- Szenvedély és Opera - Tarja Turunen a Petőfi Csarnokban (2007-12-03) -

A szokásos keddi városligeti túra ezúttal egy speciális műsort kínált. A Petőfi Csarnok világot jelentő deszkáin a Nightwish egykori énekesnője, az azóta saját ösvényt taposó Tarja Turunen vendégeskedett. S ha már egyszer erre járt, magával hozta szÍvet melengető balladáit a vadiúj My Winter Storm ódáival karöltve. A szűk számú publikum pedig a jelenkori rock élet talán egyik legtartalmasabb előadásának lehetett szem-és fültanúja.

Késő délutánra járt, mire teljes egészében körvonalazódott a fejemben az esti programom mibenléte. A horribilis jegyár s a csillagokba szökő italárak egy átlag magyar metálosnak ijesztően visszataszító lehet, s ezzel én sem állok másképpen. Hatványozottan igaz ez, ha egy tulajdonképpeni szólóprojectről van szó, egy egykori sikersztori visszatérő szereplőjének első szárnypróbálgatásairól.
Előttem sosem volt kérdés, hogy Tarja mily remek orgánummal bír, s bár anyabandája sosem volt a zsánerem, az együttest leginkább az Ő heroikus szopránja adta el számomra.

Egy igazán karakteres hangot, pláne ha képzett, vétek falak közé zárni, ezért nem tekintem mellékvágánynak a művésznő újkeletű próbálkozásait. A My Winter Storm komplexitása odaadó figyelmet, hozzávetőleg pedig széles zenei látókört igényel, vérmesebb metal arcok vacsorára megeszik az albumot, erre van egy százasom.
Viszont, hogyha letisztultan nézünk a sorok mögé, akkor egy igenis fincsi kis tételpakkot kapunk, egy dermesztően jó hanggal. Ilyenkor ugrik a majom a vízbe, ha egy talentumnak titulált énekes mögül adott esetben kicsúszik a zenei háttér, s kénytelen-kelletlen egyedül boldogulni vagy végleg eltűnni. Majdnem biztosra vettem, hogy ez esetben is az utóbbi verzió áll fent, de az elmúlt időszak erőteljesen rám cáfolt.

A szeptemberben kihozott I Walk Alone nóta áthatotta az ízlelőgumóim, a csodálatos áriás énektéma egyből pozitív megvilágításba helyezte a vokalista jövőképét. Mindeközben szépen folyamatosan csordogáltak a hírek, miszerint a vendégzenészek listája egy előkelő hotelnek is referencia lenne, elég ha csak Alex Scholppra vagy Doug Wimbishre gondolnunk.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette lépdeltem a Városliget sötét fái között. Megszoktam ezt, hiszen ebben a novemberben jobbára hazajáró voltam a Petőfi Csarnokban, s valahányszor erre jártam, azért mindig jól éreztem magam. Az est csendjébe csak néhány prehumán állapotot idéző ordítozás szakított bele, egyébként a komor liget, ma is úgy festett, mint bármikor.
A ma estére egy kissé lightosabb főszám volt kilátásban, ezért a bejárát előtt nem találkoztam a szokványos sárkányölő felszerelésekkel.:) A csarnok elég üres volt, legerősebb becsléseim is maximum ezerötszáz ember jelenlétét feltételezik, egyszóval nem volt teltház.

A várok-lerakom-felrakom-fizetek ruhatári procedúra a mai nap nem volt idegölő, ilyenkor legalább van időm benyakalni egy-két jól behűtött sört. Rögtön át is ballagtam a földi találmányok édesgyöngyével a kezemben (értsd: sör nagybetűvel) , hogy belehallgassak a Gyöngyvér zenekar előadásába.
Orbán Tamásékat már idén sikerült elkapnom, s elég biztató csapatnak tartom őket, annak ellenére, hogy egy magasabb szinthez még igen hosszú út áll előttük. A számok szépen lejöttek, viszont a hatalmas színpadot nem sikerült bejátszaniuk, a kevés mozgás feledhetővé tette ezt a produkciót, pedig lemezről ígéretesek.
Hiányzott a kölcsönös pingpongozás a közönséggel, akció és reakció nem követte egymást, a srácok kicsit maguknak játszottak, legalábbis nekem ez jött le.
A Pillangóváros, a Börtönben Zárva vagy éppenséggel az Égboltnak Óceánt azért szegről-végről tapsra csikarta a meglehetősen vegyes felállású közönséget. Mondom, hogy vegyes, mert jobbra tőlem egy menetruhában álló nyakkendős úr lebzselt, míg a balomon táncos tizenévesek vígadóztak, s gyakran belefutott a tekintetem egy-két sertepertélő seniorba is. Nocsak...

Az órám mutatója már jócskán elhagyta a kilencet, amikor megindult az átszerelés, ami persze egy markos félórát vett igénybe. A színpad elejére, egy gigantikus fehér leplet húztak, ezenkívül semmi különösebb nem jelezte az est fellépőjének mibenlétét. Valahányszor egy road keresztülbattyogott a színpadon, heves sikítozás, izgatott morajlás hallatszott, jelezvén, hogy lesz ma este hangulat az biztos...
Aztán felcsengett az Intro, meg a rögtönzött "Tarja, Tarja" kórus, s a művésznő brigádja belecsapott a Boy and The Ghost dallamaiba.
Nagyjából a második refrén után, leomlott a lepel, s fehér fényárban úszva Tarja Turunen nézett szembe közönségével.
Az impozáns színpadkép frontján magaslott az énekesnő, zenészei a hátsó szekcióban foglaltak helyett. Jobbra a gitár és a basszus, hátul a dob, de igazán a bal oldal volt izgalmas, hiszen egy mini-dobszerkó mellett, egy cselló hegesztett ezerrel, a billentyűk mögött pedig egy hölgy integetett.
Nem is rögtön az énekesnőre koncentráltam, sokkal inkább a hátsó fel-fel bukkanó ismerős loboncra. A jellegzetes dobjáték s a hátrahajló tatártincsről már tudtam ki ül ott hátul: Mike Terrana.

Tarja lágyan könnyedén táncolt a deszkákon, s ahogy kapaszkodott felfelé a páratlan hanglétrán, úgy emelkedtek a kezek a magasba, plusz adrenalinbombát küldve az énekesnőnek. S persze amikor kilibbent hol az egyik, hol a másik oldalra, mágnesként vonzotta a kíváncsi férfi tekinteteket.
Közben azon gondolkodtam, mennyire jól áll a művésznőnek ez az elővezetett operaéneklés, meg is jegyezte nekünk, a mai este csak szenvedély és opera lesz terítéken.
A My Little Phonix az albumon is aranyos, élőben pedig kész zenei erekció, nagyszerűen szólalt meg. Pszichós intrója magasívű áriás refrénbe torkollik.

Az egész este folyamán letisztult volt a hangzás, dögös zaj szólhatott a PeCsa koncertterméből. Ritkaság ez, eddig jobbára csak panaszkodtam, de ezen az estén egy szavam nem lehet, elmaradt a szokásos hangosítás betli.
Igényes, átfogó zenei megoldások tapadtak a művésznő varázslatos hangja mögé, az ember csak állt és állt, nézte, hogy ilyen is van... Ejha:) Szürke csinovnyikok büntették már ezt a felállást, de ezen az estén Tarja és csapata frappáns választ adott a kételkedőknek.

A már megszokott Nightwish szisztéma folytatásaként, énekesnőnk három számonta ruhát cserélt, s nem tudom ki hogy volt vele, én azért szívesen álltam volna az öltöző mellett....
A legújabb mezcsere után az izgalmas Alice Cooper import következett, szólt a Poison. Megismerhettük a kisdobok mögött Tarja testvérét is, akinek szintén pofás kis hangja van és remekül gitározik is mellette.
A klippes I Walk Alone-t már mindenki kente-vágta, volt is rá beindulás rendesen, persze megmaradva szolid keretek között.

A zárás pedig fényesen reprezentálta az egész est heroikus-monumentális jellegét: a besötétült színpadon, kis fénycsóva mutatta, ahogy a Turunen testvér-pár útjára bocsátja az akusztikus Calling Grace-t.
Még sokáig agyaltam hazafelé a bulin, s fülemben minduntalan ott csengtek a lágy, gyöngyörű dallamok, estére csak egy gondolatszösszenetet hagyva nekem: Szenvedély és Opera....

Web:
Tarja Turunen hivatalos oldal
Tarja Turunen myspace oldal

Tarja Turunen cuccok a Headbanger kínálatában

Gyöngyvér cuccok a Headbanger kínálatában