragadta magához a frontember pozícióját a Maidenben, sőt Adrian Smith gitáros visszatérésével három főre nőtt a hathúrbűvészek száma a bandában. Hihetetlen módon az egész reunionnak még a távozó Blaze Bailey énekes is nyertese lett, hiszen azóta felépítette saját zenekarát, ahol az ő hangjára szabott dalokkal szerez kellemes perceket a fémhívőknek... |
|
Metallica - 15 éves az ...And Justice For All (2003.09.07.) Úgy döntöttem hogy a rocktörténelem egyik leghatalmasabb albumának
15. évfordulóját egy kis nosztalgiázásra használom fel. Meg aztán a St.
Anger miatt is érdemes szót ejteni egy valóban klasszikus Metallica
albumról |
|
Inside Core - Vision Of The Human (2003.09.06.) Ugyan a debreceni Inside Core zenekar rendkívül jól sikerült előző
demójáról is csak nemrégiben tudtam beszámolni, már meg is érkezett
új anyaguk, a Vision Of The Human.
Ez a CD már végre megjelenésében is profizmust tükröz, igényesebb
borítójával. Terjedelmében viszont rövidebbre sikerült elődjénél:
mindössze 15 perc zenét tartalmaz; az viszont olyan rendkívül intenzív,
hogy más csapatok hosszabb anyagaiban sem szabadul fel ennyi
energia |
|
DA CAPO - Senkiföldje/Nowhere Land 2CD (2003-09-04)

Először a legutóbbi Christian Epidemic korong esetén találkoztam azzal, hogy egy kiadványban szerepel az album magyar és angol nyelvű változata, két cd-n, egy tokban, egy árért. Szerintem ez igazán nyerő ötlet...
|
|
Nighthawks: 'Túl késő már' (demo) (2003.09.03.) A pécsi Nighthawks zenekar már 1995 óta létezik, 2000-töl pedig a jelenlegi felállásában . A szóban forgó demó 2001-ben készült
|
|
CROSS BORNS - Álomföld/Dreamland 2CD (2003-09-02)

A tatabányai Cross Borns a Gyűrűk Ura adaptációkkal került be a hazai metal köztudatba. Most egy saját maguk által megálmodott történetet mesélnek el az Álomföld/Dreamland lemezen
|
|
Playground: 'Perfect Place For Recreation' (2003.09.01.) Őszintén szólva nem sokat hallottam eddig a siófoki Playground
zenekarról, így meglepett, amikor kézhez kaptam rendkívül igényes
kiállítású új anyagukat, a "Perfect Place For Recreation"-t |
|
ARCH ENEMY - Anthems Of Rebellion (+audioDVD) (2003-08-31) Aki nem hallotta még Angela hírét sem, annak elárulom, hogy ő nem a Nightwish pacsirtájához hasonlatos tündérke, hanem egy igazi ráspolyos hangú némber (mellesleg igen csinos), mert hát mégiscsak death metalról van itt szó, kérem |
|
Vale Of Tears: 'From Birth To Expiration' (2003.08.30.) Emlékszem, úgy 1998-1999 környékén figyeltem fel egy első demóját
éppen hogy megjelentetett karcagi zenekarra |
|
SUIDAKRA: 'Sings For The Fallen' (2003.08.29.) A csapat folkos elemekkel tűzdelt dallamos black/death metalban utazik, és a Signs már a hatodik alkotásuk |
|
Sündörgés:' Ő az, akitől féltél' (2003.08.27.) mindenkinek felhívnám a
figyelmét, hogy ne a név alapján ítélje meg a csapatot! A zene ugyanis
nagyon jó! |
|
Frost: Extreme Loneliness-Fragments (2003.08.23.) A kazincbarcikai Frost hazánk egyik legjobb black metal zenekara. 1996-
os megalakulásuk óta folyamatosan készítik anyagaikat - igaz, sokszor
változó felállással |
|
Fürgerókalábak - Katasztróka (2003.08.20.)

Nem a legvidámabb hangulatomban helyeztem a lejátszóba a
Fürgerókalábak legújabb alkotását, ami azonban rosszkedv ellen a
leghatásosabb gyógyszernek bizonyult - vidám, punkos zenéjük,
infantilis szövegeik hatására a legkomorabb hallgató is percek alatt
hasát fogva röhög vagy éppen ropja a rock'n'roll-t |
|
Coal Chamber - Dark Days (2003.08.17.) Nálam általában egy lemez úgy szokott működni, hogy néhányszor meg
kell hallgatnom mielőtt képet alkotok róla, ebből következően először
rendszerint kevésbé tetszik a zene, mint később. Na ez a Dark Days-nél
pont fordítva működött |
|
Rob Zombie - The Sinister Urge (2003.08.16.)

Bevallhatom, Rob Zombie-t nem a White Zombie révén ismertem meg,
hanem első szólólemeze, a Hellbilly Deluxe révén. Ez a lemez nem
igazán talált be nálam, de érdekesnek tartottam, ezért hallgattam meg
a Sinister Urge lemezt is |
|
Immortal - Sons of Northern Darkness (2003.08.15.) Talán már nem aktuális ez a lemez, viszont talán most a legaktuálisabb
írni róla. Akit ez a kritika érdekel úgyis tudja hogy miért, mindenesetre
sokaknak fog hiányozni a banda (persze korántsem kizárható hogy ez
csak ideiglenes szétválás). |
|
Superjoint Ritual - A Lethal Dose Of American Hatred (2003-08-13)

Phil Anselmo rendesen szívatja mostanában a Pantera rajongókat kétértelmű kijelentéseivel. Nem lehet tudni, hogy a srácok összejönnek-e még valaha újra a stúdióban, vagy a színpadon, de jelen állás szerint erre nem sok esélyt látok. A kettes Down anyag megjelenése után most a Superjoint Ritual kapott prioritást Phil életében. A tavalyi bemutatkozó korong, a Use Once And Destroy folytatásaként érkezett meg az A Lethal Dose Of American Hatred címre keresztelt cucc |
|
ENTOMBED - Inferno (2003-08-12) A megjelenési időpont többszöri elcsúsztatása után végre utcán az Entombed nyolcadik nagylemeze, az Inferno |
|
Superbutt - The Unbeatable Eleven (2003.08.11.)

A Superbuttról már több alkalommal leírtam, hogy mennyire
kiemelkedőnek tartom őket a hazai modern metal mezőnyben.
Koncertjeik mindig élményszámba mennek, és előző, bemutatkozó
lemezük olyan jó dalokat tartalmazott, amilyeneket ritkán hallani a
stílus egyéb hazai képviselőitől |
|
METALLICA - Live Shit box set (újrakiadás, 3CD+2DVD) (2003-08-10) Eredetileg 1993 decemberében jelent meg a Live Shit box set, amiben egy 3 CD-s koncertfelvétel, két VHS kazetta két különböző koncert filmjeivel, egy 72 oldalas könyv, egy stagepass (mely igazolja, hogy ott voltál a Fekete Album turnéján a snakepitben) és egy sablon (graffitihez vagy tetkóhoz) volt megtalálható. Szép kis csomag, igaz? |
|
Metallica: St.Anger (2003.08.10.) Rengeteg kritikát hallottam a Metallica legújabb, St. Anger című albumáról. Elhatároztam, hogy most teljesen mentes leszek az előítéletektől, minden véleményt elfelejtek, és az album (többszöri) meghallgatása után alakítom ki a saját véleményem |
|
NEVERMORE - Enemies Of Reality (2003-08-08)
Az Enemies Of Reality súlyos. De nem csak úgy általában súlyos, hanem eszeveszett nagy, bolygónyi súlya van minden egyes megpengetett, leütött, kiénekelt hangnak. Amikor hallgatod, nem tudod eldönteni, hogy nyüszíts-e a rád ömlő forró fekete aszfalttól, vagy remegve tűrd, hogy leégesse a bőrödet, fölfalja a testedet, elemésszen elevenen |
|
AS I LAY DYING - Frail Words Collapse (2003-08-07) A csapat nevéből valami gothic metalt játszó zenekarra gondoltam, de az As I Lay Dying hardcore, thrash és heavy metal keverékét adagolja második teljes albumán |
|
AMORPHIS - Chapters CD+DVD (2003-08-06)
 Tíz évet töltött el az Amorphis zenekar a Relapse kiadó színeiben és készített jobbnál jobb lemezeket ez idő alatt. Tavaly az EMI/Virgin csoporthoz igazoltak át a finnek, és az egyik legeredetibb csapatát veszítette el a Relapse. A régi kiadó most ezzel a válogatáslemezzel - melynek egyik fele egy 17 számos audio cd, másik fele pedig egy videoklippeket tartalmazó dvd - búcsúztatja az Amorphist |
|
GORGOROTH - Twilight Of The Idols (2003.08.05.) A norvég Gorgoroth kisebb zökkenőkkel 1992 óta van jelen a black metal színtéren. Az eredeti, kíméletlenül nyers, puritán black metal hirdetői ők. Miután Ghaal énekes letöltötte büntetését és elhagyta a börtönt, elkészülhetett a Twilight Of The Idols (In Conspiracy With Satan) című hatodik Gorgoroth korong |
|
NECROPSIA - Mítoszok romjain (2003-08-03)
 A Necropsia debreceni zenekar és eddig két nagylemezük jelent meg. Hogy akkor miért nem hallottál még róluk? Mert a második lemez jó hat évvel ezelőtt jelent meg, és közben gyakorlatilag nem létezett a banda |
|
MNEMIC - Mechanical Spin Phenomena (digi) (2003-08-02) Mainly Neurotic Energy Modifying Instant Creation - szabad fordításban: Főként Neurotikus Energiát Átalakító Pillanat Lény. Ez a dán MNEMIC. A neurotikus energiát pedig a csapat samplerekkel, elektronikus zajokkal, zörejekkel dúsított Meshuggah alapú zenéje generálja bennünk |
|
Soulfly: 3 (2003.08.01.)
 Az ember a lemez
hallgatása közben
szinte elképzeli ahogy Max ott áll előtte a színpadon és dagadó
nyakierekkel ordítja világba gyűlöletét. Hol van itt már a Primitive
állandó középtempója, vagy az 1. lemez monoton zakatolása? Ez a lemez
végre tényleg tökéletesen folytatja a Roots által megkezdett utat |
|
MÖRK GRYNING - Pieces Of Primal Expressionism (2003-07-31)
 A Pieces Of Primal Expressionism egyértelműen túllép a nyers black metal keretein. Valamiféle pszichedelikus légkör lengi be a dalokat. Az új szintis/elektrofelelős Aeon nagyon kitett magáért, jófajta space-es témákat facsart ki a technikából |
|
Inside Core - From our heart... (2003.07.30.) Az Inside Core egy debreceni hardcore zenekar, akikhez eddig élőben
már több alkalommal is szerencsém volt, tavaly megjelent demójuk
pedig most jutott el hozzám. Pár igen pozitív dolgot már a koncertek
alkalmával leszűrhettem: mégpedig a hihetetlen intenzitást, erőt,
valamint a hardcore műfajhoz elengedhetetlen hitelességet |
|
WALL OF SLEEP - Overlook The All EP (2003-07-29)
 Azt hiszem, aki kicsit is figyelemmel kíséri a magyar rock/metal élet történéseit, tisztában van vele, hogy a Wall Of Sleep az egykori Mood zenekar frontembere Holdamf Gábor és gitárosa Füleki Sándor által életre hívott doom banda. A csapat tagja még Greff András gitáros a Convoyból, Szolcsányi Szabolcs dobos és a valamikori Mood basszer, Marek Ferenc |
|
DEPRESSZIÓ - Tiszta erőből (újrakiadás) (2003-07-28)

A fiatal zenekarok közül jelenleg a Depresszió szekere fut a legjobban. Legutóbbi (a második) lemezük igazi siker a magyar rockerek között. Ennek is köszönhető, hogy a csapat 2000-ben megjelent debütáló korongja most újra kiadásra került |
|
JOHN ARCH - A Twist Of Fate EP (2003-07-26)

Ez a John Arch nevű fickó a progresszív menő Fates Warning egykori legendás énekese, aki csekély 16 éve énekelt lemezen utoljára... |
|
LABYRINTH - Labyrinth (2003-07-25) Kíváncsi vagyok, hogy mikorra sikerül levakarnia magáról a ”Rhapsody énekes korábbi csapata” címkét a Labyrinth-nek, és mikor jön el az idő, hogy a Labyrinth névről először nem ez a cimke jut eszébe az embernek, hanem Andrea Cantarelli gitáros riffjei, Rob Tyrant énekes dallamai, vagy Andrea De Paoli szinti témái. Talán ez az új anyag, mely egész egyszerűen csak a csapat nevét viseli, segíthet ebben |
|
DARKSEED - Astral Adventures (2003-07-23)
 Van egy olyan érzésem, hogy az Astral Adventures az utolsó Darkseed album. A zenekar eddigi, évtizedes történetében nem volt jellemző, hogy kőbevésett, stabil felállással bírtak volna, hiszen folyamatosan cserélődtek az emberek Stefan Hertrich énekes körül. Most viszont ő maga hagyta el a zenekart, és nem tudom a többiek továbbviszik-e a csapatot, vagy ez a keserű vég a német Darkseed számára |
|
30 éves a QUEEN első lemeze (2003-07-14)
 A hard rock és heavy metal hőskora ez az időszak, Anglia pedig zenei nagyhatalom. Ebbe a közegbe érkezik meg ’73 júliusában a Queen első albuma, amely a zenekar nevét viseli... |
|
Yngwie Malmsteen - Magnum Opus (2003.07.13.) Az SPV kiadó jóvoltából két régebbi Malmsteen album is megjelent 2003-as újrakiadásban: a Magnum Opus és az Inspiration. Az eredetileg 1995-ben kiadott Magnum Opuson a zenekarban Michael Vescera énekel, Mats Olausson billentyűzik, Barry Sparks bőgőzik és Shane Gaalas dobol |
|
GRAVE DIGGER - Rheingold (2003-07-12) Először a szövegkönyvet lapoztam át, egyetlen hang zene meghallgatása nélkül. Kiderült, hogy a lemez Richard Wagner operájának hatására készült, és a híres Niebelung legendát dolgozza fel. Tündék, törpök, sárkányok és egyéb csodás lények a főszereplők. Ezek után tettem a cd-t a lejátszóba, és amikor meghallottam a zenét, egyetlen szó jutott eszembe: meselemez |
|
KREATOR - Live Kreation 2CD (2003-07-11)
 A német thrash rutinrókái, a Kreator egy dupla koncertfelvétellel ünneplik húsz éves működésüket. Számtalan album, számos EP és válogatáslemez mellett ez a Kreator első élő anyaga |
|
CARNAL FORGE - The More You Suffer (2003-07-10) A svéd Carnal Forge egy igazi baráti társaság, bejáratott munkamódszerrel, stabil háttérrel és tiszteletreméltó, kitartó hozzáállással. Az első demó óta a västeråsi Underground stúdióban készítik thrash metal anyagaikat Pelle Saether és Lars Lindén segítségével |
|
Staind - 14 Shades Of Grey (2003.07.10.) Ha kézbe vesszük a Staind új lemezét, a címnek megfelelően valóban egy jelentéktelen, szürke, minden designe-t nélkülöző borítót szemlélhetünk. Ha kinyitjuk, akkor viszont bennünket szemlél egy csomó riasztó szem, amelyek valószínűleg a bandatagok látószervei. Szörnyű élmény!!! |
|
Cage - Darker Than Black (2003.07.10.) A zenekar 1992-ben alakult San Diegoban, az USA-ban. Megalakulásuk idején éppen ereje teljében volt a grunge, mellőzötté téve minden más rock irányzatot, különösen Amerikában. A Cage azonban nem állt be a sorba... |
|
KALMAH - Swampsong (2003-07-09)
 A Kalmah létrejötte valószínűleg nagyban köthető a honfitárs Children Of Bodom sikereihez, hiszen kísértetiesen hasonló zenét hallunk itt is. Sőt a grafikai koncepciót is lízingelték Bodoméktól, annyi különbséggel, hogy nem egy kaszás alak, hanem egy törzsi harcos domborít az összes eddigi borítón |
|
EDGUY - Burning Down The Opera - LIVE! (2003-07-08) Tízéves fennállását ünnepli ezzel a dupla koncertalbummal a német Edguy. A csapat sztorija igazi sikertörténet. Már az első lemezükkel, a Savage Poetry albummal feltűnést keltettek, de a nagy áttörést az 1998-as Vain Glory Opera anyag hozta meg |
|
Type O Negative - Life Is Killing Me (2003.07.08.) A Type O Negative idén végre ismét új albummal jelentkezett. Ők az a
fajta zenekar, akik nem munkáik mennyiségére - hiszen legutóbb 4 éve
adtak ki sorlemezt - hanem inkább minőségére helyezik a hangsúlyt |
|
The Matrix Reloaded : The Album (2003.07.08.) Az első számú korong nyitánya a "Session" címet viselő Linkin Park-
szerzemény. Ez egy instrumentális szám, amit a Linkin Park második
albumáról, a "Meteora"-ról másoltak ki... |
|
EVERGREY - Recreation Day (2003-07-07)
 A svéd Evergrey egyfajta
hard rock/power metal keveréket játszik Dream Theater-i
progresszivitással. Negyedik albumuk erőteljes, komplex fémzenét rejt ezer színből megfestve, mégis egységes dalokká összefogva |
|
Gorgoroth - Twilight Of The Idols (2003.07.07.) A norvég Gorgoroth része a black metal műfaj úgynevezett 'elitjének',
annak az underground körnek, akik a norvég színtér felbukkanásának
szinte kezdete óta képviselik a műfajt... |
|
Marilyn Manson - The Golden Age of Grotesque (2003.07.07.) Manson egy csöppet ellentmondásos ember. Néha úgy érzem hogy igen, ez a
fickó tényleg művész, van, amikor legszívesebben megölném a
szerencsétlent |
|
THE DETHRONERS - The Tragedy Of Man (2003-07-06) Megvallom őszintén, hogy az ”Ember tragédiája” soha nem tartozott pozitív irodalmi élményeim közé. Úgy gondolom, kell egy fajta érettség ahhoz, hogy Madách drámáját, a mai fülnek nehezen megnyíló szövegével be tudja fogadni valaki. Első találkozásainkon nem voltam kész a megértésére, azóta pedig nem kerestem a kapcsolatot a művel |
|
Dead Soul Tribe - Murder Of Crows (2003.07.06.) A Dead Soul Tribe tavaly kiadott első lemeze igazi zenei csemege volt a
progresszív metalzenék kedvelőinek. Főként az egykori Pscyhotic Waltz
zenekar rajongóinak, hiszen a legendás csapat énekese tért vissza |
|
Marilyn Manson - The Golden Age Of Grotesque (2003.07.05.) Az egész lemez egy eszeveszett tombolás, ami arra
szolgál, hogy elnyomja a rothadás bűzét. Manson, ez a szuperszenzitív
művész tükröt mutat a világnak, és ki-ki maga döntheti el, hogy
belenéz-e ebbe a tükörbe, vagy felháborodva és utálkozva hátat fordít
neki |
|
DYING FETUS - Stop At Nothing (2003-07-05)

2001-ben a millenniumi Destroy The Opposition albumot követő turnézás közben a komplett csapat lelépett John Gallagher gitáros/énekes mellől, akinek teljesen új legénységet kellett összeszednie, hogy folytatni tudja a Dying Fetus munkásságát |
|
AUDIOSLAVE - Audioslave (2003.07.05.) Valószínűleg mindenki ismeri az Audioslave eredetét és tagjait, de azért érdemes ideírni. Én ugyan kicsit szkeptikus voltam, mert a RATM által szállított hangszeres szekció munkásságának mindig is nagy tisztelője és kedvelője voltam, ugyanakkor Chris Cornell korábbi bandájának ( Soundgarden ) zenéje sosem tetszett |
|
CHIMAIRA - The Impossibility Of Reason (2003-07-04)
Miért király a Chimaira zenéje? Azért mert egész egyszerűen letépi az arcodat, belefejel a lecsupaszított csontba, és még meg is köszönöd szépen. Nincs sok nyavalygás, csak igazi 21. századi metal zúzás |
|
Evereve - .enetics (2003.07.04.) Végre hozzánk is eljutott a darkos, cyberes, modern gót-metált játszó, fiatalokból álló, de már hat éve létező német banda ".enetics" című ötödik albuma, ami igazán eredeti és élvezetes alkotás |
|
ENSLAVED - Below The Lights (2003-07-03) Ivar P. bandavezér azt ajánlja nekünk, hogy kétheti étlen-szomjan virrasztás után hallgassuk meg az új Enslaved művet, mert akkor fogjuk igazán eldobni az agyunkat tőle. Azt hiszem, én megspórolom magamnak testem sanyargatását. A Below The Lights önmagában elég, hogy más tudatállapotba kerüljön az ember |
|
Linkin Park - Meteora (2003.07.02.) Hogy száll az idő! Jól emlékszem, mikor a Korn láz engem is elkapott, és
az egész nu metal vonulat nagyon szimpatikus volt. Korn - Deftones -
Coal Chamber! Három ilyen zenekar kb egy időben, ez igen komoly dolog... |
|
MYSTIC PROPHECY - Regressus (2003-07-02)

A szerződést már az anyag ismeretében, annak elkészülte után tolta a fiúk orra elé a Nuclear Blast. Nem vettek tehát zsákbamacskát, de ez a momentum is jelzi, hogy érdemes belehallgatni a Regressusba |
|
Strapping Young Lad - SYL (2003.07.01.) Azért ehhez is elérkeztünk, egy új SYL lemez, a modern metal
legnagyobb emberétől, Devin Townsendtől. És ez a lemez ismét jó lett,
bár már valami kiveszett belőle: a szélsőségesség. Egyetlen egy helyen
sem
tudják a City őrült degenerációját és agresszióját felülmúlni, ez
elszomorít... |
|
AMORPHIS - Day Of Your Beliefs maxi (2003-06-30)
 Az album megjelenése után írni egy lemez előzetes maxiról elég fura dolog. Márpedig a Day Of Your Beliefs az új Amorphis anyag, a Far From The Sun beharangozója. Igazából csak akkor érdekli az embert egy ilyen matéria a fenti szituációban, ha lemezen nem hallható, kiadatlan nótákhoz juthat hozzá |
|
Evanescence - Fallen (2003.06.29.) Való igaz, hogy a metálzene felhígult. Az egyre szaporodó meghatározhatatlan stílusú együtteseket válogatás nélkül a nu-metal kategóriába sorolják. Hajdanán, mikor a KoRn elindította ezt a folyamatot, úgy tűnt, van határ... |
|
Type 0 Negative - Life Is Killing Me (2003.06.28.)

Négy évet kellett várni az új Type 0 sorlemezre, és hát voltak aggályaim hogy ilyen nem is lesz több. Persze Peter interjúira nem igazán lehet támaszkodni de akkor is... :) |
|
PARADISE LOST at the BBC - live 92-95 (2003-06-15) Nem tudom, mi az oka annak, hogy ez az anyag csak most 2003-ban lát napvilágot. Ezek a felvételek ugyanis, ahogy a tracklistből is látható 1992 és 1995 között készültek összesen három fellépésen, melyek mindegyike a BBC, a legnagyobb és legpatinásabb angol elektronikus média vállalat rock műsoraihoz köthetők... |
|
CIRCLE II CIRCLE - Watching In Silence (2003-06-14) A Watching In Silence meghallgatása után egyetlen kérdés motoszkált bennem. Mi a fenének hagyta ott Zak Stevens a Savát, ha utána Jon Olivával és Chris Cafferyvel készít egy kívül-belül ugyanolyan anyagot, mint a vele fémjelzett Savatage lemezek? |
|
METALLICA - St. Anger (2003-06-13)

Az első dolog, amivel szembesül a hallgató, ha elindítja a lemezt az a hangzás. Nem tudom Bob Rock mi a túrót csinált a produceri székben, de lehet, hogy a basszusgitáron gyakorolt reggeltől estig és nem a hangzás topra vitelével foglalkozott, mert elfelejtette kinyomni a demó gombot a pulton... |
|
AT VANCE - The Evil In You (2003-06-12) Nem hallottam még korábban az At Vance muzsikáját (talán csak egy-két dalt valamelyik Hammer mellékleten) pedig az 1999-es debütáló No Escape óta minden évben kiadnak egy korongot. Most sem nagyon törtem volna magam az új lemez miatt, ha nem történik csere az énekes posztján, és nem Mats Leven kerül a korábbi frontember Oliver Hartmann helyére. |
|
Nevermore - Enemies of Reality (2003-06-12) Ezt a lemezt talán még a SYL - City albumánál is jobban vártam, és ellenben a SYL lemezzel, itt nem kellett csalódnom, sőt, még a vártnál is sokkal jobb lett! Nem írok le minden számot, de 3 napja, mióta megszereztem, csakis ezt hallgatom, ennyire nagyon rég nem lelkesedtem lemezért. Megvan benne ami kell: iszonyatos zúzás, nagyon jó dallamok, és depressziós hangulat... |
|
SEPULTURA - Roorback (2003-06-05)

A tavalyi koncertlemez után kíváncsi lettem a Max utáni éra lemezeire, és egy leértékelésen megvettem a Sepu legutóbbi anyagát a Nation-t. Tulajdonképpen nem éreztem semmi különösebb eltávolodást a korábbi lemezekhez képest. Persze Derrick Green hangja, üvöltése más, mint Maxé.... |
|
Children Of Bodom - Hate Crew Deathroll (2003.06.04.) A borítón a már megszokott csuklyás srác lendíti az arcunkba a kaszáját, a cd-n pedig 10 track szaggatja szét a dobhártyáinkat |
|
Doomsday: Soulitude (2003-05-28) A gyöngyösi Doomsday zenekarral eddig csak élőben volt szerencsém néhányszor találkozni, most azonban eljuttatták hozzám 2001-ben kiadott anyagukat, a Soulitude-ot. Az anyag már küllemében is nagyon tetszetős, rendkívül igényes borítóval bír; amit viszonylag ... |
|
KRUX - Krux (2003-05-27)

A Candlemass zenekar és vele a basszer/dalszerző Leif Edling meghatározó szerepet játszott a doom műfaj történetében. Sajnálatos módon a Candlemass 1993-ban teljesen szétesett, és mindenki ment amerre látott. Leif megalakította az Abstract Algebrát, ahol meglepő módon nem doom, hanem progresszív rock zenét kezdett játszani, kevés sikerrel... |
|
Soilwork - Figure Number Five (2003-05-24) Nagyon sokat vártam a lemeztől, főleg hogy az előző Natural Born Chaost nagyon szerettem (gondolom nem is kell mondanom már hogy Devin Townsend vendégeskedése miatt érdekelt úgy az a lemez). |
|
HELLOWEEN - Rabbit Don't Come Easy (2003-05-23)

Az előző, Dark Ride lemezzel az amerikai piacot próbálta meghódítani a Helloween, ezért egy kicsivel komorabb lett az az anyag. Mivel a fő rajongói bázisok nem fogadták kellő lelkesedéssel a happy metal fiúk komolykodását Michael Weikath elővette a karmesteri pálcát és kiparancsolta a bandából a gitáros Roland Grapowot és a dobos Uli Kuscht, valamint kiadta a jelszót a többieknek, hogy minden este a Keeper lemezeket hallgassák... |
|
Strapping Young Lad - City (1997) (2003-05-23) Egy régebbi albuma Devin Townsend-nek, mindmáig a legjobb. 1997-ben csinált olyan zenét, ami most, 2003-ban is újszerű, egyedi. Megismételhetetlen alkotása a metalnak. Emléksze mikor anno a kijövetele után egy évvel meghallottam hogy ledöbbentem: ilyen is létezik??? |
|
AETERNUS - A Darker Monument (2003-05-22) A norvég Aeternus dark metalként definiálja saját muzsikáját. A dark metal kifejezés - miután meghallgattam az A Darker Monument albumot - számomra doom és black metal témák összeolvasztását jelenti... |
|
Devin Townsend - Accelerated Evolution (2003-05-22) A SYL alum után nézzük kedvenc őrültem szintén most kijött alkotását! Mindig is szerettem a szólódolgait Devy-nek, főleg az Ocean Machine nagy kedvencem, ez a lemez meg állítólag arra hasonlít, elég bizalmasan indultam neki... |
|
KONKHRA - Reality Check (2003-05-21)

Négy év hallgatás után ad magáról életjelt a death metalt játszó dán Konkhra. Sajnos az eltelt évek során meglehetősen kikoptak a köztudatból és a felállást sem hagyta érintetlenül az idő. Az utolsó, 1999-es Come Down Cold lemezen doboló Per Möller Jensen már a The Haunted-ben hasítja a bőröket, James Murphy gitáros pedig éppen egy súlyos, daganatos betegségből lábadozik... |
|
Bethlehem - Schatten Aus der Alexander Welt (2003-05-21) a német zenekarról sajna nem tudok annyit mint kéne, régebben nagyon mutogatták néhány számukat, de azok még a tipikus beteg black metalok voltak, nuku érzéssel. Az énekes teljesen kiakadt hangja nagyon bejött... |
|
ARMORED SAINT - Symbol Of Salvation (újrakiadás, 3CD) (2003-05-20) Az Armored Saint a jelenlegi Anthrax énekes John Bush és Joey Vera mega-basszer egykori zenekara. A Symbol Of Salvation pedig a csapat legjobb anyaga. A ”szentek” a nyolcvanas évek elején indultak a Los Angeles-i színtérről, olyan bandák kortársaiként, mint a Metallica, a WASP vagy az Exodus... |
|
Amorphis: Far From The Sun (2003-05-19) A finn Amorphis régóta kedvenc zenekaraim közé tartozik. Eddigi lemezeik jellegzetessége volt, hogy folyamatosan változtak, fejlődtek, nem készült két ugyanolyan stílusú művük. Ez a zenében folyamatos lágyulást jelentett; hosszú út vezetett a Privilege Of Evil durva, szinte blackbe hajló death metaljától az Am Universum kellemes, igényes rockzenéjéig. Szinte valamennyi lemezük ma már alapműnek számít... |
|
FEAR FACTORY - Hatefiles (2003-05-16)

A szomorú véget ért Fear Factory kiadatlan dalait, remixeit, ritkaságait gyűjtötte egybe a Roadrunner azzal a "nemes" céllal, hogy szegény búsuló rajongóknak teljes legyen a FF gyűjteménye. A lemez megmutatja a Félelem Gyár mindkét arcát: az indusztriális/elektronikus zajokkal hiperizált death metalt és a gitármentes techno kísérleteket egyaránt.... |
|
BLACK LABEL SOCIETY - The Blessed Hellride (2003-05-15)

Zakk Wylde gitárkirály csapata a Black Label Society négy éve kezdte meg működését és minden évben újabb dalcsokrot nyomnak a rockerek kezébe. Negyedik alkalommal a The Blessed Hellride-ot. Ugyanúgy, mint a tavalyi 1919 Eternal anyagnál, most is azokat a dalokat játszotta fel Zakk... |
|
SOILWORK - Figure Number Five (2003-05-10)

Megjelenés: 2003. április 21. (Nuclear Blast)
Még az első album idején a Nevermore/Annihilator budapesti állomásán találkoztam először a Soilwork zenekarral. Már akkor úgymond "ki voltak találva", hiszen a feszes zene mellett az egységes színpadi megjelenésre is ügyeltek. Őszintén szólva nem jött be teljesen, amit mutattak. Speed minden számban ugyanúgy üvöltött, és a zene is elég egy kaptafára készült dalszerkezetekből állt. Talán ez is volt az oka, hogy a nem kerestem a lemezeiket.... |
|
AEBSENCE - Unusual (2003-05-09)

Nem is tudom miért, de elsőre meglepődtem, amikor az angol dalszövegbe beleszőve megszólalt egy keserű magyar ének. Pedig tudtam, hogy az Aebsence a magyar népzenét is építőkockaként használja az egyébként húzós, néha zúzós, máskor borult rockzenéjükhöz... |
|
HIM: Love Metal (2003-05-08) Erre az albumra már roppant kíváncsi voltam. Már csak azért is, mert a hármas számú Deep Shadows and Brilliant Highlights nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Elég gyengécske albumra sikeredett, max.. 3 számot szeretek róla és kész. |
|
De Facto: Empíreum (2003-05-02) A De Facto neve már biztosan nem ismeretlen a darkos zenék hazai kedvelői számára. A zenekar mostanra jutott el végre első teljes hosszúságú albumának megjelentetéséig... |
|
Zero-G - Zero Gravity (2003.04.29.) A Zero Gravity egy tökéletes, figyelemmel készített munka, legalábbis a hallgatónak ez jön vissza, ha berakja a lejátszóba a lemezt |
|
HIM - Love Metal (2003.04.28.) A sokak által kedvelt love-metált játszó HIM
hűen önmagához ismét egy szenvedélyes lemezt jelentetett meg |
|
Bathory - Nordland II (2003-04-24) Quorthon, aki manapság egyszemélyi felelőse a Bathory projectnek pár éve úgy nyilatkozott, hogy csakis a rajongók akaratát, kívánságait veszi figyelembe egy-egy újabb Bathory anyag elkészítésekor... |
|
MORTAL LOVE - all the beauty... (2003.04.18.) A nevükhöz méltón a lemez a szerelemről szól. Annak is a legfájdalmasabb pillanatairól, hiszen az ihlet csak igazán szép műveket |
|
The Kovenant- SETI (2003.04.16.) Az év egyik legjobb és gondolom sokak által az egyik legjobban várt lemeze a Nuclear Blast gazdasági osztályának is nagy kedvence lesz valószínűleg |
|
MOONSORROW - Kivenkantaja (2003-04-16) Az anyanyelvén alkotó finn Moonsorrow folkos, epikus metal zenét játszik. A zenekart 1995-ben alapították a Sorvali fivérek, Ville és Henri. A csapat felállása a négy évig tartó demós korszakban szilárdult meg, azóta tagcserék nélkül dolgoznak... |
|
OVERKILL - Killbox 13 (2003-04-15)

A new yorki Overkill azon kevesek egyike, akik töretlenül nyomják a saját zenéjüket immár több, mint két évtizede. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenesek elején még a Warner adta ki a lemezeiket, aztán a metal föld alá kerülésével ők is független... |
|
HELLOWEEN - Just A Little Sign maxi (2003-04-14) Mint tudjuk a legutóbbi kissé komor hangvételűre sikerült The Dark Ride albummal nem volt maradéktalanul elégedett Michael Weikath gitáros/zenekarvezető, és eltávolította a bandából Roland Grapow másik gitárost és Uli Kusch dobost, akik a Masterplan sikeres életrehívásával vigasztalódhattak... |
|
HIM - Love Metal (2003-04-13)

Kétségtelen tény, hogy a finn HIM zenekar nagy hatással volt az utóbbi évek rockzenei életére. Könnyen befogadható, sok embert szíven ütő dallamaikkal (vagyis slágereikkel) több vonulatra is hatással voltak: második, Razorblade Romance című albumukkal Európa szerte betörtek a popvilágba; |
|
Sinner -There will be execution (2003.04.08.) A Primal Fear-ből is ismert Mat Sinner által vezetett csapat veterán harcosai már a műfaj létében meghatározó "nyolcvanas" évek óta részesei a metál hadszíntérnek... |
|
OSSIAN - A rock katonái (újrakiadás) (2003-04-08)

Sajnos az előző két újrakiadással ellentétben itt nem érzem, hogy akkora nagy újítást sikerült volna elérni az album hangzásában. Talán megfáradt a Küronya Miklós, Ottó Tivadar duó. Az ének például ugyanolyan visszhangosítva, kicsit hátul szól, mint az eredeti műsoros kazettán... |
|
Linkin Park - Meteora (2003.04.03.)

Azt már tudjuk, hogy az új számokat a Görögországban található Meteora hegység és a rajta lévő kolostorok ihlették, de azt még csak most tudhattuk meg, hogy miként kapcsolható az együttes ehhez a helyhez |
|
MACHINE HEAD - Hellalive (2003-04-03)

A mai napig egyik legnagyobb kedvencem a Machine Head első albuma az 1994-es Burn My Eyes. Akkoriban a grunge hullám miatt halálraítélt thrash megújítóinak kiáltották ki őket, mert tényleg sikerült egy igazi ütős, friss ötletekkel teli debütáló lemezt készíteniük ebben a műfajban. |
|
Apocalyptica - Reflection (2003.03.31.) Az Apocalyptica instrumentális zenéjét nehéz lenne besorolni bármely eddig ismert kategóriába.Ők az igényes rockzene nagykövetei, akik igyekeznek a klasszikus, szimfonikus hangzást ötvözni a szokványos metallal... |
|
ANNIHILATOR: Double Live Annihilation 2CD (2003-03-28) Volt már Annihilator koncert album 1996-ban In Command címmel, de az ott hallható felvételek jóval korábban, még '89-'90 táján készültek Randy Rampage első és Choburn Pharr második énekessel... |
|
Katatonia - Viva Emptiness (2003-03-24) A Katatonia zenekart a Metal zene kedvelői régóta a bánatos, fájdalmas, sötét zene megtestesítőjeként ismerhették. Legkorábbi munkáikkal kapcsolatban legtöbben a korai Paradise Lostot emlegették... |
|
VOIVOD: Voivod (2003-03-21)

Három alapítótag és a Metallica ex-basszusgitárosa. Ez a Voivod III, ahogy ők nevezik magukat... |
|
MANNHAI: Evil Under The Sun (2003-03-18)

A Mannhai egy finn heavy rock'n'roll csapat. 1999 végén alakultak a gitáros és a basszer összefogása nyomán egy fiatal dobossal kiegészülve... |
|
Opeth - Damnation (2003-03-17) Tavaly novemberben jelent meg az Opeth legutóbbi albuma, a zseniális Deliverance; és ekkor már tudhattuk, hogy tulajdonképpen egy két részes mű első fele volt ez, a folytatás pedig mostanáig váratott magára... |
|
Guano Apes: Walking On a Thin Line (2003.03.15.) A német Guano Apes csapat kb. 2 éves szünet után újra stúdióba vonult. Ennek lett az eredménye a Walking On a Thin Line című album. Személy szerint már nagyon vártam, főleg miután olvastam, hogy koncertezni is fognak majd Magyarországon... |
|
ANTHRAX - We've Come For You All (2003-03-14)
1998. Ez az az év, amikor utoljára friss Anthrax anyag került az utcára. Sajnálatos módon a csapat akkori kiadója szétesett, és alig tudták megtámogatni a Volume 8 albumot... |
|
AMORPHIS: The Karelian Isthmus/Privilege Of Evil EP (újrakiadás) (2003-03-09) A lemezt elkészítő felállásból Esa Holopainen és Tomi Koivusaari gitárosok a mai napig az Amorphis tagjai. Jan Rechberger dobos tavaly tért vissza a zenekarba, miután 1994-ben a nagy sikerű Tales From The Thousand Lakes lemez megjelenését követően kiszállt a játékból... |
|
THE HAUNTED: One Kill Wonder (2003-03-07) Az alig negyven perces album egy ipari intróval nyit, aztán következik a rövid, nyers Godpuppet amúgy Slayer módra. |
|
Carpathian Forest - Defending The Throne Of Evil (2003-03-04) A Carpathian Forest zenekar mindig is arról volt híres, hogy a Black Metalt a régi értelemben, a Bathory, a Venom és társaik módjára értelmezve hozott létre olyan egyéni és hangulatos zenét, amire kevesek képesek... |
|
Cradle Of Filth - Damnation And A Day (2003-03-02) a már-már nevetséges fotók azok, amik nem szimpatikusak a zenekarral kapcsolatban... |
|
SHADOWS FALL - The Art Of Balance (2003-02-24)
Az anyagon svéd death/thrash muzsika keveredik slayeres metalcore megoldásokkal, helyenként Maiden/Priest hatású heavy metal szólókkal és riffekkel, és mindez nyakon öntve egy adag lendülettel a mai modern metal világából... |
|
Darkthrone - Hate Them (2003-02-21) A Darkthrone egy igazi kultusz-zenekar. Talán nem szentségtörés azt állítani, hogy ez a banda azt jelenti a Black Metalban, amit mondjuk a Manowar a Heavy Metalban: nevük egyet jelent a műfajjal; egész pályájuk során kitartanak a stílus mellett úgy, hogy mindvégig szinvonalas, változatos, egyéniséggel bíró lemezeket készítenek; csak a stílus igaz hívei hallgatják őket, ők viszont mindig
izgalommal várják aktuális művüket, amit rendre megelégedéssel fogadhatnak... |
|
WATCH MY DYING - Húsmágnes EP (2003-02-18)
A szerzői kiadásban megjelent Húsmágnes EP képében találkoztam először a Watch My Dying zenéjével. Előzőleg annyit hallottam róluk, hogy brutálisan komplex zenét nyomnak, de erre azért nem számítottam... |
|
BIOHAZARD - Kill Or Be Killed (2003-02-17) Elsőre kicsit felhúztam magam a Bio új anyagán, mert a bookletben megkeverték a dalokat a tényleges sorrendhez képest. A nyitó World On Fire nóta csak nyolcadikként lett feltüntetve, én meg néztem nagyokat, hogy a Never Forgive Never Forget szövege miért nem stimmel... |
|
GOD DETHRONED - Into The Lungs Of Hell (2003-02-14)
 A God Dethroned zenekart 1991-ben alapította a holland Henri Slatter énekes/gitáros. Az első nagylemezként is terjesztett demó kiadása, és a zenésztársak lelkesedésének csökkenése után azonban feloszlottak. Henri összehozta a Ministry Of Terror nevű thrash bandát... |
|
Marduk - World Funeral (2003-02-10) A svéd Marduk ma a black metal vonal egyik legnépszerűbb csapata. A zenekar már a 90-es évek eleje óta működik (igaz, rengeteg tagcsere történt azóta) és tart ki a stílus mellett, és több igen jól sikerült lemezt is tett le az évek alatt az asztalra... |
|
Dissection - Live Legacy (2003-02-08) Egy legendás zenekar legendás koncertje. A svéd Dissection maximálisan rászolgált a 'legendás' jelzőre, két stúdióalbumuk a Black Metal műfaj igazi gyöngyszeme... |
|
MASTERPLAN: Masterplan (2003.02.02.) Nem szokásom pontozni, de ez az album egy kurva nagy 10-es!!! |
|
NOSTRADAMEUS: The Third Prophecy (2003.02.01.) A nemrég nálunk járt svéd metálcsapat elkészítette harmadik albumát The Third Prophecy címmel. Akik azon szerencsések közé tartoznak, hogy hallhatták őket, már bizonyára tudják, hogy kedvenceik ezúttal sem okoztak csalódást |
|
MASTERPLAN - Masterplan (2003-01-31) ARY barátunk jelenti:
Jelentem a terv mesterien bevált. |
|
KAMELOT - Epica (2003-01-28) Leszállt már az éj, egyedül ülsz szobád mélyén. A kandallóban tűz ropog, közben a falióra monoton hangon számolja az időt, a hűséges házőrző lábadhoz dörgölőzik. Valami könnyű fuvallat távoli zaj hangjait hozza feléd, kilépsz az ajtón, végig a folyosón. A hangzavar egyre erősebb, aztán magába ránt a kakofónia, egyenesen az Univerzum Közepébe, Epicába... |
|
Zodiac Mindwarp And The Love Reaction: I Am Rock (2003.01.23.) Zodiac Mindwarp szerencsére nem sokat „komolyodott” az idők folyamán, és a zenésztársak személye is rokonlélekre vall így sikerült ismét egy mocskos, Sex Action - korszakot idéző, az AC/DC zenei világának hagyományát őrző (néhol Little Cesar hangulatú) albummal előállni |
|
Killswitch Engage - Alive Or Just Breathing (2003.01.21.) 
Az "Alive Or Just Breathing" remélhetőleg nálunk is ismertté és kedveltté teszi ezt a bandát, akikről sajnos eddig elég keveset hallottunk. Pedig a Killswitch Engage 1998-óta létezik. Amerikában működnek, ott már egy lemezük is megjelent, mindannyian tapasztalattal rendelkező, képzett zenészek |
|
Arcturus: Aspera Hiems Symfonia (2003.01.21.) Az anyagot dupla kiszerelésben dobták piacra, a kettes CD-n megtalálható az első hivatalos kiadványnak számító My Angel EP ’91-ből valamint a rá három évre elkészült Constellation MCD. A minőségi, stilisztikai határokat nem ismerő zenék vájtfülű kedvelőinek kihagyhatatlan alkotás |
|
Children Of Bodom: Hate Crew Deathroll (2003-01-20)
A finn Children Of Bodom érdekes színfoltja a mai metal zenei életnek. A neoklasszikus heavy metal elemeket az agresszívebb, black/death elemekkel vegyítő muzsikájuk rengeteg embert fogott meg az utóbbi években, rengeteg fiatal metaloshoz hozták közelebb a durvább zenéket. Véleményem szerint kicsit nyersebb első lemezük után a
második, Hatebreeder című album volt az igazi mestermű, amely végig jól megírt, fogós számokat tartalmazott, izgalmas, üresjáratok nélküli album volt az... |
|
Slipknot: Disasterpieces (2003.01.20.) A Slipknot első DVD-je, a Disasterpieces még azoknak is nyújthat egyfajta élményt, akik egyébként ódzkodnak az extrémebb metal muzsikák hallgatásától. A 30 kamerával rögzített show a látványvilága alapján ugyanis minden eddigi, általam látott koncertfelvételt überel... |
|
Chrysos Calva - E világi gyötrelmek (demo) (2003-01-19) A Chrysos Calva egy debreceni thrash metal zenekar, az E világi gyötrelmek pedig bemutatkozó demójuk. Mint ilyen, úgy érzem teljesen megállja a helyét, bár az anyagnak vannak kisebb-nagyobb hibái. A fejlődésre azonban komoly esélyt látok, mivel a demó számai kivétel nélkül tartalmaznak jó ötleteket, és az általam koncerten többször is látott csapat élő teljesítménye is reményre ad okot... |
|
Papa Roach: Lovehatetragedy (2003.01.19.) A csótány a legellenállóbb állat. Azt feltételezik, hogy még az atomtámadást is túlélné. Szerencsére a mi közkedvelt Csótány Faterunkat eddig még nem érték nagyobb atrocitások, első lemeze, az "Infest" 2000-ben hatalmas sikert aratott, rajongótábora egyre népesebb, és ő igyekszik ennek meg is felelni |
|
SYMPHORCE - Phorceful Ahead (2003-01-17)
A dickinson-képű germán pacsirta és csapata elkészítette harmadik albumát. A borítón matrica hirdeti, hogy itt a Brainstorm énekese (Andy B. Franck), és a Freedom Call gitárosa (Cedric "Cede" Dupont) szerepel, a biográfiából pedig kiderül, hogy mindkettőjük életében mégiscsak a Symphorce jött előbb... |
|
CsizmáSKAndúr és a Kókler: Juhászképző (2003.01.17.) A cd-ben találtam egy kis nyomtatott papírt amin leírják nekünk: Hogyan táncoljunk SKA-ra? Nem tudom eldönteni hogy ezt a srácok komolyan vagy csak poénból rakták bele, de akárhogy is legyen...érdekes |
|
AMON AMARTH - Versus The World (2002) (2003-01-12) Magasan fenn a villódzó sötétben néma alakok álltak őrt hosszúkás pajzsaik mögött, és guggoló sárkányok bámultak tátott szájjal az ocsmány fellegekre, miközben Odin, az Asgaardi Istenek Atyja megközelítette a hatalmas... |
|
AMORPHIS - Story - 10th Anniversary Collection (2003-01-10)
Az olyanok számára, akik a legutóbbi Am Universum lemezzel fedezték fel maguknak és szerették meg az Amorphist (mint például én), ez a gyűjteményes kiadás átfogó képet ad a csapat eddigi pályafutásáról... |
|
Rotting Christ: Genesis (2003.01.10.) Nem csak a görög történelemnek vagy kultúrának, de a hellén muzsikának is megvannak a maga sajátosságai. Természetesen a kortársakra, leszűkítve a kört a fémzenére is értve ezt |
|
Bloodbath: Resurrection Through Carnage (2003.01.10.) A svéd csapat debütáló nagylemeze felér egy all-star gálával, hiszen nem kisebb nevek emelik magasba az ősi death metal zászlót, mint a hörgésért felelős Mikael Akerfeldt (Opeth), a gitáron játszó Anders Nyström (Katatonia), a basszusgitáron nyomuló Jonas Renske (Katatonia), és a dobokat püfölő Dan Swanö (Nightingale) |
|
Crazy Town - Darkhorse (2003.01.08.) A korongon, akár a mosógép programtárcsáján (bocsánat Shakira!) megtalálható minden változat, a kímélő, az erős és a centrifugáló program, amit kedvünkre tekergethetünk |
|
Harem Scarem: Live At The Gods 2002 (2003.01.08.) A kanadai Harem Scarem-ben napjaink egyik vezető hard rock csapatát tisztelhetjük. Sikereik záloga a sajátos, senki máséhoz nem fogható hangzás és dallamvilág, amit a négy muzsikus kiemelkedő egyéni képességeik birtokában már a '93-mas, debütáló albumnál kialakított magának |
|
KALAPÁCS - Ösztön (2003-01-07) Kalapács Józsi közismert és elismert figurája a magyar metal életnek. A '80-as évek második felében a Pokolgéppel riogatta a kisnyugdíjasokat, és vezette a magyar rocker hadakat... |
|
Watch My Dying - Húsmágnes EP (2003-01-04) Súlyos, komplex, extrém, egyedi... Közhelyek, amiket a Watch My Dyingról írva szinte kötelező elsütni. |
|
MINDLESS SELF INDULGENCE (2002.12.21.) Nahát, valamelyik nap egy nagyon állat zene került hozzám. Se lemez cím, se szám címek! Csak ennyi: Mindless Self Indulgence!!! |
|
Nemesis - Terra Incognita (2002-12-17)
Komoly várakozással tekintettem a hazai progresszív metal egyik élcsapatának, a Nemesisnek legújabb műve elé. Első két albumuk ugyanis nemcsak a hazai, de az egész prog. metal életben a számomra legkedvesebb alkotások között van. Azóta viszont a zenekar egy része lecserélődött, és az új felállást még csak egy igen jól sikerült, de főként újravett régi számokat tartalmazó promóciós anyagon hallottam, élőben sem sikerült még elcsípni, az igazi bemutatkozásuk ez a lemez... |
|
Bloodbath - Resurrection Through Carnage (2002-12-13) Néhány évvel ezelőtt Mikael Akerfeldt, az Opeth énekes/gitárosa, Dan Swanö valamint két Katatonia tag megjelentetett Bloodbath néven egy EP-t, minden komoly szándék és hozzáállás nélkül, csupán saját szórakoztatásukra |
|
Immortal: Sons Of Northern Darkness (2002.12.06.) Az
együttesre mindig is jellemző volt a sötét, súlyos dallam, és ez alól az új mű sem kivétel |
|
Nostradameus: The Prophet of Evil (2002.12.05.) Aktualitás a csapattal kapcsolatban, hogy 2003 január 26.-án a Petőfi Csarnokban találkozhat velük a Masterplan és a Hammerfall társaságában a magyar közönség. Kár lenne kihagyni... |
|
Cannibal Corpse: Worm Infested (2002.12.04.) A legendás és sok ellenérzést keltő, "belezős" zenét játszó gyomorforgató borítókkal büszkélkedő Cannibal Corpse szorgalmasan jelentkezik különféle kiadványokkal... |
|
Carpathian Forest: We Are Going To Hell For This (2002.12.04.) Engem már első hallásra megfogott ez az album. Az új felvételek tökéletesek. Hallani rajtuk, hogy nem kapkodták el, megvolt velük a munka... |
|
Luca Turilli: Prophet of the Last Eclipse (2002) (2002.12.03.) A sztori ezúttal nem a Rhapsody-nál megszokott epikus-hősies-sárkányos-barokk dolog, ezúttal lezuhanó űrhajó, emlékezetét vesztett leányzó, új jégkorszak és galaktikus szerelem a fő irányvonal |
|
Ossian: Félre az útból !!! (újrakiadás) (2002.12.03.) Az Acélszív után most az 1989-es Félre az útból lemezre jutott az újrakiadás sora. Az első szembetűnő újítás a borító frissítése... |
|
Nightwish: From Wishes To Eternity (Live) (2002.12.02.) A finn együttes új koncertalbuma igazán jóra sikeredett. Ahhoz a zenéhez, amit ők játszanak irtó jól áll a közönség hangja és a taps. Koncerten kiélesedik a gitár és Tarja kiemelkedő hangja |
|
Iron Maiden: Rock In Rio (DVD) (2002.12.02.) Most leszögezem az elején! Egyszerűen annyira jó ez a koncertfelvétel hogy több 10 oldalakat lehetne írni róla. Ennyit nem körmölök, azt mondom feltétlenül nézzétek meg! |
|
Paradise Lost - Symbol of Life (2002 - GUN Records/BMG) (2002-12-01) A vélemény, harmadik szemszögből is... |
|
Nile: In Their Darkened Shrines (2002.12.01.) A Nile ismét megnyitott egy ajtót az egyiptomi kultúra világának titkaihoz. A Kolumbiai Soundlab Stúdió és Bob Moore lehengerlő hangzást alkotott a harmadik Nile albumon, hátborzongató hangulatot teremtve a hallgatók számára |
|
Enuff Z' Nuff: Welcome To Blue Island (2002.12.01.) A borító harsány világára rácáfol az inkább pasztell színekre emlékeztető zene. Tény, hogy színes, hallani a kísérletezést. Több stílus jellegzetes elemeit felfedezhetjük a lemezen és a hangszerek sokaságára is nyitottak voltak a borító belsejében pucér testüket takargató férfiemberek... |
|
MOTÖRHEAD: Hammered (2002) (2002-11-30) Az évek óta stabilan működő Phil Campbell (gitár), Mikkey Dee (dob) és Ian "Lemmy" Kilminster (ének/basszus) hármas imponáló magabiztossággal adja a tempót a lábnak és a szívnek. |
|
Anvil: 'Still going strong' (2002.11.30.) Ezen a lemezen is, mint cirka két évtizedes munkásságuk minden darabján kőkemény, kompromisszummentes heavy metált nyomnak |
|
Symphony X: 'The Odyssey' (2002.11.30.) A sajátos dallamokat változatos ritmusozás festi alá. Szokni kell a hangzást, az szent! |
|
Satyricon - Volcano (2002-11-29) másik vélemény a lemezről! |
|
Doro: 'Fight' (2002.11.29.) Ezen a lemezen nincs üresjárat, nagyon széles zenei palettán mozognak a dalok, aki a headbangelős metal indulókat szereti, az éppúgy talál majd kedvencet rajta, mint az elmélyülős, depresszív dalok kedvelői és persze a líra sem hiányozhat |
|
Paradise Lost: 'Symbol Of Life' (2002.11.29.) Putty-putty-putty!!!
Így indul a brit Paradise Lost legújabb anyaga, majd ugyanebben a ritmusban megdörren a gitár is, és a zongorás középrésztől eltekintve ez a monoton ütem uralja a dalt |
|
ANNIHILATOR - Waking The Fury (2002) (2002-11-28) ...A felvételt és a keverést is (a dobok kivételével) Jeff maga végezte saját stúdiójában a Watersoundban. Talán ezért, talán másért de kicsit tompán is szól az összhangzásban a dob... |
|
Manowar - Dawn Of Battle - maxi (2002-11-27) ...Ezt a kiadványt igazából azoknak tudom ajánlani, akiknek már az összes Manowar album a polcán sorakozik, és alig várják, hogy új dalokat halljanak a Heavy Metal legjobbjaitól - minőséget fognak kapni a pénzükért... |
|
Ralph Santolla: Shaolin Monks In The Temple Of Metal (2002.11.25.) A Shaolin Monks egy kitűnő, egyedi hangvételű, kellemes lemez, amelynek igazi szépsége akkor mutatkozik meg, ha kényelmesen hátradőlünk, és odafigyelve hallgatjuk a melódiákat |
|
GRAVE:Back from the grave(2CD) (2002.11.25.)

Elérte hát az újjáalakulás a svéd Grave-et is, jó ismét
hallani felőlük. Bár a zenekarnál időközben történtek
tagváltások, a bandára csak jó hatással voltak |
|
Árnyak: Éjszakai utazás (2002.11.21.) Az Éjszakai utazás az Árnyak eddigi legérettebb munkája... |
|
Bruce Dickinson: Tattooed Millionaire (2002.11.21.) Az 1990-ben megjelent Tattooed Millionaire volt az Iron Maiden énekesének első szólóalbuma. Bruce Dickinson és jóbarátja Janick Gers (aki azóta szintén a Maiden tagja) mindössze két hét alatt írták meg a lemez anyagát... |
|
Slipknot - My Plague (filmzene) (2002.11.21.) A death metálba hajló, jobbhíján nu metálnak is nevezett Slipknot zenéje úgy megtetszett
Paul W.S. Anderson filmrendezőnek... |
|
Without Face - Astronomicon (2002-11-19) Ugyan a Without Face második albuma már nyár közepén jelent meg, azóta sem tudott huzamosabb időre eltávolodni a CD a lejátszómtól, úgyhogy most is aktuálisnak érzem felhívni a figyelmet erre a nagyszerű alkotásra... |
|
Opeth - Deliverance (2002-11-18) Aki ismeri az Opeth zenekart, annak talán kár is bármit mondani. Tudhatja ugyanis hogy ők mindig zseniális műveket adnak ki kezük közül. Az ő lemezeik nem egy-két meghallgatás, hanem hosszú, elmélyült ismerkedés után fedik fel minden titkukat, de már elsőre megérzi a hallgató azt a fantasztikus érzelmi töltetet, szépséget és erőt amit ez a zene ad... |
|
VINTERSORG: Visions From The Spiral Generator (2002-11-12)

|
|
White Skull: The Dark Age (2002-11-12) Az inkvizíció évszázadában járunk, Európa szerte lobognak máglyák |
|
Rammstein: Feuer Frei! (maxi) (2002-11-10)
|
|
Riot: Through the storm (2002-11-08) A Through the storm a veterán amerikai
banda tizenkettedik albuma |
|
Depresszió: Amíg tart... (2002-11-08)

Aki szereti a Tankcsapdát, Junkies-t, és a modern rock zenét az valószínû,
hogy az immár második lemezét megjelentetõ,
budapesti Depressziót is elõbb-utóbb a kedvencei
között tudja |
|
Linkin Park - Pts.Of.Athrty (2002-11-05) Ez a maxi nem csak vérbeli Linkin Parkosoknak szól |
|
SEPULTURA: Under A Pale Grey Sky (Live 96) (2002-11-01)
|
|
Yngwie Malmsteen: Attack ! (2002-10-31)
|
|
Strong Deformity - Magic Syrup (2002-10-31)
|
|
Nightwish: Century Child (2002-10-30)
|
|
Alvin és a mókusok: Valahol, ott a lábad előtt... (2002-10-27)
|
|
Therion: Live In Midgard (2cd) (2002-10-26)
|
|
Murderdolls - Beyond The Valley Of The Murderdolls (2002-10-24) A gyilkosbabák völgyén
túl, 1995-ben, a "halál hajnalán"
Joey Jordison, a Slipknot dobosának vezetésével |
|
IRON MAIDEN: Rock In Rio - CD (2002-10-22)
|
|
STORMWITCH: Dance With The Witches (2002-10-22)
|
|
Rammstein: Mutter (2002.10.20)
|
|
SYSTEM OF A DOWN: Toxicity (2002.10.20)
|
|
OSSIAN: Árnyékból a fénybe (2002.10.19)
|