- Paradise Lost – Interjú Gregor Mackintosh gitárossal (2005-11-11) -

Nem sok banda állíthatja magáról, hogy stílust teremtett, hogy úttörője a rock és metal élet egyik ma is jelentős műfajának. A Paradise Lost ilyen, a Paradise Lost ma is létezik, immár tíz albummal a háta mögött. A súlyos betegségéből felépült Gregor Mackintosh gitáros válaszolgatott a Metal Temple kérdéseire a Paradise Lost életútjáról, a legújabb albumról és a jövőbeli terveikről.

Első kérdésem az lenne, hogy mennyi időbe telt megírni a "Paradise Lost" albumot, és milyen volt másodjára is Rhys Fulber producerrel dolgozni?

Körülbelül egy évet tett ki a dalok megírása és felvétele. A keverés kicsit elhúzódott a BMG kiadónak köszönhetően. Rhys és Greg [Reely], a hangmérnök, már régi ismerősök, úgyhogy nagyon jó volt a hangulat, ráadásul Rhysnek külön tetszett, hogy ilyen irányba vittük a zenét.

Az, hogy az utolsó öt albumot öt különböző producerrel vettétek fel, külön jót tett a sajátos hangulatok váltakozásának. Mi miatt döntöttetek úgy, hogy ismét Rhys legyen a producer?

Azt hiszem a döntő érv a "Symbol Of Life" és a "Paradise Lost" közti hasonlóság volt, ugyanúgy, mint ahogy az "Icon" (1994, Music For Nations) és a "Draconian Times" (1995, Music For Nations) lemezek között is sok volt a közös vonás. Ami jól működik, azt minek javítani, ugye…

A "Host" (1999, EMI) mellett a "Believe In Nothing" (2001, EMI) album osztja meg igazán a Paradise Lost rajongótáborát. Ez utóbbinál sokan úgy érezték, hogy egy kitűnő zenei anyagot tett tönkre a nem éppen megfelelő hangzás. Te hogy látod ezt az albumot, öt év után?

A "Believe In Nothing" korszak nem volt számomra valami felemelő. A "Host" idején mindenki nagyon odavolt a változásért. De amikor az eladási listán nem tört az égbe, gyakorlatilag én lettem kikiáltva bűnbaknak. Ment az intrika ezerrel. A "Host" mellett a mai napig kiállok, de a "Believe In Nothing" egy óriási kompromisszum volt, a bandán belül és a kiadó felé is, ami szégyen, mert az olyan nóták, mint a "World Pretending", többet érdemelnek. Sok régi rajongó úgy érezte, hogy rossz lépés volt 1998-ban olyan nagy kiadóhoz szerződni, mint az EMI. Nem akarok belemenni a multik érdemeit marcangoló vitákba, de mit gondolsz, mit tanult meg a banda az esetből? (nevet) Naná, hogy hiba volt, de ez egy olyan hiba, amiből soha egyetlen zenekar sem tanul. Mielőtt az EMI-hez szerződtünk, mi is úgy voltunk vele, hogy inkább legyünk a legnagyobb csapat egy kisebb kiadónál, de aztán csak beadtuk mi is a derekunkat. A nagyok meg megígérnek mindent amit tényleg szeretnél, aztán tesznek rád ha úgy alakul.

Az EMI korszak után aztán kiadtátok a "Symbol Of Life"-ot, amit sokan úgy tekintenek, mint visszatérést a legjobb formátokhoz. Gondolod, hogy a „Paradise Lost” ezt a vonalat követi, és erre a sikerre alapoz?

Én nagyon büszke vagyok a "Symbol Of Life"-ra, az egy remekül megszerkesztett album. Szerintem a „Paradise Lost” a "Symbol Of Life" leghidegebb, legsúlyosabb elemeinek kiterjesztése.

Sok régi rajongó szerint ez a két album nem igazán mutat semmi újat, de itt határozottan érezni mindent, amit tanultatok a korábbi albumokból. Hogy látod a legújabb lemezt, ez a meghatározó Paradise Lost alkotás?

Erre elég nehéz válaszolni, mert egy ilyen hosszú és változatos karrier esetében sokaknak eltérhet a véleménye, milyen is egy igazi Paradise Lost lemez. Mi elég szigorú kritikusai vagyunk önmagunknak, így aztán mindegyik album azt fejezi ki, ahol éppen az adott időben tartottunk, ahogy akkor éreztük magunkat.

A "Symbol Of Life" és a „Paradise Lost” lemezeken ismét előtérbe került a szólógitár, és háttérbe a szintetizátor. Könnyű volt ezt a döntést meghozni azok után, hogy az elmúlt években egyre inkább távolodtatok a régi twin-guitar hangzástól?

Mindig azt tesszük, ami éppen helyesnek tűnik. Nekem egy időben teljesen elegem lett a twin-guitar dologból, és mást akartam kipróbálni. Mivel tartottam egy kiadó szünetet, most ismét frissnek tűnik nekem és nagyon élvezem. A lényeg, hogy élveznem kell, amit csinálok, különben mi az értelme?

Nem akarok sokat rágódni az egészségügyi problémáidon: mennyire okozott ez neked nehézséget a „Paradise Lost” turnén, mennyire hátráltatott, hogy nem teljesen voltál egészséges?

Meglehetősen. Folyamatosan fájdalmaim voltak, és februártól nem lett volna szabad semmit sem csinálnom. A turnén gyakorlatilag egész nap feküdtem csak, hogy este képes legyek mindent beleadni, de meglett az átka a dolognak, mert három hete még egyszer kés alá kellett feküdnöm. Azóta már sokkal jobban vagyok.

Ha már turnéról van szó: úgy tűnik, Kelet-Európában egyre több rajongótok van, hála a sok turnénak. Gondolod, hogy sok kiaknázatlan lehetőség van még arrafelé a rock és metal zene számára?

Sokat és sokfelé koncerteztünk már Kelet-Európában a fennállásunk óta, és örülünk, hogy ilyen hűséges rajongótáborunk van. Van, ahová könnyebb bulikat szervezni, máshová nehezebb, de a lényeg az, hogy mindenhová eljussunk, ahol látni szeretnének minket. Sok kelet-európai országban hihetetlenül türelmesek a rajongók. Nagy lehetőségek vannak ezekben az országokban. Viszont rendes koncertszervezők elkelnének arrafelé…

Angliában viszont esett a népszerűségetek, egy kisebb hűséges rajongói csoportot leszámítva. Ez még mindig zavar titeket?

Nem a rajongók tehetnek erről, hanem inkább a média, azt hiszem. Van itt Angliában egy maroknyi médiahős, akik eldöntik, mit szeressenek és mit ne szeressenek az emberek. Amerikában legalább ezerféle különböző rádióadó van, melyek viszonylag kevéssé elfogult információforrások mindenki számára. A világ többi részén is van egy elég megbízható magazin és sajtó hálózat, melyet nem ugyanaz a néhány ember kontrollál, ahol különböző véleményeket lehet megismerni.

A legutóbbi években hihetetlen népszerűségre tett szert az általatok életre keltett Gothic Metal műfaj. Ti mit szóltok ehhez, és mit gondoltok a mai Gothic Metal csapatokról?

Nagyon meglepett, mennyire szárnyra kapott ez a műfaj. Persze átfestették azért az egészet. Olyan lett, mint a reggelizőpehely. Csomagold be szépen és mindenki megveszi. Aztán vannak még újabb fajták, mint az Evanescence, akik hihetetlenül népszerűek. Ők valószínűleg az életben nem is hallottak rólunk, de nagy hatással volt rájuk a Lacuna Coil, akikre nagy hatással voltunk mi! De tudod mit? Ha Nick Holmes olyan fotogén lenne, mint Amy Lee, mostanra már tele lennénk platinalemezekkel.

Angliában és Amerikában már a Century Media gondoz titeket. Kiindulva az Opeth-tel közös legutóbbi amerikai turnétok sikeréből, tervezitek a visszatérést?

Alig várom. Nagyon élveztem az Opeth-turnét, és remek rajongók várnak oda vissza. Azt hiszem, jövő év elejére már szerveződik is valami odaát.

Én egy vagyok azok közül akik úgy gondolják, a „Paradise Lost” albummal elértetek egy fennsíkra, ugyanúgy, ahogy az 1995-ös "Draconian Times"-szal lezárult egy Paradise Lost korszak. Egyetértesz? Ha igen, merre indulhat innen a banda szerinted?

Valamilyen szempontból egyetértek: azt hiszem a jövőben drasztikusan meg kellene változtatni a hangzást. Ugyanakkor, egy nóta azért van, hogy megjelenjen, és ha az anyag rendben van, akkor nincs értelme határok miatt aggódni.

Paradise Lost - "Paradise Lost" lemezismertető
Paradise Lost koncertbeszámoló

Forrás: Metal Temple

Paradise Lost cuccok a Headbanger kínálatában

Web: Paradise Lost hivatalos oldal