- Metal fesztivál Szombathelyen - Sear Bliss, Dalriada lemezbemutató (2007-11-24) -

Metal fesztivál Szombathelyen - Sear Bliss, Dalriada lemezbemutató (2007-11-24)

Írta: Dragon & DarkJedi

Köztes állomás volt ez a hétvégi összeröffenés, eredetileg a Wigwamos buli szerepelt a tervek között, de arról rajtam kívülálló okok miatt lecsúsztam. Az, hogy gyakorlatilag rá egy nappal később ismét fellépett az új lemezt bemutató szombathelyi csapat, ráadásul hazai pályán, régi környezetben igazán kínálkozó alkalomnak ígérkezet. A szombati buli különleges vendége pedig az a soproni Dalriada volt, amelyik első ízben látogatott a Haladás Művelődési ház falai közé. Az Age of Agonyval és a Teurgiával kiegészülő duó koncertje igen erős felhozatalnak számít errefelé.

A kapunyitás előtt jó fél órával már észrevehető volt a mozgolódás a Hali Művház bejáratánál, bár ekkor még meglehetősen csekély számú rocker kószált a kis sikátorban. A tervek szerint elindultam, hogy valahonnan a környékről levadásszak egy plakátot a cikkhez, balszerencsémre ilyet egyáltalán nem találtam, a kapun lévőt is valaki sikeresen megtépázta. Ez amolyan buszmenetrend effektus, jó pár megállónál csak cafatok vigyorognak vissza az informálódni kívánó tekintetekre. Hogy ezekre mi szükség van és hogy mit lehet kezdeni egy fél buszmenetrenddel vagy egy negyed plakátdarabkával, őszintén szólva nem tudom, még csak elképzelésem sincsen.

A megbeszélt interjú miatt hamar bejutottunk, bár Andrisék ekkor még javában pakolásztak, úgyhogy kicsit toltunk a témán, addig is volt egy szemrebbenésnyi idő körbenézni a helyiségben. A Haladás Művelődési Ház nem mai bútordarab, ennek ellenére belső része majdnem hogy makulátlanul tiszta, kifejezetten alkalmas koncertszervezésre. A felső irodai szekció alatti épületbelsőt, vékony fal taglalja, elszeparálva a küzdőteret és a vendéglátós helyiséget.
DarkJedi kollégával a ruhatárnál várakoztunk, egészen addig, amíg szlovén ismerőseink be nem futottak. A könnyed csevellyel az idő olyan gyorsan elszaladt, hogy mire feleszméltünk, már javában döngetett az Age of Agony.

Agonyék old school death metalját már jónéhányszor sikerült elcsípnem, s valahányszor a színpadon láttam őket, mindig biztató gondolatokkal búcsúztattam az együttest. Ez a fajta zene, amit ők nyomnak nyilvánvalóan rétegzene, amire jelen pillanatban még kevesen vevők, viszont ha hasonló kaliberű és mentalitású bandák születnek, meg fog nyílni előttük is az ösvény.
Hihetetlen elánnal és pörgéssel játszanak végig egy koncertet, szinte magával húzza az embert, még ha nem is ilyen zenét hallgat, akkor is.
A töménytelen agressziót felvonultató dalaik nem mellőzik egy bizonyos szintig az északi dallamosságot, gyakori ritmusváltásokkal tördelik súlyos riffjeiket. A lehangolt gitárok mellé Pápai Kálmán death metalra fajzó mély hörgése csatlakozik.
Tóth Krisztián basszusjátéka vadítóan élvezetes, remek skálákkal nyakazza le közönségét. Sajnos jellegénél fogva ezeket alig lehet kihallani a hatalmas darabból, pedig emlékszem anno tehetségkutató korszakunkból ezen sokat ámultunk.
A War, Hate, Blasphemy nótái azért szépen csalogatták befelé az arcokat, hátulról már lehetett látni a repülő hajtömböket az első sorokban. Én őszintén remélem, még sokat hallok róluk, az aki szereti a Dismember-t vagy akár a Massacre-t garantáltan nem fog csalódni.

Olybá tűnt az átszerelés után, hogy az este legnagyobb lélekszámú közönségét a soproni Dalriada mondhatja magáénak. Ficzek Andrásék hurrikán módjára törnek előre, szépen lassan a legnagyobbak között fogják találni magukat, ha ez így megy tovább. Egyre jobban körvonalazódik, hogy erre a fajta folkos metal muzsikára jelentős kereslet van idehaza is, ennek a vezető gárdája itthon pedig a Dalriada.

Korszakos költőnk Arany János szellemisége valamint az egyéb népi motívumokkal erősen átitatott dalszövegek mellé kifejezetten szórakozató, igényes tradicionális metal kapcsolódik. Azt gondolom, hogy a kezdés előtti jókora ováció bőven kijár ennek a fiatal csapatnak. Idén már nem ez az első Dalriada koncertem, de valahányszor műsoron vannak, mindig megnézem őket.

Talán az egyetlen kifogásom a koncertjeikkel kapcsolatban, hogy az összetettebb hangszerelésű nóták néha kicsit kásásan dörrennek meg élőben, bár ahogy elnéztem ez a közönségüket legkevésbé sem zavarja. A nyitó Vérző Imánál már veszélyben forgott a fényképezőgépem, úgyhogy hátrálnom kellett, nehogy bekerüljek a masinámmal a hömpölygő rajongók epicentrumába, nem egyszer DarkJedi barátom fedezte a visszavonulásom.

A műsor egyébként a szokványos volt a Galambbal, a Védj meg lánggal, az Árpádházi Margit balladával, a Népdallal, a Téli énekkel és az újlemezes Szentfölddel. Hálistennek terítéken volt újfent a Szondi két apródja, ez az amit sosem tudnék megunni az együttes előadásában.
András mellett Laura is konferált a bulin, színpadi mozgást tekintve is egyre jobban állnak, lényegesebben élvezetesebb, mint mondjuk jó egy éve. A tapsvihar és az elégedett kurjantások még a Walesi bárdok első két részét kicsikarták a zenekartól. Kasszasiker...

A Dalriada zenekart még demós zenekar korában láttam először, a legjobb produkciót nyújtották a VOLT fesztivál rockszínpadán. Azóta a zenekar igencsak kinőtte magát, idén már a harmadik albumuk jelent meg és jövő évre ígérik az újabbat. Még sosem láttam őket kétszer ugyanazzal a felállással, köszönhetően a három év alatt végbement több tagcserének; most is volt új arc a színpadon számomra: a billentyűs Kurz András. Mire a banda elkezdte volna műsorát már jó félház volt a teremben, ez nem is olyan rossz eredmény egy ilyen underground zenéket felvonultató esemény számára, néhány éve még a Tankcsapda is ezen a helyen adta szombathelyi koncertjeit.

A közönség nagy része láthatóan a Dalriadára jött, énekelték a szövegeket, mozogtak rendesen, repkedtek a hajkoronák. A hangzással azonban nem voltam annyira megelégedve, nem szólt túl arányosan a cucc, néhol elég kásás volt, de ez szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a bulira.
A srácok (és Laura) leginkább a Jégbontó lemez dalait játszották, a Walesi Bárdok kivételével ezekre volt a legnagyobb beindulás a közönség részéről, tényleg nagyon jó ez az anyag.
Érdekesség még, hogy a zenekar már három énekessel áll fel, Binder Laura és Ficzek András éneke mellé Varga György basszer segít be, a hörgős témákat hozza meglehetősen jól. A közönség lelkesedését látva még Németh Szabó Mátyás gitáros is szólt néhány szót a nagyérdeműhöz, András állítása szerint ilyet először tett a zenekari tagsága alatt.
A műsort a Walesi Bárdok első része zárta, majd a közönség kitartó követelése után a ráadásban elhangzott a második rész, az 500 Máglya is.
Ezzel a számmal zárult a zenekar történetének első szombathelyi koncertje. Soha rosszabb kezdetet!

Elhangzott dalok: Galamb, Árpádházi Margit balladája, Védj Meg Láng 1. rész, Népdal, Vérző Ima, Tűzhozó, Szentföld, Walesi Bárdok (Wales, 500 Máglya), Téli Ének, Szondi Két Apródja 1. rész.

Dalriada utáni viszonylag hosszabb átszerelést követően következett a helyi Sear Bliss zenekar.

A srácok már több mint 10 éve játsszák egyedi black metaljukat, idén új lemezzel is jelentkeztek, így végre (2 év után) ismét hazai pályán köszönthettük őket. Azóta egy gitáros-csere is végbement a zenekarban, Csejtei Csaba helyére érkezett Kovács Péter.
A beharangozott 11 órás kezdésnél kissé korábban lépett színpadra banda, így sokan csak az első szám közepére értek vissza a terembe. Némileg kevesebben voltak ugyan, mint Dalriadán, elég sokan vélhetően először látták élőben őket.
A hangzással ismét nem voltam teljesen kibékülve, persze ízlések és pofonok, de a gitárok kevésbé voltak hangsúlyosak, Nagy András basszusgitárja viszont ennek következtében jobban előtérbe került, ami viszont másoknak okozott örömet.

A srácok az egész pályafutásukból válogattak; nagy beindulás volt az új lemez, az Arcane Odyssey legfogósabb, népzenés Path To Motherlandjére, a megklipesített Two Worlds Collide-ra, de nagy sikert aratott a The Venomous Grace is. A 2004-es Glory To Perdition lemezről elhangzott még a Blood Serenade, korai időket többek között a Twilight képviselte, ez a szám zárta a ráadás előtti programot.
Persze a közönség még bőszen követelte a jussát, így hamarosan visszatértek a zenészek a színpadra, hogy előadják a Metallica-klasszikus Motorbreath-t! Volt is nagy földindulás, pogó, csak úgy repkedtek a hajak mindenfelé a teremben, jól megizzasztottak a fiúk mindenkit (már aki ismerte a számot, mert sajnos olyan is volt, aki nem...).
Ezek után már csak a 1100 Years Ago következett a Phantoms lemezről. Ez talán a legismertebb Sear Bliss szám, koncertzárásként is tökéletes, mindenki tombolhatott egy utolsót, majd 70-75 percnyi játék után a zenekar megköszönte a figyelmet és véget ért a buli.
Reméljük a következőre nem kell két évet várnunk.

A koncert után sikerült hosszan elbeszélgetni a zenekar tagjaival, az ebből készült interjú hamarosan következik. Kivéve, ha a banda titkosíttatja a felvételt 75 évre! :)

Web:
Dalriada hivatalos oldal
Dalriada myspace oldal

Sear Bliss hivatalos oldal
Sear Bliss myspace oldal

Dalriada cuccok a Headbanger kínálatában
Sear Bliss cuccok a Headbanger kínálatában