- Alpesi extrém metál túra: Kaltenbach Open Air

Ugyan idén már hatodszorra került megrendezésre az osztrák Kaltenbach Open Air, ez volt az első alkalom, hogy ellátogattam az egyébként festői szépségű alpesi környezetben, a Semmering-i síparadicsom mellett elhelyezkedő fesztiválra. Az igencsak bizalomgerjesztő fellépőlista, az annyira nem is távoli helyszín, és az egészen méltányos jegyár mindenképpen kecsegtetően hangozhatott sokaknak. Ennek ellenére nem sok honfitársunkkal találkoztunk a három nap alatt, ennek talán az lehet az oka, hogy kevésbé futott fel, és ment híre idehaza a rendezvénynek, pedig a látottak alapján elmondhatom, hogy egy, a hazai felhozatalnál lényegesen színvonalasabb fesztről beszélhetünk. Na de kezdjük inkább az elején.

Csütörtök kora délután szálltunk autóba, és egy nagybevásárlás (kaja, meg természetesen sok sör, tehát a legfontosabbak:P) után neki is vágtunk az autópályának. A sors furcsa fintora, hogy amennyire sima volt az utazás a fesztiválnak helyet adó Spital am Semmering-ig, a bejutás olyannyira körülményesre sikerült. Először is, csak a faluban vált számunkra világossá, hogy új helyszínre költöztették a bulit, úgy 3 km-rel arrébb, egy nagyobb területre. Szerencsére a helyiek nagyon segítőkészek voltak és útbaigazítottak minket. A következő tortúrát a parkoló megtalálása jelentette, mivel semmiféle táblát nem tettek ki a környékre, hogy mégis merre hány méter, az út szélén álldogáló szervező hölgy pedig annyira ügyesen magyarázott angolul, hogy amíg odataláltunk, sikerült kétszer is felhajtani a fesztivál mellett húzódó autópályára, ami talán mondanom sem kell, igen kellemetlen. Végre aztán (kizárásos alapon) megtaláltuk a megfelelő utat, itt azonban közölték velünk, hogy sajnálják, a parkoló megtelt (nos igen, a parkolás megszervezése nem volt éppen a feszt erőssége, egy-egy asszisztens figyelhetett volna, hogy ne hagyjanak akkora helyeket két autó között, mint amekkora nem egy esetben volt), vegyük inkább igénybe a jó pár száz méterrel arrébb található hátsó parkolót. A kisebb kitérő után végre nekiindultunk a tábornak. Mivel erősen túlpakoltuk magunkat, így egy ember két kezére minimum 3-4 dolog -sátrak, táskák, rekesz sörök stb- jutott, így aztán rendkívül kényelmes volt a sátorhely keresés. Főleg, hogy, mint ahogy konstatáltuk, nem csupán a parkolóhelyek voltak telítve, de a tábor is. Ezért kénytelenek voltunk a fő ösvény mellett sátrat bontani, aminek aztán meglettek a bosszúságai, de erről majd később. A sikeres megtelepedést aztán némi kajálással, és a jól megérdemelt sörözéssel ünnepeltük. Persze az egy sörből több is lett, egészen amíg ránk nem sötétedett, ekkor úgy döntöttünk, ideje elnézni a színpad környékére.

Maga a fesztivál alapterülete egyébként viszonylag kicsinek volt mondható, de sajnos a hely természetes behatároltsága nagyobb tér elkerítését nem tette lehetővé. Szerencsére azonban a tömeg nem volt mondjuk egy Wacken-hez mérhető, így sikerült kényelmesen elférni mindenkinek (főleg, hogy az osztrákok rendszerint csak a főbandák koncertjeire gyűltek össze nagyobb létszámban, a többi időben a jobb pozíciók megszerzése sem okozott különösebb gondot.) A sört odabent magyar pénztárcával mérve igen horribilis, 3 eurós áron mérték (ráadásul 4 decis csapolt, kevéssé gazdaságos kiszerelésben, bár ez az ár nyugati fesztiválmércével mérve még egészen reális, ha nem is méltányos.), így ennek fogyasztását erősen limitálni kellett, ha nem akartuk az összes pénzünket erre költeni, inkább a sátraknál hagyott sajátból gazdálkodtunk (mivel természetesen itt is, mint Magyarországon kívül kb mindenhol, a kempingbe mindenki olyan és annyi ételt és italt vihetett be, amennyit nem szégyellt, nem ezen próbálták meg lehúzni a jónépet…). További látogatóbarát hozzáállásról tanúskodik, hogy az első nap, ahol jórészt helyi zenekarok játszottak már késő délutántól kezdve, ingyenesen látogatható volt mindenki számára (és nem, még így sem volt tele az egész hely csöves pankokkal akik úton-útfélen kis aprót, szál cigit, korty sört stb. tarhálnak). Megnéztük az utolsó 3-4 helyi zenekar koncertjét, de, hogy őszinte legyek, bennem (és nem csak bennem) olyan gondolatok kavarogtak a látottak alapján, hogy nekünk, magyaroknak igazán nincs mire panaszkodnunk az underground zenekaraink felhozatalát illetően, ugyanis vannak messzemenően tehetségesebb csapataink, mint amilyeneket az este során itt láttunk. Volt 1-2 érdekesebb, fantáziadúsabb pillanat ezeknek a bandáknak is a zenéjében, de egytől-egyig erős jóindulattal is csak középszerűnek nevezhető produkciókat láthattunk (az ének meg minden esetben borzalmas volt).

Ilyen előzmények után lépett színpadra éjjeli 1 órakor a német Hackneyed, akik egész egyszerűen leiskolázták a mezőnyt. A bandáról tudnunk kell, hogy death metalt játszanak, tagjaik pedig csupán 15-16 éves fiatalok (nevezzük nevén őket, gyermekek). Ennek ellenére korukat meghazudtoló profizmussal vezényelték le a koncertet, ráadásul az egyáltalán nem egyszerű témákat hiba nélkül hozták élőben is, tényleg példát vehetne róluk az összes korábbi „érett” fellépő. Különösen a dobos teljesítményét emelném ki, aki 15 évesen olyan gyors és precíz dobjátékot mutatott be mindenféle erőlködés nélkül, amilyen még a nála kétszer idősebb dobosokat is lazán leizzasztaná, igazi született zseni lehet a srác. Az énekes előtt is le a kalappal, annak ellenére, hogy talán még csak nemrég mutált, nagyon durva hangokat volt képes kiadni magából (igaz néha azért a „kezével besegített”, de ez ennyi idősen akkoris megdöbbentő), ráadásul nagyon jó érzékkel játszotta el a frontember szerepét is, mozgott, kommunikált a közönséggel, igazán rutinosnak tűnt. A dalok pedig, ugyan lehet még hova érlelni őket (ami bizonyosan meg is fog történni), de abszolút van bennük fantázia, jó úton haladnak afelé, hogy az átlagból kiemelkedjenek. Mivel a srácok első lemezét (és a nemsokára megjelenő másodikat is) a Nuclear Blast adta ki, a gyanú fennállhat, hogy „megcsinált” zenekar a Hackneyed, de ettől függetlenül ez a teljesítmény mindenképpen figyelemre és tiszteletre méltó. Egész bizonyosan nagy dolgok előtt állnak még ők.

A Hackneyed műsora végeztével a színpad aznapra bezárta kapuit, a fesztiválon azonban nem állt meg az élet: a belül felállított sörsátrat, illetve a kempinget egyaránt választhatta az, akinek még egy kis éjszakai italozásra szottyant kedve. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, de azért kellően későn (korán?:P) mégiscsak elvonultunk pihenni, hiszen még két, igen tartalmas nap állt előttünk.