- Beszámoló - Marduk az Avalonban - január 6. (2008-01-19) -

Ha a Marduk még 2007-ben fellépett volna szerény kis hazánkban, nem mondhattam volna róluk semmi különlegeset. Az állás most sem más, csak annyi, hogy ez a koncert volt a 2008-as év első komoly bulija. Attól tartok lehetett volna komolyabb is.

Ha folytatni akarom az előzőekben elkezdett "nagy mondatok"-kal való dobálózást, akkor még azt is elmondhatom, hogy ez volt az Avalon klub második felavatása, hiszen most szállta meg először a helyet egy jelentősebb black metal horda.
Az Avalon minden szempontból egy kellemes hely. A megközelítéséről már nem mondható el ugyanez. Nem részletezném, hogy ez nekem mekkora utazás. Legyen csak elég annyi, hogy NAGY.

A Marduk fellépését három tehetséges együttes előzte meg. Az első az angol Artisian volt. Black és death metal keveréket játszottak a lehető legütősebb formában. Annyira jól megszólaltak, hogy most először átfutott az agyamon, hogy itthon is lehet még olyan hangzás, mint Barcelonában.
A banda kiállása a Balázs Pali séróval rendelkező énekes, és dobos miatt nem volt olyan feszes, és kegyetlen, no de nem a külsőt kell nézni. A hajizmaimat még nem akartam agyontornáztatni a Marduk előtt, de jobb lett volna ily módon tisztelegni az angol kivégzőbrigád előtt, mert ők voltak egész este a legjobbak.

Artisian

A brit támadás után a svéd csapatok felvonulása következett. A Zonaria volt a skandináv haderő első képviselője. Megtették, amit tenniük kellett, vagyis némiképp felkorbácsolták a hangulatot. Nem ment nehezen nekik, mivel a kellő zenei egyéniségük megvan ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet, és színpadi kiállásuk is profi, bár nekem kissé pózernek is tűntek néha.
A muzsikájukról minden eszembe jutott, ami svéd. Kis Meshuggah, kis Hypocrisy, kis In Flames, vagyis minden, ami a sikerhez kell.

Mindig van egy leggyengébb láncszem, ez pedig itt az In Battle nevezetű formáció volt. Óriási lendülettel tolták az emészthetetlenebbnél emészthetetlenebb deathgrind darálásokat, ami nem is lett volna bajos, de valahogy nem tudtam megkapaszkodni a zenéjükben. A ¾ részt kopasz banda sikeresen lerombolta a Zonaria munkáját, mivel jelentősen lecsökkentették a színpad előtt ácsorgó emberek létszámát.
Az In Battle hajdanán még black metal-t játszhatott, mivel előkaptak egy The Rage Of The Northmen című számot, ami jóval reszelősebb, és technikátlanabb volt a többinél, azonban a death metalos hangzás mellett már nem teremtette meg a harcos viking hangulatot.

Sok szép dolgot láttunk, de mégis mindenki a Marduk -ra volt a legkíváncsibb. Mielőtt beleélhettük volna magunkat a szélsebes black metal romantikájába, még előbb át kellett vészelnünk a beállást. Ez általában csak azért rossz, mert még sok várakozást jelent a főattrakcióig. Most azonban szabályos kínzás volt, mivel amikor a dobokat próbálták, néha úgy begerjedtek a hangfalak, hogy majdnem teljesen megsüketítette a közönséget. Szörnyű volt! Soha ilyet!

In Battle

Az 1651 című sötét intro szólalt meg először a hangszórókból, ami megteremtette a kellő hangulatot. Mivel a füstgép tönkrement (a magamfajta amatőr fotósoknak ez áldás) Marduk-ék nem tudták olyan látványosan indítani a műsorukat, de ez legyen a legkisebb probléma.
A koncertet megelőzően nagyon sok Marduk-ot hallgattam, és már sikerült ráhangolódnom az észveszejtő blastbeatelésre. Ahogy az együttes elkezdte játszani a The Levelling Dust-ot, egyből megértettem, hogy a Rom 5:12 miért nem nyerte el a rajongók tetszését. Nem volt elég gyors, nem volt elég ütős, nem volt elég Marduk.
A közönség sem indult be különösebben tőle, amikor azonban hallottuk a bombázó repülőgépek suhogását egyből megváltozott a helyzet. Baptism By Fire!!! Hatalmas mosh pit, feszes játék, óriási siker!
Nem is lett volna gond, ha végig Panzer Division Marduk, és World Funeral nótákat játszanak, viszont a With Satan And Victorious Weapons után elővették az AC/DC-t megszégyenítő ritmussal megáldott Imago Mortis-t az új anyagról, ami elmosta a bombázók pusztításának nyomait, és piszokul visszavett a hangulatból.
Nem biztos, hogy mindenki így véli, de ha már mindenképp pihenni kell, azt akkor sem a harmadik szám után. Mortuus artikulálatlan átvezetőiből nagy szerencsével néha ki tudtam venni a lényeget, de legtöbbször inkább ismereteimre, és hallásomra kellett építenem a számok felismeréséhez.

Elmondható, hogy Marduk-ék diszkográfiájuk minden porcikáját megmozgatták, de mégis nagyon sok kedvenc nótám maradt ki a műsorból, amit igencsak fájlaltam.
Utálom, amikor egy koncerttel, vagy albummal kapcsolatban megállíthatatlanul árad belőlem a negativitás, de sajnos még azt is meg kell említenem, hogy Emil Dragutinovic pótlása sem lett tökéletes. Lars Broddesson témái pontosak voltak, de hiányzott belőle az a plusz erő, amit még a 2005-ös bulin éreztem elődje csapkodásában.

Lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim, de úgy érzem a Marduk nyújthatott volna többet is ezen az estén.
Sajnos Legion-nel már nem láttam a csapatot, de a felvételekről az jön le, hogy sokkal több aggresszivitás és energia áradt belőle, mint a kissé lomha mozgású Mortuus-ból. Mindketten ugyanúgy elkárogják a nótákat, de az előadásmód egy ilyen koncerten sokat számít, és úgy érzem, hogy egy pörgős zenéhez jobban illene egy hasonlóan pörgős énekes.

Avalon Club
Myspace oldalak:
Marduk
Artisian
Zonaria
In Battle

Marduk cuccok a Headbanger kínálatában